Jack London levele Ina Coolbrith-hez

Egy korábbi bejegyzésünkben egy rövid, szubjektív pályaképet vázoltunk fel Jack Londonról. A magyar nyelvű szakkönyvek tanulmányozásán túl (gyakorlatilag nincs!), az angol nyelvű irodalomban böngészve került elő ez a levél. Jack London már érett férfiként, népszerűsége csúcsán 1906. december 13-án írta Ina Coolbrith-hez, a literary mother-höz, aki gyermekkora idején az oaklandi könyvtár vezetője volt. 

Irving Stone így ír a Matróz lóháton című Jack Londonról szóló életrajzi könyvében:
„Miss Ina Coolbrith látta, hogyan csillog a fiú szeme, amint végigmegy a könyvespolcok között és hogyan simogatja meg ujjainak hegyével kötésüket. Tudta, hogy Jacket leginkább a kalandos könyvek, az útleírások, és felfedezések vonzzák.  Jack nagyon megszerette ezt a nagy műveltségű nőt, Kalifornia állam koszorús költőjét. Megpróbálta mindennap végigolvasni a kapott köteteket, hogy másnap újra láthassa Miss Coolbrith-t. A fiú falta a könyveket, olvasott az ágyban, olvasott az asztalnál, iskolába menet és jövet, még a szünetben is, amikor a többi fiú játszott. Rövid idő alatt annyi könyvet fogyasztott el, hogy ez a csapongás szokásává lett.”

Jack London levele Ina Coolbrith-hez

"Azok a régi oaklandi könyvtári napok! Tudod, hogy te voltál az első, aki megdicsérte a könyvválasztásomat? Otthon senki sem foglalkozott azzal, hogy mit olvasok. Egy buzgó, szomjas, éhes kiskölyök voltam, és egy nap a könyvtárban előhúztam egy kötetet a perui Pizzaróról (10 éves voltam ekkor). Te ideadtad és lepecsételted nekem a könyvet. És amint átnyújtottad, megdicsértél, hogy ilyen könyveket olvasok. Büszkeség! Bárcsak tudtad volna, milyen büszkeséggel töltöttek el a szavaid! Mert sokra tartottalak. Egy istennő voltál számomra. Nem tudtam, hogy költő vagy, és egyáltalán képes voltál  valaha olyan csodálatos dologra, mint amilyen néhány sor leírása. Egy ranchról jöttem és nyers voltam. De tisztelettel álltam előtted. Abban az időben mindent és mindenkit melléknevekkel jelöltem. Téged nemesnek hívtalak. Ez voltál nekem: nemes. Ezt sugároztad nekem. Oh, persze, a szomorúság és fájdalom érzetét is tőled kaptam, de ami mindig is dominált, az a nemesség volt. Egy nő sem hatott rám így soha. Kiskölyök voltam. Egyáltalán nem tudtam rólad semmit. És azóta sem találkoztam olyan nemes nővel, amilyen te voltál.

Aztán többé nem láttalak, de a kép, amelyet rólad őrzök, élénken él bennem. Amikor hallom, hogy rólad beszélnek, vagy rád gondolok, abban a pillanatban felidéződik a képed, és ezzel együtt a hozzád kapcsolódó szó: nemes, nemes. Máskor meg a szó - „nemes” – téged juttat eszembe.

Bocsásd meg butaságomat. Ma már nagyon erős vagyok, de emlékszem a fiatalságomra, és emlékszem rád, és van bennem hely az ellágyulásra és az emlékezésre is."

Üdvözlettel, Jack London 

(Jenőváry-Lajkó Mariann fordítása)
(az eredeti  levél szövege angolul)

Ina Coolbrith, költő, író, könyvtáros neve többnyire ismeretlen a magyar olvasók előtt. Az 1841-ben Josephine Donna Smithként született költő verseit először 1854-ben közölte a Los Angeles Times. Családi tragédiák sorozata után alkotói pályáját feladva 1874-ben az Oaklandi Könyvtár vezetője lett, megfeszített munkája és töretlen lelkesedése nyomán (az ETO-hoz hasonló rendszert alakított ki) 1878-ban a könyvtár másodikként lett Kalifornia free library-je. Később a könyvtár átszervezésére hivatkozva elbocsátották állásából, visszatért San Franciscóba, ahol újra a költészetnek élhetett. Sorra jelentek meg kötetei: A Perfect Day (1881), The Singer of the Sea (1894), Songs from the Golden Gate (1895), s Kalifornia koszorús költőjévé választották. Olyan költőkkel és írókkal állt kapcsolatban, mint Tennyson, Longfellow, legközelebbi barátai közé tartozott Mark Twain vagy Ambrose Bierce. Emlékét ma is ápolják, a San Franciscóban található Ina Coolbrith Park meditatív környezetével és az öbölre néző kilátással fogadja a pihenni vágyókat.

Jack London-ról álljon itt néhány sor önéletrajzi regényéből, a Martin Eden-ből:

 „Martin rövidnek érezte a napot. Hiszen annyi mindent akart tanulni! Napi alvását öt órára csökkentette, és azt tapasztalta, hogy beéri ennyivel. Megpróbálkozott négy órával is, de aztán szomorúan visszatért az öt órához. Egész ébrenlétét örömmel fordította volna bármelyik elfoglaltságára. Nem szívesen hagyta abba az írást azért, hogy tanuljon, sem a tanulást, hogy a könyvtárba menjen, s nem szívesen vált meg attól a bizonyos navigációs szobától, a tudománytól sem, sőt még az olvasóteremben talált folyóiratoktól sem, amelyek tele voltak olyan íróknak a titkával, akiknek sikerült eladniuk az árujukat.”

Jack London 100. 1. rész - szubjektív pályakép

Elhunyt Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye

Életének 102. évében elhunyt Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye. Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született Budapesten. A Fifinek becézett lány szerelme a költővel 1927-ben, 14 éves korában kezdődött, s 1935. augusztus 11-én házasodtak össze. Gyarmati Fanni a második világháború után orosz- és franciatanári diplomát szerzett, a Színházművészeti Főiskolán tanított francia nyelvet. A költővel kötött házassága óta mindvégig a XIII. kerületi Pozsonyi úti lakásban élt.

Az özvegy 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának adományozta Radnóti teljes kéziratos hagyatékát.

Virágcsokor a munkaszolgálatból

Dr. Radnóczi Miklós
109/19 m[unka]sz[áza]d, I. szakasz, Hargitta, Bihar megye

Nagyságos Frankl Sándor úrnak,
"Papirusz" könyvkötőműhely
Budapest, V.
Návay Lajos u. 5. fszt

Drága Sándorom és Rózsim, persze szívességet kérek. Aug. 11-én van a házassági évfordulónk. Tudjátok meg, hogy Fif otthon van-é és küldjetek neki nevemben egy csokor virágot. Ha megjövök, elintézzük. Köszönöm szépen. Ha elutazik, akkor előtte, vagy utána-, ha megjött, jó? - Péter jól nyaralt? (Péter: fiuk, Frankl [Fraknói] Péter, a Radnóti házaspár keresztgyermeke. - A szerk.)
Sándor, maradj otthon! Fif írja, hogy várakozó állásponton vagy. Azt hiszem fölösleges aggodalom. Én a körülményekhez képest jól vagyok, egészséges és ideges. És a fogammal nyavalygok. Más baj nincs. Csókollak mindhármatokat és összes barátainkat és köszönöm.
Miklós 

(a levél forrása)

Radnótit 1942. július 1-jén másodszor is behívták munkaszolgálatra. Július 13-án indították útnak a századot, Püspökladány, Nagyvárad, Székelyhíd érintésével 15-én érkeztek meg a bihari Margittára - írja Ferenc Győző a Radnóti Miklós élete és költészete című monográfiájában. A költő innen, Margittáról írta a levelet Frankl Sándor könyvkötőnek, melyben kéri, hogy házassági évfordulójuk alkalmából küldjenek egy csokor virágot feleségének, Gyarmati Fanninak (Fifnek). Frankl Sándor könyvkötő műhelyében a harmincas években sok író és művész megfordult: Ferenczy Noémi és Valér, Zelk Zoltán, Ortutay Gyula, Cs. Szabó László. Radnóti 1932-ben kereste fel a műhelyt, s barátságba került a Frankl családdal. Ahogy a költő, úgy a könyvkötő sem élte meg a háború végét, 1945 januárjában végezték ki a Duna-parton.

Két karodban – Ahogy Radnóti Mikós szeretett

A Két karodban – Ahogy Radnóti Miklós szeretett –  című költői estet 2014. február 14-én mutatták be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban Béres Márta és Mészáros Gábor előadásában. A két színésznek a felkészülésben Kovács Frigyes segített, Bakos Árpád pedig négy zeneszámot írt férfi és női hangra.

– Ez nem hivatalos bemutató, hanem szerelemből született költészeti est, mert mindketten szeretjük Radnóti költészetét, és már régóta érlelődött bennünk egy ilyen est gondolata. Ez az egyetlen őszinte házastársi költészet, az összetartozás, az elköteleződés költészete, nem az elérhetetlen utáni vágyakozás. Verssel foglalkozni jó, verset olvasni jó, verset mondani pedig nehéz, de nagyon jó – részletezte Béres Márta.

A bemutató után, másnap hajnalban, 2014. február 15-én Gyarmati Fanni elhunyt.

2014 decemberében megjelent Gyarmati Fanni Naplója.

Antonin Artaud levele Anaïs Ninhez

A latin betűk új sorozatot indít irodalmi levelek címmel. Elsőként Antonin Artaud Anaïs Ninhez írt levelét adjuk közre. A levél 1933. május 18-án íródott Párizsban.

Számlálatlan embert vittem már, férfiakat és nőket, e csodálatos festmény elé, de ez az első eset, hogy előtte állva valakit a művészi érzület úgy megérintsen és felzaklasson, akár a szerelemben. A maga érzékeit megrázta ez a látvány, én pedig rögtön észrevettem, hogy magában a test és a szellem milyen rettentő módon össze van kötve, ha egy tisztán szellemi benyomás ilyen hatalmas vihart volt képes elszabadítani a szervezetében. Ám ebben a szokatlan házasságban mégis a szellem jár a test előtt, ő az uralkodó, és úgy is kell lennie, hogy végül teljesen az uralma alá vonja. Oly dolgok egész világát érzem magában, melyek csak arra várnak, hogy megszülessenek, ha megtalálják a számukra alkalmas ördögűzőt. Maga nincs ennek teljesen tudatában, de egész szellemével őket hívja, és főleg minden érzékével, az ön női érzékével, mely magánál szintén szellemi.
Ebből kifolyólag magának értenie kell az engem átjáró nagy, fájdalmas örömöt és a megdöbbenést is, hogy ily módon találkoztam magával: egyszerre úgy látom, végtelen érzelmi magányom kitöltődött, hajszálpontosan, hermetikusan megtelt (minden irányban), mégpedig oly módon telt meg, mely megrémít, a végzet hozta ezt, mely fölötte áll mindannak, amiről álmodhattam, és mindannak, amiről már lemondtam a reménytelenségben; és mint minden, amit a sors hoz, mint minden, ami elkerülhetetlen és az ég akarata szerint való, mindez mindenen keresztül és minden ellenére érkezik, habozás nélkül, magától értetődő módon, azonnal, visszakozás nélkül, hogy vele szemben bármily félelem hiábavaló! Azt kellene hinnem, hogy a csodák valóban léteznek e világban, ha nem gondolnám, hogy sem ön, sem én nem származunk teljesen e világból, és ez, ez a túlságosan tökéletes találkozás az, ami megdöbbent, és ami úgy nehezedik rám, mint a fájdalom. Aztán ott van az is, hogy a lelkem, egész életem megvilágosodások és elborulások sorozata, és hogy eme elborulások, melyek bennem játszódnak, ugyanúgy lejátszódnak körülöttem is, és mindent megfertőznek, amihez hozzáérek, s így senki számára, aki hozzám közelít, nem lehetek más, mint örökös csalódás. Maga már láthatta, hogy ott, ahol néhány ponton csodás intuícióim, afféle felkavaró látomásaim adódnak, más pontokon csupán homályos árnyék és ostobaság vagyok, a legegyszerűbb dolgok is kisiklanak a kezeim közül, és különösen finom megértés szükséges ahhoz, hogy valaki elismerje, elfogadja ezt a kettősséget, mikor az árnyak rátelepszenek mindazokra az érzelmekre, melyeket jogos volna elvárni tőlem. Rengeteg dolog rémületesen közös bennünk, de legfőképpen: a csendünk. A maga csendje éppen olyan, mint az enyém. És maga az egyetlen ember, aki előtt a saját csendem nem tölt el szégyenkezéssel. A maga csendje heves, szenvedélyes csend, melyben úgy érezni, a világ esszenciái kavarognak, hihetetlenül élőnek érzem, olyan mint egy szakadékra nyitott csapóajtó, melyben a föld csendes és titkos mormolását hallani. Amit mondok magának, abban semmiféle fölöseges költészet vagy mesterkéltség nincsen, ön is tudja. Mindössze megpróbálom lefordítani néhány erőteljes benyomásomat, melyek teljesen reálisak, de olyan dolgokra vonatkoznak, melyekről általában nem szokás beszélni. Amikor a pályaudvar peronján azt mondtam magának: olyanok vagyunk, mint két elveszett lélek a végtelen űrben, ugyanezt a mozgalmas csöndet éreztem közöttünk, mely beszélt hozzám, és amelytől zokogni tudtam volna örömömben. Ön a bennem lévő legjobbat és legszörnyűségesebbet állítja szembe, és érzem, hogy egyedül maga előtt nem kell szégyenkeznem emiatt, vad, erőszakos öleléseket akarok magától, be akarok hatolni magába, meg akarok magában pihenni, és azt akarom, hogy érezzük a teljességnek ezt a rezgését, maga és én, ezt a rezgést, mely a szellem dolgait a napvilágra hozza. Egyedül magával nem értelmetlen az ölelés, mely ellentétes magnetizmusokat szorít egymáshoz, melyek tökéletes ciklusban egyesülnek. Jóllehet ön ugyanonnan jön, ahonnan én, mégis képes volna megadni nekem mindent aminek híjával vagyok, képes lenne egésszé tenni engem. Ha a szellemünk ugyanazokért a képekért lelkesedik is, ugyanazon formákat, jelenéseket kívánja fizikailag és testileg, maga mégis a melegség, míg én a hideg vagyok, maga a változékony, a lágy, az érzéki, a símogató, míg én vagyok a merev kovakő, az elmeszesedett, fosszilis növényzet, az obszidián, a megkeményedett ásvány. Egy erőszakos, és mindkettőnk fölött álló szükségszerűség hajtotta magát felém, és maga azonnal tudta ezt, látta csodálatos hasonlóságunkat, látta mindazt a jót, amit tehetek magával, és mindazt a jót, melyre ön hivatott, hogy velem megtegye, de rettegek, hogy ahogy bizonyos pillanatokban én is vak vagyok, talán a végzet magát is vakká teszi, hogy hirtelen elveszti a kapcsolatot e felfedezéssel, ezzel az élettel, mely az egekbe ragadhatna engem, vagyis félek, hogy önt egyszer csak vissza ne húzza a teste, olyannyira, hogy már meg sem ismer engem, vagy hogy az egyik olyan pillanatban, mikor nem vagyok önmagam, a csalódástól nem fog újra rám ismerni, hogy újra, és visszavonhatatlanul elveszítem. Ez csak a kezdete valami csodálatosnak, ami egy egész életet betölthet, és ezt lelkem minden őszinteségével mondom magának, minden elképzelhető komolysággal és súllyal, ami csak kitellik tőlem, egy hete, holnap lesz egy hete, hogy úgy éreztem, az életem gyökeresen megváltozott, tegnap pedig materiális módon is felszenteltetett ez a gyökeres változás. Írjon nekem, írjon nekem egy emberi, hiánytalan levelet, melyben megjelöli az árat, melyet egyesülésünknek szab, és az okokat, melyek miatt azt mondja, nem mindenben szabad megbíznia bennem. Amikor arra kérem, jelölje meg az egyesülésünknek szabott árat, arra akarom vezetni, képeket villantson fel előttem, képeket, melyekben a mi saját életünket látom tükröződni. Tegnap óta egy nő ajkainak íze követ mindenhová, de mint egy eszme, mint egy esszencia. Ez az íz már nem a test dolga, meztelenül tárja elém egy egész lélek értelmét, és egy olyan titkos élet dolgaira tanít, melyet nélküle nem ismerhetnék. Van egy nevem, melyet anyám adott nekem négy éves koromban, és amelyen csak a legbelsőbb bizalmasaim szólítanak: Nanaqui. Ebben a névben benne van minden ártatlanságom és minden, ami a legtisztább az életemben.

Nanaqui. 

(A levelet Dunajcsik Mátyás fordította és adta közre a honlapján.)

Antonin Artaud és Anaïs Nin 1933. március 12-én ismerkednek meg Dr. René Allendy-nél, aki Anaïs pszichoanalitikusa. Anaïs ekkor az amerikai bankár, Hugh Guiler felesége, de szenvedélyes kapcsolatot ápol Henry Miller amerikai költővel és feleségével, June Mansfield Millerrel is. Viszonya Antonin Artaud-val 1933 nyaráig tart. A festmény, melyről a levél elején szó esik, Lucas de Leyde XVI. századi flamand festő Lót leányai című képe.

Anaïs Nin (1903-1977) volt a szexuális forradalom első írónője a huszadik század irodalmában. Nyolckötetes naplója (csak a hatvanas években merték közreadni!) szexuálisan túlfűtött viszonyokban teli életének minden mozzanatát rögzítette. A Kalligram Kiadó 1994-ben Henry és June: Anaïs Nin naplójából címmel jelentetett meg részleteket a naplóból. A mű alapján készített Philip Kaufman nagysikerű filmet (Henry és June). Nin erotikus regényét, Vénusz deltája címmel a Palatinus Kiadó adta ki Turczi István fordításában.

Antonin Artaud (1896-1948) neve leginkább a magyarul 1985-ben kiadott A könyörtelen színház című művével fonódik össze, a szürrealista költőként is ismert Artaud a könyvben színházelméleti nézeteit foglalta össze. Az évtizedeken át pszichiátriai intézetekben kezelt író egyik legmegrázóbb munkája a 2011-ben a Kijárat Kiadónál megjelent Rodezi levelek (1943-46). Artaud a rodezi elmegyógyintézet kezeltjeként levelekben számol be az esendő, kiszolgáltatott beteg mindennapjairól.