„Mit keres itt az ember? Miért nem marad ott, ahol ragyogó kék égről pazarul ontja fényét, melegét a napsugár a viruló pálmákra, ahol kusza összevisszaságban gázol egymáson keresztül-kasul a forró égövi őserdők növényrengetege, ahol fáradság nélkül hullik ölébe az édes gyümölcs? Talán azért, mert itt kevesebb az ember? Talán, mert több a magány? Mindenestre megvan ennek a zord világnak is a szépsége, varázsa. Milyen nagyszerűek az arktikus szigetek sziklabércei, a sziklákon lekúszó gleccseróriások, a hangtalan, végtelen hómezők, a szörnyű, recsegő jégtorlaszok, a csendesen úszó jéghegyek, vagy a feltört jégpáncél nyílásán kéklő, csodálatos tenger!”
Jégszakadás - Klímaváltozás és annak emberi következményei Grönlandon címmel kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban. A tárlat 2012. április 17-től június 24-ig tekinthető meg. A Dán Kulturális Intézet szervezésében megvalósuló kiállítás az író és fotográfus Jorgen Chemnitz fotói és videointerjúi segítségével azt mutatja be, hogy a híres fjord közelében lévő város, Ilulissat lakói hogyan élik meg mindennapjaikban a klímaváltozás következményeit.
Cholnoky Jenő: A jégvilág (1914)
Jégszakadás - Klímaváltozás és annak emberi következményei Grönlandon címmel kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban. A tárlat 2012. április 17-től június 24-ig tekinthető meg. A Dán Kulturális Intézet szervezésében megvalósuló kiállítás az író és fotográfus Jorgen Chemnitz fotói és videointerjúi segítségével azt mutatja be, hogy a híres fjord közelében lévő város, Ilulissat lakói hogyan élik meg mindennapjaikban a klímaváltozás következményeit.
A kiállítóterembe lépve szuggesztív tekintetű arcok fogadnak bennünket. Falakra feszített fekete-fehér portréfotók. Nagymama unokáival, egy kislány, egy baseballsapkás kamasz, egy házaspár: a mai Grönland lakói. De nemcsak az arcok, vallomásaik is szuggesztívek, a kép melletti feliraton, néhány személyes mondatot olvashatunk arról, hogyan élik meg a felmelegedés hatásait.
"Nem tudok semmit a globális felmelegedésről, de nem értem, miért vannak pocsolyák hó helyett, mikor meggyújtjuk a karácsonyfa fényeit"- mondja egy kisfiú.
A statikus képeket és szövegeket tovább árnyalja és mélyíti 23 videointerjú: a mozgó kép és hang segítségével immár élőben ismerhetjük meg Ilulissat lakóit. Különböző korú, foglakozású emberek beszélnek arról, hogy szakmájuk szempontjából milyen változásokat érzékelnek az időjárásban.
 |
| (Jorgen Chemnitz fotója) |
Egy idősebb férfi arról számol be, hogy míg a 60-as években már októbertől volt jég, manapság csak januárban jelenik meg, s már csak egy olyan hét van, amikor -25 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, s a tenger még télen sem fagy be, bár ez kedvező hatással van a halászatra, mert most már állandóan ki lehet hajózni. De nem kedvez az utaknak, mondja a mérnök, mert a permafrost (örökfagy) 3 km-rel csökken, a víz miatt az utak megsüllyednek, s újra kell építeni a teljes közúthálózatot. A muzeológus az egyre több virágban gyönyörködik, a tanárnő diákjaival a szigetre újonnan betelepült állatokat vizsgálja. Az állatorvos arról vall, milyen új betegségek jelenhetnek meg a szánhúzó kutyáknál a melegebb idő hatására. Persze megjelentek a katasztrófaturisták, mondja az idegenvezető, akik azért keresik fel a helyet, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzenek a klímaváltozás hatásairól.
A legplasztikusabb annak a kamaszfiúnak az elbeszélése, kinek évei számából fakadóan igen rövid idő áll rendelkezésére a változások érzékelésére, azt meséli, hogy míg gyermekként télen melegen kellett öltözni, ma legtöbbször elég egy könnyű dzseki, kutyaszánnal már nem lehet eljutni a szomszéd faluig, a narválok sem jönnek olyan közel a parthoz, az éhes jegesmedvék pedig a kukában keresnek élelmet maguknak. Az utolsó interjúalany, egy lelkészasszony a világnak üzen: határt kellene szabni a fogyasztásnak!
