Könyvek, naplók, emlékek: 30 éve halt meg Márai Sándor

„Ezekben a napokban negyven éve, hogy elutaztunk Budapestről. A búcsúzók közül, akik a pályaudvarra kísértek, talán él még egy pesztonka – a többiek, Tibor, Miksa, talán fél tucat barát, mind elhaltak. A negyven évben tartózkodási helyek voltak Genf, Nápoly, New York, Salerno, San Diego. Elmentek Lola és János, aztán minden egykori ismerősöm, pályatársam. Teljesen egyedül maradtam, 89-ik évemben a járás, látás egyre rosszabb, olvasni már csak negyedórákat tudok, aztán zavaros a látás, séta legföllebb egyszer föl és le a ház előtt, bottal. Alkohol majdnem semmi, pohár vizes bor, néha egy sör. Cigaretta kb. napi tíz. Szex, ilyesmi semmi, álmomban sem. Nem is hiányzik. Gyöngédség jól esne, de nem bízom senkiben. Olvasmány: éjjel az újság, aztán Krúdy. Új könyvet már nem olvasok. Emlékezés bizonytalan, nagy messzeségből érzékletesen visszajön az emlék, de néha nem emlékszem arra, ami öt perc előtt történt. Semmi tiltakozás a halállal szemben, de semmiféle halálvágy.”

Márai Sándor 1989. augusztus 27-i naplóbejegyzése. (A teljes napló 1982-1989.)

Márai 1985-ben odaadóan ápolja és látogatja a kórházban félig már vak feleségét, miközben az év során elveszíti Kató húgát és Gábor öccsét. Lola 1986. január 4-én meghal, elhamvasztják, és az óceánba szórják földi maradványait. Közben Márai átesik egy műtéten, s az év végén Géza öccsét (Radványi Géza) is elveszíti. 1987. szeptember 23-án szívbelhártya-gyulladásban meghal fogadott fia, János (Babócsay János). 1988-ban egyre nagyobb az érdeklődés Magyarországon iránta. Több intézmény (MTA, Magyar Írószövetség) is megkeresi, szerződéseket küldenek neki korábbi művek újbóli megjelentetésére, hazalátogatásra invitálják, de nemet mond.

1989. január 15-én olvashatjuk utolsó naplóbejegyzését, kézzel írva: „Várom a behívót, nem  sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Február 21-én a kora délutáni órákban egy pisztollyal főbe lövi magát. Hamvait a Csendes-óceánba szórják.

1989 szeptemberében itthon visszaállítják akadémiai tagságát, a következő évben posztumusz Kossuth-díjat kap, s megindul műveinek új magyarországi kiadása. 1990-ben a Könyvhétre megjelenik a Napló 1943-44 és A gyertyák csonkig égnek első, újra kiadott változata. 1997-ben hazaérkezik a hagyaték a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

Napjainkban életműve kiadásának központja a Helikon Kiadó, a kötetek gondozását Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész irányítja. Márai naplóinak újraszerkesztett, jegyzetekkel bővített kiadása, A teljes napló 18 kötetben 2018-ban vált befejezetté az utolsó, az 1982-1989-es megjelentetésével.

Irodalmi szenzációnak számított az Egy polgár vallomásai (első kiadás 1940) cenzúrázatlan és javított változatának (a teljes mű három fejezettel hosszabb) kiadása 2013-ban, majd a Föld, föld (első kiadás 1972, Toronto) teljes és csonkítatlan kiadása 2014-ben Fried István utószavával. Itt a korábbi kiadásokhoz képest több mint 120 oldalas fejezettel bővült a kézirat. A kötetben egyaránt olvasható az eredeti szöveg, valamint az 1940-es cenzúrázott és kihúzott változat is.

A Márai-kutatók régóta sejtették, hogy az író megírta az Egy polgár vallomásai harmadik kötetét, erre naplóiban utalt. A hagyatékban megtalálták a kéziratot (több címötlet szerepelt rajta áthúzva – köztük az Egy polgár vallomásai 3, illetve a Föld, föld! –, ám a kiadó szerkesztői a kézirat első mondatát – Hallgatni akartam – választották kötetcímül. A mű a Föld, föld! első két fejezeteként született 1949 és 1950 között, de végül Márai elhagyta a szövegrészletet az 1972-ben (Toronto) megjelent kötetből. Nem akarta, hogy könyve külföldön jelenjen meg, ugyanakkor Magyarországon a cenzúra miatt nem számíthatott kiadására.

2019. január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kassán megnyitották az egykori Grosschmid-házban az új, állandó Márai-kiállítást. A szlovák-magyar koprodukcióban létrejött tárlat főkurátora, Mészáros Tibor muzeológus-könyvtáros, a Petőfi Irodalmi Múzeum Márai Sándor hagyatékának gondozója. A 220 négyzetméteres, hétszobás házban Márai-idézetek vezetik végig a látogatót a kiállításon, amely időrendben és tematikusan mutatja be az író életét és életművét. A szövegeket fotók, portrék, dokumentumok egészítik ki, képet kaphatunk a korabeli Kassáról, az író családtagjairól, továbbá megtekinthetjük a Grosschmid-család egykori bútorait, berendezési tárgyait.

Az új kassai Márai Sándor-ház

Az emlékkiállítás vezetője Ötvös Anna történész-könyvtáros, kinek Lola könyve című munkája 2017-ben jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában. A könyv szerzőjét műve megírására az a kb. 400 fotóból álló fényképgyűjtemény inspirálta, amelyet Herman Weinberger kassai régiséggyűjtő talált a városban egy lomtalanítás során egy szemétgyűjtő mellett. A fotók a Grosschmid- és a Matzner-család életének fontos mozzanatit örökítették meg. Ötvös Anna még találkozott olyan személyekkel, akik ismerték a családot, s a képekhez kapcsolódó szakirodalomból, levéltári anyagokból rajzolta meg Márai feleségének, Matzner Ilonának (Lola) a képét és személyiségét. A mindvégig háttérben maradó asszony későbbi életéről, hogyan vált polgárfeleségből az emigrációban modern, munkát vállaló nővé, többet tudunk majd meg a feldolgozásra váró, kb. 300 füzetből álló naplósorozatából, amelyet a PIM-ben őriznek.

Márai Szőnyi Zsuzsának 1988. október 10-én írt utolsó levelében így vallott önmagáról:

…” A halál, amire nem vágyakozom különösebben, nem probléma, hanem szükségesség, eddig még mindenki túlesett rajta, és utólag senki se panaszkodott. De a meghalás lehet probléma, különösen a mostani időkben, amikor kitalálták a mesterséges létezés trükkjeit. Ez a veszély sok aggastyánt riaszt… Mégis, jó lenne még egyszer Magával ülni a spanyol lépcső márványhabos vízesésének egyik fokán, megbeszélni álmot és valóságot, aztán inni a Grecóban egy pohárka fanyar ürmöst. Mostanában, az egyedüllétben engem is kísértenek az álmok, laikus módon szeretnék választ kapni egy illetlen kérdésre, amit jó társaságban nem szabad kimondani. A kérdés így megy: – Lehet, hogy talán mégis van lélek?...”

macskák, memoárok, altató szerek: a latin betűk téli könyvajánlója

A latin betűk téli könyvajánlóját a macskákkal indítja, abból az alkalomból, hogy a közelmúltban jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában Charles Bukowski Macskák című kötete. A téma meglepő, hisz az Egy vén kujon emlékei, Posta, Tótumfaktum stb. regényeinek főhőse, az író alteregója, a beilleszkedésre képtelen Mr. Chinaski a kocsmák világában lel otthonra. Ám a nyers őszinteségéről, fanyar humoráról ismert író életét a macskák éppen úgy végig kísérték, ahogy az alkohol és a prostituáltak. „Jó, ha macskák vannak az ember körül. Ha rosszul érzed magad, csak rájuk nézel, és jobb kedved lesz, mert tudják, hogy minden csak úgy van. Semmi sincs, ami miatt izgulni kéne. Egyszerűen tudják ezt. Ők a megváltók.” A regényrészleteket, prózaverseket tartalmazó kötetet dr. Máriás kiváló rajzai illusztrálják, s Pritz Péter, a fordító munkáját dicséri, hogy nemcsak a különböző kötetekben megjelenő szövegeket, hanem a folyóiratokban, magazinokban szereplő változatokat is figyelembe vette, így az olvasó Bukowski egy teljesen új verses és prózai gyűjteményét tartja a kezében.

A macskák a főszereplői Károlyi Amy és Weöres Sándor Macskaszerenád című kötetének is. Tudjuk, hogy a költőházaspár életében milyen fontosak voltak a macskák, s e kötetben pedig végigkísérhetjük, hogyan lettek ezek a mindennapi életük meghatározó részévé vált négylábú lények a versek ihlető forrásai. „Mit tanulok a cicától, mit tanul a cica tőlem, nézünk egymásra merően. Tükördarabok két világból” – írja Károly Amy. A könyvet illusztráló Orosz István magával ragadó grafikái s Steinert Ágotának, a Weöres életműkiadás szerkesztőjének utószava újfent a Helikon Kiadó kiemelkedő könyvészeti munkáját dicséri.

A macskák különleges szerepet töltenek be a japán emberek életében, megmutatkozik ez a japán irodalomban is, gondoljunk csak Murakami Haruki Macskauraságaira a Kafka tengerparton című regényében vagy Nacume Szószeki kultikussá vált könyvére, a Macska vagyokra. Hiraide Takasi japán költő első regénye, A macskavendég is csatlakozik elődeihez. A történet egyszerű: egy Tokió közeli nagy japánkertben élő házaspár mellé szegődik egy macska, s ez az alkalmi vendég olyan észrevétlenül jelenik meg napra nap az otthonukban, mintha egy sintó lélek megtestesülése lenne. Az apró történések, a csöndes szemlélődés, a természetben való feloldódás határozzák meg a történet dinamikáját, amiről Óe Kenzaburó, a Nobel-díjas japán író egyszerűen csak annyit mond, hogy „szinte ragyog”.

S most idézzük meg Márai Sándort. A következő két könyv középpontjában két olyan nő áll, aki fontos szerepet töltött be az író életében.

Matzner Ilona, az író felesége bizonyosan. Ötvös Anna, kassai könyvtáros Lola könyve című munkájának első része azt a kassai polgári és családi hátteret mutatja be, ahonnan Matzner Ilona és Márai is származott. A második rész Lola gyermek- és ifjúkori éveire összpontosít egészen 1924-ig (ekkor már Márai feleségeként Párizsban él). A könyv szerzője abból  a kb. 400 fotóból álló fénykép gyűjteményből válogatott, amelyet Herman Weinberger kassai régiséggyűjtő fedezett fel egy lomtalanítás során egy szemétgyűjtő mellett. Ötvös Anna még találkozott olyan személyekkel, akik ismerték a családot, s a képekhez kapcsolódó szakirodalomból, levéltári anyagokból rajzolta meg Lola képét, személyiségét. Mészáros Tibor, a Márai hagyaték gondozója a könyvhöz írt utószavában tovább árnyalja a szerző által felvázolt képet: szerinte a mindvégig háttérben maradó asszony, akinek halálakor, Márai így írt 1987. május 4-i levelében: „Elment Lola, aki számomra egy személyben anya, feleség, szerető és gyerek volt” – az írónak egyenrangú szellemi társa volt. Lola későbbi életéről, hogyan vált polgárfeleségből az emigrációban modern, munkát vállaló nővé, többet tudunk majd meg a feldolgozásra váró, kb. 300 füzetből álló naplósorozatából, amelyet a PIM-ben őriznek.

M. Hrabovszky Júlia (Márai Sándor nagynénje) visszaemlékezéseinek immár második kiadása Ami elmúlt címmel a Szépmíves Kiadó égisze alatt jelent meg (ebben az új vállalkozásban olyan ritkaságok láttak napvilágot, mint Csinszka, Jászai Mari  naplója, vagy Ady Lajosné és Jókai Róza visszaemlékezései). Hrabovszky Júlia (Zsüli néni) elszegényedett dzsentri családból származott, s ún. előnyös házasságot kötött Georges Muntureanu román építésszel. Ám a férfi korai halála után Zsüli írni kezdett. Ismeretterjesztő cikkeket, beszámolókat publikált a társasági életről, a divatról a korabeli bulvársajtónak, de fordított szépirodalmi műveket is, sőt több önálló kötete is megjelent ( Keleti Párisról, Asszonyszerelem). Visszaemlékezései, egy polgárasszony vallomásai, amelyekben elmeséli gyerek és ifjúkorát, utazásait, az irodalmi és társasági életben szerzett élményeit, a háború alatt elkallódtak, s Mészáros Tibor, a Márai hagyaték gondozója egy antikváriumban talált rá egy gépírásos, a szerző kézírásával és javításaival ellátott változatra, az utolsó lapon a bejegyzés, 1941. április volt. Hrabovszky Júlia 1946. ápr. 29-én halt meg a Gyógyíthatatlanok Menhelyén, ahol Márai is rendszeresen látogatta. ”Zsüli még nagy lélek volt, valaki volt.(…) Nyolcvannyolc év, közbül tíz év Párizsban. Mindig grande dame volt, szegénységében is, eleven, érdeklődő lélek, messze fölötte helyzetének, nagyvilági és művelt, mindig dáma! Már nem sok ilyen maradt e világban; az én családomban senki” – írja Márai 1946-os Naplójában.

2017 világirodalmi termését nézve (Ishiguro Kazuo Nobel-díjáról már megemlékeztünk) a kanadai Margaret Atwood volt a legsikeresebb kortárs külföldi szerző, aki három munkájával is felhívta magára a figyelmet a magyar olvasók körében. A szolgálólány meséje című kultuszregényének második, javított kiadása a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg, s a több mint negyven nyelvre lefordított mű alapján forgatott tévésorozatot is bemutatták nálunk. Az 1985-ben megjelent disztópia megrázó víziójának középpontjában azok a kasztrendszer legalján lévő nők vannak, akiknek az állam és a vallás szolgálatában állva legfőbb feladatuk a szülés.
A londoni Hogarth Kiadó Shakespeare születésének 400. évfordulója alkalmából kért föl jeles kortárs szerzőket, hogy egy-egy tetszés szerint választott drámából készítsék el a maguk „regényes” átiratát. Atwood a Boszorkánymagzat címmel megjelent regényében  – a színház a színházban mintájára – a Vihar előadását képzeli el, rabok játékával egy börtön színpadán. Az írónő, mint korábban annyiszor, ezúttal is az emberi jogok természetét vizsgálja, miközben az ő Prosperója egy száműzött nagy rendező, aki kislánya halálának gyászmunkáját végzi. Atwood szarkasztikus humorral mutatja be, mennyi lelki erőt, szellemet és érzelmet képes mozgósítani ma is egy Shakespeare-remeklés – hozzá méltó átiratban.

Atwood műveiben mindig kiemelt szerepe van a nők elnyomásának, kiszolgáltatottságának és kihasználtságának. Az Alias Grace, a tizenhat évesen gyilkossággal vádolt cselédlány története. 1840-ben egy Grace Marks nevű lányt gyilkosságért ítélték el, mert a vádak szerint megölte munkaadóját és annak házvezetőnőjét. Grace megússza a halálbüntetést, elmegyógyintézetbe kerül, ahol egy fiatal elemorvos a korabeli pszichológia módszereivel próbálja feltárni az eseményeket.

A Ferrante-őrület már  Magyarországon is tombol: Elena Ferrante olasz írónő négykötetes regénysorozatának első része, a Briliáns barátnőm. Gyermekkor, kamaszkor 2016-ban jelent a Park Kiadó gondozásában. A tetralógia az utóbbi évek egyik legnagyobb irodalmi sikere volt. Az első kötet a két 1944-ben született nápolyi kislány, Lila és az elbeszélő, Elena kora gyermek- és kamasz éveinek története. A második a húszas, a harmadik a harmincas életévükig, míg a negyedik idős korukig követi a két asszony élettörténetét, közben megismerhetjük Nápoly mindennapjait az 50-es évektől napjainkig.

A sikert csak fokozta, hogy szerzője első könyve 1992-es megjelenése óta írói álnév mögé rejtőzött. Foucault óta tudjuk, hogy „a szerző gyakorlatilag csak egy funkció”, ám egy szenzációra éhes olasz újságíró kiderítette, hogy Ferrante nem más, mint az Olaszországban viszonylag kevéssé ismert fordító, Anita Raja. Ám az olvasók egyáltalán nem akarták tudni, ki áll a név mögött, mindenestre, most nagy az izgalom, hogy a szerző folytatja-e a publikálást. Ferrante a Nápolyi regények előtt is brillírozott. Három kisregénye, a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak, és a Nő a sötétben sokak szerint talán tömörsége miatt erősebb próza, mint a Nápolyiak. "Ferrante nagy emberismerete és céltudatos közlésmódja a felkészült kritikust és az átlagolvasót is tagadhatatlanul fogékonnyá teszi prózája iránt” – írja Thomka Beáta a Műútban.

S néhány héttel karácsony előtt megjelent a második kötet, Az új név története, amelyben Lila és Elena immár tizenhat évesek.

Karl Ove Knausgard hatkötetes regényfolyamának első kötetét Halál: Harcom 1. címmel 2016 tavaszán vehettük kézbe a Magvető Kiadó gondozásában, Petrikovics Edit fordításában. A 2009 és 2011 között megjelent, 6 kötetből álló, 3500 oldalas mű az 5 milliós lakosú Norvégiában 450.000 példányban kelt el, s eddig 22 nyelvre fordították le. Izgatottan vártuk a második kötetet, amely Szerelem címmel tavaly ősszel jelent meg. A norvég Proustnak is titulált író regényfolyama az ún. autofikció műfajába sorolható, a regény főszereplője Knausgard saját személyes szférájának a történéseit rekonstruálja. Az első kötet középpontjában az író kamaszkora és apjának halála áll, a második, a Szerelem Knausgard Stockholmba költözésével indul, ahol megismeri későbbi feleségét, gyermekei anyját, a szintén író Linda Boströmöt. Ismét elmerülünk a knausgardi örvényben: a gyereknevelés, a családi élet, a rokoni és baráti kapcsolatok összetett és bonyolult szövedékében vajon sikerül-e az írónak visszatalálnia önmaga középpontjába, ami számára egyet jelent a dolgozószobájában a végeérhetetlen órákon át eltöltött írással és olvasással.

Karl Ove  Knausgard

"Az irodalom sokkal fontosabb, mint a jó hírnév. Ez a konfliktus főleg a második könyvben válik nyilvánvalóvá: tolom a babakocsit, úgy érzem, nem vagyok elég férfias, hogy ez az egész valami nagyon is feminin. És ez rosszul érintett. Jó, de akkor mitől lesz férfi egy férfi és apa egy apa? Mitől más most, mint egy generációval ezelőtt? Skandináviában sok férfit foglalkoztatnak ezek a kérdések, és országonként változik, mi az erre adott válasz. Svédországban például szétszedtek a feministák, mert le mertem írni, hogy milyen unalmas a gyerekek gondját viselni. Már azt arculcsapásnak vették, hogy leírtam: igazi férfi akarok lenni. Ez volt a svéd reakció, míg Norvégiában egészen máshogy álltak hozzá ehhez” – nyilatkozta Knausgard a Magyar Narancsnak.

A kortárs magyar irodalom 2017-es terméséből három regényen akadt meg a szemünk.

A bloggerként is ismert szerző (NatiLap) Szeifert Natália Az altató szerekről című regényének középpontjában két nagyvárosi, értelmiségi nő, az ötvenfelé tartó Zsuzsa és a harmincas éveiben járó Zelma élettörténete áll. Az egyes szám első személyben előadott, párhuzamosan egymás mellett futó történetük közös pontja a kétségbeesett küzdelem az egyedülléttel. Az már szinte mellékes szál, hogy mindeközben inszomniában is szenvednek, mert történetük elbeszélésének mozgatórugója nem más, mint a női létezés specifikus témáinak sorba vétele.

„Már csak a lehetséges olvasóihoz kell eljutnia, mert Az altató szerekről olvasmányossága, folyékony lendülete szavatolja, hogy aki belekezd, az a végére is ér majd. És aki a végére ér, az ezért vagy azért, vagy mindenért, ami bele van írva, híve lesz ennek a nagyszerű regénynek” – írja Csuhai István az ÉS-ben.

„Politika, intrika, terror, szerelem, erotika és cápák a száz évvel ezelőtti Fiumében”, ajánlja Benedek Szabolcs a Fiumei cápa című regényét. A szerző korábbi műveinek témái igen változatosak, írt már könyvet a fociról, kedvenc együtteséről, a Beatlesről, a Kádár-kor világát bemutató, Szolnokon eltöltött ifjúkoráról, de még vámpírtörténetek is szerepelnek az életműben.

A Fiumei cápa 1913-ban játszódik. Kovách Richárd, egy pesti újság szerkesztője Fiuméba utazik, hogy kiderítse, igaz-e az 1880-as évektől kezdve folyamatosan felröppenő hír (hírlapi kacsa), miszerint időről-időre cápák özönlik el a Kvarner-öbölt. (Leidenfrost Gyula, a Magyar Adria Egyesület egykori alelnöke, tengerkutató a Kék Adria című ismeretterjesztő könyvében írja, hogy " a Quarneróban a legtöbb emberevő 1893-ban jelent meg, amikoris 15 cápát figyeltek meg, de csak ötöt tudtak elcsípni. Azelőtt is, azután is évenként legfeljebb 1-4 emberevő bukkant fel.") Benedek regényének olvasóit pedig nemcsak a több szálon futó izgalmas cselekmény, hanem a korabeli, politikával átitatott Fiume életének mindennapjait bemutató leírások is magukkal ragadják.

A Marosvásárhelyen élő Vida Gábor a 2007-es kiadású Nem szabad és nem királyi című prózakötetével került be a kortárs magyar irodalom vérkeringésébe. A 2017 tavaszán megjelent, Déry-díjat kapott  Egy dadogás története című ún. novella-regénye írói életrajz, memoár. A kisjenői gyermekkortól a kolozsvári egyetemi évekig tartó történetben, a felnőtté válás életszakaszainak feltárása közben a vallomásosság hangján felvázolódik egy szubjektív, 20. századi Erdély-történet is, amely töredékességében válik kerek egésszé. „Ebben a könyvben mindenkit megírtam, és magamhoz öleltem, most már jól van… Szülőföldet akartam írni magamnak, mintha csak úgy volna az, hogy írunk egyet, amikor arra van szükség, hogy legyen, vagy lett volna. Senki sem találhat ki magának szülőföldet a semmiből, mindenki hozott anyagból dolgozik.”

Ajánlónk végén kanyarodjunk el egy kicsit a zene világa felé, 2017 karácsonyára újra kiadták Sting Széttört zene című memoárját. Az önéletrajz eredetileg 2004-ben jelent meg az Európánál Gy. Horváth László és M. Nagy Miklós fordításában. A borítón a kb. 12 éves Gordon Matthew Thomas Sumner fotója látható abban a bizonyos csíkos pulóverben, amelyikről a Sting becenevet (későbbi művésznevét) kapta. Az önéletrajz a világhírűvé vált zenész életútját gyermekkorától a Police együttes befutásáig követi végig.

Sting: Fragile