100 éve született Boris Vian

Boris Vian 1920. március 10-én született egy jómódú, de később elszegényedő családban a Versailles közelében található Ville-d’ Avray-ban. Középiskoláit Sevres-ben, majd Párizsban végezte. Érettségi után beiratkozott az Ecole Centrale des Arts et Manufactures de Parisba, de egyetemi éveit inkább a jazz határozta meg, egy kis együttesben trombitált, ám szívbetegsége miatt abba kellett hagynia a zenélést. 1941-ben feleségül vette Michelle Léglise-t, s a következő évben mérnöki diplomáját is megszerezte. Állást kapott a Szabványügyi Hivatalnál, ahol a bürokrácia és a hivatalnoklét rémségeit is megtapasztalta.

1942-ben kezdett írni, első regénye kiadatlan maradt, a második, a Vercoquin et le plancton (magyarul Venyigeszú és a plankton címmel adták ki 1984-ben, Bognár Róbert fordításában) csak 1947-ben jelent meg. 1946-ban a Papírügyi Hivatalba került, ahol munkaidőben három hónap alatt megírta újabb regényét, a L’écume des jours-t, magyarul Tajtékos napok címen jelent meg 1969-ben, Bajomi Lázár Endre fordításában. Vian így ír a könyv „Előszócskájában”:

„Az életben az a fontos, hogy mindent a priori ítélettel illessünk. Úgy látszik ugyanis, a tömegeknek nincs igazuk, az egyéneknek meg mindig igazuk van. De ebből nem szabad magatartásunkra szabályokat levonni: nem kell ezeket megfogalmaznunk ahhoz, hogy betartsuk őket. Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki”

Huszonhat éves volt. Az 1947-ben, a Gallimard kiadónál 4400 példányban megjelent művet a kritika és a közönség egyaránt elutasította. 1959-ig csak néhány ezer példányt adtak el belőle, a készlet maradványát papíráron vásárolta fel 1963-ban a regényt újra megjelentető francia kiadó. Napjainkban a mű ereklyének számító köteteit 800 euró körül vásárolhatják meg a gyűjtők. Vian halála után a könyv, amely Raymond Queneau szerint „korunk legmeghatóbb szerelmes regénye”, soha nem látott népszerűségre tett szert: ma már kötelező olvasmány Franciaországban, s a XX. század száz legjobb könyve között a tizedik helyet foglalja el. Magyarországon 1969 óta a kilencedik kiadásnál tartunk, legutoljára Takács M. József szerkesztésében, a Vian műveit gondozó Helikon Kiadónál jelent meg a regény 2016-ban.


A műből 2013-ban készített filmet Michel Gondry francia rendező, Audrey Tautou és Romain Duris főszereplésével.  

részlet a Tajtékos napok című filmből

Még ugyanebben az évben hozzákezdett leghosszabb művének, a L’Automne a Pékin magyarul Pekingi ősz (1971) megírásának, amit két hónap alatt be is fejezett. Ahogy a Tajtékos napok, megjelenésekor ez a mű is szinte észrevétlen maradt.

Ám hangosabbak voltak álnéven írt művei. Vian Vernon Sullivan néven (magát a mű fordítójaként jelölte meg) 1946-ban egy vidéki nyaralás alkalmából két hét alatt írta meg a J’rai cracher sur vos tombes, magyarul Köpök a sírotokra (1989) című regényét. A mű hatalmas botrányt kavart (pedig a művet Vian afféle irodalmi tréfának szánta), a szerzőt és a kiadót közszemérem elleni vétség miatt 100 ezer frank pénzbírságra ítélték. Ennél jobb reklám nem kellett, az olvasóközönség pillanatok elkapkodta a könyvet, a kiadó alig győzte az utánnyomást, Vian pénztárcája pedig 2,5 millió frankkal lett vastagabb.

Fogarassy Miklós így ír a műről a Holmi 1990. januári számában:

„Ez a Vian-regény már a címével is szándékosan provokál, epatírozva, lázadó éllel sértve meg a közerkölcsi felfogást. Alighanem ez a cím is hozzájárult a könyv körüli botrányok füstjéhez, lángjához, de legalábbis része volt a Köpök a sírotokra sötét – erotikus, sőt pornografikus – legendájának kialakulásában. Ami persze csalfa dolog. Nálunk is jócskán megelőzte a mű lefordítását, kiadását az erről szállongó irodalmi pikantéria híre. Pedig a Tajtékos napok vagy a Pekingi ősz nagyszerű írójáról az olvasóban őrzött képhez – kényszeres prüdériális tilalmak múltán – érdekes és erős színt ad: botrány ide, könyvsiker oda, a fiatal Boris Vian, ekkor még egy fiktív amerikai szerző, bizonyos Vernon Sullivan álneve mögé rejtezkedve mesterien debütált vele. Lehet, hogy az idő, az eredeti megjelenés óta eltelt több mint négy évtized is a javára szolgál; elült a korabeli recepció zaja, és a körülmények is mások: a regény szövegét egy javarészt már magyarul is hozzáférhető modern klasszikus életművének perspektívájából fogjuk.”

Vian még három regényt írt Sullivan álnéven, magyarul a Cartaphilus Kiadónál a következő címekkel A holtaknak már mindegy (2011), Ki érti a csajokat? (2014), Pusztuljon minden rusnyaság! (2014) jelentek meg. Vian szerzősége kiderült, de soha nem vállalta ezeket a könyveket.

Mindeközben mérnöki munkáját tovább folytatta, különböző jazz folyóiratoknak lett a munkatársa (Jazz Hot, Combat Jazz rovata), s az orvosi tiltás ellenére újra trombitálni kezdett, különböző együttesekkel lépett fel a Saint-Germain-des-Prés híres kávéházaiban és klubjaiban. A Tabou - ahol esténként a francia sanzon legkiválóbb előadói (Charles Aznavour, Serge Gainsbourg) léptek fel - rendszeres látogatói Albert Camus, Jean Genet, Raymond Queneau és persze Sartre és Simone de Beauvoir. Éjszaka pedig a Saint-Germain Klubban a közönség New Orleáns-i dzsesszt hallgatott, a fellépők között olyan zenészeket találunk, mint Miles Davis vagy Duke Ellington.

Vian 1945-től kezdve Sartre baráti társaságához tartozott, később ez a kapcsolat vezetett magánélete összeomlásához is, Sartre elcsábította Vian feleségét, házasságuk megromlott, 1952-ben elváltak, s Vian 1954-ben feleségül vette Ursula Kübler táncosnőt.

a Le déserteur Boris Vian előadásában

A trombitálást pedig felváltotta az éneklés, a Philips cég művészeti vezetőjének felkérésére rendszeresen énekelte saját szerzeményű sanzonjait. Közülük a leghíresebb, a Le déserteur, amelyet az indokínai háború ellen írt 1954-ben. Az antimilitarista sanzont akkor ugyan betiltották a franciák, de később a világ 45 nyelvére fordították le, közöttük magyarra is, és olyan előadók énekelték, mint Joan Baez. Lassan felhagyott az énekléssel is, felkérték még néhány filmszerepre, s a Philips cég vezető munkatársaként írt még néhány musicalt és opera szövegkönyvet.

1959 elején, szívbetegsége újra elhatalmasodott rajta, ezért szabadságra ment. Az oly sok botrányt kavart Köpök a sírotokra című könyvéből tiltakozásai ellenére filmet forgattak. A június 23-án tartott zártkörű filmvetítésre ugyan elment, de a rendező olyan változtatásokat hajtott végre a szövegén, hogy Vian nem akarta a nevét adni az alkotáshoz. Az első tíz perc után rosszul lett, kórházba vitték, ahol két órával később meghalt. 39 éves volt.

Művei (a címek linkek, alatta recenziók, kritikák, ajánlók)

Alvilágjárók [ford. Takács M. József]
Budapest, Helikon, 2013.

Blues egy fekete macskáért : novellák
Budapest : Cartaphilus, 2008.

A holtaknak már mindegy (Vernon Sullivan) ; [ford. Ádám Péter] ;
Budapest, Cartaphilus, 2011.

A kék liba : novellák 2.
Budapest, Cartaphilus, 2009.

Ki érti a csajokat? (Vernon Sullivan) [ford. Lőrinczky Ildikó]
[utószót írta Szabó Dávid]. Budapest, Cartaphilus, 2014.

Mindenkit megnyúzunk! : drámák
Budapest, Cartaphilus, 2010.

Köpök a sírotokra (Vernon Sullivan) ; [ford. Rózsa László]
Budapest, Cartaphilus, 2008.

Pekingi ősz [ford. Pődör László] ; [... az utószót írta Takács
M. József].
Budapest, Helikon, 2019.

Piros fű [ford. Bognár Róbert] ; [... az utószót írta Takács
M. József]
Budapest, Helikon, 2017.

Pusztuljon minden rusnyaság! (Vernon Sullivan), [ford. Vinkó
József].
Budapest, Cartaphilus, 2012.

Szívtépő  [ford. Vargyas Zoltán] ; [a versbetéteket ford. Lator
László].
Budapest, Helikon, 2018.

Tábornokok uzsonnája [... összeáll., ford. és az utószót írta

Takács M. József].
Budapest, Helikon, 2016.

Tajtékos napok [ford. Bajomi Lázár Endre]

Budapest, Helikon, 2016.

Venyigeszú és a plankton [ford. Bognár Róbert]
Budapest, Helikon, 2014.