"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)

2017. május 31., szerda

Karl Ove Knausgard: Halál: Harcom 1.


Karl Ove Knausgard hatkötetes regényfolyamának első kötetét Halál: Harcom 1. címmel 2016 tavaszán vehettük kézbe a Magvető Kiadó gondozásában, Petrikovics Edit fordításában. A 2009 és 2011 között megjelent, 6 kötetből álló, 3500 oldalas mű az 5 milliós lakosú Norvégiában 450.000 példányban kelt el, s eddig 22 nyelvre fordították le.
Knausgard 1968-ban született Norvégiában, jelenleg Svédországban él, a bergeni egyetemen tanult irodalmat és művészettörténetet, tanára volt Jon Fosse, az egyik legjelentősebb kortárs norvég író (Trilógia, Melankólia). A regény címe provokatív, Hitler Mein Kampfjára emlékeztet (norvégul Min Kamp). Míg a norvég kiadás csak a főcímet követte, a köteteket számokkal megjelölve, addig a német vagy az angol fordítások önálló címeket adtak a köteteknek. (Halál, Szerelem, Játék, Élet, Álmok).

A norvég Proustnak is titulált író regényfolyama az ún. autofikció műfajába sorolható, az első kötet középpontjában az író kamaszkora és apjának halála áll. A regény főszereplője Knausgard saját személyes szférájának a történéseit rekonstruálja, (olyannyira, hogy mindenkit a saját nevén szerepeltet, emiatt több magánjogi pert is kilátásba helyeztek ellene), ami spontán erővel hat az olvasóra, a szövegen belül alkalmazott önreflexív narrációval pedig olyan belső dinamikát sikerül teremtenie, hogy a személyes hatáson túl az emberi létezés metafizikai kérdései is megfogalmazódnak. Az olvasó a knausgardi örvénybe kerül, ahonnan nem is akar szabadulni. A regény szerkezetileg két részre osztható (a szerző mind a két esetben a jelen történéseiből indul el): míg az első részben a kamaszkor belső viharait írja le, a másodikban az apa halálát követő takarítási jelenetek hosszú sorának monotonitása a katarzis felszabadító erejével hat, s így válik a naplószerű önvallomás izzó irodalmi szöveggé. 



"Ha van valami, amit megtanultam az életről, az az, hogy el kell viselni, soha meg nem kérdőjelezve, a közben keletkező vágyat pedig az írásban felégetni. Hogy honnan ez az elképzelés, arról sejtelmem sincs, és amikor feketén-fehéren magam előtt látom, szinte perverznek hat: hogy kerülhet a kötelesség a boldogság elé? A boldogság kérdése elcsépelt, a következő kérdés viszont, amely az értelmét firtatja, nem az. Amikor egy gyönyörű képet látok, könnyek szöknek a szemembe, a gyermekeim láttán viszont nem. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretném őket, mert nagyon is, teljes szívemből, egyszerűen annyit tesz, hogy mindaz, amit jelentenek, nem tud kitölteni egy életet. Legalábbis az enyémet nem. Hamarosan negyvenéves leszek, és alig töltöttem be a negyvenet, máris ötven. És ha ötven leszek, akkor már hamarosan hatvan. Utána pedig hetven. Így lesz."
(részlet Karl Ove Knausgard: Halál: Harcom 1. (Budapest, Magvető, 2016.)  című regényéből)



Balajthy Ágnes: Korszerűtlen elmélkedések. In: Műút. 2016058

Sipos Balázs: „A férfiként létezés szégyene” In: Magyar Narancs. 2016/43. 

2017. május 24., szerda

A hónap verse: Háy János: Vihart akar


Vihart akartam,

az égből könnyeket.

Menekülni, vagy

csak látni menekülteket.

Pontosan meghatározni

a helyemet, ott vagyok,

ahol épp vagyok, vagy

ott, ahol lennem kéne,

vagy ott, ahol majd

később leszek, vagy ott sem.

Pontosan meghatározni,

ahol épp a helyem, ahol

épp nem vagyok,

nem voltam vagy

nem leszek.


Háy János: Az öregtó felé. Budapest: Európa, 2017.


Akkor van veszve, ha már nem is fáj. Mészáros Gábor beszélgetése Háy Jánossal a Literán.

2017. május 23., kedd

Han Kang: Növényevő

"Milyen dimenzióba távozhatott a húsától vedlő kígyóként megszabaduló Jonghje lelke? Inhjének eszébe jut a fejen álló testvére képe. Összekeverte volna a kórház betonpadlóját az erdő puha földjével? Jonghje teste erős fatörzzsé változott, kezéből fehér gyökerek nőttek, és a sötét földbe markoltak? Az ég felé nyújtotta lábát, míg karja a föld magjáig hatolt? Háta feszesen egyenes, hogy megtámassza a kétirányú növekedést? Ahogy a nap sugarai fürdetik Jonghje testét, ő sejtjeibe szívja a földben található vizet, hogy az ágyékából virág nőhessen? Vajon akkor ébredt mindez a lelkébe, amikor fejjel lefelé állt, és felkínálta teste minden pórusát?"
(részlet, Han Kang: Növényevő, Budapest: Jelenkor, 2017.)




"De a regény helyszíne a világ bármelyik mostani nagyvárosa lehetne, szereplői esendő viszonyaikkal, kísértéseikkel, szenvedésükkel bárhonnan jöhetnének. Alapproblémája – nőként másmilyennek lenni a többségi világban úgy, hogy ez az eltérés nem sért tabut és egyáltalán nem ütközik a többség morális vagy törvényi normáival, a többség mégis megtorolja a választást – ugyancsak egyetemes és közérthető, mint ahogyan a főhős megőrülésének fokozatai is felfoghatók a világ minden olyan pontján, ahol a Növényevőhöz hasonló könyveket kézbe vesznek."
Csuhai István: Az a kékeslila folt. In: ÉS, 2017. május 19.


A növényevő kieszi magát a társadalombólKönyvesblog. 2017. február 26.

Helyes Katalin: Növényként lélegezniRevizor. 2017. 04.23.


2017. május 16., kedd

Libri irodalmi díj, 2017

Jászberényi Sándor kapta az idei Libri irodalmi díjat 2016-ban megjelent, A lélek legszebb éjszakája című kötetéért. A közönségdíjat az olvasók szavazatai alapján Kepes András esszéregénye, a Világkép érdemelte ki.




Jászberényi Sándor: "Érzéketlen társadalomban élünk" In: HVG, 2017. május 16.



A Közel-Keleten az élet még jelent valamit  In: Könyvesblog, 2017. május 4.




"Kairóban, a lucskos, negyvennyolc fokos nyárban, egy kertvárosban találtam meg először a kurvákat. A kertvárost Ma'adinak hívják. Eredetileg persze nem a kurvákat kerestem, hanem a gödör alját, az erkölcsi nullpontot. A kurvák csak jelölték, hogy megérkeztem  a célterületre. Mire hozzájuk értem, már túl voltam a Halottak városának viadalain, ahol sok pénzt vesztettem, és kiabáltam piszkos fogadókkal, túl a khatlevélen és az ópiumon, túl az alváson, mert száz óra ébrenlét után az embernek már egy kicsit sem hiányzik az alvás, maximum az idegrendszere jelzi, hogy hamarosan meghal. Sok mindenen túlvoltam. Kivéve a házasságomat." (részlet)
Jászberényi Sándor: Dögevő. In: J. S. A lélek legszebb éjszakája. Budapest: Pesti Kalligram, 2016. 




- visszhang

Harasztos Ágnes: Az emberiség legsötétebb éjszakája. In: Jelenkor. 2017. május

"A novelláknak erős sodrásuk van, olvastatják magukat, alig bírja letenni az ember a könyvet. Persze, kényelmetlenül érzi magát közben, hiszen pirinyóra összezsugorodik a saját kis világa, és olyan konfliktusokkal szembesül, melyekre nincs megoldás. Mint ahogyan nincsenek kész válaszok morális kérdésekre sem, valamint Marosh saját, külön bejáratú problémáira sem. Reménytelenül megfejthetetlen, kibogozhatatlan ez a világ, mégis élnek itt emberek, és ez is élet. Ettől támad az emberben valami olyan érzés, ami a katarzishoz hasonlít." (Deczki Sarolta: Történelem testközelből. In: ÉS. 2016. november 25.)