"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)

2016. április 11., hétfő

Magyar Költészet Napja, 2016

A Magyar Költészet Napján Simon Márton (költő, slammer) Polaroidok című kötetéből közlünk részleteket.

001 Kitárt szárnyú pillangó az udvarra nyíló
ajtó mellett, fekete a fehér kövön.
Vagy három hete ott van.
Ez majdnem 17 szótag.

017 Ezt még az óceánparton találtam ki.

055 Derült, hideg áprilisi nap volt,
az órák éppen tizenhármat ütöttek.

203 A hegy fölött négyféle színű felhő.

498 Ha rosszul érted félre,
az egész nem jelent semmit.

073 Mint egy mozgásra lekapcsolódó lámpa.

035 Kojamaki-fa levele a számban.
Nincs de.

157 Kabócák énekelnének most,
ha nem dél lenne a belvárosban.

077 Nézd, ez itt az anyanyelvem.

361 Öltözz valami sötétbe, elegánsba
és feszesbe. Mondjuk egy
Bodor Ádám-mondatba.

403 Őszinte ne legyél,
olyat bárki tud.

120 Pontosan, mint a felhők.

211 Ez mind múlékony.
Legalább hasonlít rám.

107 Erdőben elszórt húsjegyek.

132 Meg prém.

514 Nappali képek
éjszakai felvételre állítva.

400 Jöjjenek el ítélő bíráink, a szavak.

"Hogy az olvasó is érzékelhesse, miről van szó: a kb. 80 lapnyi szöveg apró, egy-három soros darabokból áll; ezek a kis egységek olykor (ritkán) teljes mondatok (még ritkábban két, három ponttal lezárt szövegrészből állnak), van, hogy egy egység csak egy-egy szó – és van, hogy japán írásjegyek sora. Vagy angol szavaké. Az első kérdés tehát nyilván az, hogy ezek a darabok vajon egyenként számítanak-e egy versnek, vagy valamilyen egységük számít-e egy-egy versnek (már ha ragaszkodunk ehhez a tagoláshoz – verseskötetben verseket várnánk) – vagy az egész kötet volna egyetlen, megbonthatatlan mű? Nosza, lapozzunk a tartalomjegyzékhez – nincs. Vagyis… Nem lehetne felfogni a kötet egészét úgy, mint tartalomjegyzéket? Minden sor (vagy egység) utal valamire, ami nincs itt, ami meg van már írva (vagy meg lehetne írva), de itt csak nyomát látjuk. Volt már kicsit hasonló – Parti Nagy Esti krétájának tartalomjegyzéke olvasható egyetlen hosszú versként is; márpedig ha egy paratextus (a főszöveghez képest járulékos szöveg) megformálható művészileg, miért ne alakíthatnánk a főszöveget magát paratextus-szerűvé?"
Kálmán C. György: "Tej" In: ÉS. 2013. június 28.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése