"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)
Oravecz Imre az 1998-as nagy verses mű, a Halászóember, majd egy kivételes
prózatrilógia után lírában írja tovább „családregényét”, amelynek a már magára
maradt mesélő az egyetlen szereplője. A szülőfalujába visszatért költő sorra
rögzíti a küzdelmes elmúlás tapasztalatait: 2016-os verseskötetének címadó
versében mintha a szemünk előtt születne meg egy-egy élet majdani emlékezete.
Távozó fa
Kiszáradt a terasz mellett a cseresznyefa,
magam ültettem több, mint harminc éve,
hűséges volt hozzám,
ellentétben azokkal a nőkkel,
akikkel alatta üldögéltem,
árnyat adott
és nagy szemű, ropogós cseresznyét,
ha nem fagyott le a virágja tavasszal,
mert korai fajta volt,
először egy nagy oldalága sorvadt el,
aztán aggkori elmezavar lépett fel nála,
tavaly nyáron ledobta az összes levelét,
és újakat hozott, még virágzott is,
az idén le kellett csonkolnom,
az egész korona csupaszon maradt,
kivéve egy véletlenül meghagyott vadhajtást a vezérág maradékán,
egészen lent, szinte a törzsön,
az tavasszal kihajtott,
még nem hagyott itt egészen,
de faidőben mérve már csak percei lehetnek hátra.
„Napfényt ittak a feketerigók, / És minden kert a dalukat fújja, / Minden szívben rigók fészkelnek, / És kertekké válnak a szívek / S virulnak újra” - írja Max Dauthendey Napfényt ittak a feketerigók című versében. A verset Tandori Dezső Lombos ágak szívverése című, egy kicsit talán elfelejtett műfordításkötetében találjuk. A kötet 1983-ban jelent meg, különlegessége a Tandoritól egyáltalán nem szokatlan tematikája, egyben alcíme is: Versek madarakról és fákról.
Reménykedve a tavasz eljövetelében, szétnéztünk Budapesten, ahogy tettük az elmúlt években is, vajon milyen irodalmi programokkal várják a kulturális intézmények a nagyközönséget. S bónuszként könyveket is ajánlunk!
A Petőfi Irodalmi Múzeumban Arany János tavalyi bicentenáriumához kapcsolódó programokat még mindig találunk, (már a 200+1-et ünneplik). A tavalyi konferenciák, szavalóversenyek és családi napok után maradt még Kovács Ákos és Kaláka koncert, továbbá Arany humoráról tartott emléknapot a Szépírók Társasága. „Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt, / Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki” – kérdezte Arany Jánostól Petőfi 1847-ben, amikor elolvasta a Toldit. Az önarckép álarcokbancímű Arany János-kiállítás épp erre keresi a választ. A 2018. október 28-ig megtekinthető tárlat fő pillérei: az alkotói korszakokhoz kapcsolódó szöveguniverzum, a relikviák (Arany pipájától a kedvenc kávéscsészéjén át a nemzetőr szalagig) és a költőt körülvevő vizuális világ bemutatása (Klösz-fotóktól a Than Mór-festményekig). S nem hiányzik a ma oly divatos és korszerű – interaktivitás sem: 3D-s alkalmazások, mobil-applikációk, és Érezni Aranyt címmel slammer játék is gazdagítja a tárlatot.
„Egy ballada peremén Ágnes asszony mosna. / Metaforáit a hab elkapdossa. / A ballada Ágnest majd tisztára mossa,/ ha akad még egy is, aki fellapozza”, írja Csehy Zoltán A balladacsődület balladája (skizoid remix) című parafrázisában. A vers abban az OSZK gondozásában kiadott, 24 karát című kötetben jelent meg, amely kortárs költők Arany János ihlette verseit, köszöntőit, parafrázisait tartalmazza. 24 karát, vagyis tiszta Arany – olvashatjuk a kötet bevezetőjében, s a 48 alkotó között találjuk Géczi Jánost, Kovács András Ferencet, Tóth Krisztinát, Sajó Lászlót, és Térey Jánost is.
„Szabó Magda olyan, mint a rock and roll. Intenzív, radikális, lehengerlő. Közös nevező, kommunikációs alap” - olvashatjuk Háy János sorait a június 24-ig tartó, a tavaly száz éve született Szabó Magda emlékére rendezett Annyi titkom maradt... című kiállításon, amit szintén a PIM-ben tekinthetünk meg. A tárlat bemutatja Szabó Magda életének korszakait, szüleinek, rokonainak dokumentumait, rengeteg fotóval illusztrálva, kiemelten jelzi férje, Szobotka Tibor jelentőségét, kiemel egy-egy csomópontot az életműből, idézetekkel szemléltetve körüljárja a kiemelkedő regények keletkezéstörténetét.. A kiállításhoz kapcsolódva egy közelmúltban megjelent műre szeretnénk felhívni a figyelmet. Szobotka Tibor halála után Szabó Magda 1982-től 1990-ig naplót is vezetett, s a Liber Mortis (2011) címmel megjelent kötetben a férj elvesztését próbálta feldolgozni.
Az életművet újabban gondozó Jaffa Kiadó szerkesztésében tavaly napvilágot látott Nyusziék. Naplók I. címmel az 1950 és 1958 között keletkezett naplóját vehetjük a kezünkbe. Szabó Magda a Szobotkával való házasságkötésük utáni években Nyusziék címmel egyszerű iskolai füzetekbe jegyezte fel mindennapjaik történéseit. „A füzetek a házaspár elzárt, saját maguknak megalkotott, boldog világát mutatják be, amelyből igyekeztek kizárni az annyi keserűséget és gyötrelmet okozó külvilágot (az 50-es évek politikai hangulata, pénzhiány, a munka elvesztése)”- írja Zeke Zsuzsanna a kötet bevezetőjében. Az intim vallomásokat is bőven tartalmazó, öt kötetből összeálló naplókat a kiadó az író hagyatékában talált sorrendben közli, s vélhetően a Szabó Magda-életmű egy újabb fontos szegmensét fogják képezni.
A PIM-ben március 13-án köszöntötték a 75 éves Oravecz Imrét, s ebből az alkalomból mutatták be a szerző A rög gyermekei (az Árvai család kontinenseken és a 19–20. századon átívelő történetét feldolgozó trilógiájának (Ondrok gödre, Kaliforniai fürj) utolsó kötetét, Ókontri (a szó a régi emigráns magyarok magyar-angol keveréknyelvén óhazát jelent) címmel. Az utóbbi évtizedek egyik kiemelkedő lírai kötete volt Oravecz Halászóembere, amelyben mitikusan megénekelte az Amerikába kivándorolt szajlai rokonokat és ismerősöket. „nagyapám viszont már a tizenkilencedik század végén megkezdte a nagy műveletet,/ kétszer jött vissza,/ és csak harmadjára maradt kint végleg,/ apám ott nőtt fel,/ én is elmentem háromszor,/ de még mindig itt vagyok”, írja Haza című versében (Beszélgetések nagyapámmal című ciklus). Az Ondrok gödre 1857-ben kezdődik, a Kaliforniai fürj a kivándorlás, az Amerikába való beilleszkedés története, a záró kötet pedig a Kaliforniából az 1930-as években Magyarországra költöző második nemzedék visszatérésének és szajlai újrakezdésének 1956-ig tartó krónikája.
Az idén 50. születésnapját ünneplő Bartis Attila fotókiállítását tekinthetjük meg a Mai Manó Házban. Bartis néhány éve második otthonának tekinti Indonéziát, legutolsó regénye, A vége is Jáva szigetén íródott. Ahogy Nádas Péternek, Bartisnak is tanult szakmája a fényképezés, s munkáit már régóta nagy figyelemmel kíséri a közönség és a kritika egyaránt. (Bartis március 29-én tartja székfoglaló előadását A fotográfiáról (naplótöredékek, 1995-2018) címmel a Széchenyi Akadémián.) A szigeteken címet viselő, közel száz fekete-fehér képet bemutató tárlat május 13-ig tekinthető meg. A Magvető Kiadó a kiállításhoz kapcsolódva jelentette meg az azonos címet viselő fotóalbumot. A könyvben szereplő fotográfiák 2014 és 2017 között készültek, többnyire Jáván, Yogyakarta környékén. „Bartis Attila kiállítása egy különleges felfedezést ígér, ami a fénykép készítésének műfaji nyitottságát és irodalmi aspektusát ismerteti meg a nézővel. Készítője személyén, kettős pozícióján keresztül bepillantást enged egy munkamódszerbe és egy fotográfiáról alkotott felfogásmódba, ami azt igazolja, hogy a kép egyszerre a valóság időből kiragadott része, és egyszerre egy eseményfolyam megszakított állapota, egy elbeszélés mondata, ami e dualitásában képes csak visszaadni világunk összetettségét és sokoldalúságát. -írja Petrányi Zsolt, a kiállítás kurátora.
A MÜPA-ban a zenei koncertek és hangversenyek mellett irodalmi programokat is látogathatunk. Keresztury Tibor szerkesztésében folytatódik a Literárium sorozat (március 19-én Kornis Mihály volt a vendég), ahogy a Vers-estek is: március 1-én Csokonai Vitéz Mihály állt a középpontban, a költő verseit Térey János válogatásában adták elő a Katona József Színház színészei, s hogy a szerkesztési elv hogyan találkozik egy az életműre a 21. századból rátekintő kortárs alkotói attitűddel, mi sem mutatja jobban, mint Térey Jánosnak a Magyar Nemzet 2018. márciusi 10-i számában megjelent Csokonai-esszéje, Fékek és ellensúlyok, avagy partiarc a cívisek között címmel, melyben „a korszak valamennyi eszmeáramlatát és írásmódját ötvöző nagymesternek” nevezi Csokonait. És májusban jönnek még Petőfi-versek is Szálinger Balázs válogatásában!
Sokszor ajánlottuk már a Nyitott Műhely programjait is. A Litera online irodalmi portállal közös irodalmi beszélgetéssorozata, az Előhívás ebben a hónapban ünnepi esttel jelentkezett. A 10 éve, 2008. március 19-én indult diskurzus kb. 80 szöveget tárgyalt az évek során, Mészöly Miklós Saulus című regényével kezdve a friss Aegon-díjas Nádas Péter Világló részletek című memoárjáig, s a tavaszi szezonban várható többek közt Bereményi Géza hamarosan megjelenő naplója.
Több mint négy év szünet után folytatódik Benedek Anna és Tamás Zsuzsa sorozata, az Ellenlábas. Olyan szerzők, költők és írók ülnek egy asztalhoz, akik nagyon hasonló témával foglalkoznak vagy épp gyökeresen ellentétes a világról és a művészetről való felfogásuk. Szerepelt már együtt Kemény István és Solymosi Bálint, Németh Gábor és Schein Gábor vagy Horváth Viktor és Péterfy Gergely. S hogy melyik kategóriába tartoznak a március 10-i vendégek, Jász Attila és Peer Krisztián? Emeljük le a polcról legutóbb megjelent köteteiket! Peer Krisztián 15 év hallgatás után tavaly jelentkezett a 42 című, a barátnője korai és hirtelen halálát feldolgozó verseskötetével, Jász Attila El című kötete az alkotó 50. születésnapjára jelent meg.
S a budapesti helyszínek után vegyük az irányt Szentendrére. A Ferenczy Múzeum hézagpótló vállalkozásba kezdett, amikor korábban az 1984 előtti Mozgó Világ, majd idén az 1992 előtti, újvidéki Új Symposion című folyóiratnak szentelt kiállítást Újvidéki Orfeuszok címmel. Mindkét orgánum megkülönböztetett helyet foglal el a magyar sajtótörténetben, nemcsak radikális szellemi-politikai törekvéseik és hányattatásaik miatt, hanem markáns összművészeti jellegük folytán is. Hasábjaikon az irodalmi műfajokkal egyenrangú helyet kaptak a kortárs festők, grafikusok, fotóművészek, sokuknak e lapok nyújtottak egyedül „otthont”. Az Új Symposion a hatvanas évek eleji alapítását követően ún. kisebbségi orgánumként kora legnagyobb kitekintésű lapja volt, olyan író- és költőnagyságok műhelye, mint Tolnai Ottó, Végel László, Domonkos István, Gion Nándor, később Sziveri János vagy Balázs Attila, és olyan rendkívüli képzőművészeké, mint Maurits Ferenc vagy a nemrég elhunyt Benes József. Az április 29-ig megtekinthető szentendrei tárlat gazdag kép- és dokumentumanyaga nem csupán a modern vajdasági kultúra gazdagságát tanúsítja, hanem azt a felbecsülhetetlen szerepet is, amelyet e lap az „anyaországban” tiltott vagy alig megtűrt alkotók közlésével, tanulmányozásával betöltött.
Az Új Symposion egyik meghatározó alakja, Sziveri Jánosa napokban lenne 64 éves. Az alábbi felvételen Sopotnik Zoltán, 2017 Sziveri díjasa rapp-eli el a költő Bábel című versét. A felvétel 2012-ben, a JAK táborban készült, Szigligeten.
főzni, enni, beszélgetni, olvasni, kukoricát morzsolni, aludni, játszani,
de legjobb a sarokban ülni,
a dikó végén, a masina mellett, az őrangyalos szentkép alatt,
szótlan, felhúzott térddel, alkonyatkor, villanygyújtás előtt,
és hallgatni a tűz duruzsolását,
és nézni, mint ugrálnak a mennyezeten a fénykarikák,
igen,
ott követtük el a hibát,
azzal,
hogy kiköltöztünk a konyhából,
és elbontottuk a házat,
ha maradunk,
ha megtartjuk,
talán minden másként alakul,
talán bástyául szolgált volna,
talán megvethettük volna a hátunkat abban a sarokban,
talán tudtunk volna védekezni,
vagy legalább időt nyertünk volna,
de még az is lehet,
hogy téesz se lett volna.
"A Halászóember 1998-ban többek között épp azáltal volt képes rendkívüli erővel megszólalni, hogy a leíró nyelvet és a személyességet összebékítve tudta tárgyát (a lényegében letűnt Szajlát, és a falu egykori lakóinak életét) úgy megtisztogatni, hogy az érzelmesség és a tárgyilagosság nem egymást kioltó elemei lettek a lírai beszédnek, hanem egymást felerősítő komponensei. Oravecz nemcsak számba vette, felidézte, rögzítette és átélhetővé tette az egykori Szajlát, de a falun keresztül tulajdonképpen önmagát írta meg. A Halászóember minden egyes sora egyszerre szól Szajla múltjáról és Oravecz jelen idejéről."
Sötétedés előtt negyed órával az ablakom előtti fára száll egy feketerigó,
és öt-hat percig önfeledten csetteg egy ágon,
a fejemmel egy vonalban, hozzám közel,
nem zavarja,
hogy az üvegen át nézem,
aztán tovaröppen,
ezt mindennap megcselekszi,
mindennap minden azonos:
a jókedv, a kotta, az elhelyezkedés, a távozás iránya, a bizalom irántam,
csak az időpont változik,
mindennap később kezdi valamivel és később fejezi be,
ahogy hosszabbodnak a nappalok.
A latin betűk az idén is egy tucat szépirodalmi művet ajánl az olvasók figyelmébe a 2012-es kortárs magyar termésből válogatva. Természetesen nincs semmiféle rangsor, célunk az írói teljesítményeken túl a műfaji sokszínűség bemutatása. A címek alatt található linkek egy-egy kritikára, interjúra, recenzióra vagy szövegrészletre utalnak, ezzel is könnyítve a tájékozódást, s egyúttal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a kritikai műfaj internetes megjelenési formáira, bemutatni a cikkek forrásaként szolgáló portálokat, online folyóiratokat és könyves blogokat.
