Oravecz Imre: Téli napforduló után

Sötétedés előtt negyed órával az ablakom előtti fára száll egy feketerigó,
és öt-hat percig önfeledten csetteg egy ágon,
a fejemmel egy vonalban, hozzám közel,
nem zavarja,
hogy az üvegen át nézem,
aztán tovaröppen,
ezt mindennap megcselekszi,
mindennap minden azonos:
a jókedv, a kotta, az elhelyezkedés, a távozás iránya, a bizalom irántam,
csak az időpont változik,
mindennap később kezdi valamivel és később fejezi be,
ahogy hosszabbodnak a nappalok.

Füst Milán-díj, 2016

A Füst Milán-díjat Füst Milán özvegye, Helfer Erzsébet alapította 1975-ben azért, hogy „erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a költőknek és íróknak, akik Füst Milán irodalmi munkásságának szellemében az egyetemes emberi haladás érdekeit magas művészi szinten fejezik ki műveikben…” A díjat felváltva kapja évente két író, illetve költő.

A Füst Milán-díj kuratóriuma – Gergely Ágnes, Marno János és Térey János, a költészeti kuratórium tagjai 2016. december 14-én adták át a díjakat a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Az idei díjazottak Lanczkor Gábor és Peer Krisztián

Lanczkor Gábor költő, író, műfordító. 1981-ben született Székesfehérváron. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 2007-2010 között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Összehasonlító irodalomtudomány PhD képzésen vett részt.

Verseskötetek:

A tiszta ész (JAK/L’Harmattan, 2005)

Fehér Daloskönyv (L’Harmattan, 2007)

Vissza Londonba (Kalligram, 2008)

Hétsarkúkönyv (Kalligram, 2011)

Regények:

A mindennapit ma (Kalligram, 2010)

Egy magyar regény (Libri, 2011, Barna Dávid álnéven)

Folyamisten (Libri, 2014)

Apás szülés (Jelenkor, 2016)

Gyerekkönyvek:

Gúfó és a gombák (Csimota, 2016)

Gúfó a fák ünnepén (Csimota, 2016)

Tanulmánykötet: 

Nem élhetsz odabent (2016, Fisz)

Peer Krisztián költő, forgatókönyvíró, dramaturg 1974-ben született Dorogon. A budapesti Trefort Ágoston Gimnáziumban érettségizett. 1992–1997 között az ELTE BTK magyar-filozófia-esztétika szakos hallgatója volt.

Kötetei:

Belső Robinson (1994),

Szőranya (1997),

Név (1998),

Hoztam valakit magammal (2002),

Fallosz monológok (2002),

Keresők (Molnár Péterrel, 2007).

100 éve született Csorba Győző költő, műfordító

Faültető

Az örök folyamatba, az élni akaró

élet folyamatába iktatódva,
mint eleven csatornán a célba áradó
víz, ömlik rajta át a lét, hogy folytatódva
őrizze ismerős világunk legnagyobb
kincsét, míg ő magát fenékig üresíti,
s vállalva dísztelen cseléd-szolgálatot
a győztes ívet a jövő felé feszíti.

Egyébhez nincs köze. Az élet megy tovább.
Nélküle vagy vele? Ugyan ki bánja!
A mű marad s hordozza majd nyomát,
virágzóbban, mint emlékét hiánya.

Csorba Győző a Digitális Irodalmi Akadémián.

Shakespeare nyomán

A londoni Random House kiadói csoport, amelynek legendás elődjét, a Hogarth Presst még Wirginia Woolf és férje, Leonard Woolf alapította 1917-ben, Hogarth/Shakespeare logóval jelentős kortárs szerzőknek kínált föl megbízást: válasszanak maguknak egy-egy Shakespeare-drámát, s ezek témájára írják meg új regényüket.

Angliában elsőként Jeanette Winterson könyve jelent meg, aki a Téli regét választotta, majd Howard Jacobson következett A velencei kalmárral. Idén adták ki Anne Tyler „versenyművét” (a Makrancos hölgy nyomán) és Margaret Atwoodét (Vihar). Jövőre jelenik meg Londonban Jo Nesbo Macbethje és Tracy Chevalier Othelloja.

A sorozat nálunk a Kossuth Kiadó gondozásában fut, néhány hete jelent meg Winterson kötete, amelynek címét (Gap of Time) a kitűnő műfordító, Lukács Laura a Téli rege Mészöly Dezső-féle átültetése nyomán Az időszakadékra keresztelte. Szerencsés címválasztás, hiszen a történet hősei Shakespeare-nél is, Wintersonnál is titokzatos múltjuk labirintusában bolyonganak, nem tudhatják, honnan jöttek, hová tartanak. Winterson nálunk is nagy sikert aratott regényeinek fő témái mind visszatérnek itt: a Szenvedély érzelmi zűrzavara, a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? lelenc-sorsa és leszbikus attitűdje, vagy az Atlasz világa, amely szintén mítosz-feldolgozás. Az 1959-ben született Wintersont csecsemő korában örökbe fogadták, bigott szülei még olvasni sem engedték, súlyos életválságát a nyíltan fölvállalt homoszexualitás oldozta föl. Ha csupán arra emlékeztetünk, hogy a Téli regében egy király megvádolja a feleségét, hogy megcsalja őt egy másik uralkodóval, aki egyébként a barátja, s nem ismeri el, árvaságba száműzi születendő lányát – máris Winterson világában vagyunk.

„A Téli regét 1611-ben mutatták be. Háromszáz évbe telt, mire a pszichoanalízis megszületett, és kezdtük megérteni, hogy a jövő a múlt adósságainak terhét hordozza, az adósság azonban kiváltható. S hogy múlt lesben állva, esetleg álruhás koldusként vár ránk. Shakespeare szerette az álruhákat, szerette, ha az egyik a másik álarcában jelenik meg – ha egy lány valójában olyan fiú, aki lány. Királylány, aki pásztorlány, aki istennő. Szobor, mely életre kel. A dráma rettenete és nagyszerűsége éppen az, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak” – írja könyve epilógusában a szerző. Természetesen a mai uralkodópár egy nagyvállalkozó és a popvilág csillaga…

Déry-díj, 2016

2016. október 21-én átadták a Déry Tibor-díjakat. Az idén Selyem Zsuzsa szépírói és tudományos művei, valamint Takáts József A megfelelő ötvözet című eszmetörténeti munkája és Zoltán Gábor Orgia című regénye érdemelte ki az elismerést.

A Déry Tibor-díj az első olyan irodalmi elismerés, amelyet magánvagyonból alapítottak, és 1984 óta évenként ítélik oda a magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak. A Déry Tibor Alapítvány az író özvegyének végakaratából jött létre, aki vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból kimagasló irodalmi tevékenységű művészeket díjazzanak. 

 

                                                         

                                                                              

Bob Dylan és a Nobel-díj

"A dalok arról szóltak, amit éreztem és láttam. Soha nem folyt bele például az, amit ütemesen kiokádtam, a hányás nem romantikus. Azt gondoltam, hogy a daloknak romantikusnak kell lenniük. És nem akartam semmi olyat se énekelni, ami túl általános. Az általános dolgokból hiányzik az időérzet. (…) Túlzás nélkül állíthatom, hogy a régebbi dalaim nem szóltak semmiről. Az újabbak ugyanerről a semmiről szólnak, csak valami nagyobb dolognak a részeként tekintve, amit hívhatunk esetleg úgy, hogy sehol. De ez mind nagyon erőltetett. Mindenesetre én tudom, hogy kábé miről szólnak a dalaim. Kábé? Hát valamelyik kábé négy perc; valamelyik öt, de, ha hiszi, ha nem, van kábé tizenegy perces is.” (Bob Dylan interjú, részlet)

Bob Dylan: Knockin' on Heaven's Door (Unplugged)

Az irodalmi Nobel-díjat 2016-ban Bob Dylan kapta az amerikai dalköltészet megújításáért.

Sara Danius, a Nobel-díj bizottságának titkára indoklásában Dylan munkásságát Szapphóhoz és Homéroszhoz hasonlította, akiknek műveik szintén zenei kísérettel együtt születtek, ám költeményeiket ma is olvassuk.

Bob Dylan, azaz „Robert Allen Zimmermann 1941-ben az USA-ban, a Minnesota állambeli Duluth-ban született, gyermekéveit Hibbing városában töltötte. Már gyermekkorában verseket írt. Tizenévesen döntött úgy, hogy zongorázni és gitározni tanul. 1959-től a Minnesotai Egyetemen tanult, ahol helyi klubokban és kávéházakban kezdett zenélni. Amikor először New Yorkba érkezett, az énekhangját így jellemezte valaki: „egy kutyára hasonlít, amelyiknek beakadt a lába egy szögesdrótba.” Az első jelentős albuma a Blonde On Blonde (1966) címet kapta.

Barna Imre Bob Dylanről szóló regényes életrajza 1986-ban jelent meg. A könyvben nemcsak azt kísérhetjük végig, hogyan lett sztár a vidéki gitározó srácból, hanem azt is, hogyan teremtette műfajjá a rockköltészetet, aminek első állomása a Blowin’in The Wind című dal volt. 1962-ben Pete Seeger kezdeményezésével folklap indult Broadside címmel, áprilisban új Bob Dylan-vers jelent meg, benne Blowin’in The Wind címmel. A dal egy csapásra a legnagyobb folkénekesek, pl. Woody Guthrie örökösévé avatták a 21 éves Dylant. "Az egyszerű folkzenei akkordmeneteket újfajta képekkel és világlátással töltöttem fel, a szófűzéseket, metaforákat új szerkezetekkel kombináltam, amitől valami olyasmi keletkezett, amilyet addig nem lehetett hallani" nyilatkozta az énekes.

2009-ben a Cartaphilus kiadó gondozásában jelent meg Bob Dylan interjúkötete. A kötet szerkesztője, Jonathan Cott, a Rolling Stone magazin munkatársa harmincegyet választott ki abból a több mint kétszáz, újságokban, magazinokban, könyvekben megjelent, rádióban és televízióban sugárzott interjúból, amit Bob Dylan az 1962 és 2004 között adott. Az egyik legérdekesebb az a Sam Sheppard interjú, amiből a drámaíró később kétszemélyes darabot írt.

2004-ben adták ki Bob Dylan önéletrajzi trilógiájának első kötetét, Krónikák címmel. Klasszikus értelemben nem mondható önéletrajznak a könyv, inkább emlékfüzérnek, az első két fejezet az indulást idézi meg, a harmadik a hatvanas évekbeli visszavonulást, a negyedik a nyolcvanas évek végének alkotói megújulását, míg az utolsóban visszakanyarodik a kezdeti évekhez. 

Dalszövegei magyarul Mit fúj a szél címmel láttak napvilágot 1989-ben, a kötetet szerkesztette, a szövegeket válogatta és fordította Barna Imre. A könyv utószavában Barna Imre felteszi a kérdést: „Szövegek? Versek? Magyar nyelvű Dylan-fordításaim tulajdonképpen jelzőkövek egy kerülőút szegélyén. És azt szeretném én így, ezen a kerülőúton, ezzel a műfordítósdival bebizonyítani (vagy legalábbis bizonygatni), hogy ez a költészet mégsem szemléltető anyag, hanem költészet.”

A kötet első lektora, Orbán Ottó így vélekedett Dylan szövegeiről: „Bob Dylan dalszerző. Annak költő. De annak az. Ez nem szofisztika, hanem tényközlés. Bob Dylan, mint századunk költője, harmatos ökörség. Kesernyés humora, éles nyelve, csontig ható önsajnálata híven jelzi nemzedéke útját, a romantikus árvaságot, a lődörgést valamiféle »megvilágosodás« felé. (Ez, akárhogy is, a megtámadott személyiség egyik lehetséges védekezése századunk második felében, és mint ilyen, sanzonanyaggal, tehát ősközhelyekkel operálva is: költészet. (…) Ennek a nyelvnek magyarul nincs megfelelője. Dylant tehát csak „leműfordítani” lehetne, annak meg sok értelmét nem látom.”

Jelen sorok írója hosszú évek óta, még a gimnáziumi időkből őriz egy füzetet. Angol dalok szövegét tartalmazza Donovantól a Pink Floydig. Az angol órák mindig velük kezdődtek, néha még a gitár is előkerült. A füzetborítón ez áll: Dalok, versek, az első oldalra a Blowin’in The Wind szövege  került.

Bob Dylanről

Bob Dylan minden idők egyik legjobb költője

In: Könyvesblog, 2016. október 13.

Keresztesi József: Bob Dylan Nobel-díjas

In: Litera. 2016. október 13.

Pritz Péter: Dylan – a szabadság szobra

In: Hévíz, 2016. 3.szám

Barna Imre: Századunk költője, Bob Dylan – Irodalmi Nobel-díj, 2016.

In: Magyar Narancs, 2016. október 20.

Szabó Miklós: Bob Dylan: A modernitás prófétája

In: Replika, 80. szám (2012.)

1956 emlékezete

2016. október 23-án emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára. A latin betűk ebből az alkalomból Ágh István, Kossuth-díjas író, költő Hulló levelek vére című írásából közöl részletet. 

Ágh István 1956. október 25-én, 18 évesen, magyar- könyvtár szakos egyetemistaként, a Kossuth téri vérengzésben megsebesült. "Őszöm tárgyi bizonyítékát - írta 1989-ben - bal combomban rejtegetem, magnyitogorszki repesz."

A Kossuth téri sortűz

(1956. október 25.)

"Félrenéztem, és fölrobbant a Kossuth tér. Arra a másodpercre nem emlékezhetem, mint ahogy a tudósok nem tudnak számot vetni azzal a végtelenül pici idővel, mikor a világegyetem a semmiből keletkezett. Távolabb álltam a Földművelésügyi Minisztériumtól, hogy visszaszaladjak az árkádok alá, hiszen onnan zuhogott a gépfegyversorozat, a tetőről. Csak nehézfegyverek össztüze tehette, ami történt, nem negyvennyolcas mintájú kispuska vagy davajgitár. Búvóhelynek képzeltem a Rákóczi szobrot, elűztek onnan a hullák, tovább a fölbukó embereken át a kiömlő has disznóölési bél-látomásán, le a rakpartra, de szemben puskás fejek. Az ösztön ellenőrizhetetlen és elképzelhetetlen irányítása szerint hasra feküdtem a 2-es villamos megállója mögé az épülő-építetlen metró sánca oldalába, éppen a mellé az évfolyamtársam mellé, akivel reggel elindultam, és elveszítettük egymást. Nem mentett az a hely, ha a Nádor utcából előállt tank szétlőhetett bennünket jobbról. A tér közepébe tüzelt, s én megint halhatatlanságom képzeltségével lestem, ahogy rángatózik az ágyú a lövés terheitől, alatta a gépfegyvere tüzes, jégverésfehér villogása. Néztem a megvalósult háborús filmet, de aztán felém fordult a valóságos vasfedő, mintha egyik dolgát elvégezte volna, következhet a másik. Barátom elfordította fejemet a földnek – és ágyúgolyó robbant föl előttünk, eltemetődtünk fekete görönggyel, maszadékkal. Nem halhatok meg! Rámgördült szomszédom kalapja, teste megzökkent, alábújtam, takaróztam vele, mintha lehetne fedezék. Bal combomban villamosütés fekete zsibbadása – lenyúlok, csurom vér a kezem; ott fekszem elrendelés szerint pontosan kimérve Isten centijével; ha valamivel jobbra, én vagyok az a halott, ha balra, belőlem csinál húsrózsát a robbanógolyó, barátom karja lett húsrózsa amúgy, ha lejjebb hasalok, megöl a szilánk. És mászott rajtunk a félholtak őrülete, mögénk mászott a tank, taposott. „Jaj, hol vagy kisfiam, Danikám?!” „Ne rajtam kússzon, hallja e?!”

Aztán bekövetkezett az idők végezetének csöndje. Barátommal, két kezetlen-lábatlan Egyember, beestünk az Építésügyi Minisztérium kapuján, lelőhetően addig is. Mintha láb nélkül léptem volna végig a métereket, összeestem a küszöbön valami nővéri karban, mígnem a pincében ötven sebesült adta kézről kézre a konyakos üveget. Élünk! Élőnek vettem észre magam. Uram, megáldoztam kegyelmed töményszeszéből, röpültem, Uram!

Teherautókkal szállítottak, fekve a platón, engem a Tétényi útra. Hordágyról néztem végig a téren, akkor is megőszülhettem volna, mi történt, ahol feküdtem? Mint a körvadászat után! Valóságos a mondás: fűbe harapott. Haldoklók ették a földet, kapaszkodtak a gyep gyökérzetébe. Nekem meg az a szürke fölül-ég, az autózökögés szájszorító végtelensége a túlélésben. Tovább vérzek a kötözés után, mert a kórházban sem vették észre a másik sebet: elől szilánk, máig is benti, hátul kivájt húsom luka, leszakadt izom, de érintetlen csont és ideg. Véres ujjlenyomattal hitelesítettem azonosságomat a bordó fedelű igazolvány belsejében, fényképem alatt."

Ágh István: Hulló levelek vére. (részlet) 

A szöveg teljes terjedelmében a Digitális Irodalmi Akadémián olvasható. 

Esterházy Péterre emlékezünk

2016. július 14-én elhunyt Esterházy Péter, a kortárs magyar irodalom kimagasló alakja. Az íróra Szegedy-Maszák Mihály írásának egy részletével emlékezünk. Az 1979-ben napvilágot látott Esterházy-mű, a Termelési-regényről szóló kritika, "A regény, amint írja önmagát" címmel a Mozgó Világ 1979. decemberi számában jelent meg. Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész 2016. július 24-én hunyt el.

"Esterházy számára nem eszköz, hanem cél a magyar nyelv, nem használja, hanem teremti a jelrendszereket, vállalva a lefordíthatatlanság kockázatát. Kérdés, vajon Kosztolányi örökségének fölidézésével s tovább fejlesztésével irodalmunk nemzeti jellegét nem mélyebb szinten juttatja-e érvényre, mintha "sorskérdéseinkkel" foglalkoznék. Stílusában a nyelv jelentésteremtő képessége olyan szabadon bontakozik ki, melyhez foghatót az Esti Kornél szerzője óta szinte egyetlen prózaírónknál sem találhatunk. (...) A világ kuszaságát az elbeszélő egyszerűen tudomásul veszi, mivel "hős sem akart ő lenni, áruló sem akart ő lenni, prózaíró akart ő lenni" (275). A könyv ellentmondást mutat emberi vágyak és kielégítésük között. Nem hirdet beletörődést, de csak olyan ténylegesen megvalósult feloldásokról tud, amelyek érvénytelenek, hitelüket vesztették, mivel csak látszólagos kibékítést hoztak. A regény az értékek korlátlan viszonylagosságát állítja, a történeti tapasztalatok különféleségére hivatkozva. Mivel egyikünk sem láthatja belülről a másik ember helyzetét, csakis a türelem tehet igazságot. "Én én vagyok, ti: ti; nem haragszom" (463)."

(Szegedy-Maszák Mihály: "A regény, amint írja önmagát" részlet). In: Mozgó Világ 1979. december.)

Jack London bokszolói

Jack Londont visszatérően foglalkoztatta a személyes kihívások, párharcok sportváltozata, a boksz. Amerikában a múlt századfordulón már hatalmas közönség előtt zajlottak a mérkőzések, előbb kocsmai hodályokban, később erre a célra épített csarnokokban, s hamarosan a legnagyobb üzletek – és legnagyobb csalások egyik terepe lett. A fogadási csalásokkal horribilis összegekhez jutottak a közvetítők, az edzők és persze az ökölvívók is. A viszolyogtató ellentmondás a tiszta küzdelem, ész és erő, illetve mindezek megcsúfolása, a hamis cirkusz között az író egyik meghatározó témájába vágott: az erkölcs, a szolidaritás kötelmeivel párosuló természeti adottságok szembe kerülnek a gátlástalan érvényesülés gyakorlatával. A világ tehát hazugságokra rendezkedik be, az aljasság szokásaira, az apró, emberközi gesztusokban éppúgy, mint a megaüzletekben.

Egy ritkábban emlegetett, 1913-as kisregényében Jack London „a hegyekből jött fiú” bajnoki történetét írja meg. Magyar fordításban A profi címen ismerjük inkább, noha az eredeti cím, A vadállat  (The Abysmal Brute) kifejezőbb: épp a „vad”, a piszkos törvényeket nem ismerő ifjabb Pat Glendon (egy önkéntes száműzetésbe vonult egykori nagy bokszoló zseniális fia) képviseli az erkölcsöt. Aki szabad idejében, két bunyó között Shakespeare-szonetteket olvas… Igen, A profiban London meglehetősen harsány eszközökkel dolgozik, és a mű jelentősége inkább abban a hatásában mérhető, amellyel megteremtette a hollywoodi sportkarrier-filmek műfaját, egészen a Rocky sorozatáig, de a pontosan fölismert drámai helyzet a nagy íróra vall.

Makulátlan remekmű, a világirodalom egyik legszebb novellája viszont A mexikói. Főhőse, Rivera igazi amatőr az osztozkodó profi bokszolók között, de jöttment, gyanús alak az 1910-ben kitört mexikói forradalom harcosai közt is. Csak önmaga elveihez hű, társtalan ember, aki föltűnés nélkül képes a legnagyobb áldozatra. Jellemrajza, históriájának a huszadik századi amerikai prózát megelőlegező tárgyias előadása, s nem utolsó sorban a sorsdöntő bokszmeccs leírása felejthetetlen.

„A mexikói fiú leült az egyik sarokba, és várakozott. A percek lassan vánszorogtak. Danny váratta. Régi trükk volt ez már, de fiatal, kezdő öklözőkre mindig hatott. Ott üldögélve begyulladtak, mikor szembekerültek saját szorongásukkal és az érzéketlen, dohányfüstöt árasztó közönséggel. De most nem vált be a trükk. Roberts igazat mondott. Riverának nem volt gyenge pontja. Bár finomabban egybehangolt, feszültebb idegei voltak, mint itt bárkinek, nem idegeskedett. Nem hatott rá a várható vereség tudata, míg ott ült a sarokban. Segédei idegesek voltak, és hozzá gringók. Meg sötét alakok is ráadásul – a profi sport piszkos, becstelen, éhenkórász söpredéke, akik biztosra vették, hogy a vesztes oldalon vannak.

   – Hát aztán vigyázz ám! -- intette Pók Hagerty, aki az első segédje volt. – Tarts ki, ameddig csak bírod, Kelly azt üzeni. Ha rögtön lefekszel, az újságok megírják, hogy megint vacak meccs volt, és még jobban bemocskítják a Los Angeles-i bokszolást.

  Mindez nem volt túlságosan biztató. Rivera azonban nem törődött vele. Megvetette a profi bokszolást. A gyűlölt gringók gyűlölt szórakozása. Őcsak azért csöppent bele, mások pofozóembereként, edzéseken, mert éhezett. Az, hogy ragyogó tehetsége volt hozzá, nem számított. Gyűlölte. Sose pénzért mérkőzött, csak amióta a Juntához került. Könnyen jött a pénz. Nem ő volt az első emberfia, aki szépen haladt előre pályáján, amelyet megvetett.

  Nem tépelődött sokat. Azt tudta, hogy meg kell nyernie ezt a meccset. Más eredmény nem is lehetséges. Hiszen az ő háta mögött, hitét táplálva, hatalmasabb erők állnak, mintsem azt a zsúfolt nézőtéren bárki is álmodni merné. Danny Ward pénzért dolgozik, s a könnyebb életért, amit a pénz jelent. Rivera céljai azonban ott égtek a lelkében – lángoló és rémes látomások, melyeket tágra nyílt szemmel, a szorító sarkában üldögélve s ravasz ellenfelére várva, olyan tisztán látott, ahogy átélte őket.”

 (Vajda Miklós fordítása)

Jack London  (1.) - szubjektív pályakép

Jack London  (2.) - Jack London levele Ina Coolbrith-hez

Jack London  (3.) - a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-kiadása

Jack London  (4.) - Jack London és Karinthy

Jack London  (5.) - Irving Stone Jack London életrajza (Matróz lóháton)

Jack London  (6.) - Jack London szociális érzékenysége (A mélység lakói)

Garaczi 60

 A villa és a kés

A villa és a kés
gondoltak egyet, és
olajra léptek ők,
nagystílű törtetők,

többre vágynak annál,
mint a merőkannál,

s a többi konyhacucc:

élsz, aztán gallyra jutsz.

Futottak, kéz a kéz,

kiált a villa most,

elérjük, édes kés,

a sárga villamost?

És jött az ellenőr,

orcáján ollan orr!

De semmi rettegés:

megkené őt a kés.

A hídon szellő fútt,

a kés zsebébe nyúlt:

jegygyűrű, drágakős!

Szeretlek, drága kés!

S leültek, kéz a kéz

a villa és a kés,

megpihentek ketten

a Margitszigetten.

Azóta élnek ott-

hagyván csapot-papot,

beérve oly kevéssel,

beéri villa késsel,

sétálnak andalogva,

néznek egymásra lopva.

Turkálni ételekbe:

Istenem, csak azt ne!

Úgy hívták őket, ez fájt

a legjobban, hogy eszcájg!

És a konyharuha

durva volt, nem puha.

Úszkáltak egész héten

a mosogatólében,

róluk a zsírt nyalta

érdes nyelvű macska.

Poklok lidérces pokla,

a hagymaszagú konyha

tőlük messze elmaradt.

Te drága kis falat,

szól kés, és szól a villa,

két szerelmes trilla,

a randiról el ne késs,

cseng-bong villa és kés,

tölgyfáknak rejtekén,

Palatín’ gyér gyepén

így élnek, kéz a kézbe

villa és a késke,

megbújnak a Nagyszálló

halljában – na, helló!

(A vers megjelent: a 2000 című folyóirat 2005. 10. számában és a Plazmabál című kötetben, 2016-ban a Magvető Kiadónál.

"Azt hihetjük, hogy Garaczinak lenni könnyű.

Garaczi könnyű kézzel ír, akármit. Fogja magát (gondol egyet), verset ír, prózát, drámát. Mulatságos, érdekes, könnyű: megy neki, csak odarakja, megvan. Nagyon hagyományos felállás: ő mesél, mi meg élvezzük (biztosan van, aki bosszankodik), és erre az időre elhisszük, hogy ez az irodalom.

Garaczi ravasz, tréfamester, nagy selyma: a virtuozitást könnyedségnek álcázza, bensőséges, jó viszonyt hitet el velünk, hogy a rémületes dolgokat (is) elmondja, megállíthatatlanul és viccesen meséli az apró történeteket, miközben nem érzi ám magát olyan fene jól. Talán merő udvariasságból: szeretné, ha jól éreznénk magunkat, még ha okunk sincs rá, még ha közben olyasmiről értesülünk is – észrevétlenül, alig tudatosítva –, ami nem is olyan szívderítő."

(Kálmán C. György: Garaczi László 60 éves. (részlet) In: ÉS. 2016. július 15.)

Jack London szociális érzékenysége

Jack London ma, nem kétséges, a közel-keleti hadszíntéren kóborolna, és a Földközi-tengerre szállva végighajózná a menekülők útvonalait. Az ország-világ járó író, aki egészen vérre menő küzdelmet vívott azért, hogy jelen lehessen az 1904-5-ös orosz-japán háború frontjain, s korábban haditudósítóként indult Dél-Afrikába, az angol-búr háborúba is, lázas kíváncsisággal kereste azokat a helyszíneket, ahol az élet „töményen” zajlott. Így ment az aranyásók közé, és ezért döntött úgy, hogy a végül meghiúsult afrikai út helyett 1903-ban beleveti magát London irdatlan szegénynegyedeibe. Álruhát öltött, elvegyült – és élményei nyomán megszületett a világirodalom egyik legjelentősebb szociografikus kötete, A mélység lakói. A világot még mindig uraló brit birodalom szívében láthatta a nyomorgó, éhező családokat, a hajléktalanok tömegét, a betegség és prostitúció tizedelte fiatalok kallódását, hallhatta sorra a kilátástalanság történeteit. A könyv Jack London látlelete, a szolidaritás tanúsága.

(részlet a könyvből)

„Amikor a megélhetés annyira bizonytalan, és oly kevés a boldog élet reménye, akkor nagyon olcsó az élet, és mindennapos az öngyilkosság. Annyira mindennapos, hogy nincs újság, amelyben ne olvashatnánk róla, és az öngyilkossági kísérlet annyira megszokott valami a rendőrség előtt, mint akár az italos fővel elkövetett közcsendháborítás, és ugyanolyan gyorsan el is intézik.

Emlékszem egy ilyen esetre a themsei rendőrbíróságon. Mindig büszke voltam arra, hogy jó szemem, jó fülem van, és hogy elég jól meg tudom különböztetni a dolgokat és az embereket. De bevallom, hogy amint ott álltam a tárgyalóteremben, megzavarodtam félig-meddig azon a bámulatos gyorsaságon, amellyel verekedők, közcsendháborítók, csavargók, tolvajok, hamiskártyások és utcai nők átmennek az igazság gépezetén. A terem közepén álló emelvényre, mint valami nagy áradat, úgy hömpölygött föl egymásután a sok férfi, nő és gyermek, és mint valami még nagyobb áradat, úgy zúgott le rájuk az ítélet a bíró ajkairól.

Így történt, hogy még javában eltűnődtem annak az alkalmi tolvajnak a védekezésén, aki munkaképtelenségére és arra hivatkozott, hogy nem tudta másként eltartani a feleségét és a gyermekeit, és aki egyévi kényszermunkát kapott, amikor máris egy fiatal, húszévesnek látszó ember jelent meg a vádlottak padján: Alfred Freeman, még eszemben van a neve. Azután egy hatalmas, derék asszony bukkant föl a tanúk oldalán, és elkezdte vallomását. Megtudtam, hogy egy zsilipőrnek a felesége. Éjszaka nagy loccsanást hallott, odarohan a zsilip széléhez és a foglyot, a fiát a vízben találta.

Az asszonyról a fiúra fordítottam a tekintetemet. Szóval öngyilkossági kísérlet miatt állították a bíróság elé. A fiú ott állt kábultan, jelentéktelenül, szép barna haja csapzottan hullt a homlokába, megviselt és sovány arcában volt még valami gyerekes vonás.

– Igen, uram – folytatta a zsilipőr felesége –, akárhogy is erőlködtem, hogy kihúzzam, mindig visszacsúszott. Utoljára segítségért kiabáltam, amire odajött néhány munkás, így azután sikerült nagy nehezen kihúznunk a vízből és átadnunk a rendőrnek.

A bíró szerencsét kívánt az asszonynak testi erejéhez, amire a hallgatóság nevetésben tört ki; én azonban csak ezt a fiút láttam magam előtt a halál küszöbén, amikor erőnek erejével meg akar halni, és ebben semmi sem volt nevetséges.

A második tanú, egy férfi, fölsorolta a fiú jó tulajdonságait, és mint volt munkáltatója, enyhítő körülményekre hivatkozott. Alfred jó fiú volt, de azután odahaza mindenféle anyagi bajuk támadt. Az anyja megbetegedett, és akkor neki magának kellett kínlódnia, amíg szintén munkaképtelenné nem vált. A maga kedvező megvilágítására hozzátette még a mester, hogy csak akkor küldte el, amikor már semmi hasznát sem lehetett venni.

– Van-e valami mondanivalója? – fordult a bíró hirtelen a fiú felé.

A fiú, aki még mindig egészen kábultan ült a vádlottak padján, motyogni kezdett valamit.

– Mit beszélsz? Fogházőr, hallgassa csak meg! – kérdezte a bíró még egyszer türelmetlenül.

A fogházőr odahajtotta fejét a fiú szájához, azután hangosan jelentette:

– Azt mondja, nagyságos bíró úr, hogy nagyon sajnálja.

– A tárgyalást elnapolom – jelentette ki a bíró, s azzal, a két tanú megesketése után, át is tért a következő esetre. A fiú pedig még mindig kábán és gyámoltalanul ment kifelé a fogházőrrel. Az egész nem tartott tovább öt percnél, és már ott is állt a bíró előtt a következő két vádlott, akik mindent elkövettek, hogy egymásra hárítsák egy mindössze talán tíz cent értékű horgászbot elorzásának a bűnét.

De meghalni sem könnyű.

Fokozza még a szerencsétlenségüket, hogy ezek a szegény emberek nem tudják, mint vessenek véget életüknek, és kétszer, háromszor is megpróbálkoznak vele, amíg végre célt érnek. Természetesen ez rengeteg munkát ad a rendőrségnek. Néha azonban mégis elég nyíltan beszél a hatóság, és a nem sikerült kísérlet fölötti méltatlankodásának ad hangot. Így R. S., az S. B.-i bíróság elnöke megmondta a napokban Ann Woodnak, aki a csatornába ugrott és úgy akart véget vetni életének, hogy ügyesebb is lehetett volna.

– Ha már mindenáron meg akarta tenni, miért nem végezte ügyesebben? – kérdezte tőle méltatlankodva. – Egészen belefulladhatott volna a vízbe, ahelyett, hogy így csak a terhünkre van.”

Jack London (1.) - szubjektív pályakép

Jack London (2.) - Jack London levele Ina Coolbrith-hoz

Jack London (3.) - a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-kiadása

Jack London (4.) - Jack London és Karinthy

Jack London (5.) - Irving Stone Jack London életrajza - (Matróz lóháton)

Megjelent Nádasdy Ádám új Dante-fordítása

„Hogyne lenne fáradság hatszáz év múlva olvasni azt az írót, akit már életében kommentálni kellett? Korunk nemigen biztat erre a fáradságra. Nemcsak hírhedt irama s az Élet és a megélhetés mindig nehezebb küzdelmei veszik el az időt. Hanem újabb művészi kánonunk elvileg sem kedvez ennek a terhes, tudós, komplikált és komponált poézisnek. A szabad vers divatját éljük, s a mai ideológia spontán ömlő, őserejű, a tudattalan mélyeiből frissen és nyersen feltört művészetet kíván. De nem szabadna, hogy ez az új kánon – még ha minden igazát teljesen átéreznők is – Dante olvasásától elriasszon” írja Babits a Dante és a mai olvasó című tanulmányában 1929-ben, az Erdélyi Helikonban.

Az első ránk maradt magyar Dante-fordítás Döbrentei Gábor munkája 1806-ban, prózában. Több részletfordítás is készült (Ábrányi Emil, Gárdonyi Géza), az első teljes fordítás szerzője Szász Károly (1885-1899). A Színjáték legnagyobb, a mai napig olvasott, használt fordítása Babits Mihály nevéhez fűződik (Pokol 1913, Purgatórium 1921, Paradicsom 1923). A fordítás a „magyar nyelv diadala”, írta Kardos Tibor. A filológiai hűség sok helyen kárt szenvedett, ám „szép hűtlenségei” ellenére a fordítás sikerültnek mondható, olvashatjuk Rába György legendás tanulmányában, a Filológiai Közlönyben (1961, 1-2.). Az Isteni Színjáték újabb magyar nyelvre való átültetése közül kiemelkedik Weöres Sándor munkája, 1966-ban jelentette meg a Pokol első öt énekét. A Pokol kapujának híres felirata így hangzik a költő interpretálásában: „Belépő, ne reménykedj soha többé!”. Szabadi Sándor prózaváltozata 2004-ben jelent meg a Püski Kiadónál, Baranyi Ferenc Pokol-fordítása pedig 2012-ben a Tarandus Kiadó gondozásában.

(fotó: Litera)

Április 23-án a Könyvfesztiválon mutatták be Nádasdy Ádám új Dante Isteni színjáték fordítását. A különböző folyóiratokban már részleteket olvashattunk a készülő műből, Nádasdy többször adott interjút, s osztotta meg gondolatait a Színjáték fordításának kérdéseiről:

„Igyekeztem, amennyire lehet, szöveghű (vagy legalábbis gondolathű) lenni, mert Dante gondolkodását – és az egész középkori világképet, melynek enciklopédiája ez a mű– izgalmasnak és fontosnak tartom. Fő célom ezt közvetíteni, megismertetni az olvasóval a középkor tudásanyagát, műveltségét, hiedelmeit, vallási nézeteit. Azt gondolom: Danténak is ez volt a célja, tehát a tanítás, informálás, befolyásolás, és nem a szórakoztatás. Nem regény ez és nem lírai költemény, hanem a világnak és benne egy kornak igényes leírása. Sőt: mint a címe is mutatja, színdarabbal állunk szemben – mindenesetre a hossza, a megszólalók nagy száma, a leírások fontossága, és főleg a gondolati tartalom miatt nem a líraiság a fontos. Eposz, leginkább. Ha majd elkészülök s megjelenik, az oldalak alján bőséges lábjegyzetekkel igyekszem megmagyarázni, amit (és amennyit) ilyen terjedelemben lehet.”

 "Életünk útjának feléhez érve                                                      

sötét erdőben találtam magam,
mert elvétettem a helyes utat.

Jaj, fájdalmas dolog elmondani,
milyen volt az a tüskés, vad vadon
elfog a félsz, ha csak eszembe jut:
majdnem oly keserű, mint a halál!
De hogy beszámoljak a jóról is,
mit ott találtam, mindent elmesélek."

                                                     

(Pokol. Első ének. részlet, a Nádasdy-fordítás)



Még több Dantéról a Dante 750  bejegyzésünkben.

Shakespeare 400

Négyszáz éve, 1616. április 23-án halt meg William Shakespeare. Világszerte irodalmi programokkal, eseményekkel, bemutatókkal emlékeznek a drámaíróra.

A Shakespeare retold elnevezésű irodalmi projekt keretében neves kortárs szerzők írnak új regényt kedvenc Shakespeare-drámájukból. Jeanette Winterson a Téli rege  alapján írta meg The Gap of Time című könyvét, szintén olvasható már Howard Jacobson Shylock című műve, melyet A velencei kalmár nyomán íródott. Még az idén megjelenik Anne Tyler írása A makrancos hölgy alapján, jövőre Margaret Atwood A vihar-, és Jo Nesbo Macbeth-feldolgozását vehetik kezükbe az olvasók. Tracy Chevalier az Othello, Edward St. Aubyn a Lear király, Gillian Flynn a Hamlet alapján ad ki regényt a sorozat keretében. Az első két kötet magyar megjelenése ősszel várható a Kossuth Kiadó gondozásában.

2014-ben jelentette meg a Gondolat Kiadó Bényei Tamás fordításában Robert Nye A néhai Mr. Shakespeare (eredeti angol kiadás 1998.) című regényes életrajzát. A szerző Shakespeare egykori színészét, Pickleherringet, alias Robert Reynoldsot nevezi ki elbeszélőjének, aki idős korában, a nagy londoni tűzvész idején, 1666-ban emlékezik vissza WS mesterre. Shakespeare magánéletéről nagyon keveset tudunk, a fennmaradt adatok sokszor megbízhatatlanok. Ám az életrajz hiányosságait betölti az írói fantázia. Nye könyve laza időrendet követ, s az anekdotaszerű írásmód szabálytalan biográfiát eredményez: egy-egy kiragadott motívum, fejezet csomópontjaiból rajzolódik ki Shakespeare alakja, az egyetlen biztos pont a drámák szövegére való folyamatos hivatkozás, s mindeközben Pickleherring életének epizódjaiból és az alkotói folyamat kínjaiból is bőségesen részesülünk. Nye játszik az olvasóval, folyamatosan kikacsint a szövegből, s a fikció és a valóság elemeinek keveredése nyomán szórakoztató, pajzán jelenetekkel megtűzdelt olvasmány születik. "Ne várják, hogy a világgal kapcsolatban új dolgokat tudnak meg belőle. Semmilyen mondanivalója nincs az élet értelméről és céljáról. William Shakespeare története. Szemenszedett hazugság elejéről a végéig – és a szívem vérével írtam."

Shakespeare 400

The Complete Works of William Shakespeare

Shakespeare drámái a Magyar Elektronikus Könyvtárban

80 éve született Lázár Ervin

„Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.

De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. "Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!" Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé... És már kopog is, kopp... kopp.”

(Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő. Bemutatkozunk (részlet)

Lázár Ervin 1936. május 5-én született Budapesten. Apja uradalmi intéző volt Alsó-Rácegrespusztán, általános iskolába a környező falvakba járt, majd a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult. Az ELTE Bölcsészkarán szerzett újságíró, majd magyar szakos tanári diplomát. Első novelláját 1958-ban közölte a Jelenkor. 

A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye 1964-ben látott napvilágot. A kötetet Réber László illusztrálta, aki ettől kezdve Lázár Ervin írásainak állandó illusztrátora lett. 1973-ban jelent meg máig legnépszerűbb könyve, A hétfejű tündér. 1966-ban adták ki első elbeszéléskötetét, a Csonkacsütörtököt, majd 1969-ben az Egy lapát szén Nellikének, 1973-ban pedig a Buddha szomorú című prózakötete látott napvilágot. 1971-ben jelent meg egyetlen regénye, a groteszk hangvételű, A fehér tigris. 1979-ben a Berzsián és Dideki című meseregényéért Lázár Ervint a nemzetközi zsűri Andersen-diplomával tüntette ki, a Szegény Dzsoni és Árnika (1981) című könyvéből Sólyom András készített filmet. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) és a Bab Berci kalandjai (1989) című köteteit az Év Könyvének választották. A nyolcvanas években több hangjátékot is írt, melyek 1990-ben Franka Cirkusz címen jelentek meg.

                                                     

1994-ben Hét szeretőm, 1997-ben Kisangyal címen adtak ki válogatást korábbi novelláiból. 1996-ban a Csillagmajor című elbeszéléskötetében szülőföldjének, az azóta eltűnt Alsó-Rácegrespusztának állít emléket. 1998-ban jelent meg a Hapci király című mesekötete, majd 2001-ben Az aranyifjítószóló madár. Ámi Lajos meséi.

Lázár Ervin 2006. december 22-én hunyt el Budapesten. 2007-ben jelent meg Naplója az Osiris Kiadónál. 2012-ben avatták fel a Lázár Ervin Emlékházat Sárszentlőrincen.

„Olyan világban élünk, amelyben már nemigen hisz senki senkinek. De van egy író, Lázár Ervin, akinek hiszünk. Mert ő a hihetetlenről ír. Arról, hogy van örömteli meglepetés és szép szomorúság. Van a világban még titok és jóság. A mindennapoknak is vannak csodái. Nem ijed meg, nem sopánkodik, hanem nagyokat nevet, amikor a világ tótágast áll. (…) Ő nem azt kérdezi, hogy miért van valami, hanem azt, ami nincs. Arról ír, hogy nem könnyű, de mégiscsak jó, fájdalmas és nagyszerű dolog embernek lenni.” 

(Miért szeretem Lázár Ervint? Hankiss Elemér)

irodalom

Komáromi Gabriella: Lázár Ervin élete és munkássága. Budapest: Osiris Kiadó, 2011.

Lázár Ervin. (Hang - Kép - Írás 6.) Budapest: Napkút-PIM.,2015.

Pompor Zoltán: A hétfejű szeretet. Lázár Ervin elbeszélő művészetéről. Budapest: Kiss József Könyvkiadó, 2008.

Lázár Ervin a neten

In memoriam Lázár Ervin. Az OSZK virtuális kiállítása.

Lázár Ervin életrajz, szakirodalom, digitalizált művek a Digitális Irodalmi Akadémián.

Lázár Ervin művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

Matróz lóháton - Irving Stone Jack London életrajza

Jack Londonról már életében sok hamis, légből kapott történet keringett, hol gyalázkodó, hol legendákba repítő változatokban, halála után sem járt sokkal jobban (volt felesége is meglehetősen hiteltelen visszaemlékezésekbe préselte alakját). Szerencsére azonban a harmincas években a világirodalomban (ekkortájt a magyar irodalomban is) az életrajzírás a reneszánszát élte, s kitűnő szerzők írtak portrékat a történelem és a kultúra nagyjairól. Köztük volt Irving Stone, aki nagysikerű Van Gogh-biográfiája után 1938-ban Jack Londonnak szentelt kötetet. A Matróz lóháton kiváló munka. Úgy olvashatni, akár egy regényt, holott Stone fikciók nélkül, pusztán a dokumentumok és művek mentén halad előre. Kiválóan ismeri Jack London korát, az amerikai múlt századelőt, hibátlan minőségérzékkel mutatja be az életmű alakulását, és élvezetesen mesél.

Van mit mesélni, hisz köztudott: Jack London elképesztő energiákkal vetette bele magát mindenbe, ami érdekelte, foglalkoztatta, fölháborította vagy lenyűgözte. Aranyásónak éppoly vakmerő volt, mint sztrájkot szervező munkásvezérnek, a Csendes-óceánon éppúgy vándorolt, mint az első hobók egyikeként az amerikai ország- és vasutakon. Gyári munkások, csempészek és fináncok, kalandorok és törzsfőnökök a hősei. A történelem előtti kor emberei és az elképzelt jövő utópisztikus alakjai. Felejthetetlen kutyák és farkasok. Irving Stone révén hüledezve látjuk, hogyan telt például az első átütő sikert, A vadon szavát követő év: épp csak elindult hódító útjára a világirodalom talán legszebb állatregénye, de az író már dolgozik a londoni(!) szegénységről írt máig eleven szociográfiáján(!) A mélység lakóin, írja (Melville és Kipling nyomában járó) filozofikus kalandregényét, a Tengeri farkast, s közben készül - majd utazik - a Távol-Keletre, hogy haditudósítóként vegyen részt az orosz-japán háborúban…

Magánembernek is, írónak is nyughatatlan természetű, kockázatvállaló hős Jack London. Több önéletrajzi alapozású könyvet jelentetett meg, de szeretett volna egy valódi önéletrajzot is írni, ezzel a beszédes címmel: Matróz lóháton.  Ezt a könyvet végül Irving Stone írta meg. 

Jack London  (1.) - szubjektív pályakép

Jack London  (2.) - Jack London levele Ina Coolbirth-hez

Jack London (3.)  - a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-sorozata

Jack London  (4.) - Jack London és Karinthy