Jack London népszerű szerző volt és maradt nálunk,
de vagy ifjúsági íróként tartották számon az állatregényeivel, vagy
kalandíróként az aranyásók krónikásaként – életműve hézagosan került a magyar
olvasók elé. Utoljára az 1920-as(!) években szenteltek neki életműkiadást, az
akkor – nagyrészt gyönge, sőt elfogadhatatlan fordításokban – megjelent kötetek
közül kevésre figyelt az utókor. Az író centenáriumán a Kossuth Kiadó sokat
törleszt az adósságból, de a tizenöt kötet még így is csak bő válogatás a termésből.
Ami a tizenöt kötet nyomán azonnal egyértelmű: Jack London rendkívül sokoldalú, több műfajt is alapvetően megújító és az irodalmi nyelvet
forradalmasító szerző. Nemcsak az élete volt kalandos, irodalmi tevékenysége is
kockázatvállaló, „kalandozó” természetű. Sience fictiont írt a történelem
előtti korról (Ádám, előtt) és a
történelem utániról, a vírus elpusztította, csupa képmutatásból élő civilizáció
jövőjéről (A skarlát). Lélektani fantasy-regényt szentelt a lélekvándorlásba
menekülő rab embernek (Kóbor csillag),
krimit tudós(!) anarchistáknak (Bérgyilkossági iroda), máig eleven szociográfiát
London nyomornegyedének (A mélység lakói).
Megírta az irodalomtörténet első amerikai hobo-könyvét (Országúton), és két örökérvényű hősben modellálta saját szellemi meghasonlottságát
a hősi emberideál és a túlérzékeny literátor között (Tengeri farkas).
Sokszor kiadott „kutyakönyveit”, A
beszélő kutyát, Az éneklő kutyát
s talán a leggyönyörűbbet, A vadon szavát
is másképp olvashatjuk most, ezek fényében. Mint ahogy föl kell figyelnünk
elbeszéléseinek Kiplingtől tanult és Hemingwayt megelőlegező szemléletére is.
A Kossuth Kiadó sorozatát az ugyancsak népszerű (pl.
a Van Gogh-életrajzot író) Irving Stone életrajzi krónikája zárja tizenhatodik
kötetként, amely a múlt századelő Amerikájának izgalmas korrajzába illeszti
bele Jack London rendkívüli sorsát.
