A magyar nyelv napja

2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává november 13-át nyilvánította. 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvényt. A magyar nyelv napja alkalmából két nyelvészeti szótárat mutatunk be!

A Tinta Kiadó 1992-es megalakulása óta folyamatosan jelenteti meg nyelvészeti szótárait: Magyar szókincstár, Etimológiai szótár, Régi szavak szótára stb., több közülük hiánypótló munka, ahogy a Rácz János szerkesztette Állatnevek enciklopédiája és Növénynevek enciklopédiája is. Mindkét mű a Magyar nyelv  értelmező szótára (ÉrtSz.) növény és állatnév anyagára épít, a szótörténeti rész gerincét pedig a Magyar nyelv történeti- etimológiai szótára (TESZ) adja. Talán kevesen tudják, milyen gazdag múlttal rendelkezünk a magyar herbáriumok és zoológiai munkák területén, hogy csak néhányat említsünk: Melius Juhász Péter 1578-ban kiadott Herbariuma, az 1807-ben megjelent Diószegi Sámuel-Fazekas Mihály  Magyar fűvész könyve vagy Miskolczi Gáspár 1702-ben kiadott Egy jeles vad-kert című munkája. Ezen tudományok fejlődésében mérföldkő volt a svéd Linné 1753-ban kiadott Systema Naturae című munkája. A Linné-féle nómenklatúra 7700 növényfaj és 4235 állatfaj leírásával megteremtette a modern rendszertan alapkategóriáit, bevezette a kettős nevezéktant. A növény- és állattani nyelvészeti szótárak tekintetében fontos erről beszélni, mert a munkák szerkesztésénél el kell döntenie a szerzőnek, hogy az onomasziológiai (rendszertani) elrendezést vagy az alfabetikus sorrendet választja, Rácz az utóbbit tette, betűrendben közli a szócikkeket.

A Növénynevek enciklopédiája 760 szócikkében 1030 növénynév szerepel, az Állatnevek enciklopédiája 578 szócikkében mintegy 3000 állatnevet kereshetünk vissza a háromnyelvű (magyar, latin, német) mutató segítségével. A két munka felépítése hasonló elvet követ. A szócikkek élén a növény- ill. állatnevek rövid meghatározása áll, ezt követi a latin elnevezésük. Az adatközlő részt a szótörténet vezeti be, közli a címszó első felbukkanását a magyar írásbeliségben, életútját a magyar nyelvben: milyen fontos szótárak, zoológiai ill. botanikai művek említik, végül kitér a nyelvjárási adatokra is. Az ezt követő magyarázó részben a szó alaktani felépítéséről olvashatunk, végigkövetve annak etimológiáját, a névadás indítékait, társneveit és idegen nyelvi megfelelőit. Az utolsó részben rövid rendszertani leírás szerepel a vizsgált állatról ill. növényről, az emberhez való viszonyáról, mitológiai, néprajzi és irodalmi vonatkozásairól.

Jelen sorok írója elmúlt nyári kis-balatoni barangolásai után újraolvasta Fekete István Tüskevár és Téli berek című művét. Úgy gondolta, a regényből kiválaszt néhány növény- és állatnevet, felkutatja azokat régi botanikai illetve zoológiai munkákban, és a Rácz-féle szótárakat is próbára teszi.
Talán sokan emlékeznek rá, hogy Tutajos a berekbe való megérkezése után rögtön kiszemeli magának a kiszáradt fán üldögélő barna kányát, s a mű végén sikerül lelőnie. Rácz János Állatnevek enciklopédiájában a kánya címszónál találunk rá. Meghatározása: a hollónál nagyobb testű, villás farkú (dögevő) ragadozó madár, latin neve Milvus. Közszóként 1470-ben bukkant fel először: kanya, a TESZ 1763-ból a gánya alakot említi. Szláv jövevényszó, alapja az ősszláv kanja, hangutánzó szó, a ragadozók vijjogását utánozza. A tollazat színe alapján megkülönböztetünk vörös kányát, barna kányát(!), népnyelvi nevén berki kányát, megtudhatjuk, hogy olyan nyelvjárási változatai vannak, mint vadó, krampacs, végül a rövid zoológiai leírás után néhány szólásmondást találunk: Hordja el a kánya stb.

Ha Kiss Jenő Magyar madárnevek (1984) című munkáját ütjük fel, akkor már egy kis biológiai előképzettségre is szükségünk van, mert Kiss nem az alfabetikus elrendezést választotta, hanem a rendszertanit, munkája felépítésénél Chernel István és Herman Ottó ornitológiai munkáira támaszkodott. A mű végén természetesen találunk latin-magyar névmutatót, de a barna kánya önálló címszót a Sólyom-alakúak rendszertani besorolás alatt olvashatjuk. A szó eredetét kutatva Kiss a német (brauner) és olasz (nibbio bruno) tükörfordításra alapoz.

A Téli berekben Tutajos rókára vadászik éjszakánként. Rácz János munkája szerint a róka: bozontos bundájú, bozontos farkú ragadozó állat, latin neve: Canis vulpes. A Jordánszky-kódex (1516-1519) említi először: „Az rokaknak lykok vag’on, es az eghy madaraknak feezkök”. Egyes nyelvészek ősi örökségnek tartják az uráli korból, mások meghatározhatatlan eredetű vándorszónak vélik.  

Miskolczi Gáspár 1702-ben kiadott Egy jeles vad-kert című munkájában így írja le: „ A Róka is az emberek előtt igen esméretes állat, melly főképen három nevezetes gonoszságokról jegyezetik meg: mert igen ravasz, kegyetlen és nagy ételű. Gyűlölséges állat ez az ő ragadozásáért, útálatos az ő büdös vizelletiért, gyalázatos a maga életére való vigyázatlanságáért, midőn a mások életére incselkedik..."
 

S ha ellátogatunk a Diás-szigetre, ahol a Fekete István emlékszoba mellett megtekinthetjük a regény leírása alapján felépített Matula kunyhót is, megismerkedhetünk a Kis-Balaton növényvilágával. A terület egyik jellegzetes fája az égerfa. Nézzük, mit tudhatunk meg róla Rácz János könyvében. Az égerfa vizek partján növő nyírfaféle, latin neve: Alnus, először 1067-ben említik okleveles szórványemlékeinkben: Egur néven, későbbi változatai: 1171: egrug, 1193: egris. Számos helységnevünkben szerepel (Zalaegerszeg), több nyelvjárási alakzata van (egérfa), társnevei berekfa, molfa. A hozzá fűződő hiedelmek egyike szerint, mivel embert elnyelő lápokban él, az éger gonosz szellemek fája.

A Diószegi-Fazekas féle Magyar fűvész könyv (1807) így ír az égerfáról: Barkája ékforma-tsonka vatzkokból áll; minden vatzkonn 3 virág, pikkely tsélzébenn: megkülönböztet: mezgés, körkörös és hamvas Égerfát. Melius Juhász Péter Herbariuma (1578): Eger fa néven ismerteti: Tvuz és egh termésetű az Eger fa, az vizes földben mint egy czont ugy ál, áz főld kűuűl meg rothad. Hasna: … Az leuelet hincz meg, és az házban tericz el, és az balhákat ki uzi.

75 éve halt meg Radnóti Miklós

75 éve, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós. A költőre az Októberi erdő című versével emlékezünk. A vers 1938-ban, a Meredek út című kötetben látott napvilágot. A Meredek út - Radnóti életében megjelent utolsó kötete - 1938. december elején jelent meg a Cserépfalvi Kiadónál. A Magyar Bibliophil Társaság Az év legszebb könyve címmel tüntette ki.

„A Meredek út Radnóti költészetének alakulása szempontjából kitüntetett kötet: azt a pillanatot rögzíti, amikor a gyerekkori haláltrauma feldolgozása végéhez közeledik, és az alatta érlelődő másik, háborús haláltudat felszínre tör és átveszi a főszólamot. (…) A magánéleti traumára az évek rárakták a külvilág hordalékát, mindaz a fenyegetettség, amit egy zsidó vallású családba született magyar állampolgárnak el kellett viselnie, Radnótinál traumatikus halálélménybe fulladt” - írja Ferencz Győző a Radnóti Miklós élete és költészete (Budapest, Osiris Kiadó, 2009.) című monográfiájában.

Októberi erdő 

A bokron nedves zűrzavar
a tegnap még arany avar
barna sár lett a fák alatt,
férget, csigát, csirát takar,
bogárpáncélt, mely széthasadt;

hiába nézel szerteszét,
mindent elönt a rémület,
ijedt mókus sivít feléd,
elejti apró ételét,
ugrik, – s a törzsön felszalad;

tanulj hát tőle, védd magad,
a téli rend téged se véd,
arkangyalok sem védenek,
az égen gyöngyszín fény remeg
s meghalnak sorra híveid.

1937. január 17.


               

90 éve született Kertész Imre, Nobel-díjas magyar író

90 éve született Kertész Imre, Magyarország első Nobel-díjas írója. Az alkotóra  a 2006-ban megjelent K. dosszié című önéletrajzi munkája bemutatásával emlékezünk.

„… az egyetlen olyan könyvem, amelyet inkább külső indíttatásra, semmint belső késztetésből írtam: egy annak rendje és módja szerinti autobiográfia. Ha azonban elfogadjuk Nietzsche javaslatát, aki a regény műfaját a platóni dialógusoktól eredezteti, az Olvasó valójában egy regényt tart a kezében”- írja Kertész Imre a könyv előszavában.

A mű keletkezéstörténete a következő. A 2002-ben Nobel-díjat kapott szerző életét és munkásságát bemutató kötetet tervezett a  Magvető Kiadó, melyhez Hafner Zoltán szerkesztő 2003-2004-ben egy  életinterjút  rögzített az íróval; az ebből született kézirat késztette  Kertész Imrét arra, hogy a szöveget átdolgozva önálló irodalmi művet alkosson.

A fejezetekre nem tagolódó könyvben a párbeszédes formát megtartva, a szerző mintegy megkettőzi önmagát, így esik szó életének fontosabb csomópontjairól, olvasmányairól, alkotói pályájának főbb állomásairól úgy, hogy a műveiből idézett kulcsszövegekre is folyamatosan reflektál, keresve a választ az élet és irodalom, valóság és fikció szétválaszthatatlanságának nagy kérdésére.

„A legnagyobb problémát persze az első regényem okozta, a Sorstalanság, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy sokan megírták már, amelyek között nagyon sok rossz változat volt, és egy-két jó. De a lényeg az volt, hogy nem szabad azonosulni. Jól kellett ismerni a nyelv határait. Nagyon világosan kellett tudni azt, hogy az, aki itten beszél, nem egy valódi hús-vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van. Tehát csak nyelv és semmi más. És ez az a törvény, amely fegyelemben tart, és amelyet átlépve idegen szövegek keletkeznek. Ez jó és világos kontroll, csak nehéz. Úgyhogy a Sorstalanság megírása közben néha évek teltek el két fejezet között. Nem tudtam beilleszkedni abba a stílusba. Mondom, az elsődleges az, hogy aki beszél, az irodalmi figura, az csak egy nyelv, nem hús-vér valóság. És ahogy hús-vér valósággá próbáljuk tenni, elfuserálódik az egész.”

 "A halál kiszámíthatatlan, de megcsináltam az életművemet."

Friderikusz Sándor interjúja.
2014. 09. 04.

Kertész Imre a DIA-n: életrajz, digitalizált művek, bibliográfia és szakirodalom

Kertész Imre Intézet honlapja

Sorstalanság - hangoskönyv