Győrffy Ákos író, költő kapta idén a Mészöly Miklós-díjat, amelyet január 17-én, a névadó születésének 92. évfordulója alkalmából adtak át Szekszárdon. A Mészöly Miklós Egyesület Győrffy Ákos eddigi életművének, kiemelkedően pedig a 2012-ben, a Magvető Kiadónál megjelent Haza című prózájának elismeréseként ítélte oda a díjat, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke adott át.
"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)
2013. január 17., csütörtök
2013. január 14., hétfő
kortárs magyar, 2012
A latin betűk az idén is egy tucat szépirodalmi művet ajánl az olvasók figyelmébe a 2012-es kortárs magyar termésből válogatva. Természetesen nincs semmiféle rangsor, célunk az írói teljesítményeken túl a műfaji sokszínűség bemutatása. A címek alatt található linkek egy-egy kritikára, interjúra, recenzióra vagy szövegrészletre utalnak, ezzel is könnyítve a tájékozódást, s egyúttal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a kritikai műfaj internetes megjelenési formáira, bemutatni a cikkek forrásaként szolgáló portálokat, online folyóiratokat és könyves blogokat.
Darvasi László: Vándorló sírok
Budapest: Magvető, 2012
Édes hazám: kortárs közéleti versek (összeáll. Bárány Tibor)
Budapest: Magvető, 2012
Egressy Zoltán: Kék, kék, kék: drámák
Pozsony: Kalligram, 2012
Győrffy Ákos: Haza
Budapest: Magvető, 2012
Kántor Péter: Köztünk maradjon: versek 2009-2012
Budapest: Magvető, 2012
Kemény István: A királynál: versek
Budapest: Magvető, 2012
Márton László: M. L., a gyilkos: történetek egy regényből
Pozsony: Kalligram, 2012
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj
Pécs: Jelenkor, 2012
Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke: magyar mesék
Budapest: Magvető, 2012
Rubin Szilárd: Aprószentek: moritat
Budapest: Magvető, 2012
Sajó László: hal.doc
Budapest: L’Harmattan, 2012
Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen: elbeszélések
Budapest: Palatinus, 2012
2013. január 7., hétfő
irodalmi kalendárium, 2013
január 17. Mészöly Miklós-díj, 2013
január 22. 70 éve született Cseh Tamás énekes, előadóművész
február 15. 70 éves Oravecz Imre költő, műfordító
február 27. 100 éve született Irwin Shaw, amerikai regény-, dráma- , és novellaíró
március 15. Állami és művészeti díjak, 2013 - irodalom
március 19. 80 éves Philip Roth amerikai író
március 22. Békés Pál-díj, 2013
március 24. 75 éves Ágh István költő, író, műfordító
április 2. 80 éves Konrád György író, esszéíró, szociológus
április 8. Sziveri-díj, 2013
április 11. Költészet Napja, 2013
április 16. Aegon Művészeti Díj, 2013
április 18. XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
április 19. Artisjus Irodalmi Díj, 2013
április 24. 100 éve született Jékely Zoltán író, költő, műfordító
május 9. 250 éve született Batsányi János költő
június 6. Szépíró Díj, 2013.
június 7. Ünnepi Könyvhét, 2013.
június 16. 700 éve született Giovanni Boccaccio olasz író, költő
június 22. 100 éve született Weöres Sándor író, költő, műfordító
július 23. 150 éve született Bródy Sándor író, drámaíró, publicista
augusztus 3. 150 éve született Gárdonyi Géza író, költő, drámaíró
augusztus 16. 85 éves Juhász Ferenc költő, szerkesztő
szeptember 3. 200 éve született Eötvös József jogász, író
szeptember 22. 150 éve született Herczeg Ferenc író, színműíró
október 5. 80 éves Gergely Ágnes költő, műfordító
október 10. 75 éves Szilágyi István erdélyi magyar író
október 12. 60 éves Parti Nagy Lajos költő, író, drámaíró
október 17. 200 éve született Georg Büchner német drámaíró
november 7. 100 éve született Albert Camus Nobel-díjas, francia író
november 24. 300 éve született Laurence Sterne angol író
december 5. 75 éves Tandori Dezső költő, író, műfordító
2012. december 31., hétfő
A hónap verse: Kukorelly Endre: Nagyone
Nagyon egyszerű dolog,

az ember mozog,
igen egyszerű eset,
az ember szeret,
ennél is egyszerűbb esetnél
az ember nevetgél,
de a legegyszerűbb esetben
mindenki esetlen.
Kukorelly Endréről
2012. december 20., csütörtök
Yann Martel: Pi élete
Egy mentőcsónak himbálózik a Csendes-óceán közepén. Két utasa van: Piscine Molitor Patel és Richard Parker. Az előbbi egy indiai kamaszfiú, aki történetesen egy párizsi uszodáról kapta a nevét. Richard Parker pedig egy bengáli tigris.
Furcsa fiú ez a Piscine, egy állatkertben lakik az indiai Pondicherry nevű városban, félreértést okozó nevét pedig Pi-re változtatja. Vajon a végtelenségbe tartó szám elmond róla valamit? Például azt, hogy az alapvetően hindu fiú három vallást gyakorol egyszerre, és nem lát különbséget Jézus, Mohamed és Visnu között!?
Egy nap a család azonban úgy dönt, hogy eladja az állatkertet, és átköltözik Kanadába. A felmálházott teherhajó Noé bárkájaként indul el az új világ felé, de néhány nap múlva elsüllyed. Csak Pi és néhány állat menekül meg.
De hogyan lehet ezt túlélni?
Egy nap a család azonban úgy dönt, hogy eladja az állatkertet, és átköltözik Kanadába. A felmálházott teherhajó Noé bárkájaként indul el az új világ felé, de néhány nap múlva elsüllyed. Csak Pi és néhány állat menekül meg.
De hogyan lehet ezt túlélni?
A mentőcsónakban talált kézikönyv sok tanácsot nyújt Pi-nek, de arról nem szól az írás, hogyan utazzunk együtt egy bengáli tigrissel. "Nem arról volt szó, hogy ő vagy én, hanem arról, hogy ő és én."
Martel nem a hemingwayi heroikus küzdelemre helyezi a hangsúlyt, a feszültség Pi változó lelkiállapotát közvetítő belső monológokból, a két élő lény kapcsolatának folyamatos változásából ered. S a regény talán legnagyobb erénye az idő múlásának ábrázolása, ritmusa, akár a tenger morajlása, "hol a fülünkbe suttog, hol mennydörög, néha meg néma, akár a sír", s mi olvasók meg tengeribeteg utasként hánykolódunk a szöveg hátán, és nem szabadulunk, mert Pi-nek nemcsak a neve fut a végtelenbe, hanem a története is.
227 nap után partot érnek Mexikónál, a tigris egy pillanat alatt eltűnik az erdőben, az "állatkert korlátozott szabadsága" után a "dzsungel szabad korlátozottságát" választja, Pi-t pedig "emberi állatok", japán hajózási tisztviselők faggatják a baleset körülményeiről, de kételkedve fogadják történetét, erre elmond egy másikat, egy hihetőt.
"-Ne bosszantsanak az udvariaskodásukkal! A szerelmet is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik szerelmest. Az életet is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik tudóst. Az Istent is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik hívőt. Mi a bajuk azzal, hogy nehéz elhinni valamit?
-Csupán ésszerűek akarunk lenni.
-Akárcsak én! Minden pillanatban az ésszerűséget alkalmaztam. Ésszerűséggel élelemre, ruhára, menedékre lehet szert tenni. Az ésszerűség a legjobb szerszámkészlet. Ésszerűséggel tudjuk távol tartani magunktól a tigriseket. De aki túlzásba viszi az ésszerűséget, az a világegyetemet is kiönti a fürdővízzel."
A Kanadában élő Yann Martel magyarul már 3. kiadást megélő művére sok címkét ragaszthatunk, hajótörött-regény, filozófiai tanmese, Salamon király gyűrűje, abszurd, posztmodern, mágikus, de a 2002-ben Booker-díjat kapott könyv világsikere abban áll, hogy mindenki megtalálja benne a maga olvasatát.
December 20-án mutatták be a hazai mozikban a regény adaptációjából készült filmet Ang Lee rendezésében.
Martel nem hitt a Pi élete megfilmesítésében
Pi élete a valóságban - Rakonczay Gáborral
Az első kritikák Ang Lee filmjéről
227 nap után partot érnek Mexikónál, a tigris egy pillanat alatt eltűnik az erdőben, az "állatkert korlátozott szabadsága" után a "dzsungel szabad korlátozottságát" választja, Pi-t pedig "emberi állatok", japán hajózási tisztviselők faggatják a baleset körülményeiről, de kételkedve fogadják történetét, erre elmond egy másikat, egy hihetőt.
"-Ne bosszantsanak az udvariaskodásukkal! A szerelmet is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik szerelmest. Az életet is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik tudóst. Az Istent is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik hívőt. Mi a bajuk azzal, hogy nehéz elhinni valamit?
-Csupán ésszerűek akarunk lenni.
-Akárcsak én! Minden pillanatban az ésszerűséget alkalmaztam. Ésszerűséggel élelemre, ruhára, menedékre lehet szert tenni. Az ésszerűség a legjobb szerszámkészlet. Ésszerűséggel tudjuk távol tartani magunktól a tigriseket. De aki túlzásba viszi az ésszerűséget, az a világegyetemet is kiönti a fürdővízzel."
A Kanadában élő Yann Martel magyarul már 3. kiadást megélő művére sok címkét ragaszthatunk, hajótörött-regény, filozófiai tanmese, Salamon király gyűrűje, abszurd, posztmodern, mágikus, de a 2002-ben Booker-díjat kapott könyv világsikere abban áll, hogy mindenki megtalálja benne a maga olvasatát.
December 20-án mutatták be a hazai mozikban a regény adaptációjából készült filmet Ang Lee rendezésében.
Martel nem hitt a Pi élete megfilmesítésében
Pi élete a valóságban - Rakonczay Gáborral
Az első kritikák Ang Lee filmjéről
Pi élete
(Life of Pi)
színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 127 perc, 2012
rendező: Ang Lee
2012. december 12., szerda
Irodalmi Nobel-díj, 2012
Az irodalmi Nobel-díjat az idén Mo Yan, kínai író kapta, aki a Nobel-bizottság véleménye szerint "mágikus realizmusában ügyesen keveri a népmesét a történelemmel, a történelmet a kortárs időkkel". A díjat december 10-én adták át Stockholmban.
Mo Yan Nobel-díját olyan elismerések előzték meg, mint a Fukuokai Ázsiai Kulturális Nagydíj 2006-ban, az amerikai Newman Kínai Irodalmi díj 2009-ben vagy a kínai Mao Tun (Mao Dun)-díj 2011-ben.
Az író 1955-ben Guan Moye néven (a Mo Yan művésznév, jelentése: nem beszél) földműves családban látott napvilágot a Kína észak-keleti részén található kis faluban, Gaomiban. A vidék élete, világa írásainak mindig fő témája maradt. 1976-ban végleg elhagyta szülőföldjét, mert behívták a hadseregbe, melynek művészeti és irodalmi intézetében tanult, s ott kezdett el írni 1981-ben. Műveit sokszor hasonlítják Günter Grass, William Faulkner, Gabriel García Márquez regényeihez, továbbá Franz Kafka és Joseph Heller stílusjegyeit vélik felfedezni írásaiban.
Mo Yan Nobel-díját világszerte sok kritika érte, bírálói - köztük a közelmúltban Magyarországon járt Herta Müller - szerint túl közel áll a kommunista párthoz, s egyike volt annak a száz kínai írónak, akik kézzel másolták le Mao Ce-tung beszédét egy emlékkönyv kiadásához, s a bebörtönzött Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po-ról pedig korábban nem mert nyilatkozni.
A kalligráfusként is ismert író legutolsó regényét (Life and Death Are Wearing Me Out) a hírek szerint 43 nap alatt, hagyományos kínai papírra, kézzel írta.
Mo Yan egyetlen könyvét sem fordították még le magyarra. Csak a filmvásznon találkozhattunk Red Sorghum (1987) című első regényének adaptációjával, melyet Zhang Yimou rendezett (1988-ban elnyerte a berlini filmfesztivál Aranymedve-Díját), s Vörös cirokmező címen mutattak be a hazai mozikban.
Művei angolul, németül, franciául olvashatók:
Red Sorghum – (Vörös Cirokmezők) (1987. kínai, 1993. angol)
The Garlic Ballads – (A fokhagyma-balladák) (1995. angol)
The Republic of Wine - (Bor köztársaság) (1992. kínai, 2000. angol)
Shifu: You'll Do Anything for a Laugh – (Shifu: Mindent megteszel egy kacajért) (2002. angol)
Big Breasts & Wide Hips – (Nagy keblek és széles csípők) (1996. kínai, 2005. angol)
Life and Death Are Wearing Me Out – (Az Élet és a Halál elkoptat) (2008. angol)
Mo Yan: Szeszföld
Ford. Kalmár Éva
Budapest: Noran Libro, 2013.
2012. december 5., szerda
Füst Milán-díj, 2012
2012. december 5-én adták át a Füst Milán-díjat. A díjat Füst Milán özvegye, Helfer Erzsébet alapította 1975-ben azért, hogy „erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a költőknek és íróknak, akik Füst Milán irodalmi munkásságának szellemében az egyetemes emberi haladás érdekeit magas művészi szinten fejezik ki műveikben…”.
Az elismerést az idén G. István László és Poós Zoltán vehette át az Illyés-Házban.
G.István László honlapja
Poós Zoltánról
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




