"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)
Győrffy Ákos író, költő kapta idén a Mészöly Miklós-díjat, amelyet január 17-én, a névadó születésének 92. évfordulója alkalmából adtak át Szekszárdon. A Mészöly Miklós Egyesület Győrffy Ákos eddigi életművének, kiemelkedően pedig a 2012-ben, a Magvető Kiadónál megjelent Haza című prózájának elismeréseként ítélte oda a díjat, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke adott át.
A latin betűk az idén is egy tucat szépirodalmi művet ajánl az olvasók figyelmébe a 2012-es kortárs magyar termésből válogatva. Természetesen nincs semmiféle rangsor, célunk az írói teljesítményeken túl a műfaji sokszínűség bemutatása. A címek alatt található linkek egy-egy kritikára, interjúra, recenzióra vagy szövegrészletre utalnak, ezzel is könnyítve a tájékozódást, s egyúttal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a kritikai műfaj internetes megjelenési formáira, bemutatni a cikkek forrásaként szolgáló portálokat, online folyóiratokat és könyves blogokat.
Nagyon egyszerű dolog,
az ember mozog,
igen egyszerű eset,
az ember szeret,
ennél is egyszerűbb esetnél
az ember nevetgél,
de a legegyszerűbb esetben
mindenki esetlen.
Egy mentőcsónak himbálózik a Csendes-óceán közepén. Két utasa van: Piscine Molitor Patel és Richard Parker. Az előbbi egy indiai kamaszfiú, aki történetesen egy párizsi uszodáról kapta a nevét. Richard Parker pedig egy bengáli tigris.
Furcsa fiú ez a Piscine, egy állatkertben lakik az indiai Pondicherry nevű városban, félreértést okozó nevét pedig Pi-re változtatja. Vajon a végtelenségbe tartó szám elmond róla valamit? Például azt, hogy az alapvetően hindu fiú három vallást gyakorol egyszerre, és nem lát különbséget Jézus, Mohamed és Visnu között!?
Egy nap a család azonban úgy dönt, hogy eladja az állatkertet, és átköltözik Kanadába. A felmálházott teherhajó Noé bárkájaként indul el az új világ felé, de néhány nap múlva elsüllyed. Csak Pi és néhány állat menekül meg.
De hogyan lehet ezt túlélni?
A mentőcsónakban talált kézikönyv sok tanácsot nyújt Pi-nek, de arról nem szól az írás, hogyan utazzunk együtt egy bengáli tigrissel. "Nem arról volt szó, hogy ő vagy én, hanem arról, hogy ő és én."
Martel nem a hemingwayi heroikus küzdelemre helyezi a hangsúlyt, a feszültség Pi változó lelkiállapotát közvetítő belső monológokból, a két élő lény kapcsolatának folyamatos változásából ered. S a regény talán legnagyobb erénye az idő múlásának ábrázolása, ritmusa, akár a tenger morajlása, "hol a fülünkbe suttog, hol mennydörög, néha meg néma, akár a sír", s mi olvasók meg tengeribeteg utasként hánykolódunk a szöveg hátán, és nem szabadulunk, mert Pi-nek nemcsak a neve fut a végtelenbe, hanem a története is.
227 nap után partot érnek Mexikónál, a tigris egy pillanat alatt eltűnik az erdőben, az "állatkert korlátozott szabadsága" után a "dzsungel szabad korlátozottságát" választja, Pi-t pedig "emberi állatok", japán hajózási tisztviselők faggatják a baleset körülményeiről, de kételkedve fogadják történetét, erre elmond egy másikat, egy hihetőt. "-Ne bosszantsanak az udvariaskodásukkal! A szerelmet is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik szerelmest. Az életet is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik tudóst. Az Istent is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik hívőt. Mi a bajuk azzal, hogy nehéz elhinni valamit? -Csupán ésszerűek akarunk lenni. -Akárcsak én! Minden pillanatban az ésszerűséget alkalmaztam. Ésszerűséggel élelemre, ruhára, menedékre lehet szert tenni. Az ésszerűség a legjobb szerszámkészlet. Ésszerűséggel tudjuk távol tartani magunktól a tigriseket. De aki túlzásba viszi az ésszerűséget, az a világegyetemet is kiönti a fürdővízzel."
A Kanadában élő Yann Martel magyarul már 3. kiadást megélő művére sok címkét ragaszthatunk, hajótörött-regény, filozófiai tanmese, Salamon király gyűrűje, abszurd, posztmodern, mágikus, de a 2002-ben Booker-díjat kapott könyv világsikere abban áll, hogy mindenki megtalálja benne a maga olvasatát.
December 20-án mutatták be a hazai mozikban a regény adaptációjából készült filmet Ang Lee rendezésében.
Az irodalmi Nobel-díjat az idén Mo Yan, kínai író kapta, aki a Nobel-bizottság véleménye szerint "mágikus realizmusában ügyesen keveri a népmesét a történelemmel, a történelmet a kortárs időkkel". A díjat december 10-én adták át Stockholmban.
Mo Yan Nobel-díját olyan elismerések előzték meg, mint a Fukuokai Ázsiai Kulturális Nagydíj 2006-ban, az amerikai Newman Kínai Irodalmi díj 2009-ben vagy a kínai Mao Tun (Mao Dun)-díj 2011-ben.
Az író 1955-ben Guan Moye néven (a Mo Yan művésznév, jelentése: nem beszél) földműves családban látott napvilágot a Kína észak-keleti részén található kis faluban, Gaomiban. A vidék élete, világa írásainak mindig fő témája maradt. 1976-ban végleg elhagyta szülőföldjét, mert behívták a hadseregbe, melynek művészeti és irodalmi intézetében tanult, s ott kezdett el írni 1981-ben. Műveit sokszor hasonlítják Günter Grass, William Faulkner, Gabriel García Márquez regényeihez, továbbá Franz Kafka és Joseph Heller stílusjegyeit vélik felfedezni írásaiban.
Mo Yan Nobel-díját világszerte sok kritika érte, bírálói - köztük a közelmúltban Magyarországon járt Herta Müller - szerint túl közel áll a kommunista párthoz, s egyike volt annak a száz kínai írónak, akik kézzel másolták le Mao Ce-tung beszédét egy emlékkönyv kiadásához, s a bebörtönzött Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po-ról pedig korábban nem mert nyilatkozni.
A kalligráfusként is ismert író legutolsó regényét (Life and Death Are Wearing Me Out) a hírek szerint 43 nap alatt, hagyományos kínai papírra, kézzel írta.
Mo Yan egyetlen könyvét sem fordították még le magyarra. Csak a filmvásznon találkozhattunk Red Sorghum (1987) című első regényének adaptációjával, melyet Zhang Yimou rendezett (1988-ban elnyerte a berlini filmfesztivál Aranymedve-Díját), s Vörös cirokmező címen mutattak be a hazai mozikban.
Művei angolul, németül, franciául olvashatók: Red Sorghum
– (Vörös Cirokmezők) (1987. kínai, 1993. angol) The Garlic Ballads – (A fokhagyma-balladák) (1995. angol) The Republic of Wine
- (Bor köztársaság) (1992. kínai, 2000. angol) Shifu: You'll Do Anything for a Laugh – (Shifu: Mindent megteszel egy kacajért) (2002. angol) Big Breasts & Wide Hips – (Nagy keblek és széles csípők) (1996. kínai, 2005. angol) Life and Death Are Wearing Me Out – (Az Élet és a Halál elkoptat) (2008. angol)
2012. december 5-én adták át a Füst Milán-díjat. A díjat Füst Milán özvegye, Helfer Erzsébet alapította 1975-ben azért, hogy „erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a költőknek és íróknak, akik Füst Milán irodalmi munkásságának szellemében az egyetemes emberi haladás érdekeit magas művészi szinten fejezik ki műveikben…”.
Az elismerést az idén G. István László és Poós Zoltán vehette át az Illyés-Házban.
