"bele vagyok hazám törődve
a sprőd avarba mint egy koffer
melyet a szívem térde üt-ver
szamár a dobját őszről őszre
az élet jön-megy mint a gólya
de az én pakkom költözetlen
de púpom s szárnyam öltözetlen
felszabdalta az ősz ollója
befűz megint az obligát bú
legkisebb fokomon is átbú
rám tevegel
s én tarlok ott mint kerti bábu
aki a farszín holdra bámul
lengő tekel
*
egy őszológus félcipőbe’ jár csak
meg félkabátban fél s negyed ballonban
a túrt avar a pizsama alá csap
és meztelen bokán nyalintja nyomban
az őszológiában egy a napszak
s e délután és este közti sávban
a szívig ér az édes rothatag szag
hol andalog a lélek elmúlásan
az ember felnő felnő és lelappa
még rá se lép e gyűrött irkalapra
már kucorodhat össze mindhiában
kezében ernyő fején nyúlkalapja
s a kórházkert a nedves kurta mappa
reá csukódik lassúdan és puhádan"
In.: Parti Nagy Lajos: Grafitnesz
Budapest: Magvető, 2003.
A versciklus teljes szövege a DIA-n.
"Az Őszológiai gyakorlatok originalitása és költészettörténeti pozíciója véleményem szerint abban rejlik, hogy benne a Parti Nagy-féle „nyelvhús”, nyelvmassza találkozott a hússal, a testtel, a rontott poétika a rontott testtel, a fragmentált, szétszerelt nyelv a fragmentált, szétszerelt testtel. A nyelv ezáltal talált rá önmaga fizikai feltételeire, mintegy párhuzamos struktúrát hozva létre azzal: az allegória két tartománya egy pillanatra egymás fölé csúszott. Ezért van az, hogy az Őszológiai gyakorlatok megfoszt a halál metafizikájától, hiszen a nyelvből, a szétszerelt, idióta nyelv felől nézi azt: a halál dilettáns, parodisztikus, utólagos, utánzott lesz: tökéletlen és nevetséges. A nyelvi kompetenciák által uralt halál és test Parti Nagy szövegeinek allegóriájaként lép színre tehát az Őszológiai gyakorlatokban: a halál botrányának paródiájaként."
Németh Zoltán: Nyelvhús és halálparódia In: Új Forrás, 2006/5.