Jack Londont visszatérően foglalkoztatta a személyes kihívások, párharcok sportváltozata, a boksz. Amerikában a múlt századfordulón már hatalmas közönség előtt zajlottak a mérkőzések, előbb kocsmai hodályokban, később erre a célra épített csarnokokban, s hamarosan a legnagyobb üzletek – és legnagyobb csalások egyik terepe lett. A fogadási csalásokkal horribilis összegekhez jutottak a közvetítők, az edzők és persze az ökölvívók is. A viszolyogtató ellentmondás a tiszta küzdelem, ész és erő, illetve mindezek megcsúfolása, a hamis cirkusz között az író egyik meghatározó témájába vágott: az erkölcs, a szolidaritás kötelmeivel párosuló természeti adottságok szembe kerülnek a gátlástalan érvényesülés gyakorlatával. A világ tehát hazugságokra rendezkedik be, az aljasság szokásaira, az apró, emberközi gesztusokban éppúgy, mint a megaüzletekben.
Egy
ritkábban emlegetett, 1913-as kisregényében Jack London „a hegyekből jött fiú” bajnoki
történetét írja meg. Magyar fordításban A
profi címen ismerjük inkább, noha az eredeti cím, A vadállat (The Abysmal
Brute) kifejezőbb: épp a „vad”, a piszkos törvényeket nem ismerő ifjabb Pat
Glendon (egy önkéntes száműzetésbe vonult egykori nagy bokszoló zseniális fia)
képviseli az erkölcsöt. Aki szabad idejében, két bunyó között Shakespeare-szonetteket
olvas… Igen, A profiban London
meglehetősen harsány eszközökkel dolgozik, és a mű jelentősége inkább abban a hatásában
mérhető, amellyel megteremtette a hollywoodi sportkarrier-filmek műfaját,
egészen a Rocky sorozatáig, de a
pontosan fölismert drámai helyzet a nagy íróra vall.
Makulátlan
remekmű, a világirodalom egyik legszebb novellája viszont A mexikói. Főhőse, Rivera igazi amatőr az osztozkodó profi bokszolók
között, de jöttment, gyanús alak az 1910-ben kitört mexikói forradalom harcosai
közt is. Csak önmaga elveihez hű, társtalan ember, aki föltűnés nélkül képes a
legnagyobb áldozatra. Jellemrajza, históriájának a huszadik századi amerikai
prózát megelőlegező tárgyias előadása, s nem utolsó sorban a sorsdöntő
bokszmeccs leírása felejthetetlen.
„A mexikói
fiú leült az egyik sarokba, és várakozott. A percek lassan vánszorogtak. Danny
váratta. Régi trükk volt ez már, de fiatal, kezdő öklözőkre mindig hatott. Ott üldögélve
begyulladtak, mikor szembekerültek saját szorongásukkal és az érzéketlen,
dohányfüstöt árasztó közönséggel. De most nem vált be a trükk. Roberts igazat
mondott. Riverának nem volt gyenge pontja. Bár finomabban egybehangolt,
feszültebb idegei voltak, mint itt bárkinek, nem idegeskedett. Nem hatott rá a
várható vereség tudata, míg ott ült a sarokban. Segédei idegesek voltak, és
hozzá gringók. Meg sötét alakok is ráadásul – a profi sport piszkos, becstelen,
éhenkórász söpredéke, akik biztosra vették, hogy a vesztes oldalon vannak.
– Hát
aztán vigyázz ám! -- intette Pók Hagerty, aki az első segédje volt. – Tarts ki,
ameddig csak bírod, Kelly azt üzeni. Ha rögtön lefekszel, az újságok megírják,
hogy megint vacak meccs volt, és még jobban bemocskítják a Los Angeles-i
bokszolást.
Mindez nem volt túlságosan biztató. Rivera
azonban nem törődött vele. Megvetette a profi bokszolást. A gyűlölt gringók
gyűlölt szórakozása. Őcsak azért csöppent bele, mások pofozóembereként,
edzéseken, mert éhezett. Az, hogy ragyogó tehetsége volt hozzá, nem számított.
Gyűlölte. Sose pénzért mérkőzött, csak amióta a Juntához került. Könnyen jött a
pénz. Nem ő volt az első emberfia, aki szépen haladt előre pályáján, amelyet megvetett.
Nem tépelődött sokat. Azt tudta, hogy meg kell
nyernie ezt a meccset. Más eredmény nem is lehetséges. Hiszen az ő háta mögött,
hitét táplálva, hatalmasabb erők állnak, mintsem azt a zsúfolt nézőtéren bárki
is álmodni merné. Danny Ward pénzért dolgozik, s a könnyebb életért, amit a
pénz jelent. Rivera céljai azonban ott égtek a lelkében – lángoló és rémes látomások,
melyeket tágra nyílt szemmel, a szorító sarkában üldögélve s ravasz ellenfelére
várva, olyan tisztán látott, ahogy átélte őket.”
(Vajda
Miklós fordítása)
Jack London (1.) - szubjektív pályakép
Jack London (2.) - Jack London levele Ina Coolbrith-hez
Jack London (3.) - a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-kiadása
Jack London (4.) - Jack London és Karinthy
Jack London (5.) - Irving Stone Jack London életrajza (Matróz lóháton)
Jack London (6.) - Jack London szociális érzékenysége (A mélység lakói)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése