Balaton szelet

„Minő ragyogás, mennyi mosoly, mekkora élet a nyári nap sugarai alatt! Színe örökké változik, mint a szűz hajadon arca az első szerelmi vallomás közben. Ezüst és arany, smaragdos zöld és zafíros kék, amint verő napfény, rajzó bárányfelhő vagy viharos felleg terül el az égen. A magasságnak minden mosolyát, minden vidámságát, minden haragját, minden zordon indulatát visszatükrözi – hálával, ha kedves, daccal, ha mogorva a magasság. Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget. S a szél ha támad, a hullám is feltámad. Ugrál, játszik, kergeti egymást; cseveg, csattog, kiabál egymásra, s ha nekimelegedett, habos fürtökkel ékesíti fel homlokát.”

 Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül

A Balaton életérzés, lelkünk egy szelete. Körbebiciklizni a tavat, átkelni hajón a másik oldalra, beúszni a récék közé, vagy csak ülni a parton és nézni a vizet. Az alábbiakban könyveket ajánlunk, tárgyuk a Balaton, szerepel köztük tudományos munka, szépirodalmi mű, ifjúsági regény, de segítségül hívjuk a filmeket is. Célunk nem más, mint többféle megközelítésben rávilágítani a tó sokféle jelentésére.

A Nők a Balatonért Egyesület törekvéseinek szép és értékes összegzéseként látott napvilágot az eredetileg iskolai olvasókönyvnek szánt Balaton könyve, amely baedekerként is megállja a helyét. Bemutatja a tó természeti, gazdasági és kulturális értékeit, a helyhez fűződő irodalmi alkotásokat, s külön érdeme, hogy önálló fejezetben a környezettudatos magatartásra is felhívja a figyelmet. A szöveget gazdag fotóanyag és Somogyi Győző festményei teszik még élvezetesebbé.

Időzzünk még egy kicsit a Balaton földrajzi ismertetésénél. Ki kalauzolhatna bennünket jobban, mint Cholnoky Jenő, akit Lóczy Lajos mellett a Balaton legnagyobb kutatójának nevezhetünk. A 2004-ben Veszprém és Balatonfüred által kiadott, A mindig szép Balaton című kötet nemcsak Cholnoky 1937-ben megjelent Balaton című könyvéből, de más tanulmányaiból és előadásaiból is válogat. A Kubassek János bevezetőjével megjelentetett könyvet Cholnoky balatoni tárgyú akvarelljei illusztrálják.

S a természetrajzi barangolások után jelenjenek meg a tájban az emberek. Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című munkáját műfajilag nehéz meghatározni, maradjunk most az útirajznál. Eötvös 1875. július 4-én indul el erdélyi íróbarátaival, hogy megmutassa nekik a Balaton természeti szépségét, népét, és történeti emlékeit. Az egykori utazást követve 20 év múltán írja meg s vezeti végig olvasóját a Balaton híres helyein, mondja el hozzájuk kapcsolódó emlékeit. Olvashatunk a Balaton-környéki várak legendáiról, Répa Rozi és Sobri Jóska szerelméről, megtudhatjuk, milyen volt egy badacsonyi szüret Kisfaludy korában, s miért kellett Jókainak megírnia az Aranyembert. A mű az anekdotikus elbeszélői forma és előadásmód kiemelkedő képviselőjévé avatta Eötvöst, aki ha írt, akkor a tolla fecsegett, írta róla Kosztolányi Dezső.

2012-ben, a Nemzeti Könyvtár sorozatban jelent meg Dornyay Béla - Vigyázó János Balaton és környéke részletes kalauza című 1934-ben kiadott munkájának hasonmás kiadása. Dornyay (muzeológus tanár), Vigyázó (jogász, a Magyar Turista Szövetség társelnöke) könyve átfogó képet ad a Balatonról. Az általános bevezetőben a földrajzi, biológiai ismeretek mellett kitér a Balaton képzőművészeti és irodalmi vonatkozásaira is, majd a tó két partja (Felső- és Alsópart) településeinek, tájainak számbavétele után a mai Zala megyei dombvidék nevezetességeit járja végig. A munka olyan pontos és szakszerű volt, hogy Cholnoky Jenő azt írta róla, e kis kötet után már fölösleges vállalat újabb kalauzokba fogni. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a nagyalakú 2012-es kiadás nem igazán használható egy utazás alkalmával, továbbá az 1934-es kiadással ellentétben nélkülözi a "betűsoros mutatót".

S a XX. század elejének világából közelítsünk napjainkhoz. 2010-ben jelent meg kortárs írónk, Podmaniczky Szilárd interjúkötete, a Balatoni világok. Hét különböző szakma képviselői, a tűzoltóparancsnoktól a halászmesterig, a borásztól a hajóskapitányig mesélnek életükről, a tóhoz fűződő emlékeikről, s arról, hogyan élik meg balatoniságukat mindennapjaikban. Olvashatunk a legendásan erős Árok testvérekről, a Lellén jég alá merült emberről, akit Udvarinál fogtak ki a halászok tavasszal, Harangozó Ica néni, balatonboglári tanárnőtől pedig megtudhatjuk, mit is takar a távesküvő fogalma.

S evezzünk tovább a szépirodalom vizein, ajánlókban két elbeszélés-gyűjtemény is szerepel. A  Békebeli Balaton klasszikus íróink Balaton tárgyú novelláit gyűjtötte egybe. A két Cholnoky testvér, László és Viktor mellett itt van Krúdy Gyula és Rákosi Viktor is, s megtudhatjuk, hogy Ady Endre utálatos Muskétás tanár urát hogyan változtatta meg a Balaton a maga mivoltával és legendáival.

2012 tavaszán látott napvilágot a Noran Libro Kiadó Magyar írók novellái tematikus sorozatában a Balatoni szívhalászat című kötet a klasszikusokon túl a közelmúlt irodalmából is válogat, így találunk írásokat Galgóczi Erzsébet, Palotai Boris és Örkény István tollából is.

S hogy kerülnek ide az ifjúsági regények? Hisszük, hogy a jó gyerek és ifjúsági könyveknél nincsenek korhatárok. Nyulász Péter Helkájában Fáy András Sió című tündéres regéjét (1836) és Lipták Gábor Aranyhíd (1976) című kötetéből ismerős Helka és Kelén legendáját  továbbírva a két gyerekszereplő barangolásain keresztül ismerhetjük meg a Balaton múltjának titkait Tihanytól Sóstóig, a Szentbékkállai kőtengertől Balatonfüredig. S a történet a 2014-ben megjelent Ciprián - A Balaton hercege című kötetben folytatódik, melynek középpontjában Helka testvére, Ciprián kalandozásai során újabb titkokra derül fény: hogyan keletkezett a Sió csatorna vagy a földvár a Balatonnál. Jeney Zoltán Rév Fülöp s folytatása, a Rév Fülöp Fajszföldön meseregénye Balatóniában játszódik, sikerének legnagyobb titka a nyelvi leleményesség és humor a Balaton és környéke az írói fantázia inspiráló terepévé válik.

S ha nekünk a Balaton nemzeti identitásunk szimbóluma, addig a berlini fal három évtizede alatt a németeknek a szabadságot jelentette, az elszakított családok nyaranta a tó partján találkoztak egymással. 2011-ben a német újraegyesítés huszadik évfordulójára a Berlini Collegium Hungaricum kiállítást rendezett Német egység a Balatonnál címmel. Az előbb Berlinben, majd Balatonfüreden a Vaszary Villában megrendezett kiállítás privát film- és fotóanyagok, visszaemlékezések, archív híradók, titkosszolgálati dokumentumok segítségével mutatta be a balatoni találkozások évtizedeit.

Ingo Schulze Adam és Evelyn (2009) című regénye 1989-ben az osztrák-magyar határ megnyitásának nyarán játszódik. A könyv férfi főszereplője, Adam az egykori NDK-ban női szabóként dolgozik, felesége, Evelyn pedig pincér. A férfi hűtlensége miatt a nő Magyarországra utazik, hogy sok száz keletnémet menekülttel együtt a Balaton partján várja a határnyitást. A férfi Evelyn után indul, és végül átjutnak az osztrák-magyar határon. "A Balatont mint teret a mű a közelmúlt kollektív emlékezete alapján ábrázolja" – írja Zsigmond Anikó A Balaton mint az emlékezet tere a kortárs német nyelvű prózában című tanulmányában. (Filológiai Közlöny 2011/3.)

S ha már a szövegtérben felidéztük a 60-as, 70-es éveket, a belső képeket most váltsuk át mozgókká. Ha van egy szabad óránk, üljünk le és nézzük meg Papp Gábor Zsigmond Balaton retró című dokumentumfilmjét, a nagysikerű Budapest retró balatoni párját. A rendező a kádári konszolidáció éveinek balatoni világát bemutatva arra keresi a választ, mi is a titka a Balatonnak, jelen összeállításunk sem törekedett másra, Cholnoky Jenő szavait idézve:

„…ismertetjük a Balatont mindenki előtt, aki máris szereti, és megszerettetjük azokkal, akik még nem lettek a szerelmesei.”-

Balaton retró (Balatoni sport)

színes, magyar dokumentumfilm, 82 perc, 2007.

rendező: Papp Gábor Zsigmond

A Balaton könyve: Olvasókönyv mindazoknak, akik tavunkat még jobban szeretnék megismerni.
2. bőv. kiad. Balatonfüred: NABE, 2002.

Balatoni szívhalászat: Magyar írók novellái
Budapest: Noran Libro, 2012.

Békebeli Balaton
Budapest: Eri K., 2005.

Cholnoky Jenő: Balaton
Budapest: Franklin -Társulat, 1937.

Dornyai Béla -Vigyázó János: Balaton és környékének részletes kalauza
Budapest: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2012.

Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
Veszprém: Vitis Aureus, 2007.

Jeney Zoltán: Rév Fülöp: balatóniai lovagregény
Budapest: Kolibri, 2012.

Jeney Zoltán: Rév Fülöp Fajszföldön
Budapest: Kolibri, 2013.

Kiss Noémi: Balaton
Budapest: Magvető, 2020.

A mindig szép Balaton: Válogatás Cholnoky Jenő írásaiból (1914-1944)
Balatonfüred-Veszprém, 2004.

Nyulász Péter: Helka: a Burok-völgy árnyai
Budakeszi: Betűtészta K., 2011.

Nyulász Péter: Ciprián - A Balaton hercege
Budakeszi: Betűtészta K., 2014.

Podmaniczky Szilárd: Balatoni világok
Szeged: Podmaniczky Műv. Alapítvány, 2010.

Ingo Schulze: Adam és Evelyn
Ford.: Nádori Lídia
Budapest: Európa, 2009.

„A Balaton – mint látni fogjuk – az ember szervezetére nemcsak azáltal gyakorol gyógyító hatást, hogy vizében megfürdünk, hanem mindazon éghajlati tényezők együttes közreműködése által is, a melyek ezen vidéknek sajátos jelleget kölcsönöznek s a melyek ezen – más vidékektől némileg eltérő – sajátságaikat nagyrészt éppen a Balaton jelenlétének köszönhetik. Mindazon változásokban tehát, a melyeket azokon, kik itt tartózkodnak vagy tartózkodtak, észlelhetünk, nemcsak a tó hőmérsékének és hullámcsapásának, illetve ezeknek a fürdés alkalmával érvényesülő behatásának, hanem ezen vidék éghajlati viszonyainak is jelentős részük van.”

 Dr. Lenkei Vilmos Dani: A Balaton hatása az ember szervezetére

In: A Budapesti Orvosi Újság Tudományos Közleményei, 1911.

Madarak és fák napja

"Megértettem. Megértettem a madár énekét, és megértettem, hogy Orpheusz dalára a madarak miért figyeltek, és megértettem, hogy Szent Ferenc a madaraknak prédikált. Egyszerre magától értetődő lett számomra, hogy a madarak éneke nemcsak művészet és zene, hanem értelmes beszéd és gondolat is, mint az emberi nyelv, csak szebb. A kis Akhilleusz, ahogy a fekete rigót magamban elneveztem, három ütemben elmondta nekem hősi szívének minden titkát, sorsának heroikus misztériumát, s nagy tette elragadtatását, a szenvedélyes és önfeláldozó lendület természetfölötti szépségét."

Hamvas Béla: A madarak éneke 

(fotó latin betűk)

1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. Az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ - Hermann Ottó irányításával - jelentősen támogatta ezt a nemes mozgalmat. A Magyar Madártani Egyesületet (MME) 1974-ben hozta létre 200 alapító tag. Az MME hazánk, és Közép-Kelet-Európa legnagyobb társadalmi szervezete. Céljuk a madarak védelmével hozzájárulni az emberi életminőség és a biológiai sokféleség megőrzéséhez Magyarországon.

(fotó latin betúk)

A mitológiában, a vallásokban és a népi hagyományokban a madarak elsősorban a lélek szimbólumai. A táltosok, sámánok lelke is madár képében száll a túlvilágra megtudni a jövendőt. Az egyiptomiaknál a benumadár – Benu isten megjelenési formája, a Nap és újjászületés istene. A görög Athéne baglya a tudás és bölcsesség szimbóluma, de az apacs indiánoknál bagollyal álmodni a közelgő halál biztos jele.  A honfoglaló magyarok totemállata, a turulmadár valószínűleg valamely sólyomfaj volt. A kereszténységben a Szentlélek galamb képében jelenik meg Jézus feje felett, mikor megkeresztelkedik. A modern kultúrában és irodalomban a főnixmadár az újjászületés, a halál utáni megújulás és megerősödés jelképe, hogy csak néhány példát említsünk.

(fotó latin betűk)

Hogyan ábrázolják a madarat a szépirodalomban? A Magyar Elektronikus Könyvtárban és a Digitális Irodalmi Akadémián böngészve digitalizált magyar prózai művekből válogattunk a klasszikus íróktól a kortársakig. Vizsgáljuk meg, milyen kontextusban jelenik meg a szövegben a madár, milyen jelentése lehet a hagyományos elbeszélésekben, az irodalmi parabolákban és a modern műfajokban!


Ágh István: Fülemülék stb. albérletében. In: Á. I. A madár visszajár (DIA)

Aszlányi Károly: Madártojás In: A.K. Hét pofon (MEK)

Bársony István: Egy szárnyas hősről. In: B. I. Róka a körben (MEK)

Bársony István: Ő reggelizik. In: B. I. Róka a körben (MEK)

Bertha Bulcsu: A buta veréb, A galamb dolga, A halott rozsdafarkú, Lányom madarai, Madárkórház, Madárálmok, Madárgondok, Az okos veréb, A remeterigó éneke, Rigószemmel, Rozsdafarkú madarak, A szajkó világképe, Verébnek lenni, Zöld küllők. In: Egy író állatkertje (DIA)

Bodor Ádám: Vendégmadár. In: B. Á. Megérkezés északra (DIA)

Bródy Sándor: Egy csirke meg egy asszony. In: B. S. legszebb írásai (MEK)

Bródy Sándor: A fecske. In. B. S. Asszonyi szépség (MEK)

Cholnoky Viktor: Vándormadarak. In. C. V. Kaleidoszkóp (MEK)

Csoóri Sándor: A famadár. In: Cs. S. Nomád napló. (DIA)

Csoóri Sándor: Fecske a templomban. In: Cs. S. Tenger és diólevél (DIA)

Fekete István: A bagoly, A gerlék, Három csóka, Rigó Mari, A vadgalamb, A varjú. In: F. I.: Fészekrablás. (SCRIBD)

Gárdonyi Géza: A cinege. In: G. G. Szüleim gyémántja voltam (MEK)

Gárdonyi Géza: A fecske. In: G. G. Két menyasszony (MEK)

Gárdonyi Géza: Gólyák, méhek, kislibák. In: G. G. Az én falum (MEK)

Gárdonyi Géza: Isten veled, gólyamadár. In: G. G. Az én falum (MEK)

Gárdonyi Géza: Rabmadár. In. G. G. Mai csodák (MEK)

Hamvas Béla: A madarak éneke. In: H. B. A babérligetkönyv. (hamvasbela.org)

Jékely Zoltán: Isten madara. In: J. Z. Isten madara. (DIA)

Jókai Mór: A koldus veréb. In: J. M. Életemből I. (MEK)

Jókai Mór: A struccmadár. In: J. M. A nagyenyedi két fűzfa és más elbeszélések. (Szaktárs)

Kaffka Margit: A madarunk. In: K. M. Csendes válságok. (MEK)

Kosztolányi Dezső: Fecskék. In: Füst (MEK)

Kosztolányi Dezső: Madarak beszéde. In: Zsivajgó természet (MEK)

Krúdy Gyula: Vadlúd kisasszony. In: K.Gy. Szerenád. Válogatott elbeszélések 1912-1915. (ADT)

Krúdy Gyula: Varjúleves. In: K. Gy. Delikátesz (MEK)

Lázár Ervin: A nagy madár. In: L. E. Hét szeretőm. (DIA)

Lázár Ervin: Szárnyas emberem. L. E. Hét szeretőm (DIA)

Mészöly Miklós: Stiglic. In: M. M. Alakulások (DIA)

Mikszáth Kálmán: A képviselőház madara. In: M. K. Elbeszélések. (ADT)

Móra Ferenc: A cinegefészek. In: M. F. A hatrongyosi kakasok. (MEK)

Móra Ferenc: A vadkacsák. In: M. F. Tápéi furfangosok. Válogatott elbeszélések) (MEK)

Móricz Zsigmond: Vadliba meg a sas, meg az ember és a pacsirta. In: M. Zs. Novellák IV. (Szaktárs)

Nagy Lajos: A beszélő papagáj. In: N. L. Képtelen természetrajz és más karcolatok. (MEK)

Örkény István: Halhatatlanság. Ö. I. Egyperces novellák (DIA)

Szakonyi Károly: Madaras történet. In: SZ. K. Magányos biciklista. (DIA)

Szakonyi Károly: A galamb fázik. In: Sz. K. Képnovellák. (DIA)

Tandori Dezső: Madárnak születni kell...!. In. T. D. Madárnak születni kell...! (DIA)

Tersánszky Józsi Jenő: Grillusz úr sárgarigói. Nyugat. 1917. 3.sz. (EPA)

Tersánszky Józsi Jenő: Matyi madara. In: Nyugat. 1911. 14. sz. (ADT)

A magyar nyelv napja

2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává november 13-át nyilvánította. 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvényt. A magyar nyelv napja alkalmából két nyelvészeti szótárat mutatunk be!

A Tinta Kiadó 1992-es megalakulása óta folyamatosan jelenteti meg nyelvészeti szótárait: Magyar szókincstár, Etimológiai szótár, Régi szavak szótára stb., több közülük hiánypótló munka, ahogy a Rácz János szerkesztette Állatnevek enciklopédiája és Növénynevek enciklopédiája is. Mindkét mű a Magyar nyelv  értelmező szótára (ÉrtSz.) növény és állatnév anyagára épít, a szótörténeti rész gerincét pedig a Magyar nyelv történeti- etimológiai szótára (TESZ) adja. Talán kevesen tudják, milyen gazdag múlttal rendelkezünk a magyar herbáriumok és zoológiai munkák területén, hogy csak néhányat említsünk: Melius Juhász Péter 1578-ban kiadott Herbariuma, az 1807-ben megjelent Diószegi Sámuel-Fazekas Mihály  Magyar fűvész könyve vagy Miskolczi Gáspár 1702-ben kiadott Egy jeles vad-kert című munkája. Ezen tudományok fejlődésében mérföldkő volt a svéd Linné 1753-ban kiadott Systema Naturae című munkája. A Linné-féle nómenklatúra 7700 növényfaj és 4235 állatfaj leírásával megteremtette a modern rendszertan alapkategóriáit, bevezette a kettős nevezéktant. A növény- és állattani nyelvészeti szótárak tekintetében fontos erről beszélni, mert a munkák szerkesztésénél el kell döntenie a szerzőnek, hogy az onomasziológiai (rendszertani) elrendezést vagy az alfabetikus sorrendet választja, Rácz az utóbbit tette, betűrendben közli a szócikkeket.

A Növénynevek enciklopédiája 760 szócikkében 1030 növénynév szerepel, az Állatnevek enciklopédiája 578 szócikkében mintegy 3000 állatnevet kereshetünk vissza a háromnyelvű (magyar, latin, német) mutató segítségével. A két munka felépítése hasonló elvet követ. A szócikkek élén a növény- ill. állatnevek rövid meghatározása áll, ezt követi a latin elnevezésük. Az adatközlő részt a szótörténet vezeti be, közli a címszó első felbukkanását a magyar írásbeliségben, életútját a magyar nyelvben: milyen fontos szótárak, zoológiai ill. botanikai művek említik, végül kitér a nyelvjárási adatokra is. Az ezt követő magyarázó részben a szó alaktani felépítéséről olvashatunk, végigkövetve annak etimológiáját, a névadás indítékait, társneveit és idegen nyelvi megfelelőit. Az utolsó részben rövid rendszertani leírás szerepel a vizsgált állatról ill. növényről, az emberhez való viszonyáról, mitológiai, néprajzi és irodalmi vonatkozásairól.

Jelen sorok írója elmúlt nyári kis-balatoni barangolásai után újraolvasta Fekete István Tüskevár és Téli berek című művét. Úgy gondolta, a regényből kiválaszt néhány növény- és állatnevet, felkutatja azokat régi botanikai illetve zoológiai munkákban, és a Rácz-féle szótárakat is próbára teszi.
Talán sokan emlékeznek rá, hogy Tutajos a berekbe való megérkezése után rögtön kiszemeli magának a kiszáradt fán üldögélő barna kányát, s a mű végén sikerül lelőnie. Rácz János Állatnevek enciklopédiájában a kánya címszónál találunk rá. Meghatározása: a hollónál nagyobb testű, villás farkú (dögevő) ragadozó madár, latin neve Milvus. Közszóként 1470-ben bukkant fel először: kanya, a TESZ 1763-ból a gánya alakot említi. Szláv jövevényszó, alapja az ősszláv kanja, hangutánzó szó, a ragadozók vijjogását utánozza. A tollazat színe alapján megkülönböztetünk vörös kányát, barna kányát(!), népnyelvi nevén berki kányát, megtudhatjuk, hogy olyan nyelvjárási változatai vannak, mint vadó, krampacs, végül a rövid zoológiai leírás után néhány szólásmondást találunk: Hordja el a kánya stb.

Ha Kiss Jenő Magyar madárnevek (1984) című munkáját ütjük fel, akkor már egy kis biológiai előképzettségre is szükségünk van, mert Kiss nem az alfabetikus elrendezést választotta, hanem a rendszertanit, munkája felépítésénél Chernel István és Herman Ottó ornitológiai munkáira támaszkodott. A mű végén természetesen találunk latin-magyar névmutatót, de a barna kánya önálló címszót a Sólyom-alakúak rendszertani besorolás alatt olvashatjuk. A szó eredetét kutatva Kiss a német (brauner) és olasz (nibbio bruno) tükörfordításra alapoz.

A Téli berekben Tutajos rókára vadászik éjszakánként. Rácz János munkája szerint a róka: bozontos bundájú, bozontos farkú ragadozó állat, latin neve: Canis vulpes. A Jordánszky-kódex (1516-1519) említi először: „Az rokaknak lykok vag’on, es az eghy madaraknak feezkök”. Egyes nyelvészek ősi örökségnek tartják az uráli korból, mások meghatározhatatlan eredetű vándorszónak vélik.  

Miskolczi Gáspár 1702-ben kiadott Egy jeles vad-kert című munkájában így írja le: „ A Róka is az emberek előtt igen esméretes állat, melly főképen három nevezetes gonoszságokról jegyezetik meg: mert igen ravasz, kegyetlen és nagy ételű. Gyűlölséges állat ez az ő ragadozásáért, útálatos az ő büdös vizelletiért, gyalázatos a maga életére való vigyázatlanságáért, midőn a mások életére incselkedik..."
 

S ha ellátogatunk a Diás-szigetre, ahol a Fekete István emlékszoba mellett megtekinthetjük a regény leírása alapján felépített Matula kunyhót is, megismerkedhetünk a Kis-Balaton növényvilágával. A terület egyik jellegzetes fája az égerfa. Nézzük, mit tudhatunk meg róla Rácz János könyvében. Az égerfa vizek partján növő nyírfaféle, latin neve: Alnus, először 1067-ben említik okleveles szórványemlékeinkben: Egur néven, későbbi változatai: 1171: egrug, 1193: egris. Számos helységnevünkben szerepel (Zalaegerszeg), több nyelvjárási alakzata van (egérfa), társnevei berekfa, molfa. A hozzá fűződő hiedelmek egyike szerint, mivel embert elnyelő lápokban él, az éger gonosz szellemek fája.

A Diószegi-Fazekas féle Magyar fűvész könyv (1807) így ír az égerfáról: Barkája ékforma-tsonka vatzkokból áll; minden vatzkonn 3 virág, pikkely tsélzébenn: megkülönböztet: mezgés, körkörös és hamvas Égerfát. Melius Juhász Péter Herbariuma (1578): Eger fa néven ismerteti: Tvuz és egh termésetű az Eger fa, az vizes földben mint egy czont ugy ál, áz főld kűuűl meg rothad. Hasna: … Az leuelet hincz meg, és az házban tericz el, és az balhákat ki uzi.

Emberek a csúcson. Könyvek a Mount Everestről

100 éve született Sir Edmund Hillary (Auckland, 1919. július 20. – Auckland, 2008. január 11.) új-zélandi hegymászó, aki 1953. május 29-én Tendzing Norgaj serpával együtt elsőként mászta meg a Föld legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet.

A Mount Everest, a világ legmagasabb hegye 8848, az újabb mérések szerint 8850 m. A tibetiek számára több ezer éve ismert és számon tartott Csomolungma (jelentése: a Föld legjóságosabb Istenasszonya), Mijolangszangma, az Öt Hosszúéletű Nővér egyikének lakóhelye Nepál és Tibet (ma kínai fennhatóság alatt) határán áll. A britek a Himalája trigonometriai méréseit 1852-ben fejezték be, s ekkor vált egyértelművé, hogy az addig Peak XV leltári számon azonosított csúcs a világ legmagasabb hegye. A nyugati világ nem elégedett meg a tibeti névvel, s a kutatást végző hadmérnök, Sir George Everest után a hegy Mount Everestként vonult be a köztudatba.

Az Everest-irodalom bemutatásának élére Roberto Mantovani: Hegymászók a világ tetején. Budapest, Gabo, 2001. című műve kínálkozik. Az osztrák Kurt Diemberger bevezetőjével ajánlott munka az 1990-es évek közepéig követi az Everest történetét. A könyv különleges archív fotókra épül, egyik legérdekesebb része az Akik feljutottak című fejezet, amelyben részletes kronológiai áttekintést kapunk a sikeres expedíciókról.

Az Everest megmérése csak az első állomás volt, de az expedíciók több évtizedig várattak magukra. A Dalai Láma 1920-ban megadta az engedélyt a tibeti beutazásra, s 1921. január 12-én induló első brit expedíció 5270 m-ig jutott, a következő évben a 7000 m-t is elérték különösebb felszerelés nélkül. De nem adták föl, 1924-ben újra visszatértek!

A csapat tagja volt egy lángoló tekintetű, Cambridge-ben végzett történelem tanár, George Leigh Mallory, a hegymászás történetének egyik legemblematikusabb alakja, aki „mászás közben egyedül csak rá jellemző mozgást produkált”. Társával, Andrew Irvine-nal 1924. június 8-án indított csúcstámadást a 8160 m-en lévő 6. táborból. Előttük Teddy Norton 8574 m magasságig jutott oxigénpalack nélkül. Malloryt feszítette a vágy: „Szinte kizárt… hogy én ne jussak fel a csúcsra; el nem tudom képzelni magam, amint dolgavégezetlenül kullogok lefelé” - írta Ruth-nak, a feleségének. A csapat geológusa 8451m-en még távcsővel látta őket, majd eltűntek, soha többé nem kerültek elő.

Két amerikai, Conrad Anker és David Roberts 1999-ben indult el az eltűnt hegymászók holttestének megkeresésére. Könyvükben - Conrad Anker- David Roberts: Mallory nyomában. Budapest, Park, 2000. - a két expedíció története párhuzamos, a holttestek keresése a heggyel való megküzdést is jelentette. 8160 m-en megtalálták Mallory tetemét: „Szinte vallásos élmény volt. Egyből azt gondoltam, hogy ez a hegymászás történetének egyik legnagyobb alakja. Térdre borultam, és útmutatásért imádkoztam. Útmutatásért esdekeltem, nehogy megszentségtelenítsem a helyet, ahol nyugszik” - írja Anker. 75 éve feküdt ott, a zsebében volt a szemüvege, ami azt jelentheti, hogy lefelé tartottak a hegyről és alkonyatkor érhette őket a baleset, de Mallory fényképezőgépe, ami bizonyíthatta volna az eredményt, nem került elő. A Mount Everest megmászásának páratlan alakja, aki társával a Hamletből és a Lear királyból olvasott fel a sátorban, a keleti Rongbuk-gleccser felfedezésével, ahonnan az Északi-nyereg (7000 m) könnyen megmászható, megtalálta a hegycsúcshoz vezető kulcsfontosságú útvonalat.

1924 után csendes évek következtek, a 30-as években indult expedíciók a földrajzi ismeretek bővítésére koncentráltak, s a háború ideje alatt feledésbe merült a hegy meghódításának még a gondolata is.

1949-ben Nepál megnyitotta határait, s a felderítetlen déli oldal nyitva állt. A siker már a levegőben volt (a dán Larsen felfedezte a Rongbuk völgybe való átjárót), s komoly verseny alakult ki a svájciak és a britek között, hogy ki hódítja meg végre a csúcsot, ráadásul az engedélyek idényenként csak egy csapatnak szóltak. Még 1935-ben egy brit expedícióban a serpák csoportjához csatlakozott egy 20 éves nepáli fiatalember, Tenzing Norgay, aki 1952-ben a svájci Lambert-rel a Délkeleti-gerincen 8600 méterig jutott. 

1953-ban a britek biztosra akartak menni, Erzsébet királynő trónra lépésének évében az Everest csúcsára is fel akarták tenni a koronát. Az expedíció megszervezését egy brit katonatisztre, John Huntra bízták, aki könyvében - Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása. Budapest, Bibliotheca K., 1957. (ford. Baktay Ervin) - részletesen beszámol a csapatmunkáról (alpinisták, operatőrök, orvosok), aminek kulcsfontosságú alapja 9 tábor kiépítése volt. 1953. május 29-én, a 8500 m-en lévő utolsó táborból az új-zélandi Edmund Hillary (polgári foglalkozása méhész), és az ekkor már szírdar és hegymászó serpa, Tendzing Norgaj helyi idő szerint 11.30-kor elérték a csúcsot.

Edmund Hillary: Kockázat nélkül nincs győzelem. Budapest, Gondolat, 1982. című könyvében részletesen beszámol az Everest  elérésének körülményeiről. Sikerük a rendkívüli szervezettségen, az összmunkán és az előzetes tapasztalatokon túl Hillary és Tendzing (hetedik próbálkozása volt!) különleges képességeinek köszönhető.

Világszerte ünnepelték a kimagasló teljesítményt, a Times 1953. május 29-én 32 oldal mellékletben számolt be a történtekről, de az első kérdés persze az volt, kettőjük közül ki jutott fel először a csúcsra. 1953. június 22-én Hillary és Tendzing kiadtak egy nyilatkozatot- emlékezik vissza Tendzing James R. Ullman: A Himalája fia. Tenzing önéletrajza. Budapest, Gondolat, 1963. (ford. Sarkadi Imre) című önéletrajzi munkájában: „Május 29-én Tendzing Sherpa és én (Hillary) elhagytuk az Everesten levő alaptáborunkat, hogy megkíséreljük a csúcs megmászását.

A déli csúcs felé menet hol az egyikünk, hol a másikunk haladt elöl.

Megmásztuk a déli csúcsot, és onnan a gerincvonulaton haladtunk tovább. Majdnem együtt értük el a csúcsot…”

De még ez sem volt elég. Később Tendzing újabb nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte, hogy Hillary lépett először az világ legmagasabb hegyének tetejére.

Amíg a nyugati világ a teljesítményt ünnepelte és egy nevet akart (Hillary így kiáltott fel. amikor felért, „Hé George, elintéztük a nyavalyást!”), addig Keleten azt kérdezték a buddhista vallású Tendzingtől, akinek a Csomolungma az istenek lakóhelyét jelentette, „A mi Buddha urunk ott volt-e a csúcson?, Látta-e Sívát, a mi urunkat és istenünket?” Mindenesetre Tendzing az áldozati ajándékok és kislánya piros-kék ceruzavége mellé kitűzte az ENSZ, Nagy-Britannia, Nepál és India zászlaját, míg Hillary egy kis posztómacskát és egy feszületet hagyott fent mementóként.

A következő évtizedekben új kihívások kínálkoztak a hegymászóknak: új útvonalakon és merészebb stílusban próbálkoztak.

Talán mindenki tudja, hogy két klasszikus út vezet fel a hegyre, az egyik a tibeti, az északi oldalon, amit sokan”jak-út-nak” is neveznek, a másik pedig a nepáli, a déli oldalon.

1963-ban az amerikai Thomas Hornbein és Willi Unsoeld a Nyugati-gerinc felől mászta meg az Everestet, majd átkelve a csúcson, a Délkeleti gerincen ereszkedtek le. Könyvében Hornbein - Thomas F. Hornbein: Everest. A Nyugati-gerinc. Budapest, Corbis, 2002. - felkavaró beszámolót közöl az Everest első keresztben való átszelésének fizikai, fiziológiai, pszichológiai erőfeszítéseiről, különösen a 8530 m-en szabadban eltöltött éjszakáról (bivakolásról).

1978-ban Reinhold Messner és Peter Habeler először mászta meg oxigénpalack nélkül a hegyet. A levegő oxigéntartalma 8000 m felett már csak harmada a tengerszinten lévőnek, így az emberi szervezetnek rendkívüli nehézséget jelent az ott tartózkodás. Ezért szükséges a több hetes akklimatizáció a csúcstámadás előtt, hogy ez idő alatt a vér oxigénfelvevő képessége emelkedjen, különben lelassul a szervezet, nincs étvágy, szomjúságérzet, és agy-, illetve tüdőödéma alakulhat ki, ami már sok hegymászó életét követelte. Ezért nevezik a 7000 m fölötti magasságot Halálzónának. De Messner az Everest by fair means (az Everest megmászása tiszta eszközökkel) célt tűzte ki maga elé. Könyvében - Reinhold Messner: A cél: a Mount Everest. Budapest: Gondolat, 1984.- nemcsak az derül ki róla, hogy kiváló mászó (később feljutott a Föld mind a tizennégy 8000 m feletti csúcsára), hanem érzékeny tollú író is, olyan érzelmi áradással ír az expedícióról, hogy munkáját tucatnyi írása követte. Például a Kristályhorizont: egyedül az Everesten. Budapest, Corbis, 2003. annak a vállalkozásnak a krónikája, amikor 1980-ban elsőként, alpesi stílusban („csináld magad”), serpák és oxigénpótlás nélkül egyedül mászta meg az Everestet monszun ideje alatt.

A 90-es évekre meglehetően kaotikus állapotok alakultak ki a hegyen, elindultak a fizetős túrák. Az „Új Everest-mánia” jelenségről így vélekedett Edmund Hillary: „szertefoszlatják azt a tiszteletet, amely eddig megillette a hegyet”. A nepáli és a kínai kormány alig korlátozta az engedélyek kiadását. Így történt ez 1996-ban is.

Május 10-én az egyszerre indított négy expedícióból kilenc mászó halt meg és a hónap végéig további három vesztette életét. Köztük volt az új-zélandi Rob Hall és az amerikai Scott Fischer, akik gyakorlott hegyi vezetők voltak és már többször feljutottak. A Hall vezette csapat nyolc vendégtagjának egyike volt Jon Krakauer amerikai újságíró, amatőr hegymászó, akit az Outside magazin azért küldött Nepálba, hogy az olvasóknak beszámoljon az expedíció eseményeiről. A tudósításból könyv született: Jon Krakauer: Ég és jég: személyes beszámoló a Mount-Everest-i hegymászó-tragédiáról. Budapest, Park, 2000.  

A Magyarországon három kiadást megérő mű szerzője az expedíció eseményeinek rekonstruálásával (a túlélők emlékezetét eltorzította a kimerültség, az oxigénelvonás és az átélt megrázkódtatások) arra próbál rávilágítani, milyen okok vezettek a tragédiához. Az azonos időben indított csúcstámadás miatt tolongás alakult ki a hegyen, továbbá nem tartották be az időpontokkal kapcsolatos megállapodásokat (aki a megadott ideig nem ér fel, forduljon vissza), a szokásosnál nagyobb viharban és sötétségben szétestek a csapatok, s nemcsak a rutinnal nem rendelkező mászók, hanem a vezetők is a hegyen lelték halálukat.
Krakauert könyve megírásakor (17 könyv született a tragédiáról, kiemelkedik még Bukrejev orosz hegyi vezető és Kamler amerikai orvos munkája) nem a szenzációéhség hajtotta. Nem kívülállóként ír az expedíció eseményeiről, hanem plasztikus képet fest a körülötte lévő emberekről és saját testi és lelki történéseiről is.

A tragikus eseményekkel egyidőben egy amerikai forgatócsoport  mászásvezetőjeként a hegyen tartózkodott Tenzing Norgay fia, Jamling, aki Jamling Tenzing Norgay: Apám lelkét megérintve. Egy serpa zarándokútja a Mount Everest csúcsára. Budapest, Trivium, 2013. című könyvében örökítette meg élményeit. A Jon Karakauer és a Dalai Láma előszavával megjelent munkában nem a tragédia leírása áll a középpontban: Jamling első Everest-mászása az apa előtt állít emléket („Mindig is ott akartam apám mellett állni a csúcson”). S mindezzel a serpák életére és szerepére is ráirányítja a figyelmet (talán kevesen tudják, hogy a serpák egy népcsoport, a Kelet-Himalája magas felföldjein élnek Khumbu tartományban, fővárosa Namche Bazar (3470 m). A serpáknak egyrészt testfelépítésüknél fogva nagyobb a teherbírásuk és könnyebben másznak, másrészt mivel több ezer méteren élnek a tengerszint felett, gyorsabban akklimatizálódnak („nekem három tüdőm van”, mondta Tenzing Norgay) az extrém magasságokban. A könyv másik fontos üzenete, hogy Jamling célja nemcsak a csúcs elérése, a Csomolungma megmászása számára egy spirituális út (tíz év USA-ban való tartózkodása után visszatérése buddhista hitéhez), a tisztelet megadása a hegynek, s annak az átélése, mennyire jelentéktelen az ember egy hatalmas hegy árnyékában.

A fent ismertetett könyvekből végigkövethettük számos Mount Everest-expedíció történetét, s arra a kérdésre, hogy miért indulnak el, George Mallory még dacosan azt mondta, „Azért, mert ott van.”

Reinhold Messner, korunk legnagyobb hegymászója így felelt: „Én nem azért jöttem ide, hogy mindenáron megmásszam az Everestet. Azt kívántam, teljes nagyságában, nehézségében és keménységében ismerjem meg a hegyet, és elhatároztam, hogy lemondok a csúcsról, ha légzőálarc nélkül nem tudom megmászni... Ahhoz, hogy az Everest nagyságát felfogjam, hogy érzékeljem, hogy érezhessem, technikai trükkök nélkül kell megmásznom. Csak akkor tudom meg, mit érez ott az ember, milyen új dimenziók tárulnak fel előtte, és hogy más viszony alakulhat-e ki közte és a Világegyetem között.”

Meghalt Tandori Dezső

A Semmi Kéz

Egy vak madár azt hiszi, álmodott,

pedig csak megsímogattam a hátát,
       mit ő engedni nem szokott,
s kezünket is ez az egy pár madárláb
nem érinti önszántából soha,
       de majd annak is lesz sora,
mikor néhány lelkünkkel tovatűnten,
egy-test, ott fog feküdni tenyerünkben;
miféle előleg ez a halálra,
hogy megsímogatható volt a háta?

Szárnyra ki volt dobva a szürke toll,
ahogy álldogált a teljes sötétben,
      tudtam, ott vagyunk valahol:
nem is padlón, nem is csonk deszkalécen,
melyen parányi hő a talpnyoma,
      s még annyi se az örök éjszaka,
melyről tudnom kell, hogy két elürült szem
közvetíti bár tudatunkba, szűrten,
előleg ez a tiszta nemtudásra,
mit magunk is elérünk valahára.

Csak annyi voltam, mint a Semmi Kéz,
mely nem mutat se innenre, se túlra,
      nem kerül, el se vész,
mintha az idő ide-oda múlna;
ujjam alatt a hát mintázata
      nyugodt volt; mintha nem is látszana,
a csőr lassan kinyílt, nem lihegősen,
inkább csak mártózni valami hűsben,
mert a forróság a nem várt hatásra
a harminc grammnyi testet be- s bejárta.

És hangom szólt hozzá, az ismerős,
az örökké megválaszolhatatlan,
      három-verébnyi-ős
helyett ő állt világtalan-alakban,
mint kérdezetlenségünk válasza,
      melynek elég, hogy önmaga;
kezem távolodott kalitka-űrben,
nem érzett hullámlásába vegyülten,
s a másfél perc még-sosem-volt csodája
jó ok lett neki egy tollászkodásra.

Tandori összes műve, bibliográfia és szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémián.

Balla Zsófia 70 éves

A gerlék

Az én gerlicém Emma,
alatta két fióka,
aki csak folyton enne.
Az anyjuk ül meredten
a virágláda-kertben.

S az Ősz a léptét lassan
visszafogja, magasan
fagyát fönt elviszi.
Fölöttünk jár, hogy loppal,
a forró, őszi lombbal
két gerle még beérjen.

In: Hóka fóka fióka (Versek gyermekeknek)

Bukarest, Kriterion, 1985.

Litera Nagyvizit I.

Balla Zsófia: Megállsz és szívsz egy korty levegőt a nagy irodalomból

Litera Nagyvizit II.

Balla Zsófia: Fantasztikus idő lebegett bennünk

Azúrkék világ: az Adria irodalma

„A végtelenséget, a nagyvilág kapuját jelentő tenger nekünk, magyaroknak – kétség nem férhet hozzá – a kék Adria. Ez a tenger van hozzánk a legközelebb, és a magyar-horvát állami közösség évszázadai okán ez az egyetlen, amelyhez van történelmi közünk. Így a magyar művelődés múltjában is gazdag színekkel jelenik meg latin krónikáinktól kezdve, melyek beszámolnak Könyves Kálmán útjáról Dalmáciába vagy IV. Béla meneküléséről. Az Adriai tengernek szirénája pedig maga a költő és hadvezér Zrínyi Miklós. Az Adria-élmény – vágyakozás és kíváncsiság, a mediterrán világ iránti vonzalom – számos változatát megtaláljuk későbbi irodalmunkban is, a romantika korától kezdve szinte folyamatosan a XX. század közepéig” – írja a Magyar írók az Adrián bevezetőjében Kiss Gy. Csaba, a kötet szerkesztője. 

Az antológia a XIX. század közepétől a második világháború végéig megjelent szépirodalmi művekből válogat. A szerzők között szerepel Jókai Mór, aki két regényében is foglalkozott az adriai tájakkal (A játékos, aki nyer – 1882; A három márványfej – 1887), Molnár Ferenc több műve Fiuméban és környékén játszódik. Herczeg Ferenc saját vitorlásával megtett kalandjait írta meg Szelek szárnyán címmel. Hunyady Sándor, Márai Sándor és Heltai Jenő a századforduló jellegzetes elbeszélői formáiban idézik meg az adriai tengert. Kosztolányi Dezső 1914 előtti nyaralásainak emlékét idézi meg az Esti Kornélban. Az esszéíró Hamvas Béla és Szentkuthy Miklós a mediterrán világban szemlélődnek.

Szintén Kiss Gy. Csaba szerkesztésében jelent meg az Adriai képek: magyar útirajzok című antológia. Az összeállításban 17 szerző szerepel, a XVIII. század végétől az 1930-as évekig kísérheti végig az olvasó a magyar földrajztudósok, utazók, politikusok szemével az Adriai-tenger állat- és növényvilágát, a szigetek életét. Részleteket olvashatunk Teleki Domokos útirajzíró Hazai utazások című könyvéből, Leidenfrost Gyula (1885-1967) tengerkutató, biológus 1937-ben kiadott Kék Adria című művéből, és Kenedi Géza, az első komoly bédekkeríró könyvéből, amely Fiume, Abbázia, Kvarnero címmel jelent meg 1884-ben. 1859 és 1861 között katonai szolgálatát töltötte az adriai partokon Herman Ottó, aki úti naplójában örökítette meg benyomásait. 

Az útirajzok után fontos kiemelni két történelmi munkát, amelyek a térség széles körű földrajzi, történeti, kulturális áttekintését adják. Az egyik a Borovszky Samu szerkesztésében megjelent Magyarország vármegyéi és városai 6. kötete, a Fiume és a magyar-horváth tengerpart (1900), a másik az Osztrák-magyar monarchia írásban és képben című monumentális munka, amelynek a térségre vonatkozó kötetei: Az osztrák tengermellék és Dalmáczia (1892), Fiume és Horváth-Szlavonország, Bosznia és Herczegovina (1901). Mindkét munkát olvashatjuk már online változatban is.

Időzzünk még egy kicsit a századfordulón, s nézzünk bele a Magyar Adria Egyesület gondozásában, 1911 és 1944 között, Fiuméban megjelenő, a Tenger című lap 1912-es évfolyamába, amely szintén elérhető elektronikus formában is. Olvashatunk a különböző tengerek parti homokjának keletkezéséről és a homokszemek alakjáról, a Titanic gőzös 1912. ápr. 14-i katasztrófájáról, megismerhetjük a hadihajózás tízparancsolatát, amelynek a X. pontja: Mérlegelj és merészelj, bemutatják a lübecki Drager cég első tömlőnélküli búvár-készülékét, amelynek percenként 2 liter élenyt (oxigént) kell fejlesztenie, s beszámolnak arról is, hogy Trieszt közelében a halászok rekord mennyiségű, 80.000 kg halat fogtak egyetlen húzással. 

Evezzünk át a XXI. századba, Predrag Matvejević A Földközi-tenger: tájak, népek, kultúrák (2006) (mediterrán breviárium) című könyve három részből áll. Az elsőben, a Breviáriumban a világítótornyok, halpiacok, sirályok, tengeri szelek stb. jellegzetességeiről olvashatunk. Az elrendezés ugyan enciklopédikus, de az esszéisztikus elbeszélésmód személyes élményeinket és olvasmányainkat egyaránt felidézi. A második részben (Térképek) a régi térképeket hívja segítségül az utazáshoz, s közben a kartográfia tudományának történetével és fajtáival is megismerkedhetünk. A harmadikban, a Glosszáriumban, a tengerrel, mediterránummal kapcsolatos kifejezések eredetét magyarázza. A görögök például többféleképpen nevezték a tengert: a tenger mint anyag: pelagosz, mint látvány: pontosz, mint térség és út: thalassza, de a hajók, a szigetek formáinak számtalan változatáról, a növény- és állatvilág, a mediterrán élet jellegzetes világának eredetéről is olvashatunk. 

Fiume városa jelentős szerepet töltött be a magyar történelemben és kultúrában egyaránt. 

2003. okt. 3-4-én Fiume és a magyar kultúra címmel szimpóziumot rendeztek Fiuméban, hogy föltárják azt a gazdag kulturális hagyományt, amit a város magyar kapcsolatai jelentettek a XIX. században és a XX. század első felében. A tanácskozás anyaga Fiume és a magyar kultúra (2004) címmel könyv formájában is megjelent 2004-ben Kiss Gy. Csaba szerkesztésében. A bevezető előadást Nedjeljko Fabrio, A város az Adrián szerzője tartotta. A konferencia előadó között találjuk Fábri Annát, Mann Jolánt, Fried Ilonát, akinek két könyve is Fiuméval foglalkozik (Emlékek városa, Fiume (2001), Fiume (2004). Kósa László Az Észak-Adria mint üdülőhely az Osztrák-Magyar Monarchiában című előadásában a XIX. század második felében gyors fejlődésnek induló Kvarner-öböl és Isztria fürdőkultúráját mutatja be. A legnépszerűbb két üdülőhely Abbázia és Crikvenica volt, a magyar írók által is kedvelt fürdővárosról 1895-ben már azt írták: „kitűnő tartózkodási helye az üdülőknek és az élet harcában kifáradt, kimerült egyéneknek.” Járt itt Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Ady és Molnár Ferenc is.

Ladányi István a Fiume a magyar népi emlékezetben című előadásában egy másik oldaláról mutatja be Fiumét, nevezetesen a hadihajók és kivándorlóhajók kikötőjeként. 1873 és 1913 között 1,3 millióan emigráltak Amerikába, s a kivándorlók jelentős hányada Fiumében szállt hajóra. Az ún. kivándorlódalok soraiban az Adria a hazától való elszakadást jelenti: /„Adria hűs tenger, játszik a hulláma, /Azon menek, kis angyalom, Dél-Amerikába”/

Domonkos László A kicserélt város (2010) című könyvének gerincét Fiume történetének áttekintése adja (a bevezető tanulmányt Mák Ferenc írta), s olyan politikai, kultúrtörténeti érdekességre hívja fel a figyelmünket, mint Jókai Mórnak az 1861-ben tett fiumei látogatását követően az Országgyűlés ülésén elhangzott felszólalása: „Fiume nem szerelmes se belénk, se a horvátokba csupa merő sympathiából, de ragaszkodik hozzánk helyesen felfogott önérdekből; s mi viszont gyámolítjuk Fiumét helyesen felfogott állami érdekből, s ezen reális érdekek kielégítésében Horvát-Szlavonországnak éppen úgy van része, mint nekünk. De nemzetiségi propagandát csinálni se az egyikünk, se a másikunk ne menjen oda, mert csukott ajtókra talál.” Kánya Emília, aki 20 évig élt lányával Fiumében, Réges-régi idők – Egy 19. századi írónő emlékiratai című kötetében megrajzolta Fiume mindennapi életét, magyar polgárait. Ám Domonkos könyvéből megismerhetjük Fiume mai arcát is, interkulturális közvetítő szerepét, s a további tájékozódásunkat kiváló bibliográfia, névmutató és képanyag segíti.

Összeállításunk végén az Adria világához szorosan kötődő két kortárs szerző munkáiról szólunk. Az egyik a horvát új-történelmi regényként emlegetett Nedjeljko Fabrio Adria- trilógiája: (Város az Adrián (1994), Bereniké fürtje (2004), Triemeron (2006). A regényfolyam tere Fiume és az adriai partok, ahol horvátok, magyarok, olaszok életútjai kereszteződnek, a másfél évszázadnyi időszakot átfogó trilógiában felvázolt szereplők az európai politikai döntések szenvedő alanyai. „Regényeimben a kisemberek szenvednek a történelemtől; mindig akkor válnak áldozattá, amikor elhiszik, hogy a történelem egy új világba vezeti el őket. Ez egy új történelemszemlélet, amely szerint a történelem meddőség, halál, őrület” – nyilatkozta az író Város az Adrián magyar kiadása alkalmából a Magyar Narancs 1995. június 1-i számában.

A vajdasági Palicson élő Tolnai Ottó verseinek egyik fő motívuma a mediterránum, az Adria, az azúr világa. A hatvanas évek Adria verseire (Sirálymellcsont, 1967) a tenger birtoklása jellemző, a teljes azonosulás a közeggel, a nyolcvanas éveket a legitimációs igény hatja át (Vidéki Orfeusz 1983), a Balkáni babérban (2001) az éltető közeg elvesztése kerül a középpontba – írja Ladányi István A Sirálymellcsonttól a Balkáni babérig : az Adria-motívum változásai Tolnai Ottó költészetében című tanulmányában. 

Az Árvacsáth (1992) című kötet egyik vezérmotívuma is az Adria: 

árvacsáth

még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten

tán azon (nem emlékszem már a nevére pedig a tanti
kizárólag csak ott azon a szigeten volt hajlandó
üdülni ott azon amelyen sűrű őserdő nőtt

és a közepén édesvizű kis tó csillog

csak ott azon mert hát palics nélkül
a tengeren sem tudtunk meglenni)
még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
csak vinném hordanám át a vásznakra a kéket
amelyek valójában zöldek
ezt désiré írta egy raguzai anzixon
mármint hogy azért isteni adriánkon a kék mert zöld
én meg visszaírtam neki
hiszen mégiscsak én vagyok a családban a piktor
visszaírtam és nem csak azért hogy megzavarjam kissé a poétát
visszaírtam neki hogy azaz indigó
igen adriánk nekem mind inkább indigóban ég

A hónap verse: Németh Zoltán: Állati férj (Fehér gólya - Ciconia ciconia ciconia) részlet

"Évek teltek el.

Az ősz megviselt,

de a perzselő nyár is,

még inkább a tavasz,

legjobban a tél.

És minden madárnyelvet megtanultam én.

Eleinte magányos voltam egy üvegkalitkában.

Eleinte szédültem a magasságtól.

Eleinte teljesen egyedül lebegtem folyamatosan.

Eleinte ültem fönt egyedül, pontos érzelmek nélkül.

Felkelt a nap,

és nem volt mire gondolnom,

sötét lett,

és nem volt mire gondolnom.

Az első napokban egész éjjeleket nem aludtam.

Rettegtem a viharoktól,

élő villámhárító voltam,

felszúrva az égbe.

Az egyik télen lefagyott a kisujjam.

Nyilvánosan kellett vizelnem és ürítenem.

A polgármesteri hivatal hordatta el.

Mit jelent a pontos érzelmek kifejezés?

Azt, hogy nem volt viszony,

amelyhez hozzá tudtam volna kapcsolni

magamat és az érzelmeimet,

és így képzelt kapcsolatok elszakadó hálói

himbáltak, sodortak tova.

Megszűnt minden erő,

amely az emberi világhoz kötött.

Egy idő után nem volt gond fészkem szélére

ülnie sem verébnek, sem macskabagolynak,

nem volt gond, hogy megértsem,

mit jelent az emberi történelem

madarak nyelvén.

A beteg példányok számára

ez a fészek lett a menedékállomás.

Kötöztem sebet,

rögzítettem törött szárnyat,

dédelgettem anyátlan árvát.

A madárdal opera volt lelkemnek,

mintha apró szárnyak simogatták volna a tarkóm,

úgy csilingelt minden hang rajtam.

Szurok Galamb! hó Veréb! zöld Gólya!, kék Vércse!

Nincs nyelv, amelyen elmondható

az élet, amelyet Veletek éltem.

Ekkor már nem voltak velem könyveim,

amelyeket a gólyafészekbe vittem.

Albert Camus: Közöny, Platón: A lakoma,

Dante: Isteni színjáték, A német romantikus líra

antológiája, Beckett trilógiája, kb. tíz könyv.

A nap szétmarta, az eső szétáztatta őket,

bár óvtam testemmel mindet,

végül szétcsipkedték a madarak.

Az egészen természetes,

hogy az állatok is mind

a maguk módján hálálták meg a szeretetet.

Különösen egy fiatal gólyalány.

Szülei elpusztultak a viharban,

és én neveltem föl

abból a rengeteg békából, gyíkból,

egérből, halból,

amelyet a baglyok és kócsagok hordtak fészkembe.

Szeretőm lett.

Gyengédebb, okosabb, izgatóbb nő nem létezhet

a világegyetemben, mint ő.

A szeretet minden jelével elhalmozott.

Egyetlen, végtelen nászban éltünk

heteken, hónapokon át.

Nincs kecsesebb állat, mint egy gólyalány.

Fekete és fehér, igen és nem, apollói és dionüszoszi.

A gólyafiókák már négyhetes korukban Nietzschét olvasnak,

hathetesen órákig tudnak beszélni

Platón ideatanának nyelvfilozófiai aspektusairól

és az atomfizika lehetőségeiről.

A madarak hihetetlenek,

és mi semmit sem tudunk róluk.

Dinoszauruszok, akik

végigkövették az emberi faj ontogenezisét,

és mindent,

amit az ember feltalált,

megtanultak ők is,

követték a magasból,

szárnyalásuk közben.

Jaj, az én izmos gólyalányom, gólyakisasszonyom!

Amikor az első afrikai útjára készült,

szinte a szíve szakadt meg,

teljesen kiborult, amikor rádöbbent,

hogy ő egy palearktiszti vándormadár,

és így Dél-Afrikába kell vándorolnia,

12 000 kilométert.

Szeptembertől februárig

szex, ölelés, gyengédség,

szerelmes szavak, becézgetés nélkül.

Napokig sírtunk."

Németh Zoltán: Állati férj: Fehér gólya. (Ciciniaciconiaciconia). In: Kalligram. 2016. július-augusztus.

Németh Zoltán: Állati férj. Kalligram Kiadó, 2016.

"A pszeudo-személyes mező határformájaként jelentkező poszthumán költészet egyik tétje épp az lehet, hogy az organikus újraképzése mennyiben eredményezheti a nem-emberi vitalitás hangjának feltalálását, vagyis a humanizmus dekonstrukciója hogyan válhat olyan mitopoétikus termeléssé, amely felszabadítja az antropológiai gépezet által elfojtott és kiszervezett alternatív szubjektivitásformákat. A technodeterminalista transzhumán nézetekkel szemben tehát a poszthumán gondolat alapja egy olyan nem-esszencialista antropológia, amelyet nem az ember bevégzésének és meghaladásának eszkatologikus gesztusai érdekelnek, hanem az ember radikális képlékenységének megnyitása a nem-emberi irányában. A személytelenítés ebben az összefüggésben a hangok proliferációjához vezet, hiszen a nem-emberi kísértetechók felszabadítása az emberi bensőségesség intim nyelveként megértett lírai beszédet szökésvonalak hálózatára bontja föl, amelyben az organikusság kódjai szabadon  áramlanak emberi és nem-emberi jelentésterek között. A poszthumán dekonstrukciónak ezt a működését Gilles Deleuze és Félix Guattari alapján poétikai "leendések" (devenir) mátrixaként is le lehet írni, melynek több formája azonosítható a pszeudo-személyes mező határvidékén."

Nemes Z. Márió: "Egy tizenöt centiméteres, hetvengrammos nő férje lettem." Németh Zoltán: Állati férj. (részlet) In. Alföld. 2018. 1. Állat tematikus szám.

Jack London és Karinthy

Napjainkban A vadon szava, A beszélő kutya s Jack London más állatregényei megunhatatlan, de 
egyúttal megszokott olvasmányaink, természetes módon irodalmi élményeink. A múlt század elején azonban a meglepetés erejével hatottak, titkaik voltak, amelyeket meg kellett fejteni. A kortárs magyar írók közül Karinthy Frigyes vállalkozott erre a legnagyobb sikerrel. Ha kettőjük alkatának távolságát méricskéljük meghökkenve, jusson eszünkbe az is, Karinthy mennyire kíváncsian, enciklopédikus gyűjtőszenvedéllyel nyitott volt a világ dolgaira, a felfedezésekre, mindennemű újdonságra. Naplójegyzeteiből idézünk.

„Jack London kutyaregényeit, melyek többnyire egy bizonyos, arisztokratikus származású kutyafajta, az észak-amerikai farkas-félvér életével és sorsával foglalkoztak, csakolyan mohón olvasták szerte a világon, mint valamikor Scott Walter romantikus lovagregényeit, vagy idősb Dumas Monte Christóját. (…) Felfedezése abból állott, hogy szakított a klasszikus szemlélettel, mely az állatokat vagy tárgyaknak szerepeltette az ember mellett, mint a növényeket és ásványokat, vagy, ha külön foglalkozott velük, ezt a régi, aesopusi értelemben tette, emberközpontú módon úgy, hogy az állatok valami emberi tulajdonságot képviselve, emberi tulajdonságuk jelképei gyanánt példáztak valami emberi gondolatot, érzést. (…) Hogy kutyahőse valódi regényhős lehessen – olyan korban, mikor a teljes ábrázolásnak immár elengedhetetlen feltétele a belső élet feltárása is, gondolatok és érzések párhuzamossága a történéssel és cselekvéssel, egyszóval az úgynevezett lélekelemző módszer –, tehát hogy kutyahőse ne csak Héraklésze és Bayard lovagja, de Raszkolnyikovja és Bovarynéja is lehessen a róla szóló regénynek, szükséges volt beleélnie magát nemcsak a kutyasorsba, de a kutyalélekbe is. (…) Azt, ami az embernél tulajdon életére való emlékezés, az ő hősénél az egész fajta, az ősök életére való emlékezéssel pótolja, egészen reális és gyakorlati értelemben. (…) Mert az ember tízéves vagy húszéves, vagy hatvanéves. Az állat azonban annyi idős, mint amennyi egész fajtája, miden egyes kutya tízezer év emlékét és tapasztalatát képviseli személyében, és tízezer év homályos, határozatlan és tagolatlan emléke együttvéve mégiscsak több, mint hatvan év éles és tagolt és határozott emléke.” 

(Pesti Napló, 1929. június 16.)

                                

Jack London 1. rész - szubjektív pályakép

Jack London 2. rész - Jack London levele Ina Coolbrith-hoz

Jack London 3. rész - A Kossuth Kiadó új Jack London életmű-kiadása

80 nap alatt a Föld körül. 110 éve hunyt el Jules Verne

 -Uraságod elutazik? – kérdezte.
- Igen - válaszolta Phileas Fogg.
-Utazást teszünk a Föld körül.

Utazásra hívjuk az olvasót, ehhez Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című regényét idézzük meg. Phileas Fogg története (eredeti címe Le tour du monde en quatre-vingt jours) 1873-ban jelent meg a Hetzel Kiadó gondozásában. Magyarul először 1875-ben adta ki a Franklin Társulat Győri Ilona fordításában. A történet mindenkinek ismerős, a regény főhőse, Phileas Fogg egy fogadás kapcsán  vág neki a Föld körbeutazásának, hogy 80 nap alatt visszaérjen kiindulásának színhelyére, Londonba, a Reform Klubba (akkoriban a közvélekedés szerint fél év kellett bolygónk megkerüléséhez). Útján inasa, Passepartout kíséri, számtalan akadály leküzdése után vonaton, gőzhajón utazva, késve érkeznek meg Londonba. Ám tudjuk, mégis megnyerik a fogadást. Míg Foggék Kelet felé tartva, 80-szor látták felkelni a napot, addig a londoniak csak 79-szer, vagyis az utazók nyertek egy napot. A megoldás a nyugat-keleti irányban való áthaladás csillagászati tudományos meglepetését tartogatja számunkra: Kelet felé haladva a napok annyiszor 4 perccel rövidülnek, ahány hosszúsági fokot hagyunk magunk mögött, s mivel a Föld felülete 360 fokra oszlik, ha ezeket megszorozzuk 4-el, 24 órát kapunk. A könyv nyomán vita támadt, olvasói levelek tömkelegét kapta az író, előtte a tengerjárók a szerint számolták a napokat, hogy kelet vagy nyugat felől fedezték-e fel az adott területet. Verne felszólalt a Földrajzi Társaságban (A meridiánok és a naptár), a Hosszúsági Körök Irodája pedig konferenciát hívott össze 1884-ben, és elhatározták, hogy bevezetik a zónaidőt, 24 délköri övezetre osztják a Földet, a kezdő a greenwichi délkör lesz.

Verne a világon még mindig a legolvasottabb, legtöbbször fordított író. Könyvei gyűjteményes kiadásának az Utazások az ismert és ismeretlen világokban (83 kötet) címet adta. Célja: a modern tudományok által felhasznált földrajzi, geológiai, fizikai, asztronómiai ismeretek összefoglalása, a világegyetem történetének feldolgozása. Az író dolgozószobájában lévő földgömb kipontozott, kijelölt, telerajzolt felszíne, az író hatalmas dokumentációja és cédulaanyaga, gazdag könyvtárának katalógusa, a kivágatok s a mintegy 20 ezernyi füzet  az író által összegyűjtött óriási tudásanyagot mutatják. Leírásai pontosan dokumentálhatók, a helyszínen ellenőrizhetők.

Az ún. rangos irodalmi körökbe nehezen került be, a termékeny alkotó (évi 2-3 könyv) műveit az utazási-, kaland- és ifjúsági regényekhez sorolták. Népszerűsége sohasem csökkent, de az igazi áttörés jóval halála után következett be. Michel Butor és Marcel Moré a modern irodalomtudomány eszközeivel közelített Verne felé, műveit egyszerűen irodalmi alkotásként olvasták, értelmezésükre modern elméleteket alkalmaztak. Szerintük az író a tudományban lel elbeszélései anyagára, követőik pedig az olvasót arra buzdították, hogy keresse az értelmezés további lehetőségit, a „különös tematikai és formai hálózatot, amely többé-kevésbé bevallottan, de mindig másképpen leplezve” jelen van Verne műveiben.

A 80 nap alatt a Föld körül elsöprő sikere sokakat utazásra ösztönzött. Egy amerikai nő, Nellie Bly 1889-ben 72 nap alatt tette meg az utat, Verne táviratban köszöntötte. 1901-ben a transzszibériai vasút átadása után egy párizsi újságíró, Gaston Stiegler 63 nap alatt ért végig, hazafelé találkozott Vernével.

1987-ben a Sunday Times megírta, hogy tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy több mint 100 évvel Fogg után kevesebb időt venne igénybe az utazás. A menetrendi egyeztetés, az útlevelek, vízumok megszerzése, a hajójáratok hiánya miatt 22 nappal több időre lenne szüksége az utazónak. (Repülővel csupán 36 órát jelentene az út.)

Talán ezt a cikket akarta cáfolni a BBC, amikor 1988-ban felkérte a Monthy Pyton-os  Michael Palint, hogy a korabeli szabályokat betartva kísérelje meg Fogg teljesítményét, utazza körbe a Földet 80 nap alatt. A dromomániás (utazás kényszere) színész igent mondott. Azóta számtalan utazófilmet forgatott, legutóbb 2012-ben Brazíliában járt.

„Phileas Fogg útja azért nem vesztette el a mai napig sem vonzerejét, mert még mindig ez a legrövidebb idő, amely alatt meg lehet kerülni a bolygónkat úgy, hogy felfoghassunk belőle valamit. Hogy egyszerre láthassuk, érezhessük az illatát, megérinthessük a földjét”, nyilatkozta Palin.

Fogg 1872. október 2-án, Palin 1988. szeptember 25-én indul a londoni Reform Klubból. Míg Fogg a nyakában Fix felügyelővel, addig Palint a Monthy Pyton-os rajongói zaklatják folyton  az úton. Palin az Orient Expresszen utazik Velencéig, ahol hajóra száll, s a Korinthoszi-csatornán át (1893-ban Fogg útja után fejezték be) Krétát és Athént érintve Kairóig hajózik. Fogg már az olasz Brindisinél hajóra száll, s Adent érintve Bombay felé veszi az irányt. Palin a Szuezi-csatornán csak Dzsiddáig jut, mivel menetrendszerű személyszállítók már alig járnak. Diplomáciai segítséggel  autóval átviszik az Arab-félszigeten Rijádon át Dubaig. Itt nem talál mást, csak egy dhowt (tengerjáró dereglye), s Bombaybe egy héttel később ér oda, mint Fogg. Indiát mind a ketten vonattal szelik át, de míg Fogg Calcuttába tart (Allahabad előtt elfogy a sín, s itt elefántháton mennek tovább, s közben kiszabadítják Mrs. Audát), Palin célja Madrász. A következő állomás Szingapúr, mindketten hajóval érik el (Palin 10 nappal van lemaradva Fogg mögött). Itt gyors átszállás Hongkong felé, Palin egy jugoszláv teherhajóval Kantonig, majd Shanghajig vonattal megy át Dél-Kínán, Fogg egy vitorláson száll szembe a kínai tengeri tájfunokkal, de mindketten megérkeznek, s hajóra szállva haladnak tovább Yokohama felé. Nov. 14-én ér oda Fogg, aki a 44., Palin pedig az 51. napnál jár. Mindkettőjük célja a Csendes-óceán átszelése, Palin Los Angelesbe, Fogg San Franciscóba tart, és itt érintik a 180. fokot, s Foggék még nem, de Palin kapitánya már figyelembe veszi a zónaidőt, visszaállítja az órát, vagyis elvesz egy napot. Az észak-amerikai kontinenst vonattal utazzák át (ocean to ocean). Palin kitérőnek egy kis léghajós és kutyaszános kirándulást engedélyez magának (miközben Foggék az életükért harcolnak a sziú indiánokkal), s Salt Lake City, Aspen, Chicago érintésével megérkezik New Yorkba. Innen egy elegáns dán hajóval Le Havre, majd Liverpool a cél, eközben Fogg úgy jut vissza a kontinensre, hogy  hajója minden mozdítható tartozékát feltüzeli, mert elfogy a szén, de sikerül elérni Liverpoolt, ahonnan hőseink vonattal száguldanak London felé. Palin némi előnnyel, a 79. napon Fogg előtt ér célba.

Ha ma nekivágnánk az útnak, az internet segítségével terveznénk meg az útvonalat, s a hátizsákunkban lenne minimum egy okostelefon. Az alábbi két linkre kattintva megtekinthetjük Fogg és Palin útvonalát a Google Maps-on!

Phileas Fogg útvonala

Michael Palin útvonala

Fogg egy angol gentleman fegyelmezettségével csak a fogadást akarja teljesíteni, Passeportout küldi, hogy szétnézzen a városokban, Palin egy angol színész és író közvetlenségével csinálja végig az utat, könyve útleírásként is olvasható, s folyamatosan  reflektál az útközben megismert emberekre, némi öniróniával beszél magáról, s néha még egy Monthy Pyton-os figurát is bedob.

Az utazásból hatrészes ismeretterjesztő filmsorozat készült, amely 1992-ben jelent meg dvd változatban, s Palin megírta úti élményeit is, a 80 nap alatt a Föld körül című  könyvet 2005-ben vehette kezébe a magyar olvasó.

Természetesen a mozi világát is megihlette Fogg története.

Az első film 1956-ban készült, Fogg szerepében David Nivent láthattuk, ez az alkotás még többnyire követte az eredeti történetet, bár Franciaországot a regénytől eltérően a Nadar tervezte léghajóval szelik át, s olyan színészek bukkannak fel egy rövid jelenet erejéig, mint Marlene Dietrich vagy Buster Keaton.

Az 1989-es filmet Pierce Brosnan főszereplésével forgatták, Passepartout a Monthy Pyton-os Eric Idle játszotta, a forgatókönyvíró több helyen is átírja az eredeti cselekményt, beemeli a történelmi eseményeket (Párizsi Kommün), a kor technikai találmányait (Zeppelin léghajója), s a szereplők közvetlen, eredeti figurák.

A legszabadabban a Jackie Chan féle verzió (2004) bánik a regénnyel, a hongkongi karatehőst Passepartout szerepében láthatjuk, Fogg egy görkorcsolyán száguldozó, habókos felfedező, a szolga az, akit üldöznek, aki egy jáde Buddhát szerez vissza népének, s a fogadás tétje itt Fogg számára a Földrajzi Társaság elnöki széke, s egy olyan Verne korabeli találmány is megjelenik a filmben, mint a Wright fivérek repülőgépe.

Kedves Olvasók, térképet a térdre, s vágjunk neki! Olyan őrültséget természetesen senkitől sem várhatunk, mint jelen sorok írója, aki a karácsonyi szünetet a Verne-történet és feldolgozásai bűvöletében töltötte, s  még az Újévbe is - pokrócba burkolózva (igaz, influenzásan) - Michael Palin társaságában lépett át,  mert ahogy Nemes Nagy Ágnes írta, „az őskalandvágy, úgy látszik, a homo sapiens elidegeníthetetlen tulajdonsága”.

(Az írás megjelent a Népszabadság 2014. 02. 07. számában Verne, a legjobb termtud.-tanár címmel.)