Déry Tibor-díj, 2018.

2018. október 18-án az Artisjus székházban adták át az idei Déry-díjakat. A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakmai elismerését vehette át Danyi Zoltán, író, költő, Mán-Várhegyi Réka író, szerkesztő, valamint Mariarosaria Sciglitano műfordító.

                          

A díj Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre, aki vagyonával az irodalmi élet kimagasló alkotóinak munkásságát kívánta támogatni. Az anyagi jutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is. Az elismerés egyúttal Déry Tibornak is emléket állít, az átadóünnepség a névadó születésének évfordulóján, október 18-án vagy ahhoz közeli időpontban történik. 

Margó-díj, 2018.

2018. október 18-án a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron negyedik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének, Mécs Annának. Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte a Holtverseny című regényével, másodjára Milbacher Róbert bizonyult a legjobbnak a Szűz Mária jegyesével, harmadjára pedig Szöllősi Mátyás kapta meg az elismerést Váltóáram című könyvéért.

"Nehéz volt elengedni a távoli, izgalmas témákat, és nem összehasonlítgatni a mondataimat a sztárolt szépírók mondataival. Szép lassan rájöttem, hogy az utánzás és a szenzációs megoldások nem vezetnek sehová. Felismertem, hogy a témáim itt vannak körülöttem, és a nyelvem adott, ez van, ezzel és ezen kell dolgoznom.” (Mécs Anna)

interjú a szerzővel

részlet a műből

kritika a kötetről

Csáth Géza-díj, 2018.

A Csáth Géza-díj a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják. A kizárólag adományokból alapított díj mellé egy hasított sertést, illetve névre szóló hentesbárdot kap a díjazott. A díjat 2016-ban Kabai Lóránt költő, szerkesztő,  2017-ben  Orcsik Roland költő, szerkesztő és irodalomszervező kapta.

(forrás: FISZ)

2018. október 6-án, Csehy Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító, egyetemi oktató vehette át az idei díjat Csáth Géza agyvelejének nyughelyén, a budapesti Neurológiai Klinikánál. A kuratórium konszenzusos döntése alapján nagy hatású, kockázatvállaló, az antik poétikai hagyományokat a neoavantgárd és a hermetikus líra eljárásaival ötvöző költészetéért, páratlan, hiánypótló, évezredek kulturális örökségén átívelő műfordítói munkásságáért, operatörténeti monográfiájáért, oktatói, tehetséggondozói erőfeszítéseiért és Rosmer János (eddig ismert, Hátsó ülés (2010) életművének létrehozásáért. 

Csehy Zoltán 1973-ban született Pozsonyban, 1998-ban magyar–latin szakon végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen. Széles körű irodalmi tevékenység jellemzi: költőként, műfordítóként, egyetemi oktatóként, kritikusként, szerkesztőként (Irodalmi Szemle, Kalligram) egyaránt ismert. 

Verseskötetei: Homokvihar (2010), Nincs hová visszamennem, (2013). Jelentősebb fordításkötetei (ókori és középkori görög, ill. latin nyelvű irodalom): Hárman az ágyban (Görög és latin erotikus versek) (2011.) Illatos kenőcsök háza (A középkori latin költészet gyöngyszemei), Polgár Anikóval, 2013. Amalthea szarva (Száz itáliai humanista költő – válogatás, fordítás), 2012.

Opera


Ó, hogy szeretem a teátrális finálét,

a nagy érzelmek komédiáját,

a korábban szájtáti hangok véres komolyságát,

a tökéletesen kiélezett zenei textúrát,

ahogy elszégyellem magam,

ahogy bagatellizálni akarom,

hogy sajog, hogy fáj, hogy magamon kívül vagyok,

hogy remeg minden

porcikám. Imádkozom, hogy az énekes hibázzon,

vagy legalább a rendező

csessze el, könyörgöm, szúrja már el,

tegyen bele valamit, ami

meggátolja, hogy ennyire megriadjak magamtól,

a gyöngeségtől,

hogy kinevessem azt, amiért tulajdonképpen

idejöttem.

Forrás: Jelenkor  2014. 7-8. szám

85 éves Gergely Ágnes

Hálaadás-parafrázis

Szememnek Weöres nyitott új mezőt,
Illyés tanított ízére a dalnak,
és Pilinszky, hogy meg sose hajoljak
a korszellem s a kordivat előtt.

Elkésett időm egén ők lobogtak,
mint fároszok, vezérlő tűzjelek.
A deszka: vers, ezt Ágnes mondta meg,
s Vas Pista, hogy a visszhang is vacoghat.

Negyventől tettem magasra a lécet.
A kicsi térben megidéztem Yeatset.
Ők lánggal égnek, én vagyok az emlék.

Oltárom nincs. A század félhomályán
hat nagy halottat burkol gézbe hálám.
Bárcsak a porban lábnyomuk lehetnék.

In.: Gergely Ágnes: Útérintő. Összegyűjtött versek. Budapest: Argentum, 2006.

Gergely Ágnes a DIA-n.

"Magyarország legregényesebb asszonya". 150 éve hunyt el Szendrey Júlia

Szendrey Júlia 1828. december 28-án született Keszthelyen, az Újmajorban Szendrey Ignác (jószágigazgatóként a Festeticsek szolgálatában állt) és Gálovics Anna első gyermekeként. A városközponttól távolabb (1973 óta Szendrey-telepnek nevezik) található szülőházában berendezett emlékszoba 2009 óta látogatható.
Júlia a kornak megfelelő nevelést kapott: kitűnően zongorázott, beszélt idegen nyelveket, jól táncolt és sokat olvasott. 1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézetben tanult, majd 1840 és 44 között Pesten a Tanczer-Lejtei-féle leányiskolában folytatta tanulmányait. A család 1845-ben került a erdélyi Erdődre, s Júlia itt találkozott először Petőfivel egy társasági eseményen. A költő első levélbeli említése 1846. szeptember 22-én történt. A fiatal pár a háromszori hirdetést sem várva meg 1847. szeptember 8-án házasságot kötött az erdődi templomban. 1848. december 15-én megszületett fiuk, Petőfi Zoltán.

„Az a Petőfi gonosz egy fiú: oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, különben annak úgy is tüzes lakosa fellázad ellene, és azt a száraz, hosszú, ily eseteknél tehetetlen házőrt úgy kiveti onnan, hogy idő kell hozzá, míg ismét részt vehet az uralkodásban. Ezt nekem előbb senki sem mondta, tehát úgy egy kicsit majd elkéstem a vigyázással. – (Most veszem észre, hogy nem mondtam meg, hogy a házőr alatt az észt értem.)

(Szendrey Júlia levele Térey Marihoz. Erdőd, 1846. szeptember 22.)

Szendrey Júlia első írásos megnyilatkozása a Napló, amit 1846 februárjában kezd írni (leánykori napló). Első publikációi már Petőfiné-korából valók (fiatalasszonykori napló). Részletei (Petőfi maga másolta le) Jókai Mór előszavával az Életképekben is megjelentek. A leveleket, levélrészleteket (barátnőjével, Térey Marival való levelezését) is tartalmazó napló legmegrázóbb része a kolozsvári időszakot megörökítő özvegyasszony kori napló, ami 1849. november elején indul. Petőfi halálának feldolgozása (sírját keresve átkutatja a Segesvár környéki csatatereket), az életről és halálról való elmélkedés az esszé műfaja felé viszi el a szerzőt.

”El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugodni költözött, s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak… Ha így van, mi lesz én belőlem? inkább, oh ezerszerte inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? olyan szerelem nélkül, mint milyen az ő szerelme volt!”

(Szendrey Júlia kolozsvári naplója. Kolozsvár, 1949. november 10.)

1850. július 21-én férjhez ment Horvát Árpád egyetemi tanárhoz, a szerelem nélkül köttetett házasság (négy gyermekük született) titkai igazán akkor kerültek nyilvánosságra, amikor Szendrey Júlia születésének százéves évfordulójára, 1928-ra, hatvan évi lappangás után előkerültek levelesládájának kincsei: ismeretlen Petőfi- és Arany-kéziratok, Júlia teljes naplója, levelei (Térey Marihoz, továbbá halottas ágyáról, Horvát Árpádhoz írt levele, mely fény vetett házasságuk titkaira), továbbá elbeszéléseinek és verseinek kéziratai.

„Ellenben néha, az igaz, majdnem legyőzhetetlen vágy gyötör, hogy gondolataimat, érzelmeimet szavakba öntsem, hogy mintegy élve, megtestesülve lássam azokat, fájdalmimat, örömimet vissza adva, mintegy megosztva velem. Ilyenkor néha azt hiszem, hogy mit írnék, talán más szívekben is visszhangzanék, hogy nem csupán szavakat, de eszméket írna le tollam, érzelmeket festene, nem csak a szemnek tetsző tarka színekkel, de a szívekre jóltevőleg ható melegséggel. Hanem ilyenkor többnyire elkezdett munkával vagyok elfoglalva, mit haladék nélkül bevégezni kötelességemnek tartok. Nem feledhetem ilyenkor, hogy nem írónő, hanem anya, feleség, háziasszony vagyok, hogy gyermekeim, férjem s háztartásom van, s hogy kötelességem mindenek fölött ezeknek szentelni időmet s két kezem munkáját. Írói tehetségem igen kétséges, bizonytalan, mint író tán nem használnék soha semmit sem, s így pedig mint nő, mint anya, hivatásomat teljesítve, tisztaságot, rendet, jólétet teremthetek házamnépe körül. Mit én írnék, azt hihetőleg már sokan, igen sokszor megírták,  s még megírják, jobban, sikeresebben, mikén gyakorlatlan kezem azt képes lenne (…)”

(Szendrey Júlia: Tűnődések I. 1854. október 5.)

1868. szeptember 6-án, 39 éves korában hunyt el. Először egy magányos sírban nyugodott a Kerepesi úti temetőben. Petőfi halálának 60. évfordulóján a Petőfi Társaság a költő családjának tagjait közös sírba temettette, így kerültek közös koporsóba Szendrey Júlia és elsőszülött fia, Petőfi Zoltán földi maradványai.

Sokat vitatott írói munkásságának fontos részét képezi még egy Erdődről szóló kétrészes esszé, naplótöredékei (Tűnődések 1-2. címen is ismert), rövid elbeszélései (írásművészetére nagy hatással volt George Sand, kit külsőségekben is másolt, rövidre vágatta haját és dohányzott). Írt verseket is, a legismertebb az 1857-ben keletkezett Három rózsabimbó. Kiemelkednek még fordításai, Hans Christian Andersen meséit németből ő fordította először magyar nyelvre ( A szilárd cinkatona, A királylány és a borsószem, A bodza-anyóka).

„Petőfiné Szendrey Júlia, Horvát Árpádné Szendrey Júlia, aki a XIX. század egyik legküzdelmesebb életét mondhatta magáénak, nemcsak feleség, hanem tollforgató is volt. Sem a Petőfi-kutatók, sem a második házasságán felháborodó moralisták nem vették észre, hogy Szendrey Júliának nemcsak a magánélete érdekes. Író volt, lehetett volna a sors egy kicsit kegyesebb hozzá. Tehetséges, eredeti egyéniség, gondolkodó ember, és amint a kortársak rendre megemlítik: szellemes társalgó.”

Ratzky Rita: „ Magyarország legregényesebb asszonya” Szendrey Júlia élete és pályája

In: Ratzky Rita: „Halhatlan a lélek” Tanulmányok, cikkek, kritikák a 18-19. század magyar irodalmáról. Budapest: Napkút Kiadó, 2015.

irodalom

Gyimesi Emese: Az excentrikus nő és a múzsa: Szendrey Júlia alakja a magyar
kulturális emlékezetben
In: Hévíz. 2015. 6. sz. 

Gyimesi Emese: "Iparlovagok" Szendrey Júlia életműve körül: Szendrey Júlia 1847-es

naplópublikációinak kontextusai
In: "Ki vagyok én? Nem mondom meg..." : tanulmányok Petőfiről. (szerk. Szilágyi Márton)
Budapest: PIM, 2014.

Gyimesi Emese: "Ugy jártok, mint a pillangó, mely a tűzbe száll": Szendrey Júlia

irodalmi pályájának problémakörei
In: 2000. 2013.2. sz.

Gyimesi Emese: Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában.

In: Irodalomtörténeti közlemények. 2012. 1. sz.

Pethő György: Közelről: irodalmi forgatókönyv és dokumentumok Szendrey Júlia és

Petőfi Zoltán életéből, 1850-1870.
Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1984.

Ratzky Rita: "Magyarország legregényesebb asszonya" 

Szendrey Júlia élete és pályája. In: Ratzky Rita: "Halhatlan a lélek": tanulmányok, cikkek,
kritikák a 18-19. század magyar irodalmáról
Budapest: Napkút K., 2015.

Ratzky Rita: A Szendrey Júlia-recepcióról

In: Irodalomismeret 2000. 2/3. sz. 

Szendrey Júlia: Családi levelek: Szendrey Júlia élete, pályája és levelezése Szendrey

Máriával. (összeáll., jegyzetekkel ell. és sajtó alá rend. Ratzky Rita)

Budapest: Szépmíves, 2018. 

Szendrey Júlia: "Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt..." : Szendrey Júlia naplója,

levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán / szerk. Szathmáry Éva

Budapest: Falukönyv-Ciceró Kft., 1999.

Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása.

(közzéteszi és feldolg. Mikes Lajos, Dernói Kocsis László)
Budapest: Genius Könyvkiadó R.T., 1930. 

Szendrey Júlia: „Naponként árvább": Szendrey Júlia naplója

(sajtó alá rend. Ajkay Alinka, Szentes Éva)
Budapest: EditioPrinceps, 2016. -

Mária-nap

magyar filmdráma (1983)

rendezte: Elek Judit

70 éve született Baka István költő, műfordító

Tájkép fohásszal

Vonul a szürke téli ég:

kopottas írógépszalag,
sorjáznak a havas vidék
lapján a halovány szavak:

tanyák, zúzmarakoszorús
gyümölcsfák, bokrok, csenevész
akácok és a szigorú s
ritmikus kerités,

vasút, ahol vonat robog,
villanva, mint a képzelet,
csapszéktető, min tántorog
a kémény-ékezet,

a jéggel - hályoggal - lepett
tehénszemű tavak,
a horhos és a nyárliget:
szavak, szavak, szavak,

szavak, s belőlük összeáll
a strófa - rímei rögök,
zárójel-szárnyú varjú száll
barázda-verssorok fölött.

Vonul a téli szürke menny, -
mögötte ki hajol
a gép fölé, mely szüntelen
cseng, sort vált, zakatol?

Talán te írod, Istenem,
a föld szinére versedet?
Hozzád fohászkodom - nekem
add meg, hogy benne rím legyek!

És hogyha rímnek engemet
elég tisztának nem találsz,
beérem azzal is - legyek
versedben asszonánc!

- Baka István-honlap

- Baka István a Digitális Irodalmi Akadémián

- Baka István a Magyar Elektronikus Könyvtárban

95 éve született Fejes Endre, író

„Nyári estéken fönt ültünk a pad támláján, szorosan, mint dróton a madarak, lábunkkal harangozva a levegőben, és szájharmonikáztunk. Ahogy megzörrent orrunk előtt a bokor, ledobtuk magunkat a földre, készen arra, hogy elfussunk. De nem a csősz, hanem ő jelent meg, a hazudós. Soha nem használta az utakat. Szabadon járt, mint a halak a tenger vizében, keresztül a tér gondozott füvén-bokrán, és ezért is hallatlanul csodáltuk valamennyien. Előfordult, hogy a csősz megkergette, ilyenkor fürge, tornacipős lábát megszaporázta, és vissza-visszanevetett, ahogy a távolság nőtt közöttük. Később valamelyik bokorból megint előbukkant, és komoly ábrázattal mesélni kezdte valószínűtlen történeteit. Előfordult az is, hogy a csősz megfogta. Ilyenkor pufogott hátán a bot, úgy vitték be a Kenyérmező utca sarkán levő rendőrőrsre. Olykor idézést kapott a Szerb utcai gyermekbíróságra, és mi áhítattal és tisztelettel bámultuk őt. Később elmesélte, hogy a rendőrbíró magázta, majd megkérte, négy órát maradjon a fogdában. Megesett, hogy napokra eltűnt. Mikor újra megjelent, elkért egy cigarettavéget, és nagyokat szipákolva közölte, hogy a Margitszigeten, a Palatinus szállóban lakik pillanatnyilag, mert otthon ciánoznak.”

Részlet A hazudós című novellából

életrajz, művek, szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémián

ajánló