"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bodor Ádám. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bodor Ádám. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 22., hétfő

Bodor Ádám 80

Vendégmadár

[Utunk, 32.40 (1977. október 7.)]

Man kertje egészen a patakig ért, szelíden ereszkedett a víz felé, végében lépcsők vezettek a köves mederbe. Man idősebb ember lévén már nemigen foglalkozhatott olyan dolgokkal, ami sokat hoz a házhoz. Amivel foglalkozott, azt kedvtelésből tette, ez pedig páratlan türelmet követelt azért a kis örömért, amit cserébe kapott. Uszadékfát halászott naphosszat az Izvor patakából. És előfordult, hogy naphosszat állt kertje végében lesben, egyetlen darab fát sem látott közeledni a hullámokon. Mégis, megszállott módjára, kezeügyében magafaragta szigonyával várakozott ezekre a karvastagságú rönkdarabokra, szürke, ázott lécekre, lepusztult ágakra, és hibátlan mozdulatokkal kihalászta őket. Közben szemmel tartotta a szemközti partot, ahol az öreg vízimalom még három meglévő fala között a patak kisebb öblöt mosott magának. Itt magasabb vízállás idején a habosabb víz színén meggyűlve úszkáltak körbe azok a fadarabok, amelyeket a patak fönnebb lenyalt a partokról. Man ezeket is magáénak tekintette, időnként összekötötte őket, és elég hosszadalmasan átvontatta a patakon a maga felére. Kicsit együgyű, kicsit gyermeki volt ez az egész. Öreg napjai kedvtelése. Furcsaság azért akadt még a családban. Man fia, az egykori híres fejszámoló, egy napon mezítláb és rövidke vörös szakállal tért haza az egyetemről, és azóta az erdőket bújja némán, tudásának kifürkészhetetlen titkaival. A bolyongó fiú napkeltekor beveszi magát a sűrűbe, csak este jár haza, szótlan bekap valamit, és kőkemény priccsen alszik. Általában elég keveset ad magára. Apa és fia, mintha egymásért búsulnának.

Valamikor, valamelyik október elején, egy felhőtlen napon sirály érkezett a víz fölé. Nem egyedül jött. Négy holló kísérte. Előttük talán másik négy holló, s azok előtt is megint néhány, hogy erre a számára igen távoli tájra kényszerült. A hollók legyező alakban kísérték, hullámoztak, cikáztak utána, de be is érték ennyivel. Csak űzni akarták az ismeretlen fehér madarat. Amint vízre szállt, megnyugodtak.

A sirály körbeszállta a sebes vizeket, s mivel a kisebb zuhatagok, gübbenők között nem talált magának való szélesen hullámzó, bodrozó vizet, végül megtelepedett az öreg malom alatti öbölben, ahol magasabb vízállás idején Man uszadékfái maguktól kikötöttek. A hollók a korhadó zsindelyeken illegve figyelték maguk alatt azt a kis változatosságot, amit hosszú életükben ez a fehér madár jelentett. Lesték: csak röppenne föl.

Nézte a sirályt Man is. Azt mondta magában: „egy ruca”. Majd valami kényszertől késztetve megfordult, és saját bolyongó fiát látta ott, amint rövid rőt szakállát tenyerébe gyúrva nézi a malom fekete öblében úszkáló fehér madarat. Persze, esteledett. A bolyongó fiú megtért kőkemény ágyára.

Man reggel nem mert a partjára menni, mert bolyongó fiát – annak megrögzött szokása ellenére – megint ott találta. Az egykori matematikus figyelme minden maradékával a malom fekete öblére tapadt a négy hollóval, a vendégmadárral. Talán ő is azt gondolta: „ruca”. Vagy azt, hogy nem négy, hanem egy. Nem fekete, hanem fehér. De az sincs kizárva, hogy csak azt: „Jóságos egek. Egy sirály.”




2014. december 8., hétfő

Prima Primissima díj, 2014 - irodalom

Tizenkettedik alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. Irodalom kategóriában Turczi István író, költő vehette át a díjat. A három jelölt között volt Bodor Ádám és Buda Ferenc is.

2012. június 6., szerda

Szépíró Díj, 2012

A 2012. évi Szépíró Díjat Bodor Ádámnak (próza), Villányi Lászlónak (vers) és Margócsy Istvánnak (esszé/tanulmány/kritika) ítélte oda a Szépírók Társaságának tagjai által választott háromtagú kuratórium. A díjakat Csaplár Vilmos, a Társaság ügyvezető elnöke és Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó és Könyvesház-lánc tulajdonosa (a díj szponzora) adta át június 6-án a Lotz Teremben. A díjazottakat Selyem Zsuzsa, Tábor Ádám és Tarján Tamás méltatta. 

Bodor Ádám: Verhovina madarai  (Magvető, 2011)

Villányi László: Ámulat (Orpheusz, 2011)




2012. január 12., csütörtök

kortárs magyar, 2011

Néhány irodalmi portál (Litera, Prae.hu, Irodalmi Jelen) körkérdést intézett a kritikusokhoz, szerkesztőkhöz,  az irodalmi élet szervezőihez, mondjanak véleményt 2011. publikációiról, írói teljesítményeiről. Jelen összeállításunk válogatás, nem rangsort akar felállítani, hanem a szépirodalmi termés sokszínűségére szeretné felhívni a figyelmet.

Bodor Ádám: Verhovina madarai

Budapest, Magvető, 2011

Borbély Szilárd: Szemünk előtt vonulnak el
Budapest: Palatinus, 2011

Csányi Vilmos: Kisfiam, Ikarosz
Pozsony: Kalligram, 2011

Csobánka Zsuzsa: Hideg bűnök
Pozsony: Kalligram, 2011

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Budapest: Magvető, 2011

Grendel Lajos: Négy hét az élet
Pozsony: Kalligram, 2011

Kiss Ottó: A másik ország
Budapest: Palatinus, 2011

Lanczkor Gábor: Hétsarkúkönyv
Pozsony: Kalligram, 2011

Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae IV. A föld állatai
Pozsony: Kalligram, 2011

Orcsik Roland: Mahler letöltve
Pozsony: Kalligram, 2011

Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek
Budapest: Libri cop. 2011

Tóth Krisztina: Pixel
Budapest, Magvető, 2011