Dante 750

„Költőnk tehát közepes termetű volt, java korán túl pedig valamennyire hajlottan járt, mindazonáltal léptei méltósággal teljesek és ugyanakkor szelídek is, mindég a legtisztesebb ruha volt rajta, ami komolyságához illett. Arca hosszúkás, orra sas, szeme inkább nagy, mint kicsiny, állkapcsa erős, az alsó ajka a felsőtől valamivel előbbre állott; arca színe barna, haja és szakálla sűrű fekete és kondor, tekintete örökké mélabús és tűnődő.” (Boccaccio: Dante élete)

Dante Alighieri 750 éve, 1265 májusában született Firenzében, elszegényedett nemesi családból. Gyermekkorában a ferenceseknél és a dominikánusoknál tanult, Brunetto Latini volt a mestere, később a bolognai egyetemen jogot, retorikát, orvostudományt és művészeteket hallgatott. 12 éves volt, amikor megismerte Beatricét, aki műveinek ihletője volt, a lány korai halála Dantét mélyen lesújtotta. Dante ifjúkorában katonáskodott, több jelentős csatában is részt vett. Családja rábeszélésére 1295-ban érdekházasságot kötött, feleségül vette a nagyhatalmú Donati-família leányát, Gemmát, akitől több gyermeke született. Dante szenvedélye a politika lett, az orvosok céhe tagjaként 1300-ban Firenze városában a Százak Tanácsának tagja, majd prior lett. Ám politikai ellenfelei gyorsan leszámoltak vele, miközben Rómában a pápával tárgyalt, távollétében koncepciós pert rendeztek, melyben korrupcióval vádolták, s 1302-ben vagyonelkobzásra és máglyahalálra ítélték. Élete további részét száműzetésben töltötte, bolyongásainak nyomon követhető színhelyei többek között Verona és Padova. Végső reménye VII. Henrik német-római császár volt, aki seregeivel 1310-ben érkezett Itáliába, ám az uralkodó váratlan halála véget vetett az itáliai béke megteremtésébe vetett illúzióknak. 1313-tól öt évig a veronai Cangrande della Scala udvarában élt, ekkor írta minden jelentős művét, köztük az Isteni Színjátékot. 1318-ban Ravennába költözött, az irodalompártoló Guido Novello da Polenta udvarába, s itt érte utol a halál 1321 szeptemberében. Itt is nyugszik a Dantis poetae sepulcrum (Dante költő sírja) feliratú kápolnában, Firenzében csak egy üres szarkofág található a Sante Croce templomban.

Első jelentős műve, a Beatrice-szerelemnek emléket állító Az új élet (La vita nuova) 1294-ben jelent meg. A 11 év terméséből válogatott verses mű (szonettek, canzonék, balladák) a fiatalon elhunyt szerelme, Beatrice emlékére íródott. Dante ún. rejtett korszakában, 1305-1308 között keletkezett a Vendégség (Convivio), amely filozófiai értekezés. Ebben a költő azt fejtegeti, hogy az ész, a tudás révén közelíthetünk Istenhez. A nép nyelvén való ékesszólásról (De vulgari eloquentia) ugyan latin nyelven íródott, de az első olasz nyelvtörténeti, poétikai és irodalomtörténeti műnek tekinthető, amelyben Dante azt hangoztatja, hogy a népnyelvet az irodalmi nyelv rangjára kell emelni. A szintén latinul írt Egyeduralom (Monarchia, 1319-20), politikai értekezés alapgondolata az egyház és a világi hatalom határozott szétválasztása. A fent említett műveken kívül Dante költeményeit nem gyűjtötte-szerkesztette kötetbe, ezt először 1921-ben a jelentős Dante-filológus, Michele Barbi készítette el (Dante-tanulmánya magyarul 1964-ben jelent meg), az összegyűjtött versek kritikai kiadása nyolcvan költeményt tartalmaz. A poétikailag kevésbé jelentős, 1319 táján keletkezett Eklogái (Eclogae) Vergilius iránti tiszteletének jegyében születtek. Az 1304 és 1319 között született latin nyelvű Levelei (Epistulae) közül kiemelkedik a két utolsó levél, az egyikben a száműzetéséről, a másikban az Isteni színjáték címéről, szerkezetéről értekezik.

Legnagyobb alkotása a La Commedia Isteni színjáték (az Isteni – Divina jelzőt Boccaccio-nak köszönhetjük) szövegei a száműzetése alatt 1307 és 1320 között íródtak. A Pokolt valószínűleg 1309-ben, a Purgatóriumot 1313-ban, a Paradicsomot 1321-ben, halála előtt fejezte be. A vallási-filozófiai-politikai eposz, „szent poéma”, ahogy az alkotó meghatározta, célja a költészet erejével bemutatni a világot a maga teljes, isteni valóságában. A Színjáték szerkezetét a fizikai-kozmológiai, az erkölcsi s a történeti-politikai struktúra együttes váza adja. A költő egyszerre szerzője és főszereplője művének, a mű az „igaz útról” való „letérését” beszéli el, és túlvilági útját a poklon, a purgatóriumon, és a paradicsomon keresztül Vergilius, Beatrice, s végül Szent Bernát vezetésével. A mű felépítését a hármasság határozza meg, a teljes mű három részből, ún. canticából áll: Inferno, Purgatorio, Paradiso, mindhárom rész harminchárom éneket foglal magába, (a Pokol 34-et), így az énekek száma száz, az énekek három tizenegy szótagú sort tartalmazó strófákból, ún. terzinákból építkeznek. A Színjáték szövegét nagyon nehéz feldolgozni a kommentárok, magyarázatok nélkül, a dantei szimbólumok, allegóriák megfejtéséhez a középkori filozófia, történelem, kultúrtörténet ismerete szükséges.

„Hogyne lenne fáradság hatszáz év múlva olvasni azt az írót, akit már életében kommentálni kellett? Korunk nemigen biztat erre a fáradságra. Nemcsak hírhedt irama s az Élet és a megélhetés mindig nehezebb küzdelmei veszik el az időt. Hanem újabb művészi kánonunk elvileg sem kedvez ennek a terhes, tudós, komplikált és komponált poézisnek. A szabad vers divatját éljük, s a mai ideológia spontán ömlő, őserejű, a tudattalan mélyeiből frissen és nyersen feltört művészetet kíván. De nem szabadna, hogy ez az új kánon – még ha minden igazát teljesen átéreznők is – Dante olvasásától elriasszon.” írja Babits a Dante és a mai olvasó című tanulmányában 1929-ben, az Erdélyi Helikonban.

Az első ránk maradt magyar Dante-fordítás Döbrentei Gábor munkája 1806-ban, prózában. Több részletfordítás is készült (Ábrányi Emil, Gárdonyi Géza), az első teljes fordítás szerzője Szász Károly (1885-1899). A Színjáték legnagyobb, a mai napig olvasott, használt fordítása Babits Mihály nevéhez fűződik (Pokol 1913, Purgatórium 1921, Paradicsom 1923). A fordítás a „magyar nyelv diadala”, írta Kardos Tibor. A filológiai hűség sok helyen kárt szenvedett, ám „szép hűtlenségei” ellenére a fordítás sikerültnek mondható, olvashatjuk Rába György legendás tanulmányában, a Filológiai Közlönyben (1961, 1-2.). Az Isteni Színjáték újabb magyar nyelvre való átültetése közül kiemelkedik Weöres Sándor munkája, 1966-ban jelentette meg a Pokol első öt énekét. A Pokol kapujának híres felirata így hangzik a költő interpretálásában: „Belépő, ne reménykedj soha többé!”. Szabadi Sándor prózaváltozata 2004-ben jelent meg a Püski Kiadónál, Baranyi Ferenc Pokol-fordítása pedig 2012-ben a Tarandus Kiadó gondozásában.

A legújabb magyar fordítás Nádasdy Ádám nevéhez fűződik, a különböző folyóiratokban már részleteket is olvashattunk a készülő műből, Nádasdy többször adott interjút, s osztotta meg gondolatait a Színjáték fordításának kérdéseiről:

„Igyekeztem, amennyire lehet, szöveghű (vagy legalábbis gondolathű) lenni, mert Dante gondolkodását – és az egész középkori világképet, melynek enciklopédiája ez a mű– izgalmasnak és fontosnak tartom. Fő célom ezt közvetíteni, megismertetni az olvasóval a középkor tudásanyagát, műveltségét, hiedelmeit, vallási nézeteit. Azt gondolom: Danténak is ez volt a célja, tehát a tanítás, informálás, befolyásolás, és nem a szórakoztatás. Nem regény ez és nem lírai költemény, hanem a világnak és benne egy kornak igényes leírása. Sőt: mint a címe is mutatja, színdarabbal állunk szemben – mindenesetre a hossza, a megszólalók nagy száma, a leírások fontossága, és főleg a gondolati tartalom miatt nem a líraiság a fontos. Eposz, leginkább. Ha majd elkészülök s megjelenik, az oldalak alján bőséges lábjegyzetekkel igyekszem megmagyarázni, amit (és amennyit) ilyen terjedelemben lehet.”

"Az emberélet útjának felén

    egy nagy sötétlő erdőbe jutottam

    mivel az igaz útat nem lelém.

Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,

    s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:

    már rágondolva reszketek legottan.

A halál sem sokkal rosszabb, tudom.

    De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,

    hallanod kell, mit láttam az uton."

a Babits-fordítás (1913)

"Életünk útjának feléhez érve

sötét erdőben találtam magam,
mert elvétettem a helyes utat.

Jaj, fájdalmas dolog elmondani,
milyen volt az a tüskés, vad vadon
elfog a félsz, ha csak eszembe jut:
majdnem oly keserű, mint a halál!
De hogy beszámoljak a jóról is,
mit ott találtam, mindent elmesélek."

a Nádasdy-fordítás (2010)

Bibliográfia

-a mű a neten-

Dante: Isteni színjáték. Babits Mihály fordítása. MEK

Dante: Isteni színjáték. Hálózati kritikai kiadás (szerkesztő Mátyus Norbert)

Dante Alighieri: Isteni színjáték, Pokol, XXIX–XXX. ének (Nádasdy Ádám fordítása és jegyzetei)

In: Műút. 2013040.

Dante: Isteni színjáték, Menny, XXX., XXXIII. ének (Nádasdy Ádám fordítása és jegyzetei)

In: 2000. 2014. 3. szám

-online folyóirat-

Dante, az örökhagyó. A Világosság Dante-száma. 2001. október

Kelemen János: Borongó. Baranyi Ferenc Dante Pokol fordításáról. In: Holmi. 2012. december

Nádasdy Ádám: A világirodalom tengelyében. Dante Commediájának fordításai.

In: Alföld. 2015. március. (Elhangzott a Debreceni Világirodalmi Napok tanácskozásán 2014. november 6-án.)

Se bús, se hő. Szálinger Balázs beszélget Nádasdy Ádámmal az Isteni színjáték új fordításáról. In: Hévíz 2012. 5-6.

-szakirodalom-

Dante a középkorban (szerk. Mátyus Róbert)

Budapest: Balassi, 2009.

Kelemen János: A filozófus Dante. Művészet- és nyelvelméleti expedíciók

Budapest: Atlantisz, 2002.

Madarász Imre: „Költők legmagasabbja”. Dante-tanulmányok

Budapest: Hungarovox, 2001.

Ponori Thewrewk Aurél: Divina Astronomia. Csillagászat Dante műveiben

Budapest: Magyar Csillagászai Egyesület, 2001.

Barbara Reynolds: Dante. A költő, a politikai gondolkodó, az ember

Budapest: Európa, 2008.

Szabó Tibor: Megkezdett öröklét. Dante a XX. századi Magyarországon

Budapest: Balassi, 2003.