„De minek utazom? Hogy világot lássak, okuljak, nyelveket
tanuljak? Számomra sem volt egészen világos. Igen, efféle okokból, de főleg
inkább… Eleinte nem találtam a megfelelő szót, s mikor megtaláltam, hogy:
„szórakozásból”, nem hangzott valami jól, és hallatán fölszaladt a szemöldökük.
(...) Szóval maga szórakozásból csavarog? – kérdezte a favágó, vállat vont és
elmosolyodott…”
100 éve született Patrick Leigh Fermor angol író,
utazó és katona. Nekünk, magyar olvasóknak különösen kedves ez a név, hiszen az Erdők s vizek
közt című útirajza az 1934-es magyarországi és erdélyi utazásait
meséli el Esztergomtól Brassóig.
Fermor 1915. február 11-én született Londonban. Nyugtalan,
lázadó természete elég korán megmutatkozott, eltanácsolták az előkelő, angol
iskolából, tanulmányait magánúton fejezte be. Az intézményes oktatás nemigen
vonzotta, annál erősebb volt kalandvágya, s 1933-ban nem egészen 19 évesen
gyalogszerrel (jármű csak végszükség esetén!) nekivágott Európának. A szülei
(apja India geológiai feltérképezését vezette) heti egy font zsebpénzzel
támogatták vállalkozását.
„1933. december 9-én
este hátizsákkal, egy kőrisfa bottal, némi ruhaneművel és egy naplófüzettel
fölszerelkezve a londoni Towernál fölszálltam egy kis holland gőzösre.” Az
útiterv: Hollandia, Németország a Rajna mentén, Ausztria, Csehszlovákia,
Magyarország, Románia, Jugoszlávia, Bulgária, Törökország egészen
Konstantinápolyig. A Rotterdamból induló út több mint két évig, 1935.
január 1-ig tartott. Ifjúkori élményeit azonban Fermor csak több évtizeddel
később vetette papírra, a rekonstrukció sikere érdekében visszatért a régi
helyszínekre, s az annak idején Moldáviában eltűnt naplóját is megtalálta. 1977-ben
jelent meg A
Time of Gifts, az utazás Londontól Esztergomig tartó első részének története,
ezt követte 1986-ban a Between the Woods and
the Water címmel az út második, magyarországi és erdélyi szakaszának
krónikája. Magyarul 2000-ben az Európa Kiadó adta ki Vajda Miklós fordításában, Erdők s vizek
közt címmel. A szerző 2001-ben, a
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként dedikálta művét a magyar
közönségnek. A kötetek megjelenése idején Fermor egyaránt volt a brit korona
lovaggá ütött háborús hőse - gyermekkori álmát valóra váltva a második világháború
kitörésekor jelentkezett az Ír Hadseregbe, legfontosabb feladata a görög
ellenállás irányítása volt - és a nagy hagyományokkal rendelkező angol útirajz,
a travel
writing élő klasszikusa. Első könyve, a The Traveller’s Tree,
amely a háború utáni Karib-tengeri utazásairól szól, 1950-ben jelent meg.
Fermor 1934 Húsvétján lépi át a magyar határt az
esztergomi-párkányi hídon. A természet körforgása ad keretet útjának,
megérkezésekor jönnek meg a gólyák Afrikából, s az út végén, a Balkán-hegység
ormán húznak el fölötte délnek („elsötétült az ég a vonuló gólyák hatalmas
csapatától"). A Duna völgyében ereszkedik le, az első jelentős megálló Budapest,
ahol megismerkedik a magyar arisztokrácia tagjaival, akik szívélyesen fogadják
az angol fiatalembert, „ahogyan a magyarok a vendégszeretetet gyakorolják,
megszokhatatlan csoda maradt számomra”, ajánlóleveleik utazása során belépők az
úri otthonokba. A nagy magyar síkságot átszelve Fermor a Wenckheimek birtokán (budapesti palotájukban 1931 óta működik könyvtárunk), O’Kígyóson is
megáll, s a román határt átlépve érkezik meg Erdélybe, ahol előzetes tervével
ellentétben hosszasan időzik, sőt még autóba is száll. Az ok nem más, mint hogy
a 19 éves fiatalember a Csernovics család birtokán, az Arad melletti Zámon
szerelembe esik a vár férjezett úrnőjével, Xéniával (a könyvben Angéla). A
grófnővel (aki történetesen a könyv fordítójának, Vajda Miklósnak a nagynénje)
néhány hét alatt beautózzák a környéket, megnézik Erdély jelentős
városait, Gyulafehérvárt, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt és Segesvárt.
Fermor pontos, érzékeny képet fest a harmincas évek
közepének magyar világáról az arisztokratáktól a vándorcigányokig. Könyve a táj
földrajzát, a természeti és társadalmi környezetet, a nyelvet, a történelmet,
az életformát, az építészetet és a folklórt egyaránt bemutatja. Vajda Miklós
kitűnő fordítása pedig a nyelvezetében is magával ragadó szöveget teremt. A
Magyar Rádió 2006-ban rögzített 15 részes sorozatában a Helyey László
előadásában megszólaló mű hangjai (nagy kár, hogy nem készült belőle hangoskönyv) még mindig ott vannak a fülünkben.
A szerző a hetvenes évek közepén visszatér utazásának
kedvenc helyszíneire, annak utolsó pontjára, a Vaskapu-szorosba is, ahol
1934-ben még eljutott a törökök által lakott Ada Kaleh szigetére, amely az
erőmű gátjának megépítése után vízzel elárasztva tűnt el a föld
színéről.
 |
| Ada Kaleh szigete (1909) |
„Mára ezt az egész tájat víz alá temette a haladás. Egy
utazó, aki az orsovai rakparton leülne régi asztalomhoz, ma csak vastag,
rézkarimájú üveglapon át szemlélhetné a kilátást. Homály és iszap tárulna szeme
elé a keretben, mivel ólomtalpú ruhát kellene viselnie, búvársisakból bámulna
kifelé, és légzőcsövön kapná föntről a levegőt, a feje fölött harminc méterre
álló csónakból. Ha sodrás iránt, lefelé indulna el, néhány mérföld után
belebotlana a víz alá merült szigetbe és a megfulladt török házakba; ha viszont
fölfelé vágna neki, a Széchenyi gróf útját torlaszoló hínár és törmelék közt
kellene evickélnie, és a mély, sötét szakadék fölött átpisloghatna Traianus
művének nyomai felé. Körülötte, alatta, fölötte, mindenütt, fekete mélység
tátongana, s ahol valaha áramlatok siklottak, zuhatagok dübörögtek egyik
partról a másikra, és a függőleges sziklafalak közt cikázva szállt a visszhang,
ma a vízözön némasága várná. Aztán, talán, egy-egy eltévedt napsugár fényénél
megpillantaná egy alámerült falu romjait, majd egy másikét, harmadikét, iszapba
temetve.”
