Konyha
Minden jó volt a konyhában:
főzni, enni, beszélgetni, olvasni, kukoricát morzsolni, aludni, játszani,
de legjobb a sarokban ülni,
a dikó végén, a masina mellett, az őrangyalos szentkép alatt,
szótlan, felhúzott térddel, alkonyatkor, villanygyújtás előtt,
és hallgatni a tűz duruzsolását,
és nézni, mint ugrálnak a mennyezeten a fénykarikák,
igen,
ott követtük el a hibát,
azzal,
hogy kiköltöztünk a konyhából,
és elbontottuk a házat,
ha maradunk,
ha megtartjuk,
talán minden másként alakul,
talán bástyául szolgált volna,
talán megvethettük volna a hátunkat abban a sarokban,
talán tudtunk volna védekezni,
vagy legalább időt nyertünk volna,
de még az is lehet,
hogy téesz se lett volna.
de legjobb a sarokban ülni,
a dikó végén, a masina mellett, az őrangyalos szentkép alatt,
szótlan, felhúzott térddel, alkonyatkor, villanygyújtás előtt,
és hallgatni a tűz duruzsolását,
és nézni, mint ugrálnak a mennyezeten a fénykarikák,
igen,
ott követtük el a hibát,
azzal,
hogy kiköltöztünk a konyhából,
és elbontottuk a házat,
ha maradunk,
ha megtartjuk,
talán minden másként alakul,
talán bástyául szolgált volna,
talán megvethettük volna a hátunkat abban a sarokban,
talán tudtunk volna védekezni,
vagy legalább időt nyertünk volna,
de még az is lehet,
hogy téesz se lett volna.
In: Oravecz Imre: Halászóember. Jelenkor Kiadó: Pécs, 1998.
"A Halászóember 1998-ban többek között épp azáltal volt képes rendkívüli erővel megszólalni, hogy a leíró nyelvet és a személyességet összebékítve tudta tárgyát (a lényegében letűnt Szajlát, és a falu egykori lakóinak életét) úgy megtisztogatni, hogy az érzelmesség és a tárgyilagosság nem egymást kioltó elemei lettek a lírai beszédnek, hanem egymást felerősítő komponensei. Oravecz nemcsak számba vette, felidézte, rögzítette és átélhetővé tette az egykori Szajlát, de a falun keresztül tulajdonképpen önmagát írta meg. A Halászóember minden egyes sora egyszerre szól Szajla múltjáról és Oravecz jelen idejéről."
Krusovszky Dénes: A távozó én. In: Műút, 2016055.
