"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)
„Soha nem találkoztam még költővel. aki a nyelvvel ily csodákat művelt volna. Nála nyelv és érzés, eszköz és cél, szándék és kifejezés döbbenetesen egy. Valahányszor egy szót használ, az más színt, árnyalatot kap, mint a közbeszédben, valami varázst, mely addig nem volt benne, erőt vagy bájat, zengést vagy selypítést, vagyis eltolja a költői-képzetes sík felé, s ez az a boszorkányosság, mely minden irodalmi alkotás mélységes lényege, titkos mivolta. Ő maga a magyar nyelv.”
(Kosztolányi Dezső (Pesti Hírlap, 1930. november 16. In: Kosztolányi Dezső: Tükörfolyosó. Magyar írókról. Budapest: Osiris, 2004.)
„Alkat és súlyos tehetség, a korszak szövetének csapódva. Nem zúzódik össze, porfelhőt ver, rá is ülepszik a por. Törli, prüszköl, végül félreáll, amúgy sem olyan középre-állós. Nem csupán belejavít, hanem 5718 helyen javít bele Madách szövegébe. Aranyról az öreg (nem iszik, megnősült stb.) Franz Schubert jut eszembe: halk, finom, telt, törékeny hibanélküliség, vonósnégyesek és triók lassú tétele." Kukorelly Endre: (Esszé1) „…És elámul rajta.” Aranypor (1989. szeptember 10.) In: Kukorelly Endre: Porcelánbolt: Kedvenxcekről. Olvasókönyv. Budapest, Jelenkor, 2016.
2018-ban a Litera stábja bejárta Arany János életének főbb helyszíneit. Forgattak Debrecenben, Nagyváradon, Nagyszalontán, Geszten, Nagykőrösön és Budapesten. A road movie-t, melynek főszereplői Simon Márton, Szilasi László és Színész Bob, most távban oktatóknak és tanulóknak ajánlják a Litera Tanodában.
"Szeretnek az istenek engem,
Rémítő módra szeretnek:
Megajándékoztanak ők
Oly ritka tüdővel,
Mely a csatavészek
Világrendítő dúlakodásit
Illendőn elkurjantani képes,
S melyet tőlem minden kántor irígyel.
És hogy férfi legyen,
Méltó e tüdőhöz,
Lön az égi hatalmak irántami hajlandóságából
A széles tenyerű Fejenagy,
A helységi kovács,
Vagy mint őt a dús képzeletű nép
Költőileg elnevezé:
A helység kalapácsa."
A könyvtárak bezártak, az olvasótermek elcsendesedtek.
A latin betűk új sorozatában, a digitális olvasmányokban olyan
szépirodalmi művekre hívom fel a figyelmet, amelyek szabadon hozzáférhetőek az
interneten. Tudom, hogy szépirodalmat nem igazán jó online olvasni, hiányzik a
könyv fizikai teste, színe, illata, tapintása, de azt gondolom, hogy ezekben a
zord időkben sokat jelenthet a digitális szöveg is. A második
alkalommal Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű című
művét mutatom be!
„Márványszerű hidegsége nagyrészt abból eredt, hogy élete a szenvedély világától a gondolkodás felé kanyarodott. Egyedül állt a földön, elszakítva a társadalom közösségétől, egyetlen gyermekével, akit vezetnie és oltalmaznia kellett – nem is remélhette, még ha erre törekedett volna is, hogy régi helyzetét valahogyan visszaszerzi -, éppen ezért elhajította a széttöredezett lánc megmaradt szemeit. A világ törvénye neki nem volt törvénye többé.” (részlet a műből)
1850-ben vagyunk, megjelenik Nathaniel Hawthorne A skarlát betű (The Scarlet Letter) című regénye, fontos dátum ez az amerikai irodalom történetében. 1839 és 1860 között az angol hatás alól való elszakadás felszabadító erővel hatott az amerikai irodalomra, legfontosabb irányzata, a transzcendentalizmus a puritán erkölcsi elvekre építkező szellemi megújulást hirdette középpontjában a természetközeliséggel, s olyan kiemelkedő alkotók és művek tartoznak ide, mint Emerson Nature, Thoreau Walden, Melville Moby Dick vagy Whitman Fűszálak című műve, hogy csak néhányat említsünk.
A skarlát betű, Hawthorne első regénye az irányzat kiemelkedő alkotása volt, a 20. század irodalmát is megtermékenyítő hatása vizsgálódásra késztet bennünket.
Az 1804-ben született Hawthorne 1846 és 1849 között vámellenőrként dolgozott a salemi kikötőigazgatóságon, regényének bevezetőjét (Vámház) az itt töltött évek inspirálták, s az inspektor és a tábornok lélektani ábrázolásával megteremtette könyve hátterének erkölcsi világát, továbbá tudatosan, - célja az elidegenítés - rögzítette azt a folyamatot, ahogy az egyik vámtisztviselő iratai között rábukkant az A alakúra vágott finom vörös posztódarabra (A= adultery, házasságtörő), regényének nyersanyagára. A szerző műve cselekményét visszahelyezte a 200 évvel azelőtti Amerika Angliából kivándorolt telepeseinek szélsőséges puritán erkölcsök vezérelte világába („több vétket ismertek, mint amennyiről az úr tudott”).
Egy pellengérre állított asszony a bostoni piactéren, karjában egy csecsemő, ruháján szinte szemet vakítóan világít a házasságtörés vétkét szimbolizáló A betű. Az író nem magyaráz, Hester Prynne bűne lassan bontakozik ki, de olyan feszült atmoszférát teremt már a regény elején, amely végig kíséri a mű egészét.
A két másik szereplő, a férj és a lelkész (a szerető) fokozatosan kap szerepet a folyamatosan lebegtetett cselekményben, s ez a lebegés nemcsak abból ered, hogy a románc a valóság és a képzelet határán billegő műfaj, hanem, mert az író nagyon is tudatosan építkező cselekményének minden apró részlete csak lassan tárul fel előttünk.
A középpontban Hester alakja áll, aki bátran vállalja fel bűnét, büntetését nem isten, hanem a közösség ítéletének tartja, s emberi kiállásával, cselekedeteivel a billog jelentését angyalivá változtatja. Bűne, kiáradó szenvedélye gyermekében, Gyöngyben (Pearl) mutatkozik meg, aki később maga testesíti meg anyja vad és féktelen érzelmeit.
Dimmesdale lelkész, a társadalom megbecsült tagja, hívei rajonganak érte, s ebből a szerepből nem mer kitörni, belső vívódásai felőrlik életerejét, végső színvallása a végzetét jelenti.
Roger Chillingworth, a férj az, aki végrehajtja a közösség ítéletét, azzal, hogy mint orvos, a lelkész rejtélyes betegségét gyógyítandó a közelébe férkőzik, s a teljes megsemmisülésbe kergeti.
A skarlát betű azért vált kora emblematikus művévé, mert nem a bűnt állította regénye cselekményének középpontjába, még csak nem is ítélkezik, az írót az érdekli, hogy egy múltban elkövetett tett hogyan változtatja meg egy ember viszonyát önmagához és a közösséghez. S ne feledjük, hogy a 19. század közepén vagyunk, a modernizmus előtt az egyetlen prózai mű (lélektani románc), amelynek középpontjában a szerelmi szenvedély áll, s az allegorikus írásmód kiemeli a szentimentális regények köréből.
Borges nem így gondolta, Az örökkévalóság története című esszékötetében esztétikai tévedésnek nevezi Hawthorne moralizáló és allegorizáló hajlamát, Henry James szerint „a regényből hiányzik a valószerűség, túlteng benne a csodás elem”.
Mindenesetre a 20. században is érezhettük hatását, John Updike intertextuális trilógiáját, ahogy Bollobás Enikő Az amerikai irodalom történeté-ben nevezi, Hawthorne Skarlát betűje ihlette (valljuk be, nem tartoznak Updike legjobb művei közé). A Majd ha fagy című regényében Dimmesdale lelkész, az Így látja Rogerben az orvos férj, Roger Chillingworth, s az S. című munkájában Hester Prynne alakját idézi meg. A 19. századi allegória áttételesen jelen van Updike fent említett műveiben, akinek fő témája mindig az amerikai középosztály (talán az új-angliai puritán telepesek leszármazottai?) életének nem kevés megértéssel szemlélt kritikus ábrázolása.
Wim Wenders filmje
A történet természetesen a mozi világába is betört, 1973-ban Wim Wenders készített filmet a regényből, a rendező a Magyarországon is bemutatott korai filmjével akkorát bukott, hogy elhatározta: a jövőben csak olyan filmet hajlandó készíteni, amiben telefonpózna, országút és televízió is látható.
Nem járunk jobban az 1995-ös Roland Joffé nevével jegyzett amerikai változattal sem, nem segítettek a nagy sztárok, Demi Moore és társai sem, oly lapos és gyermeteg történet keveredett a filmvásznon, hogy jelen sorok írója többször elaludt a film nézése közben, pedig oly kitartó és alapos volt a témát feldolgozandó művek tekintetében.
Az érettségire készülő diákok és tanáraik figyelmét szeretnénk felhívni a magyar nyelv és irodalom tantárgyhoz kapcsolódó, digitálisan elérhető, összefoglaló jellegű szakirodalomra. Forrásaink elsősorban az interneten szabadon elérhető adatbázisok és szakkönyvek, de válogattunk a jelenleg szintén korlátlan elérésű adatbázisok (Szaktárs, ADT, MERSZ) anyagaiból is.
A könyvtárak bezártak, az olvasótermek elcsendesedtek. A latin betűk új sorozatában, a digitális olvasmányokban olyan szépirodalmi művekre hívom föl a figyelmet, amelyek szabadon hozzáférhetőek az interneten. Tudom, hogy szépirodalmat nem igazán jó online olvasni, hiányzik a könyv fizikai teste, színe, illata, tapintása, de azt gondolom, hogy ezekben a zord időkben sokat jelenthet a digitális szöveg is. Elsőként Jack London műveire szeretném ráirányítani a figyelmet. A szerző 12 művét érhetik el az alább linken:
A világirodalom nagyjai között akadnak, akiknek a sorsa, különleges figurája elhomályosítja a sokkal fontosabb tényt: mennyi újdonságot, milyen összetéveszthetetlen sajátosságokat hozott írásművészetével. E szerzők egyike Jack London is, aki kalandos életével és legföljebb kutya-regényeivel él a nagyközönség emlékezetében, pedig a XX. századi angolszász próza műfajok egész sorát és a Kipling utáni prózanyelv megújítását köszönheti neki.
1903-ban
(forrás: Wikipédia)
A latin betűk alábbi bejegyzéseire kattintva pedig olvashat Jack London életéről, belelapozhat az író levelezésébe, követheti Karinthy Frigyes véleményét a szerző állatregényeiről, részleteket talál két kevésbé ismert remekműből: a londoni szegénységről írt riportkötetéről, és a korai amerikai profi sport, a boksz útvesztőiről. S nem utolsó sorban megismerheti a Kossuth Kiadó új Jack London életmű-sorozatát!
Boris Vian 1920. március 10-én született egy jómódú, de
később elszegényedő családban a Versailles közelében található Ville-d’
Avray-ban. Középiskoláit Sevres-ben, majd Párizsban végezte. Érettségi után
beiratkozott az Ecole Centrale des Arts et Manufactures de Parisba, de egyetemi
éveit inkább a jazz határozta meg, egy kis együttesben trombitált, ám szívbetegsége
miatt abba kellett hagynia a zenélést. 1941-ben feleségül vette Michelle
Léglise-t, s a következő évben mérnöki diplomáját is megszerezte. Állást kapott
a Szabványügyi Hivatalnál, ahol a bürokrácia és a hivatalnoklét rémségeit is
megtapasztalta.
1942-ben kezdett írni, első regénye kiadatlan maradt, a
második, a Vercoquin et le plancton (magyarul
Venyigeszú és a plankton címmel adták ki 1984-ben, Bognár Róbert fordításában) csak 1947-ben jelent meg.
1946-ban a Papírügyi Hivatalba került, ahol munkaidőben három hónap alatt
megírta újabb regényét, a L’écume des
jours-t, magyarul Tajtékos napok
címen jelent meg 1969-ben, Bajomi Lázár Endre fordításában. Vian így ír a könyv
„Előszócskájában”:
„Az életben az a
fontos, hogy mindent a priori ítélettel illessünk. Úgy látszik ugyanis, a
tömegeknek nincs igazuk, az egyéneknek meg mindig igazuk van. De ebből nem
szabad magatartásunkra szabályokat levonni: nem kell ezeket megfogalmaznunk
ahhoz, hogy betartsuk őket. Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta
szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke
Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább
következő néhány bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik,
hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki”
Huszonhat éves volt. Az 1947-ben, a Gallimard kiadónál 4400 példányban
megjelent művet a kritika és a közönség egyaránt elutasította. 1959-ig csak
néhány ezer példányt adtak el belőle, a készlet maradványát papíráron vásárolta
fel 1963-ban a regényt újra megjelentető francia kiadó. Napjainkban a mű ereklyének számító köteteit 800 euró körül vásárolhatják meg a gyűjtők. Vian halála után a könyv,
amely Raymond Queneau szerint „korunk
legmeghatóbb szerelmes regénye”, soha nem látott népszerűségre tett szert: ma
már kötelező olvasmány Franciaországban, s a XX. század száz legjobb könyve
között a tizedik helyet foglalja el. Magyarországon 1969 óta a kilencedik
kiadásnál tartunk, legutoljára Takács M. József szerkesztésében, a Vian műveit
gondozó Helikon Kiadónál jelent meg a regény 2016-ban.
A műből 2013-ban
készített filmetMichel Gondry francia rendező, Audrey Tautou és Romain Duris főszereplésével.
részlet a Tajtékos napok című filmből
Még ugyanebben az évben hozzákezdett leghosszabb művének, a L’Automne a Pékin magyarul Pekingi ősz (1971) megírásának, amit
két hónap alatt be is fejezett. Ahogy a Tajtékos
napok, megjelenésekor ez a mű is szinte észrevétlen maradt.
Ám hangosabbak voltak álnéven írt művei. Vian Vernon Sullivan
néven (magát a mű fordítójaként jelölte meg) 1946-ban egy vidéki nyaralás
alkalmából két hét alatt írta meg a J’rai
cracher sur vos tombes, magyarul Köpök
a sírotokra (1989) című regényét. A mű hatalmas botrányt kavart (pedig a
művet Vian afféle irodalmi tréfának szánta), a szerzőt és a kiadót közszemérem
elleni vétség miatt 100 ezer frank pénzbírságra ítélték. Ennél jobb reklám nem
kellett, az olvasóközönség pillanatok elkapkodta a könyvet, a kiadó alig győzte
az utánnyomást, Vian pénztárcája pedig 2,5 millió frankkal lett vastagabb.
Fogarassy Miklós így ír a műről a Holmi 1990. januári
számában:
„Ez a Vian-regény már
a címével is szándékosan provokál, epatírozva, lázadó éllel sértve meg a
közerkölcsi felfogást. Alighanem ez a cím is hozzájárult a könyv körüli
botrányok füstjéhez, lángjához, de legalábbis része volt a Köpök a
sírotokra sötét – erotikus, sőt pornografikus – legendájának
kialakulásában. Ami persze csalfa dolog. Nálunk is jócskán megelőzte a mű
lefordítását, kiadását az erről szállongó irodalmi pikantéria híre. Pedig
a Tajtékos napok vagy a Pekingi ősz nagyszerű írójáról az
olvasóban őrzött képhez – kényszeres prüdériális tilalmak múltán – érdekes és erős
színt ad: botrány ide, könyvsiker oda, a fiatal Boris Vian, ekkor még egy
fiktív amerikai szerző, bizonyos Vernon Sullivan álneve mögé rejtezkedve
mesterien debütált vele. Lehet, hogy az idő, az eredeti megjelenés óta eltelt
több mint négy évtized is a javára szolgál; elült a korabeli recepció zaja, és
a körülmények is mások: a regény szövegét egy javarészt már magyarul is
hozzáférhető modern klasszikus életművének perspektívájából fogjuk.”
Vian még három regényt írt Sullivan álnéven, magyarul a
Cartaphilus Kiadónál a következő címekkel A
holtaknak már mindegy (2011), Ki
érti a csajokat? (2014), Pusztuljon
minden rusnyaság! (2014) jelentek meg. Vian szerzősége kiderült, de soha
nem vállalta ezeket a könyveket.
Mindeközben mérnöki munkáját tovább folytatta, különböző
jazz folyóiratoknak lett a munkatársa (Jazz Hot, Combat Jazz rovata), s az orvosi
tiltás ellenére újra trombitálni kezdett, különböző együttesekkel lépett fel a
Saint-Germain-des-Prés híres kávéházaiban és klubjaiban. A Tabou - ahol esténként a francia sanzon legkiválóbb előadói (Charles
Aznavour, Serge Gainsbourg) léptek fel - rendszeres látogatói Albert Camus,
Jean Genet, Raymond Queneau és persze Sartre és Simone de Beauvoir. Éjszaka
pedig a Saint-Germain Klubban a közönség New Orleáns-i dzsesszt hallgatott, a
fellépők között olyan zenészeket találunk, mint Miles Davis vagy Duke
Ellington.
Vian 1945-től kezdve Sartre baráti társaságához tartozott,
később ez a kapcsolat vezetett magánélete összeomlásához is, Sartre
elcsábította Vian feleségét, házasságuk megromlott, 1952-ben elváltak, s Vian 1954-ben feleségül vette Ursula
Kübler táncosnőt.
a Le déserteur Boris Vian előadásában
A trombitálást pedig felváltotta az éneklés, a Philips cég
művészeti vezetőjének felkérésére rendszeresen énekelte saját szerzeményű
sanzonjait. Közülük a leghíresebb, a Le déserteur,
amelyet az indokínai háború ellen írt 1954-ben. Az antimilitarista sanzont
akkor ugyan betiltották a franciák, de később a világ 45 nyelvére fordították
le, közöttük magyarra is, és olyan előadók énekelték, mint Joan Baez. Lassan
felhagyott az énekléssel is, felkérték még néhány filmszerepre, s a Philips cég
vezető munkatársaként írt még néhány musicalt és opera szövegkönyvet.
1959 elején, szívbetegsége újra elhatalmasodott rajta, ezért
szabadságra ment. Az oly sok botrányt kavart Köpök a sírotokra című könyvéből tiltakozásai ellenére filmet
forgattak. A június 23-án tartott zártkörű filmvetítésre ugyan elment, de a
rendező olyan változtatásokat hajtott végre a szövegén, hogy Vian nem akarta a
nevét adni az alkotáshoz. Az első tíz perc után rosszul lett, kórházba vitték, ahol
két órával később meghalt. 39 éves volt.
Művei (a címek linkek, alatta recenziók, kritikák, ajánlók)
Alvilágjárók [ford. Takács M. József]
Budapest, Helikon, 2013.
A Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferencé
idén az Artisjus Irodalmi Nagydíj. A fődíjas mellett Cselényi Béla,
Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell részesült az
elismerésben 2020. március 2-án, az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásán.
A 2006-os alapítása óta összesen 69 költőt és írót ismertek el ezzel a díjjal. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek további alkotómunkájához.
„Költészetében ott működik a teljes irodalmi hagyomány, amelynek immár fontos része ő maga is. Tehetség, stílus, szabadság, szellem, pátosz: mind-mind részei annak a könnyedén nagyszabású játéknak, amely 1983-ban kezdődött a Tengerész Henrik intelmeivel, és amely nem ér véget a 2019-es Requiemmel.” – Bazsányi Sándor laudációja (részlet)
