Digitális olvasmányok: Jack London

A könyvtárak bezártak, az olvasótermek elcsendesedtek. A latin betűk új sorozatában, a digitális olvasmányokban olyan szépirodalmi művekre hívom föl a figyelmet, amelyek szabadon hozzáférhetőek az interneten. Tudom, hogy szépirodalmat nem igazán jó online olvasni, hiányzik a könyv fizikai teste, színe, illata, tapintása, de azt gondolom, hogy ezekben a zord időkben sokat jelenthet a digitális szöveg is. Elsőként Jack London műveire szeretném ráirányítani a figyelmet. A szerző 12 művét érhetik el az alább linken:

Jack London művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A világirodalom nagyjai között akadnak, akiknek a sorsa, különleges figurája elhomályosítja a sokkal fontosabb tényt: mennyi újdonságot, milyen összetéveszthetetlen sajátosságokat hozott írásművészetével. E szerzők egyike Jack London is, aki kalandos életével és legföljebb kutya-regényeivel él a nagyközönség emlékezetében, pedig a XX. századi angolszász próza műfajok egész sorát és a Kipling utáni prózanyelv megújítását köszönheti neki.

1903-ban
(forrás: Wikipédia)

A latin betűk alábbi bejegyzéseire kattintva pedig olvashat Jack London életéről, belelapozhat az író levelezésébe, követheti Karinthy Frigyes véleményét a szerző állatregényeiről, részleteket talál két kevésbé ismert remekműből: a londoni szegénységről írt riportkötetéről, és a korai amerikai profi sport, a boksz útvesztőiről. S nem utolsó sorban megismerheti a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-sorozatát!

Jack London  (1.) - szubjektív pályakép

Jack London  (2.) - Jack London levele Ina Coolbrith-hez

Jack London  (3.) - a Kossuth Kiadó új magyar életmű-kiadása

Jack London  (4.) - Jack London és Karinthy

Jack London   (5.) - Irving Stone Jack London életrajza (Matróz lóháton)

Jack London   (6.) - Jack London szociális érzékenysége (A mélység lakói)

Jack London   (7.) - Jack London bokszolói  (A profi)

Jack London bokszolói

Jack Londont visszatérően foglalkoztatta a személyes kihívások, párharcok sportváltozata, a boksz. Amerikában a múlt századfordulón már hatalmas közönség előtt zajlottak a mérkőzések, előbb kocsmai hodályokban, később erre a célra épített csarnokokban, s hamarosan a legnagyobb üzletek – és legnagyobb csalások egyik terepe lett. A fogadási csalásokkal horribilis összegekhez jutottak a közvetítők, az edzők és persze az ökölvívók is. A viszolyogtató ellentmondás a tiszta küzdelem, ész és erő, illetve mindezek megcsúfolása, a hamis cirkusz között az író egyik meghatározó témájába vágott: az erkölcs, a szolidaritás kötelmeivel párosuló természeti adottságok szembe kerülnek a gátlástalan érvényesülés gyakorlatával. A világ tehát hazugságokra rendezkedik be, az aljasság szokásaira, az apró, emberközi gesztusokban éppúgy, mint a megaüzletekben.

Egy ritkábban emlegetett, 1913-as kisregényében Jack London „a hegyekből jött fiú” bajnoki történetét írja meg. Magyar fordításban A profi címen ismerjük inkább, noha az eredeti cím, A vadállat  (The Abysmal Brute) kifejezőbb: épp a „vad”, a piszkos törvényeket nem ismerő ifjabb Pat Glendon (egy önkéntes száműzetésbe vonult egykori nagy bokszoló zseniális fia) képviseli az erkölcsöt. Aki szabad idejében, két bunyó között Shakespeare-szonetteket olvas… Igen, A profiban London meglehetősen harsány eszközökkel dolgozik, és a mű jelentősége inkább abban a hatásában mérhető, amellyel megteremtette a hollywoodi sportkarrier-filmek műfaját, egészen a Rocky sorozatáig, de a pontosan fölismert drámai helyzet a nagy íróra vall.

Makulátlan remekmű, a világirodalom egyik legszebb novellája viszont A mexikói. Főhőse, Rivera igazi amatőr az osztozkodó profi bokszolók között, de jöttment, gyanús alak az 1910-ben kitört mexikói forradalom harcosai közt is. Csak önmaga elveihez hű, társtalan ember, aki föltűnés nélkül képes a legnagyobb áldozatra. Jellemrajza, históriájának a huszadik századi amerikai prózát megelőlegező tárgyias előadása, s nem utolsó sorban a sorsdöntő bokszmeccs leírása felejthetetlen.

„A mexikói fiú leült az egyik sarokba, és várakozott. A percek lassan vánszorogtak. Danny váratta. Régi trükk volt ez már, de fiatal, kezdő öklözőkre mindig hatott. Ott üldögélve begyulladtak, mikor szembekerültek saját szorongásukkal és az érzéketlen, dohányfüstöt árasztó közönséggel. De most nem vált be a trükk. Roberts igazat mondott. Riverának nem volt gyenge pontja. Bár finomabban egybehangolt, feszültebb idegei voltak, mint itt bárkinek, nem idegeskedett. Nem hatott rá a várható vereség tudata, míg ott ült a sarokban. Segédei idegesek voltak, és hozzá gringók. Meg sötét alakok is ráadásul – a profi sport piszkos, becstelen, éhenkórász söpredéke, akik biztosra vették, hogy a vesztes oldalon vannak.

   – Hát aztán vigyázz ám! -- intette Pók Hagerty, aki az első segédje volt. – Tarts ki, ameddig csak bírod, Kelly azt üzeni. Ha rögtön lefekszel, az újságok megírják, hogy megint vacak meccs volt, és még jobban bemocskítják a Los Angeles-i bokszolást.

  Mindez nem volt túlságosan biztató. Rivera azonban nem törődött vele. Megvetette a profi bokszolást. A gyűlölt gringók gyűlölt szórakozása. Őcsak azért csöppent bele, mások pofozóembereként, edzéseken, mert éhezett. Az, hogy ragyogó tehetsége volt hozzá, nem számított. Gyűlölte. Sose pénzért mérkőzött, csak amióta a Juntához került. Könnyen jött a pénz. Nem ő volt az első emberfia, aki szépen haladt előre pályáján, amelyet megvetett.

  Nem tépelődött sokat. Azt tudta, hogy meg kell nyernie ezt a meccset. Más eredmény nem is lehetséges. Hiszen az ő háta mögött, hitét táplálva, hatalmasabb erők állnak, mintsem azt a zsúfolt nézőtéren bárki is álmodni merné. Danny Ward pénzért dolgozik, s a könnyebb életért, amit a pénz jelent. Rivera céljai azonban ott égtek a lelkében – lángoló és rémes látomások, melyeket tágra nyílt szemmel, a szorító sarkában üldögélve s ravasz ellenfelére várva, olyan tisztán látott, ahogy átélte őket.”

 (Vajda Miklós fordítása)

Jack London  (1.) - szubjektív pályakép

Jack London  (2.) - Jack London levele Ina Coolbrith-hez

Jack London  (3.) - a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-kiadása

Jack London  (4.) - Jack London és Karinthy

Jack London  (5.) - Irving Stone Jack London életrajza (Matróz lóháton)

Jack London  (6.) - Jack London szociális érzékenysége (A mélység lakói)

Jack London szociális érzékenysége

Jack London ma, nem kétséges, a közel-keleti hadszíntéren kóborolna, és a Földközi-tengerre szállva végighajózná a menekülők útvonalait. Az ország-világ járó író, aki egészen vérre menő küzdelmet vívott azért, hogy jelen lehessen az 1904-5-ös orosz-japán háború frontjain, s korábban haditudósítóként indult Dél-Afrikába, az angol-búr háborúba is, lázas kíváncsisággal kereste azokat a helyszíneket, ahol az élet „töményen” zajlott. Így ment az aranyásók közé, és ezért döntött úgy, hogy a végül meghiúsult afrikai út helyett 1903-ban beleveti magát London irdatlan szegénynegyedeibe. Álruhát öltött, elvegyült – és élményei nyomán megszületett a világirodalom egyik legjelentősebb szociografikus kötete, A mélység lakói. A világot még mindig uraló brit birodalom szívében láthatta a nyomorgó, éhező családokat, a hajléktalanok tömegét, a betegség és prostitúció tizedelte fiatalok kallódását, hallhatta sorra a kilátástalanság történeteit. A könyv Jack London látlelete, a szolidaritás tanúsága.

(részlet a könyvből)

„Amikor a megélhetés annyira bizonytalan, és oly kevés a boldog élet reménye, akkor nagyon olcsó az élet, és mindennapos az öngyilkosság. Annyira mindennapos, hogy nincs újság, amelyben ne olvashatnánk róla, és az öngyilkossági kísérlet annyira megszokott valami a rendőrség előtt, mint akár az italos fővel elkövetett közcsendháborítás, és ugyanolyan gyorsan el is intézik.

Emlékszem egy ilyen esetre a themsei rendőrbíróságon. Mindig büszke voltam arra, hogy jó szemem, jó fülem van, és hogy elég jól meg tudom különböztetni a dolgokat és az embereket. De bevallom, hogy amint ott álltam a tárgyalóteremben, megzavarodtam félig-meddig azon a bámulatos gyorsaságon, amellyel verekedők, közcsendháborítók, csavargók, tolvajok, hamiskártyások és utcai nők átmennek az igazság gépezetén. A terem közepén álló emelvényre, mint valami nagy áradat, úgy hömpölygött föl egymásután a sok férfi, nő és gyermek, és mint valami még nagyobb áradat, úgy zúgott le rájuk az ítélet a bíró ajkairól.

Így történt, hogy még javában eltűnődtem annak az alkalmi tolvajnak a védekezésén, aki munkaképtelenségére és arra hivatkozott, hogy nem tudta másként eltartani a feleségét és a gyermekeit, és aki egyévi kényszermunkát kapott, amikor máris egy fiatal, húszévesnek látszó ember jelent meg a vádlottak padján: Alfred Freeman, még eszemben van a neve. Azután egy hatalmas, derék asszony bukkant föl a tanúk oldalán, és elkezdte vallomását. Megtudtam, hogy egy zsilipőrnek a felesége. Éjszaka nagy loccsanást hallott, odarohan a zsilip széléhez és a foglyot, a fiát a vízben találta.

Az asszonyról a fiúra fordítottam a tekintetemet. Szóval öngyilkossági kísérlet miatt állították a bíróság elé. A fiú ott állt kábultan, jelentéktelenül, szép barna haja csapzottan hullt a homlokába, megviselt és sovány arcában volt még valami gyerekes vonás.

– Igen, uram – folytatta a zsilipőr felesége –, akárhogy is erőlködtem, hogy kihúzzam, mindig visszacsúszott. Utoljára segítségért kiabáltam, amire odajött néhány munkás, így azután sikerült nagy nehezen kihúznunk a vízből és átadnunk a rendőrnek.

A bíró szerencsét kívánt az asszonynak testi erejéhez, amire a hallgatóság nevetésben tört ki; én azonban csak ezt a fiút láttam magam előtt a halál küszöbén, amikor erőnek erejével meg akar halni, és ebben semmi sem volt nevetséges.

A második tanú, egy férfi, fölsorolta a fiú jó tulajdonságait, és mint volt munkáltatója, enyhítő körülményekre hivatkozott. Alfred jó fiú volt, de azután odahaza mindenféle anyagi bajuk támadt. Az anyja megbetegedett, és akkor neki magának kellett kínlódnia, amíg szintén munkaképtelenné nem vált. A maga kedvező megvilágítására hozzátette még a mester, hogy csak akkor küldte el, amikor már semmi hasznát sem lehetett venni.

– Van-e valami mondanivalója? – fordult a bíró hirtelen a fiú felé.

A fiú, aki még mindig egészen kábultan ült a vádlottak padján, motyogni kezdett valamit.

– Mit beszélsz? Fogházőr, hallgassa csak meg! – kérdezte a bíró még egyszer türelmetlenül.

A fogházőr odahajtotta fejét a fiú szájához, azután hangosan jelentette:

– Azt mondja, nagyságos bíró úr, hogy nagyon sajnálja.

– A tárgyalást elnapolom – jelentette ki a bíró, s azzal, a két tanú megesketése után, át is tért a következő esetre. A fiú pedig még mindig kábán és gyámoltalanul ment kifelé a fogházőrrel. Az egész nem tartott tovább öt percnél, és már ott is állt a bíró előtt a következő két vádlott, akik mindent elkövettek, hogy egymásra hárítsák egy mindössze talán tíz cent értékű horgászbot elorzásának a bűnét.

De meghalni sem könnyű.

Fokozza még a szerencsétlenségüket, hogy ezek a szegény emberek nem tudják, mint vessenek véget életüknek, és kétszer, háromszor is megpróbálkoznak vele, amíg végre célt érnek. Természetesen ez rengeteg munkát ad a rendőrségnek. Néha azonban mégis elég nyíltan beszél a hatóság, és a nem sikerült kísérlet fölötti méltatlankodásának ad hangot. Így R. S., az S. B.-i bíróság elnöke megmondta a napokban Ann Woodnak, aki a csatornába ugrott és úgy akart véget vetni életének, hogy ügyesebb is lehetett volna.

– Ha már mindenáron meg akarta tenni, miért nem végezte ügyesebben? – kérdezte tőle méltatlankodva. – Egészen belefulladhatott volna a vízbe, ahelyett, hogy így csak a terhünkre van.”

Jack London (1.) - szubjektív pályakép

Jack London (2.) - Jack London levele Ina Coolbrith-hoz

Jack London (3.) - a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-kiadása

Jack London (4.) - Jack London és Karinthy

Jack London (5.) - Irving Stone Jack London életrajza - (Matróz lóháton)

Matróz lóháton - Irving Stone Jack London életrajza

Jack Londonról már életében sok hamis, légből kapott történet keringett, hol gyalázkodó, hol legendákba repítő változatokban, halála után sem járt sokkal jobban (volt felesége is meglehetősen hiteltelen visszaemlékezésekbe préselte alakját). Szerencsére azonban a harmincas években a világirodalomban (ekkortájt a magyar irodalomban is) az életrajzírás a reneszánszát élte, s kitűnő szerzők írtak portrékat a történelem és a kultúra nagyjairól. Köztük volt Irving Stone, aki nagysikerű Van Gogh-biográfiája után 1938-ban Jack Londonnak szentelt kötetet. A Matróz lóháton kiváló munka. Úgy olvashatni, akár egy regényt, holott Stone fikciók nélkül, pusztán a dokumentumok és művek mentén halad előre. Kiválóan ismeri Jack London korát, az amerikai múlt századelőt, hibátlan minőségérzékkel mutatja be az életmű alakulását, és élvezetesen mesél.

Van mit mesélni, hisz köztudott: Jack London elképesztő energiákkal vetette bele magát mindenbe, ami érdekelte, foglalkoztatta, fölháborította vagy lenyűgözte. Aranyásónak éppoly vakmerő volt, mint sztrájkot szervező munkásvezérnek, a Csendes-óceánon éppúgy vándorolt, mint az első hobók egyikeként az amerikai ország- és vasutakon. Gyári munkások, csempészek és fináncok, kalandorok és törzsfőnökök a hősei. A történelem előtti kor emberei és az elképzelt jövő utópisztikus alakjai. Felejthetetlen kutyák és farkasok. Irving Stone révén hüledezve látjuk, hogyan telt például az első átütő sikert, A vadon szavát követő év: épp csak elindult hódító útjára a világirodalom talán legszebb állatregénye, de az író már dolgozik a londoni(!) szegénységről írt máig eleven szociográfiáján(!) A mélység lakóin, írja (Melville és Kipling nyomában járó) filozofikus kalandregényét, a Tengeri farkast, s közben készül - majd utazik - a Távol-Keletre, hogy haditudósítóként vegyen részt az orosz-japán háborúban…

Magánembernek is, írónak is nyughatatlan természetű, kockázatvállaló hős Jack London. Több önéletrajzi alapozású könyvet jelentetett meg, de szeretett volna egy valódi önéletrajzot is írni, ezzel a beszédes címmel: Matróz lóháton.  Ezt a könyvet végül Irving Stone írta meg. 

Jack London  (1.) - szubjektív pályakép

Jack London  (2.) - Jack London levele Ina Coolbirth-hez

Jack London (3.)  - a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-sorozata

Jack London  (4.) - Jack London és Karinthy

Jack London és Karinthy

Napjainkban A vadon szava, A beszélő kutya s Jack London más állatregényei megunhatatlan, de 
egyúttal megszokott olvasmányaink, természetes módon irodalmi élményeink. A múlt század elején azonban a meglepetés erejével hatottak, titkaik voltak, amelyeket meg kellett fejteni. A kortárs magyar írók közül Karinthy Frigyes vállalkozott erre a legnagyobb sikerrel. Ha kettőjük alkatának távolságát méricskéljük meghökkenve, jusson eszünkbe az is, Karinthy mennyire kíváncsian, enciklopédikus gyűjtőszenvedéllyel nyitott volt a világ dolgaira, a felfedezésekre, mindennemű újdonságra. Naplójegyzeteiből idézünk.

„Jack London kutyaregényeit, melyek többnyire egy bizonyos, arisztokratikus származású kutyafajta, az észak-amerikai farkas-félvér életével és sorsával foglalkoztak, csakolyan mohón olvasták szerte a világon, mint valamikor Scott Walter romantikus lovagregényeit, vagy idősb Dumas Monte Christóját. (…) Felfedezése abból állott, hogy szakított a klasszikus szemlélettel, mely az állatokat vagy tárgyaknak szerepeltette az ember mellett, mint a növényeket és ásványokat, vagy, ha külön foglalkozott velük, ezt a régi, aesopusi értelemben tette, emberközpontú módon úgy, hogy az állatok valami emberi tulajdonságot képviselve, emberi tulajdonságuk jelképei gyanánt példáztak valami emberi gondolatot, érzést. (…) Hogy kutyahőse valódi regényhős lehessen – olyan korban, mikor a teljes ábrázolásnak immár elengedhetetlen feltétele a belső élet feltárása is, gondolatok és érzések párhuzamossága a történéssel és cselekvéssel, egyszóval az úgynevezett lélekelemző módszer –, tehát hogy kutyahőse ne csak Héraklésze és Bayard lovagja, de Raszkolnyikovja és Bovarynéja is lehessen a róla szóló regénynek, szükséges volt beleélnie magát nemcsak a kutyasorsba, de a kutyalélekbe is. (…) Azt, ami az embernél tulajdon életére való emlékezés, az ő hősénél az egész fajta, az ősök életére való emlékezéssel pótolja, egészen reális és gyakorlati értelemben. (…) Mert az ember tízéves vagy húszéves, vagy hatvanéves. Az állat azonban annyi idős, mint amennyi egész fajtája, miden egyes kutya tízezer év emlékét és tapasztalatát képviseli személyében, és tízezer év homályos, határozatlan és tagolatlan emléke együttvéve mégiscsak több, mint hatvan év éles és tagolt és határozott emléke.” 

(Pesti Napló, 1929. június 16.)

                                

Jack London 1. rész - szubjektív pályakép

Jack London 2. rész - Jack London levele Ina Coolbrith-hoz

Jack London 3. rész - A Kossuth Kiadó új Jack London életmű-kiadása

a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-sorozata

Jack London népszerű szerző volt és maradt nálunk, de vagy ifjúsági íróként tartották számon az állatregényeivel, vagy kalandíróként az aranyásók krónikásaként – életműve hézagosan került a magyar olvasók elé. Utoljára az 1920-as(!) években szenteltek neki életműkiadást, az akkor – nagyrészt gyönge, sőt elfogadhatatlan fordításokban – megjelent kötetek közül kevésre figyelt az utókor. Az író centenáriumán a Kossuth Kiadó sokat törleszt az adósságból, de a tizenöt kötet még így is csak bő válogatás a termésből.

Ami a tizenöt kötet nyomán azonnal egyértelmű: Jack London rendkívül sokoldalú, több műfajt is alapvetően megújító és az irodalmi nyelvet forradalmasító szerző. Nemcsak az élete volt kalandos, irodalmi tevékenysége is kockázatvállaló, „kalandozó” természetű. Sience fictiont írt a történelem előtti korról (Ádám, előtt) és a történelem utániról, a vírus elpusztította, csupa képmutatásból élő civilizáció jövőjéről (A skarlát). Lélektani fantasy-regényt szentelt a lélekvándorlásba menekülő rab embernek (Kóbor csillag), krimit tudós(!) anarchistáknak (Bérgyilkossági iroda), máig eleven szociográfiát London nyomornegyedének (A mélység lakói). Megírta az irodalomtörténet első amerikai hobo-könyvét (Országúton), és két örökérvényű hősben modellálta saját szellemi meghasonlottságát a hősi emberideál és a túlérzékeny literátor között (Tengeri farkas).

Sokszor kiadott „kutyakönyveit”,  A beszélő kutyát, Az éneklő kutyát s talán a leggyönyörűbbet, A vadon szavát is másképp olvashatjuk most, ezek fényében. Mint ahogy föl kell figyelnünk elbeszéléseinek Kiplingtől tanult és Hemingwayt megelőlegező szemléletére is.

A Kossuth Kiadó sorozatát az ugyancsak népszerű (pl. a Van Gogh-életrajzot író) Irving Stone életrajzi krónikája zárja tizenhatodik kötetként, amely a múlt századelő Amerikájának izgalmas korrajzába illeszti bele Jack London rendkívüli sorsát. 

Jack London 1. rész - szubjektív pályakép

Jack London 2. rész - Jack London levele Ina Coolbrith-hez

Jack London levele Ina Coolbrith-hez

Egy korábbi bejegyzésünkben egy rövid, szubjektív pályaképet vázoltunk fel Jack Londonról. A magyar nyelvű szakkönyvek tanulmányozásán túl (gyakorlatilag nincs!), az angol nyelvű irodalomban böngészve került elő ez a levél. Jack London már érett férfiként, népszerűsége csúcsán 1906. december 13-án írta Ina Coolbrith-hez, a literary mother-höz, aki gyermekkora idején az oaklandi könyvtár vezetője volt. 

Irving Stone így ír a Matróz lóháton című Jack Londonról szóló életrajzi könyvében:
„Miss Ina Coolbrith látta, hogyan csillog a fiú szeme, amint végigmegy a könyvespolcok között és hogyan simogatja meg ujjainak hegyével kötésüket. Tudta, hogy Jacket leginkább a kalandos könyvek, az útleírások, és felfedezések vonzzák.  Jack nagyon megszerette ezt a nagy műveltségű nőt, Kalifornia állam koszorús költőjét. Megpróbálta mindennap végigolvasni a kapott köteteket, hogy másnap újra láthassa Miss Coolbrith-t. A fiú falta a könyveket, olvasott az ágyban, olvasott az asztalnál, iskolába menet és jövet, még a szünetben is, amikor a többi fiú játszott. Rövid idő alatt annyi könyvet fogyasztott el, hogy ez a csapongás szokásává lett.”

Jack London levele Ina Coolbrith-hez

"Azok a régi oaklandi könyvtári napok! Tudod, hogy te voltál az első, aki megdicsérte a könyvválasztásomat? Otthon senki sem foglalkozott azzal, hogy mit olvasok. Egy buzgó, szomjas, éhes kiskölyök voltam, és egy nap a könyvtárban előhúztam egy kötetet a perui Pizzaróról (10 éves voltam ekkor). Te ideadtad és lepecsételted nekem a könyvet. És amint átnyújtottad, megdicsértél, hogy ilyen könyveket olvasok. Büszkeség! Bárcsak tudtad volna, milyen büszkeséggel töltöttek el a szavaid! Mert sokra tartottalak. Egy istennő voltál számomra. Nem tudtam, hogy költő vagy, és egyáltalán képes voltál  valaha olyan csodálatos dologra, mint amilyen néhány sor leírása. Egy ranchról jöttem és nyers voltam. De tisztelettel álltam előtted. Abban az időben mindent és mindenkit melléknevekkel jelöltem. Téged nemesnek hívtalak. Ez voltál nekem: nemes. Ezt sugároztad nekem. Oh, persze, a szomorúság és fájdalom érzetét is tőled kaptam, de ami mindig is dominált, az a nemesség volt. Egy nő sem hatott rám így soha. Kiskölyök voltam. Egyáltalán nem tudtam rólad semmit. És azóta sem találkoztam olyan nemes nővel, amilyen te voltál.

Aztán többé nem láttalak, de a kép, amelyet rólad őrzök, élénken él bennem. Amikor hallom, hogy rólad beszélnek, vagy rád gondolok, abban a pillanatban felidéződik a képed, és ezzel együtt a hozzád kapcsolódó szó: nemes, nemes. Máskor meg a szó - „nemes” – téged juttat eszembe.

Bocsásd meg butaságomat. Ma már nagyon erős vagyok, de emlékszem a fiatalságomra, és emlékszem rád, és van bennem hely az ellágyulásra és az emlékezésre is."

Üdvözlettel, Jack London 

(Jenőváry-Lajkó Mariann fordítása)
(az eredeti  levél szövege angolul)

Ina Coolbrith, költő, író, könyvtáros neve többnyire ismeretlen a magyar olvasók előtt. Az 1841-ben Josephine Donna Smithként született költő verseit először 1854-ben közölte a Los Angeles Times. Családi tragédiák sorozata után alkotói pályáját feladva 1874-ben az Oaklandi Könyvtár vezetője lett, megfeszített munkája és töretlen lelkesedése nyomán (az ETO-hoz hasonló rendszert alakított ki) 1878-ban a könyvtár másodikként lett Kalifornia free library-je. Később a könyvtár átszervezésére hivatkozva elbocsátották állásából, visszatért San Franciscóba, ahol újra a költészetnek élhetett. Sorra jelentek meg kötetei: A Perfect Day (1881), The Singer of the Sea (1894), Songs from the Golden Gate (1895), s Kalifornia koszorús költőjévé választották. Olyan költőkkel és írókkal állt kapcsolatban, mint Tennyson, Longfellow, legközelebbi barátai közé tartozott Mark Twain vagy Ambrose Bierce. Emlékét ma is ápolják, a San Franciscóban található Ina Coolbrith Park meditatív környezetével és az öbölre néző kilátással fogadja a pihenni vágyókat.

Jack London-ról álljon itt néhány sor önéletrajzi regényéből, a Martin Eden-ből:

 „Martin rövidnek érezte a napot. Hiszen annyi mindent akart tanulni! Napi alvását öt órára csökkentette, és azt tapasztalta, hogy beéri ennyivel. Megpróbálkozott négy órával is, de aztán szomorúan visszatért az öt órához. Egész ébrenlétét örömmel fordította volna bármelyik elfoglaltságára. Nem szívesen hagyta abba az írást azért, hogy tanuljon, sem a tanulást, hogy a könyvtárba menjen, s nem szívesen vált meg attól a bizonyos navigációs szobától, a tudománytól sem, sőt még az olvasóteremben talált folyóiratoktól sem, amelyek tele voltak olyan íróknak a titkával, akiknek sikerült eladniuk az árujukat.”

Jack London 100. 1. rész - szubjektív pályakép

Jack London - szubjektív pályakép

 „Van egy fajta önkívület, amely az élet csúcsát jelzi, s amelynél magasabbra nem emelkedhetik az élet. S mivel a létezés paradox dolog, ez az önkívület akkor tör reánk, amikor életünk leghevesebben lángol, és ugyanakkor tökéletesen elfeledteti velünk, hogy élünk.” (A vadon szava)

Ez az önkívület vezeti Jack Londont egész életében. A hányatott gyerekkor, a „mélyhűtő anya”, a szegénység korán felnőtté teszi, s a nevelőapa halála után még a családfenntartás súlya is ránehezedik a még éretlen személyiségű kamasz fiúra. Kiemelkedő testi és szellemi képességei, rendkívüli akaratereje viszi előre, kalandvágya nem ismer határokat, kipróbál mindent: rikkancs, jégkihordó, segédmunkás, matróz, alaszkai aranyásó, orvhalász, dokkmunkás, kazánfűtő, fókavadász és csavargó.

De az izmos hát labilis idegrendszert takar. A feloldódást a könyvek hozzák meg először számára, olvas mindenütt, gyerekként a helyi közkönyvtárban, matrózként a kajütben, alaszkai aranyásóként a Chilkoot-hágón hátizsákjában A fajok eredetét cipeli magával. Kapaszkodó az alkohol is, matrózként megszokja a tengeri élet mindennapi tartozékát, végigkíséri egész életét, nem szabadul a fogságából, harcát és vergődését írj meg a John Barleycorn című önéletrajzi regényében.

A szerelem nem hoz számára feloldást. Számtalan, futó kapcsolat jellemzi életét, kétszer nősül, első felesége az otthon és a gyerek utáni vágyát jelentik, második próbálkozása Charmian Kittredge, az emancipált írónő, inkább jópajtás, titkárnő, mint szerető hitves, pedig könyvében, ami Jack London élete címmel jelent meg, nagyon szerette volna az ellenkezőjét bizonyítani, idealizált képet fest az életükről, elhallgatja London depressziós rohamait, súlyos alkoholizmusát, s halálát betegség következményének állítja, pedig Irving Stone Londonról írt életrajzi könyvében - Matróz lóháton - azt állítja, hogy még a  papírt is megtalálták az ágya mellett, amin a mérgek hatóanyagának arányát kiszámolta. Az öngyilkosság tényét erősíthetik meg könyvei is, hisz a Martin Eden vagy a Tengeri farkas hőse önszántából vet véget az életének.

Az írásban otthonra talál, a 17 év alkotói munka termése, közel 50 könyv önmagáért beszél. Élményanyaga van bőven, például az 1897-es alaszkai aranyláz, aranyat nem talál, de néhány hét alatt megírja Buck, a juhászkutya történetét, a meleg, békés kaliforniai otthonából az alaszkai hómezőkre vezető útját. Így születik meg 1903-ban A vadon szava. 27 éves, ünnepelt író, folyóiratok és kiadók versengenek érte, újságok címlapjain szerepel, honoráriuma korábban ismeretlen magasságokba tör, de tiszteletdíját mindig előbb költi el, mint hogy megkapná. Megfeszített erővel dolgozik, napi 1000 szó a penzum, de nem elégszik meg az írói sikerekkel, a polgári lét biztonságával, a benne lakó, ősi ösztön hajtja, ahogy Buckot a vadonba, őt vissza a tengerre. Hajót épít, s újra nekivág az óceánnak, -„Mindig a bennem ujjongó élet pártján álltam a művészettel vagy bármely egyéb külső tényezővel szemben”- írja. Egy titokzatos betegség miatt azonban nem tudja befejezni útját, ám olyan  jelentős regényeket köszönhetünk ennek a déltengeri kalandozásnak, mint A beszélő kutya és Az éneklő kutya. Visszatér otthonába, a hajdan „szokatlanul vonzó, delejes egyéniség”, önmaga árnyéka, a folyamatos anyagi gondok, a felfokozott élettempó felőrölték erejét.

S most, 100 évvel a halála után hogyan tekintünk erre az életútra, az írói pályára? A drámai feszültség, a meseszövés, a történetmondás mestereként prózája megújította az amerikai irodalmat, hatását hosszú lenne felsorolni. De most toljunk félre mindent, készítsük a hátizsákot, nem kell több, egy aranymosáshoz való serpenyő, egy rövid nyelű lapát, meg egy fiola higany, biztos, hogy aranyat fogunk találni!