"Évek teltek el.
Az ősz megviselt,
de a perzselő nyár is,
még inkább a tavasz,
legjobban a tél.
És minden madárnyelvet megtanultam én.
Eleinte magányos voltam egy üvegkalitkában.
Eleinte szédültem a magasságtól.
Eleinte teljesen egyedül lebegtem folyamatosan.
Eleinte ültem fönt egyedül, pontos érzelmek nélkül.
Felkelt a nap,
és nem volt mire gondolnom,
sötét lett,
és nem volt mire gondolnom.
Az első napokban egész éjjeleket nem aludtam.
Rettegtem a viharoktól,
élő villámhárító voltam,
felszúrva az égbe.
Az egyik télen lefagyott a kisujjam.
Nyilvánosan kellett vizelnem és ürítenem.
A polgármesteri hivatal hordatta el.
Mit jelent a pontos érzelmek kifejezés?
Azt, hogy nem volt viszony,
amelyhez hozzá tudtam volna kapcsolni
magamat és az érzelmeimet,
és így képzelt kapcsolatok elszakadó hálói
himbáltak, sodortak tova.
Megszűnt minden erő,
amely az emberi világhoz kötött.
Egy idő után nem volt gond fészkem szélére
ülnie sem verébnek, sem macskabagolynak,
nem volt gond, hogy megértsem,
mit jelent az emberi történelem
madarak nyelvén.
A beteg példányok számára
ez a fészek lett a menedékállomás.
Kötöztem sebet,
rögzítettem törött szárnyat,
dédelgettem anyátlan árvát.
A madárdal opera volt lelkemnek,
mintha apró szárnyak simogatták volna a tarkóm,
úgy csilingelt minden hang rajtam.
Szurok Galamb! hó Veréb! zöld Gólya!, kék Vércse!
Nincs nyelv, amelyen elmondható
az élet, amelyet Veletek éltem.
Ekkor már nem voltak velem könyveim,
amelyeket a gólyafészekbe vittem.
Albert Camus: Közöny, Platón: A lakoma,
Dante: Isteni színjáték, A német romantikus líra
antológiája, Beckett trilógiája, kb. tíz könyv.
A nap szétmarta, az eső szétáztatta őket,
bár óvtam testemmel mindet,
végül szétcsipkedték a madarak.
Az egészen természetes,
hogy az állatok is mind
a maguk módján hálálták meg a szeretetet.
Különösen egy fiatal gólyalány.
Szülei elpusztultak a viharban,
és én neveltem föl
abból a rengeteg békából, gyíkból,
egérből, halból,
amelyet a baglyok és kócsagok hordtak fészkembe.
Szeretőm lett.
Gyengédebb, okosabb, izgatóbb nő nem létezhet
a világegyetemben, mint ő.
A szeretet minden jelével elhalmozott.
Egyetlen, végtelen nászban éltünk
heteken, hónapokon át.
Nincs kecsesebb állat, mint egy gólyalány.
Fekete és fehér, igen és nem, apollói és dionüszoszi.
A gólyafiókák már négyhetes korukban Nietzschét olvasnak,
hathetesen órákig tudnak beszélni
Platón ideatanának nyelvfilozófiai aspektusairól
és az atomfizika lehetőségeiről.
A madarak hihetetlenek,
és mi semmit sem tudunk róluk.
Dinoszauruszok, akik
végigkövették az emberi faj ontogenezisét,
és mindent,
amit az ember feltalált,
megtanultak ők is,
követték a magasból,
szárnyalásuk közben.
Jaj, az én izmos gólyalányom, gólyakisasszonyom!
Amikor az első afrikai útjára készült,
szinte a szíve szakadt meg,
teljesen kiborult, amikor rádöbbent,
hogy ő egy palearktiszti vándormadár,
és így Dél-Afrikába kell vándorolnia,
12 000 kilométert.
Szeptembertől februárig
szex, ölelés, gyengédség,
szerelmes szavak, becézgetés nélkül.
Napokig sírtunk."
Németh Zoltán: Állati férj: Fehér gólya. (Ciciniaciconiaciconia). In: Kalligram. 2016. július-augusztus.
Németh Zoltán: Állati férj. Kalligram Kiadó, 2016.
"A pszeudo-személyes mező határformájaként jelentkező poszthumán költészet egyik tétje épp az lehet, hogy az organikus újraképzése mennyiben eredményezheti a nem-emberi vitalitás hangjának feltalálását, vagyis a humanizmus dekonstrukciója hogyan válhat olyan mitopoétikus termeléssé, amely felszabadítja az antropológiai gépezet által elfojtott és kiszervezett alternatív szubjektivitásformákat. A technodeterminalista transzhumán nézetekkel szemben tehát a poszthumán gondolat alapja egy olyan nem-esszencialista antropológia, amelyet nem az ember bevégzésének és meghaladásának eszkatologikus gesztusai érdekelnek, hanem az ember radikális képlékenységének megnyitása a nem-emberi irányában. A személytelenítés ebben az összefüggésben a hangok proliferációjához vezet, hiszen a nem-emberi kísértetechók felszabadítása az emberi bensőségesség intim nyelveként megértett lírai beszédet szökésvonalak hálózatára bontja föl, amelyben az organikusság kódjai szabadon áramlanak emberi és nem-emberi jelentésterek között. A poszthumán dekonstrukciónak ezt a működését Gilles Deleuze és Félix Guattari alapján poétikai "leendések" (devenir) mátrixaként is le lehet írni, melynek több formája azonosítható a pszeudo-személyes mező határvidékén."
Nemes Z. Márió: "Egy tizenöt centiméteres, hetvengrammos nő férje lettem." Németh Zoltán: Állati férj. (részlet) In. Alföld. 2018. 1. Állat tematikus szám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése