"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)

2018. augusztus 16., csütörtök

90 éve született Juhász Ferenc



Juhász Ferenc: Szerelem, isten-keresés, bódulat

"Mit tehet a költő? Volt egyik könyvem címe még a múlt században. És mit tehet a költő, kérdezem most újra, megöregedve, elmúlt éveim völgyében állva, mint egy még mindig almákkal pirosló vén almafa, akire váratlanul vers-kazlat zúdítanak, mintha egy hernyótalpas, hatalmas vastorony-karú konténerből, óriás páncélcsajkából döntenék ártatlan árva fejére a versekkel-teleírt papírlárvát. Csak áll és mereng, mint a szibériai télben zsalu-tetőig behavazott füstölgő kicsi ház. Tűnődik, mert megérti, hogy az embernek semmi nem elég! Se a szerelem, se az isten-hiány, transzcendens tudat, se az élet-mámor, elvágyódás, remény, várakozás-bódulat. A nagy tudós, a rejtelem-kutató versekbe ágyazza szorongását, élet-igenét, bepólyázza önmagát önmagával, hogy ne vacogjon úgy fagyos mindenségben, hogy ne féljen a létezés titkát tovább kutatni. Mi ez? Kín, önvédelem, a kívánság tajték-áradása, az egyedülvalóság másban-folytatása? Összefoglaló bűntudat, szétszóródó csillagszóró szikratű-csillagos megváltóra-várakozás. Boldogság, vagy boldogtalanság. Magam is gyakorlom e kegyetlen és fárasztó mámoros mesterséget, több mint hatvan éve már, de még mindig nem tudom. És tudja-e a tudós? A versekké háborodott szerelem és igény az isteni bizonyosságra. Legyen ez a pár sor a tudós jövő-útlevele! Belépő-kártya a tudományon túli másik világba. És olyan féltés, ahogy a szülő félti, amíg él, a gyermekét. Mert azt is tudom, hogy e bódulat, remény-hit és mámor alatt mérhetetlen szakadék tátong, üres végtelen a hiányból, szenvedésből és magányból, s a lehetetlen mély és lehetetlen-széles szakadékban a versíró úgy lebeg, mint egy leszállni, megpihenni nem tudó madár, mert nincs szikla-tüske, a hasadék-földoldalból kilógó hajszálcső-gyökérfátyol, kígyótörzsként kihurkolódó pikkelyes, korhadtan vedlő fa-ág, amire leszálljon. Csak lebeg és verdes és rebeg kolibri-gyorsan. És barna szemeiből vér bugyog könnyek helyett."

In: Juhász Ferenc: A végtelen tükre. Versprózák, 2007-2015. Budapest, Kossuth Kiadó, 2015.




Juhász Ferenc életrajza, művei, bibliográfia és szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémián.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése