90 éves Lator László, költő, műfordító

Lator László: Erdő

Ez a váratlan villanófény,
üvegzápor, tűzbélű árnyék,
ez az erdő azt mondja: minden
ami szétesett, összeáll még.
Ami erőtlenül megadta
magát, visszabukott a földbe,
egyszerre feltör mindenünnen,
kavarogva és tündökölve.
A lakatlan, alakja vesztett
anyag vak odvát odahagyva
megindul, árad, újra testet
képzel egy lelkes pillanatban.

Ez az erdő azt mondja: semmi
nem vész el, ezt ismétli egyre.
Ami szétzüllött, újrakezdi,
egyetlen ízét sem feledve.
Vagy csak azt mondja ez az erdő,
amire szomjazik a szellem?
Hogy is vallhatna mérhetetlen
erejével az élet ellen?

Nem, az erdő azt mondja: semmi
fel nem támad ujjongva, minden
szétrothad odakinn, akár benn,
a húsunkban, a sejtjeinkben.
Lesz, ami volt, de ami lesz, nem
ugyanaz lesz, valami másba
megy át, van esély, meglehet, de
nem test szerint feltámadásra.

Ez az erdő azt mondja – semmit
nem mond, nem mondja azt se, ezt se.
Ez az erdő csak arra van, hogy
a balekokat hitegesse.
Ez az erdő – mit tudom én, mit?
Mondhatja ezt, mondhatja azt is.

Magába szív, kivet magából.
Egyszerre küld is meg maraszt is.

In: Lator László: A tér, a tárgyak. Budapest: Európa, 2006.

"Lator László a kevés versű költők között is szűkszavúnak számít (...). Ahogy mondani szokás, a válogatott verseit írja. Az ő esetében ez nem afféle kritikusi közhely. Műfordítói életműve és különféle nyilvános irodalmi szereplései fényesen bizonyítják, hogy a költői mesterség minden fortélyát fölényesen birtokolja. (...) Csak akkor szólal meg versben, ha arról a tovább nem bontható tudati tapasztalatról van közlendője, amelyben a líra algoritmusát találta meg. Sokféle költészetfelfogás létezik, Latoré ilyen. Lírájának középpontjában nem a költő személyes énje áll. Felfogása szerint a vers amúgy is megfigyelések, tapasztalatok, érzések, tudatállapotok egymásra rakódott, egymásba préselt rétegeiből keletkezik. Ez a felfogás rajta hagyta nyomát nyelvszemléletén, amely a nyelvkritikai kérdésfelvetésre a nyelvi intenzitás fokozásában találta meg a saját válaszát, és ez alakította poétikáját, amelyet a szerkezeti-verstechnikai integritás új és új lehetőségeinek kutatása jellemez; ily módon tehát egész költői pályáját ez határozta meg." 

Ferencz Győző: "Fehér-izzáson szénsötét". Lator László költészetéről.
In: Ferencz Győző: Körvonalak a ködben. Tanulmányok költészetről. Budapest: L'Harmattan Kiadó, 2014.

Lator László művei, szakirodalom és bibliográfia a Digitális Irodalmi Akadémián.

Irodalmi Nobel-díj, 2017

Az Irodalmi Nobel-díjat 2017-ben Kazuo Ishiguro japán származású, brit író kapta. Az indoklás szerint „nagy érzelmi erejű regényeiben feltárta az ember világgal való illuzórikus kapcsolatának mélységeit”. „Ha összeadjuk Jane Austent és Franz Kafkát, elénk járul Kazuo Ishiguro egy csukott kagylóhéjban. A recepthez már csak egy kis Marcel Proust szükségeltetik, és akkor nagyjából már megvan, miféle művek kerülnek ki Ishiguro keze alól.” – nyilatkozta a Svéd Akadémia titkára, Sara Danius.

Kazuo Ishiguro 1954. november 8-án született Nagaszakiban. Öt éves volt, amikor a családjával az Egyesült Királyságba költöztek. Ishiguro angolt és filozófiát tanult Kentben, majd kreatív írást hallgatott a Kelet-angliai egyetemen. 

Első regénye, A dombok halvány képe 1982-ben jelent meg. Az alig kétszáz oldalas történet középpontjában a Nagy-Britanniában vidéki otthonában egyedül élő japán nő, Ecuko áll, aki férje halála és nagyobbik lánya öngyilkossága után emlékezik vissza közös életükre, s mindeközben visszajutunk a világháborús vereség megrázkódtatásából éppen csak kilépő Japánba.

Az 1986-ban megjelenő Lebegő világ művésze (Whitbread-díjat kapott) Japán világháborús veresége után játszódik, főszereplője Ono, a festőművész. A naplószerű vallomás fő témája a magány, az elmúlás, bűnhődés a múltban elkövetett vétkekért. A kor leírásából, az emlékezet kockáiból összeálló képek egy művészi és emberi pálya állomásait, egy tünékeny világot mutatnak be.

A világsikert a Napok romjai (1989) (A főkomornyik szabadsága címmel is megjelent) című regénye hozta meg számára, amiért 1989-ben Man Booker-díjat kapott. 

Mr. Stevens, egy angol nemesi ház, a Darlington Hall főkomornyikja szabadságot kap új amerikai gazdájától, aki ezt az alkalmat arra használja, hogy elautózzon Dél-Angliába, s találkozzon a volt házvezetőnőjével, és megkérje, térjen vissza a birtokra. Ishiguro a könyv első pillanatától azt sugallja, hogy Stevens számára több lehetett Miss Kenton, mint egy házvezetőnő… A regényből készült nagysikerű filmet 1993-ban mutatták be James Ivory rendezésében, Emma Thompson és Anthony Hopkins főszereplésével.

A 2000-ben megjelent Árva korunkban című művében egy ünnepelt magándetektív nyomoz szülei eltűnésének ügyében az 1930-as évek második felében.
Ezt követte a Time magazin által az évtized legjobb angol nyelvű regényének kikiáltott Ne engedj el… 2005-ben. A műfaját tekintve disztópiának mondható mű egy bentlakásos intézet elzárt világában játszódó szerelmi háromszög története. A regény főhőse, Kathy H. idézi fel kapcsolatát két iskolatársával, Tommyval és Ruth-szal. S e különös iskola tanulói életének titkaira csak lassan derül fény…

„Akkor meg miért hallgattunk? Azt hiszem, azért, mert már akkor, kilenc-tízévesen is eleget tudtunk ahhoz, hogy ne akarjunk erre a területre merészkedni. Ma már nehéz felidézni, pontosan mennyit tudtunk. Azzal kétségtelenül tisztában voltunk, bár nem sokat töprengtünk rajta, hogy mások vagyunk, mint a tanáraink, és mások, mint a normális emberek odakint; talán még azzal is, hogy egyszer a távoli jövőben donorok leszünk. De valójában nem fogtuk fel, hogy ez mit jelent. „ 

A regényből Mark Romanek rendezett filmet, Keira Knightley-val a főszerepben.


Legutolsó műve, Az eltemetett óriás (2015) fő helyszíne a kora középkori Britannia, a regény kezdetén egy idős pár kel útra, hogy megkeresse évek óta nem látott fiát. A történelmi fantasy világát idéző történetben az író újra az emlékezés és az identitás összefüggéseinek kérdését járja körbe.

"Ishiguro harmincöt év alatt mindössze hét regényt és egy elbeszéléskötetet jelentetett meg. Nem bőbeszédű író tehát. Amikor azonban megszólal, a végeredmény majdnem mindig emlékezetes. Következetes kísérletező, aki minden regényében az emlékezet bizonytalanságát és a múlt kísértetszerű jelenlétét vizsgálja, de mindig megjósolhatatlan formában. Ezen remélhetőleg a Nobel-díj sem fog változtatni."

Bényei Tamás: Az emlékezés homálya - Kazuo Ishiguro regényei. In: Élet és irodalom. 2017. október 13.