Irodalmi Nobel-díj, 2014

Az irodalmi Nobel-díjat az idén Patrick Modiano, francia író kapta. A Svéd Akadémia a következőképpen indokolta döntését: "Azért a művészi szintre emelt emlékezésért, amivel megidézte a felfoghatatlan emberi sorsokat, és feltárta a megszállás hétköznapjait."

Patrick Modiano 1945. július 30-án született Párizs külvárosában, Boulogne-Billancourt-ban. Belga flamand édesanyja és olasz zsidó édesapja Párizsban találkoztak a német megszállás idején.

Modiano a párizsi IV. Henrik Gimnáziumban tanult és érettségizett, geometriatanára Raymond Queneau francia író (Stílusgyakorlatok, Zazie a metrón) volt, aki meghatározó szerepet játszott abban, hogy irodalmi pályára lépett. Egyetemre nem járt, 1967-től kizárólag az írásnak élt. 

 1968-ban jelent meg első regénye, a La Place de l'Étoile. 1972-ben a Les Boulevards de ceinture című művéért elnyerte a Francia Akadémia nagydíját. Legnagyobb sikerét az 1978-ban megjelent Rue des boutiques obscures (magyarul Sötét boltok utcája. Magvető, 1980.) című munkájával aratta, amiért Goncourt-díjat kapott.

2002-ben a La Petite Bijou (magyarul A Kis Bizsu, 2014.) című regényéért neki ítélték a Prix Jean-Monnet de Littérature européenne-t, 2010-ben életművéért megkapta a rangos Prix Mondial Cino Del Duca nemzetközi irodalmi díjat, legutóbb, 2012-ben pedig az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját vehette át.



Gyerekkönyveket és filmforgatókönyveket is ír, Louis Malle rendezővel közösen játékfilmet készített Franciaország náci megszállásáról Lacombe Lucien címmel.

 

„Regényei témája a holocaust utáni nemzedék én- és múltkeresése. Kíméletlen és egyben megbocsátó a háborúval, a múlttal, a gyermekkorral és a szülőkkel kapcsolatban. A második világháború utáni fiatalság öröksége az a nehezen meghatározható, talán a tisztázás helyett a felejtésbe fojtott, meg nem értett számos probléma, amely jó néhányukat morális, olykor lelki vagy fizikai életképtelenségre ítélte. A felejtés ellenére a múlt fájó és gyakran enigmatikus eseményei alattomosan és kuszán ott élnek az emlékezetben. Modiano szövegei szerény szókincsből építkeznek, pontosan fogalmazza meg a lét lebegő-foszló megfoghatatlanságát, a bizonyosságok hiányát. Mint minden nagy író, az ő művei sem pusztán az adott kor napi aktualitásainak vagy történelmi kontextusának ismeretében értelmezhetők, sokkal inkább az én helyrehozhatatlan elbizonytalanodását, az én és a másik kapcsolatának kérdéseit taglalják árnyalt megvilágításban” -írja Röhrig Eszter, (Emlékek térképe. Patrick Modianóról) Modiano legavatottabb magyar fordítója a győri Műhely 2012. évi 2. számában.

A 28 kötetes szerző regényeit 36 nyelvre fordították le, négy olvasható magyarul is. Először a Sötét boltok utcája jelent meg 1980-ban a Magvetőnél, ezt követte 1996-ban az Augusztusi vasárnapok az Elek és Társa gondozásában. A Dora Brudert (kötelező olvasmány a francia középiskolákban) 2006-ban adta ki a Vince, legújabb könyve, A Kis Bizsu, 2014-ben látott napvilágot a Tarandus Kiadó gondozásában.

2014 decemberében a Tarandus Kiadónál megjelent Modiano Éjfű című regénye. 

folyóiratok a polcon - 2014. szeptember

A latin betűk szétnézett, mit kínálnak szeptemberben a hazai irodalmi folyóiratok az olvasóknak. Célunk nem volt más, mint ráirányítani a figyelmet a ma oly korszerű és gyors online tájékozódás mellett a periodikák hagyományos, papíralapú megjelenési formáira.

Az Alföld  Oravecz Imre és Bertók László legújabb verseiből merít, s Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezső élete című sorozata a 8. fejezetéhez érkezett. A Jelenkorban Kukorelly Endre H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.-szétiratok ciklusának darabjai mellett Schein Gábor verseit olvashatjuk. Szilasi László duplán szerepel ebben a számban: a Palavas flamingói című novellájának közlése mellett legújabb regényét (A harmadik híd) Szatmári Márton értékeli, Tverdota György pedig Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond monográfiáját veszi górcső alá. A Bárkában nagy örömünkre Térey János versesregénye (A Legkisebb Jégkorszak) -részletére bukkantunk Szurikáta, szalakóta! címmel, de szívesen olvastuk Villányi László verseit, ahogy Petrőczi Éva méltatását is Gergely Ágnes Két szimpla a Kedvesben című regényéről. A Tiszatájban Szijj Ferenc versei keltették fel leginkább a figyelmünket, a lapszám amúgy egy szegedi Weöres Sándor-konferencia anyagát is közli: Szörényi László a görög-római hagyományok szemszögéből elemzi az életművet, Ócsai Éva pedig Harmath Artemisz Szüntelen jóvátétel. Újraolvasni Weörest című tanulmánykötetéről ír. A külső formájában megújult, képanyagában megerősödött Kortárs Grádéi hajnalok Zalán Tiborral címmel Onagy Zoltán életinterjú-részletét adja közre a szerző 60. születésnapja alkalmából, Pomogáts Béla pedig a közelmúltban elhunyt Dobos Lászlóra emlékezik. A kecskeméti Forrásban Lengyel András arcképvázlatát olvashatjuk a 80 éves Ilia Mihály tanár úrról.

A 2000-től már megszokhattuk, hogy erős irodalmi anyaggal áll elő, most részletet közöl Márton László újabb Faust fordításából, továbbá Dragomán György regényéből, a Máglyából. A Parnasszus centrumában általában egy szerző munkássága áll, most Dobai Péter költészetét járja körül. Az Ex Symposion tematikus összeállításait bátran oda tehetjük a könyvespolcunkra, garantáltan időtállóak, ahogy a legfrissebb Marno-szám is, élén egy Bartók Imrével folytatott levélbeszélgetéssel, s olyan szerzőkkel, mint Esterházy, Garaczi vagy Radics Viktória, Uri Asaf grafikáról nem is beszélve. S Veszprémben időzve, a Vár Ucca Műhely legújabb számában Géczi János regény-, és Lanczkor Gábor egy 2013-ból való naplórészletét olvashatjuk. Zalai tájakra evezve nem feledkezhetünk meg a 2012-ben megújult Hévíz című folyóiratról, amely „a nyomtatott fórumok hanyatló idejében olyan hajlékot hozott létre, amelynek üde otthonossága, ízléses, olvasóbarát szerkesztése példásnak legalábbis alapos okkal nevezhető” - írja Jánossy Lajos a Literán. A korábbi lapszámok (Rolling Stones 50., Hrabal, Szabó Lőrinc hévízi versei) után most Bródy Sándor került a középpontba, s mielőtt hosszan sorolnánk a további szerzőket, egy Hazai Attila írást emelünk ki a duplaszám szövegei közül.

A Kalligram indulása óta mércét jelent az irodalmi folyóiratok piacán, mind tartalmilag, mind külső megjelenésében. Legendás tematikus összeállításai (Joyce, Hrabal, Móricz) pótolhatatlanok, jelen számból legyen elég egy rövid szépírói névsor: Csobánka Zsuzsa, Györe Balázs, Grendel Lajos és Tőzsér Árpád. A 2007-ben induló, a fiatalabb nemzedék orgánumává vált Műút minden száma egy vizuális-verbális performansz. A skandináv rajongó blogger nagyon szerette a 43. számot, ahol a kortárs norvég írók mellett Kun Árpád készülő regényének egy részletét is elcsípte, a legújabból csak néhány név: Áfra János, Turi Tímea, Németh Zoltán versei, Orcsik Roland zenei írása, s az épp aktuális Bazsányi Sándor- és Lengyel Imre Zsolt-kritika.


A Holmi külsőre úgy fest, mintha egy kopott füzetet húztunk volna elő az iskolatáskánkból, de szeptemberben is igazi irodalmi különlegességeket kínál: újabb részleteket olvashatunk Nádas Péter visszaemlékezéseiből, továbbá Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni decemberben, Ferencz Győző szerkesztésében megjelenő naplójából, Radnóti Sándor pedig Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat című művét értelmezi.

S nézzünk szét egy kicsit Erdélyben, a kolozsvári Korunk legújabb számában a Város fogalmához kapcsolódó szövegekkel találkozhatunk többek között Markó Béla, Láng Zsolt, Bogdán László jóvoltából. A marosvásárhelyi Látó merész feladatra vállalkozott, új drámákból, illetve drámafordításokból közöl részleteket (Márton László: Tristan, a bábu, Christopher Marlowe: Nagy Tamerlán Jánosházy György fordításában), a csíkszeredai Székelyföld pedig Márton Áron püspök munkáit, irodalmi kapcsolatait tárgyalja több íráson keresztül.

Folyóirat mustránk végére érve azt gondoljuk, jó lenne látni, hogy a metrón az emberek irodalmi folyóiratokat böngésznek a mobiltelefonjuk helyett. Jónéhány lap online felületéről később írunk, addig is figyelmükbe ajánljuk a FSZEK-ben 1961 óta szerkesztett Irodalmi bibliográfiát, amely a folyóiratokban szereplő irodalmi tanulmányok és kritikák naprakész gyűjteménye, s 2007-től a könyvtár katalógusában közvetlenül elérhető.

A hónap verse: Kabai Lóránt: álom, döntés, terv stb.

a versek tökéletesen elkülönülnek az életemtől,
amennyiben az életem mindaz,
ami a verseken kívül az enyém.
többé már nem maradhatok mozdulatlan,
de mindez nem valamiféle másság,
ilyenkor nem változom meg,
csak másként leszek én
ezen a tökéletesen üres helyen,
másképp ugyanaz az emlékezésben.
(a lámpa ég, fénye halványul,
a telefon csörög, nem mozdulok.)

A vers Kabai Lóránt avasi keserű (Miskolc, Szoba Kiadó, 2013.) című kötetében jelent meg.

A szerző blogja (kklóóór).

Zalán Tibor 60

Zalán Tibor: Másnap (másolat)

Hallom hogy hajnal van -
még  nem értem jöttek
Kint csak kopácsolás
az eső is zuhog

El fog ázni hajam
amíg fölvezetnek
Ha kiterítenek
szétszivárog arcom

Nem rettenetes lesz
ez  - hiábavaló
mert nincs már megváltás
Csak szél az oszlopok közt

vér a pocsolyában
a durván gyalult fán
S lesz nagy csönd még - épp egy
nappal isten után

A vers Zalán Tibor Holdfénytől megvakult kutya ( Budapest, Palatinus, 2013.) című kötetében jelent meg.

Zalán Tibor honlapja.

Jack Kerouac: Dharma hobók

„ Ez nem írás, hanem gépelés”- vélekedett Truman Capote Kerouac Úton című regényéről, amit az író a fáma szerint több tekercs átlátszó papírra írt meg három hét alatt, ráadásul a regény záró, félméteres darabját megrágta Allen Ginsberg kutyája. Mindenesetre az 1957-ben megjelent mű az amerikai beatirodalom kultuszregényévé vált.

A Dharma hobók című regénye 1959-ben jelent meg, s a magyar fordítás és kiadás 2006-ig váratott magára.

A folyamatos úton lét, a totálisan szabad létezés formáinak keresése a Zen-ösvényen folytatódik tovább, főhőseink az ötvenes évek Amerikájában viharosan elterjedő zen-buddhizmus hívei. A látszólag céltalan vándorlás mögött e keleti filozófia üresség-érzés keresése bújik meg. Ezeket a társadalomból kiváló figurákat a mindennapok állandóságától, a kispolgári léttől való menekülés jellemzi, életüket a természet által vezérelt belső ritmus szabályozza.

A regénynek nincs lineárisan elmesélhető cselekménysora, inkább a lazán egymásba kapcsolódó események, szabad asszociációkban megmutatkozó történések leírása jellemzi, a forma a test és a tudat felszabadításának, a spirituálisan elkötelezett lények életérzés-ábrázolásának eszköze.

„Miért éljünk, ha nem a tökéletességért” -írja Kerouac Naplójában, 1950-ben, e 200 kötetnyi anyag még feldolgozásra vár, megjelenése igazi irodalmi csemege lesz az olvasók számára.

A hónap verse: G. István László: Vasúti oltár

Többször végigjártam egy száguldó
vonat összes kocsiját. A cigarettabűz
beitta magát a műbőr pórusaiba.
A köpésen másodszor már nem csúsztam
el. Szotyolahéjak a hamutartó mellett
kiszórva. A külső ablakon a kosz
fekete csipkéi, mindenütt koromszigetek.
Helyet nem kerestem. Tudtam, hogy ez egy
vonat. Nekem vonaton nincs helyem.

***

A hurokvágányon, mint eltűnő
bányából fölérkező csille, áll
egy kocsi. A vasbak hidegen
fogja útját. Megnyugodhat.
Nincs az elágazásig visszafelé
út, leparkolt itt. De a szemafor
mindig pirosat jelez az áthaladóknak.

***

Minden éjjel azt álmodom, hogy
vonat vagyok. Nincs olyan este,
hogy ne a zakatolás merítene
el. Úgy harapok a párnámba, hogy
érzem a talpfák illatát meg a
sínt, amin nyújtózkodni kell. Feltört
lándzsafű az orrlyukamba szúr,
nő bennem a tempó, minden éjjel
egyre hajszoltabb az út. A mozdony
acélján dől a víz, akkora munka
a sötétségtől a fényig
feküdnöm magam. Sosincs állomás,
csak ahogy a folyó érzi, mi a víz,
a vonatsodrásnak ára van.

A vers G. István László Hármasoltárok (Budapest, Palatinus, 2013.) című kötetében jelent meg.

A szerző honlapja.

Patrick French: Tibet, az elveszett ország: szubjektív napló egy letűnt világról

„Szinte nincs olyan ember, akit ne nyűgözne le a tibetiek személyisége, a belőlük áradó nyugalom, és az a képesség, hogy kiegyensúlyozottan veszik tudomásul, bármit is tartogat számukra az élet” - írja Patrick French, aki tizenhat éves korában, egy angliai katolikus bentlakásos iskola tanulójaként találkozott először az odalátogató Dalai Lámával.

A találkozás meghatározta további életét, innentől kezdve elkötelezett híve lett nemcsak Tibetnek, hanem a buddhista élet- és vallásfilozófiának is.

1999-ben fél évet töltött Tibetben, ennek az utazásnak a tapasztalatait írja le könyvében.

A művet olvashatjuk naplóként, útleírásként, történelmi dokumentum-feltáró regényként, az utazási élmények, a történelmi események kutatása s a személyes benyomások alapján kibontakozik egy kép, a mai Tibet képe.

A legfőbb kérdés, hogy Kína 1950-es bevonulása (1,2 millió tibetit öltek meg) hogyan alakította át a mindennapi és spirituális életet (6000 kolostorból ma 50 működik), modernizálható-e Tibet anélkül, hogy ősi kultúráját feláldozná!? Az után, hogy a kormány az indiai Dharamszalába menekült, hol az igazi Tibet? A Dalai Láma, egy „megkínzott ország” vezetője mára egy spirituális jelkép csupán?

French könyvének az a legnagyobb érdeme, hogy ezekről a kérdésekről rendkívül objektíven, tárgyilagosan, de szenvedélytől átitatva, egy szépíró stiláris felkészültségével ír. A nyugati világ Tibet vízióját, álmainak kivetítését léggömbként pukkantja szét: hiába kap a Dalai Láma Nobel-békedíjat, ha a „híres” showman, Larry King mint a muzulmánok vezetőjének teszi fel kérdéseit műsorában, s itt még Richard Gere „díszbuddhista” és barátai segítsége is kevésnek bizonyul.

Van-e esély, mit jelent ma nekünk Tibet, hordoz-e valamilyen üzenetet kiüresedő világunk számára?

Angliába való hazatérte után French a kisfiával elutazik Dharamszalába, hogy találkozzon Őszentségével, aki a fiút megáldja. A gyermeki ártatlanság és az együttérzés bodhiszattvájának találkozása egy reménytelibb jövő képét vetíti elénk.