könyvek a bőröndben, nyári olvasmányok, 2012

Itt a nyár, s a nyaralás nélkülözhetetlen kelléke a könyv. A latin betűk világirodalmi összeállítással szeretné színesíteni a szabadság napjait, a legfrissebb könyvtermésből válogatva. A nevek és címek egy-egy kritikára, ajánlóra vagy interjúra mutatnak, ezzel is segítve a tájékozódást. A 12 könyvből 8 a skandináv irodalom termése, nemcsak azért, mert jelen sorok írója most grönlandi fókaként szeretne megpihenni egy úszó jégtáblán, hanem mert a skandináv irodalom igazi reneszánszát éli Magyarországon. Az áprilisi, XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégei is a skandináv országok voltak. Elsőként a Tisztogatás című regényével korábban nagy sikert aratott extravagáns finn írónőt, Sofi Oksanent kell megemlíteni, de itt van a norvég Erlend Loe is, aki Doppler történeteivel robbant be a köztudatba, s ne feledkezzünk meg Karen Blixenről sem, a Polar Kiadó és Kertész Judit fordító jóvoltából szinte a teljes életmű olvasható már magyarul. A dán Janne Teller Semmi című munkája elsősorban a tizenéveseket szólítja meg, de fájóan aktuális témája miatt a felnőttek számára is katartikus élmény. A könnyedebb, szórakoztató műfaj két alkotásával szerepel két svéd író, Jonas Jonasson és Katarina Mazetti, a fanyar északi humor és világszemlélet igazán derűs perceket ígér. Ha jó krimire vágyunk, és nem akarjuk negyedszerre is végigolvasni az Agatha Christie életművet, akkor bátran vegyük kezünkbe a kortársakat. A Larsson-trilógia világsikere után nem fogunk csalódni a nemrég Magyarországon járt norvég Jo Nesbo könyveiben sem, nem beszélve az osztrák Wolf Haasról, kinek Brenner-történetei kitűnő bűnügyi regények, szójátékokban gazdag, eredeti nyelvhasználatuk Bán Zoltán András bravúros fordításában szellemi csemegét ígér. Igazi különlegesség a fantasy területén munkálkodó Neil Gaiman kötete is, aki átrándult egy kicsit a másik oldalra, egyfajta szabálytalan életrajzzal tiszteleg mestere, Douglas Adams előtt. Az inkább amerikai íróként számon tartott kanadai Douglas Coupland korábbi könyve, az X generáció kapcsán nemcsak a nemzedék szerzőit (a legismertebb köztük Bret Easton Ellis), hanem az egész korosztályt ezzel a névvel illetik. És ne feledjük a kortárs orosz irodalmat sem, egyik jelentős képviselője, mondhatni fenegyereke, Viktor Pelevin egy elbeszéléskötetével szerepel listánkon.

Tavaly jelent meg az izlandi Sjón A macskaróka című kisregénye. A mitológiai hagyományokra épülő mű szikár nyelvezetével, balladai hangvételével a XIX. század Izlandjára vezet vissza bennünket. Olyan mágikus erővel beszél ember és természet, ember és társadalom, az emberi és állati létállapot közötti átmenetről, hogy közben mi is a történet részévé válunk, s a szöveggel együtt lebegünk a végtelen jégmezőkön.

  „Épphogy tovább tudott araszolni.
    Mikor már azt hitte, hogy beérte a rókát, 
hirtelen mélyült a hó. Már egészen az ágyékáig ért – s a 
következő lépésnél az ember megrekedt a hóban.
    Nem jutott se előre, se hátra; az orráig sem látott.
   Hó örvénylett körülötte mindenfelől, felülről és alulról."

Sjón: A macskaróka

A kép a Szabadkai Városi Könyvtárban készült.

Karen Blixen: Angyalok bosszúja

Ford.: Kertész Judit

Budapest: Polar, 2012.

Douglas Coupland: „A” generáció
Ford.: Pék Zoltán
Budapest: Európa Könyvkiadó, 2012.  

Neil Gaiman: Ne ess pánikba! : Douglas Adams és a Galaxis útikalauz stopposoknak
Ford.: Holbok Zoltán és Márton Róza Krisztina
Budapest: Akadémiai K., 2012.

Wolf Haas: A Brenner és a Jóisten
Ford.: Bán Zoltán András
Budapest: Scolar Kiadó, 2012.

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Ford.: Kúnos László
Budapest: Athenaeum, 2011.

Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok

Ford.: Földényi Júlia

Budapest, Scolar, 2011.

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől

Ford.: Kertész Judit

Budapest: Park, 2012.

Jo Nesbø: Denevérember
Ford.: Petrikovics Edit
Budapest: Animus, 2012.  

Sofi Oksanen: Baby Jane
Ford.: Bába Laura
Budapest, Scolar, 2012. 

Viktor Pelevin: Ananászlé a szépséges hölgynek: h@ború és béke
Ford.: Goretity József
Budapest: Európa, 2012.

Sjón: A macskaróka. Népi történet
Ford.: Egyed Veronika
Budapest: Magvető, 2011.

Janne Teller: Semmi

Ford.: Weyer Szilvia

Budapest: Scolar, 2011.

Ünnepi Könyvhét, 2012

"...Az író mindig levelet ír. Vajon kinek a kezébe kerül? Vajon micsoda visszhangot kelt benne? Vajon lát-e engemet, átérzi-e csak ezredrészét is annak a szükségnek, amely írásra kényszerít? Nem tudom. Hiába minden hipokrízis és hencegés. Akár verejtékezve írunk, akár gondatlanul füstölve két feketekávé között, keserű lámpaláz gyötör minden írót. Ájulatos bizonytalanságban vergődünk, íróasztalunk előtt az ismeretlen tömeg. Ha egy tengerparton kiabálnék a ködnek és a messze végtelenségnek, nem éreznék ily fájó szorongást, mint mikor a szokott pózban, kezemben egy tollal, tentával karmolom tele a fehér papírt és elküldöm a nyomdába, hogy az ólombetű és a rotációs gép röpítse ismeretlen sorsa felé..."

 Kosztolányi Dezső: Azokról, akiknek írunk

1927 tavaszán Miskolcon rendezték meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének rendes évi közgyűlését. A tanácskozáson Supka Géza, a Literatura című folyóirat főszerkesztője azzal a javaslattal állt elő, hogy a magyar könyv népszerűsítése érdekében évenként könyvnapokat kell rendezni.

„Az évnek egyik napján (…) az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely (…) az írót és közönséget kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás is kimenjen az utcára, és pedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.”
1929. május 13-án megnyílt az első magyar könyvhét. A hivatalos megnyitón, az Akadémia dísztermében gróf Klebelsberg Kunó magyar királyi vallás- és közoktatási miniszter mondott ünnepi beszédet. Felvázolta egy új tantárgy, az olvasástan bevezetésének szükségességét, a könyvhét céljáról pedig így nyilatkozott:
„A magyar társadalom legszélesebb rétegeihez oda kell vinnünk a könyvet s meg kell győznünk az olvasás hasznosságáról.”
Május 14-én és 15-én az utcákon 10 százalékos árengedménnyel, magyar írók részvételével könyvvásár zajlott, 16-án csütörtökön a Magyar Írók Egyesülete rendezett díszelőadást a Nemzeti Színházban. 17-én és 18-án a könyvkereskedésekben rendeztek kedvezményes vásárt. A Rádió helyszíni közvetítést adott az eseményekről, s előadás-sorozatában olyan írók beszéltek a könyv és a közönség kapcsolatáról, mint Kosztolányi vagy Móricz.
Az első könyvhéten nem volt még könyvheti lista, de erre az alkalomra jelent meg például Szabó Dezső Az elsodort falu vagy Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regénye.


Az idei könyvhetet június 7-től 11-ig rendezik meg. Június 7-én 16 órakor a budapesti Vörösmarty téren Ferdinandy György, József Attila-díjas író nyitja meg a 83. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat. A Liszt Ferenc téren Grecsó Krisztián mond beszédet 17 órától. 95 hazai és határon túli kiadó 335 újdonságot jelentet meg, kizárólag magyar szerzők köteteit, s ezek közül 46 szól a gyermekeknek.
A könyvhét hagyományos központi helyszíne, a Vörösmarty tér és környéke mellett a fővárosban még öt kerületben, s szerte az országban több mint nyolcvan városban, községben lesz könyvheti rendezvény, s magyar könyvhét lesz az idén is Erdélyben, Kolozsvárott.
A könyvheti szombaton, június 9-én, a Vörösmarty téren megrendezik a Könyvek Éjszakáját, utcabállal, sok programmal, éjszakai dedikálásokkal.


A könyvhét és a könyvek. A magyar könyvhét története 1941-ig.

83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok (részletes program)

Szépíró Díj, 2012

A 2012. évi Szépíró Díjat Bodor Ádámnak (próza), Villányi Lászlónak (vers) és Margócsy Istvánnak (esszé/tanulmány/kritika) ítélte oda a Szépírók Társaságának tagjai által választott háromtagú kuratórium. A díjakat Csaplár Vilmos, a Társaság ügyvezető elnöke és Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó és Könyvesház-lánc tulajdonosa (a díj szponzora) adta át június 6-án a Lotz Teremben. A díjazottakat Selyem Zsuzsa, Tábor Ádám és Tarján Tamás méltatta. 

Bodor Ádám: Verhovina madarai  (Magvető, 2011)

Villányi László: Ámulat (Orpheusz, 2011)

Margócsy István: Petőfi-kísérletek. Tanulmányok Petőfi Sándor életművéről (Kalligram, 2011)

Elhunyt Ray Bradbury, amerikai író

"A könyvek halomban hevertek, akár a szárítani tett halak. Az emberek rajtuk táncoltak, csúszkáltak; el is estek. A könyvcímek még egyszer felvillantották aranyszemüket, aztán eltűntek.
- Petróleumot rá!
A vállukra szíjazott, 451-es számmal jelölt tartályból szivattyúzták ki a hideg folyadékot. Valamennyi könyvet átitatták vele, bőségesen fecskendezték szét a szobában.
Aztán lerohantak a földszintre. Montag petróleumgőzben botorkált utánuk.
- Gyerünk!
Az asszony ott térdelt a könyvek között, az átázott bőrt s kartont fogdosta, ujjaival tapogatta a tiltott címeket, míg szeme Montagot vádolta.
- Az én könyveimet nem vihetik el - mondta az asszony.
- Ismeri a törvényt - mondta Beatty. - Hol a józan esze? Ahány könyv, annyiféle beszéd. Évek óta bámul egy istenverte Bábel tornyára. Feledkezzék meg róla! Azok, akik ezekben a könyvekben szerepelnek, sosem éltek. Gyerünk, de azonnal!"

 (Fahrenheit 451)

2012. június 5-én elhunyt Ray Bradbury amerikai író, aki Asimov és Lem mellett a science-fiction irodalom egyik legjelentősebb alakja volt.

Bradbury 1920. augusztus 22-én született. 1938-ban publikált először, első novelláskötete 1947-ben jelent meg. 1950-ben írta egyik leghíresebb művét, a Marsbéli krónikákat, majd 1953-ban látott napvilágot a Fahrenheit 451 című regénye, melyből Francois Truffaut 1966-ban azonos címmel forgatott filmet. A mű színpadi adaptációját a Bárka Színház 2011-ben mutatta be.  A 2000-es években sorra jelentek meg elbeszélései az Agave Könyvek kiadásában: Az öröm masinériái (2007), A villamos testet énekelem (2008), Éjfél is elmúlt, (2009), Szép arany almáit a nap, (2010), Gyógyír búskomorságra (2011).

451 Fahrenheit 

angol-francia film, 1966

rendezte: Francois Truffaut

Jégszakadás - kiállítás a Néprajzi Múzeumban

„Mit keres itt az ember? Miért nem marad ott, ahol ragyogó kék égről pazarul ontja fényét, melegét a napsugár a viruló pálmákra, ahol kusza összevisszaságban gázol egymáson keresztül-kasul a forró égövi őserdők növényrengetege, ahol fáradság nélkül hullik ölébe az édes gyümölcs? Talán azért, mert itt kevesebb az ember? Talán, mert több a magány? Mindenestre megvan ennek a zord világnak is a szépsége, varázsa. Milyen nagyszerűek az arktikus szigetek sziklabércei, a sziklákon lekúszó gleccseróriások, a hangtalan, végtelen hómezők, a szörnyű, recsegő jégtorlaszok, a csendesen úszó jéghegyek, vagy a feltört jégpáncél nyílásán kéklő, csodálatos tenger!”

Cholnoky Jenő: A jégvilág (1914) 

Jégszakadás - Klímaváltozás és annak emberi következményei Grönlandon címmel kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban. A tárlat 2012. április 17-től június 24-ig tekinthető meg. A Dán Kulturális Intézet szervezésében megvalósuló kiállítás az író és fotográfus Jorgen Chemnitz fotói és videointerjúi segítségével azt mutatja be, hogy a híres fjord közelében lévő város, Ilulissat lakói hogyan élik meg mindennapjaikban a klímaváltozás következményeit.

Az 56 kilométer hosszú és átlagosan 7 kilométer széles Ilulissat-fjordot (UNESCO Világörökség része) keleti végénél a Jakobshavn-gleccser, bolygónk egyik legnagyobb és legaktívabb gleccsere táplálja. 1950 és 2002 között stagnált a gleccserzóna határa, 2002-ben azonban a jéghatár összeomlott és 12 km-rel visszahúzódott. A gleccserről évente 35 köbkilométer jégtábla szakad le, ami naponta 86 millió tonnát jelent. A Déli-sarkvidék után Grönland rendelkezik a világ legnagyobb szárazföldi édesvíztartalékával. Ha a Föld átlaghőmérséklete 3,1 Celsius-fokkal megemelkedne, Grönland jege teljesen elolvadna. Ha elolvadna a sziget jégtakarója, akkor 7,2 méterrel növelné a világtenger szintjét.  A legújabb becslések szerint azonban már az 1,6 Celsius-fokos növekedés is pusztító hatással lehet a sziget jégtömegére. Ha nem sikerül korlátozni az üvegházgázok kibocsátását, a jégtakaró egyötöde már a következő ötszáz évben, míg a maradék a következő kétezer éven belül elolvadhat. Bár a teljes jégolvadás kockázata távolinak tűnik, a kutatók szerint vizsgálataik jól rávilágítanak a jégtakaró sérülékenységére.



A kiállítóterembe lépve szuggesztív tekintetű arcok fogadnak bennünket. Falakra feszített fekete-fehér portréfotók. Nagymama unokáival, egy kislány, egy baseballsapkás kamasz, egy házaspár: a mai Grönland lakói. De nemcsak az arcok, vallomásaik is szuggesztívek, a kép melletti feliraton, néhány személyes mondatot olvashatunk arról, hogyan élik meg a felmelegedés hatásait.

"Nem tudok semmit a globális felmelegedésről, de nem értem, miért vannak pocsolyák hó helyett, mikor meggyújtjuk a karácsonyfa fényeit"- mondja egy kisfiú.

A statikus képeket és szövegeket tovább árnyalja és mélyíti 23 videointerjú: a mozgó kép és hang segítségével immár élőben ismerhetjük meg Ilulissat lakóit. Különböző korú, foglakozású emberek beszélnek arról, hogy szakmájuk szempontjából milyen változásokat érzékelnek az időjárásban.

(Jorgen Chemnitz fotója)

Egy idősebb férfi arról számol be, hogy míg a 60-as években már októbertől volt jég, manapság csak januárban jelenik meg, s már csak egy olyan hét van, amikor -25 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, s a tenger még télen sem fagy be, bár ez kedvező hatással van a halászatra, mert most már állandóan ki lehet hajózni. De nem kedvez az utaknak, mondja a mérnök, mert a permafrost (örökfagy) 3 km-rel csökken, a víz miatt az utak megsüllyednek, s újra kell építeni a teljes közúthálózatot. A muzeológus az egyre több virágban gyönyörködik, a tanárnő diákjaival a szigetre újonnan betelepült állatokat vizsgálja. Az állatorvos arról vall, milyen új betegségek jelenhetnek meg a szánhúzó kutyáknál a melegebb idő hatására. Persze megjelentek a katasztrófaturisták, mondja az idegenvezető, akik azért keresik fel a helyet, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzenek a klímaváltozás hatásairól.

A legplasztikusabb annak a kamaszfiúnak az elbeszélése, kinek évei számából fakadóan igen rövid idő áll rendelkezésére a változások érzékelésére, azt meséli, hogy míg gyermekként télen melegen kellett öltözni, ma legtöbbször elég egy könnyű dzseki, kutyaszánnal már nem lehet eljutni a szomszéd faluig, a narválok sem jönnek olyan közel a parthoz, az éhes jegesmedvék pedig a kukában keresnek élelmet maguknak. Az utolsó interjúalany, egy lelkészasszony a világnak üzen: határt kellene szabni a fogyasztásnak!

Elhunyt Carlos Fuentes, mexikói író

 

 „A történetet ismertem. Az igazságot nem tudtam. Valahogy még a puszta jelenlétem sem volt valóságos.” 

(Laura Díaz évről évre)

Carlos Fuentes 1928. november 11-én született Panamavárosban, világszemléletét meghatározták gyermekkori élményei, apja diplomata volt, így sok időt töltött az USA-ban és Dél-Amerika különböző országaiban. Jogi tanulmányait Mexikóvárosban végezte, később Európában tanult, előbb újságíróként dolgozott, majd diplomataként működött a világ számos országában.

1954-ben egy elbeszéléskötettel hívta fel magára a figyelmet, az első komolyabb sikert azonban 1958-ban az Áttetsző tartomány (magyarul 1980) című regény hozta meg számára, s ezzel a könyvvel írta be magát  a dél-amerikai írók (Cortázar, García Márquez, Vargas Llosa) "boom"  nemzedékének tagjai sorába.

Legismertebb munkája az 1962-ben megjelent Artemio Cruz halála (magyarul 1966), témája a mexikói forradalom, főhőse, a milliárdos Artemio Cruz halálos ágyán mondja élete történetét. Fuentes olyan prózatechnikai újításokat alkalmazott, mint a megfordított időszemlélet, a párhuzamos szerkesztés, filmes vágás stb., s a mű kapcsán méltán emlegették a Nobel-díj várományosai között.

Műveinek magyar kiadásai közül kiemelkedik a függetlenségi háborúk világában játszódó A hadjárat (1995), a 2003-ban megjelent Laura Díaz évről évre és a Diana, a magányos vadász (2005).

Tevékenysége rendkívül sokoldalú és szerteágazó: kiváló előadó, jelentős publicista, fordító és irodalomkritikus volt. Munkásságát a spanyol nyelvű irodalmi világ rangos kitüntetéseivel jutalmazták, többek között a Cervantes- és az Asztúria Hercege-díjjal.

Dömötör Andrea: Carlos Fuentes évről évre

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

„A nevem Christopher John Francis Boone. Tudom, hogy hívják a föld országait és a fővárosukat, tudom a prímszámokat 7507-ig."

Különös fiú ez a Christopher, utálja a tömeget, visít, ha hozzáérnek, idegen emberekkel bizalmatlan, irtózik a sárga és barna színektől, nem szereti, ha összeérnek tányérján az ételek. Kiemelkedő matematikai képességekkel rendelkezik, állandóan tudományos könyveket olvas, kedvence a csillagászat. A számok világa biztonságot nyújt számára, ezzel szemben a mindennapi élet komoly gondokat okoz neki. Saját szabályrendszerében él, ahol a rend és a tervezhetőség a mérce, ha valami kizökkenti felépített világából, zavar keletkezik.

Egy reggel Christopher egy vasvillával keresztülszúrt kutyát talál az utcán, és elhatározza, hogy kideríti, ki a tettes. Egy szokványos krimi kezdődhetne így, de a detektívregényekben emberi hullák vannak, nem pedig állatok, „mert az embereknek fontosabbak az emberek, mint a kutyák, ezért ha egy embert ölnek meg, az olvasók folytatni akarják az olvasást”. A kutya  jelkép, egyrészt megtestesíti a fiú viszonyát az őt körülvevő valósághoz - hisz az állatokkal sokkal könnyebben boldogul, mint az emberekkel -, másrészt a családi háttérben lappangó rejtélyre utal.

A fiúnak már nemcsak azt kell megfejtenie, ki ölte meg a kutyát, hanem azt is, mi történt az anyjával. Egyfajta beavatás számára a nyomozás a felnőtt világ titkaiba és hazugságaiba, és az eligazodásban már nem nyújtanak fogódzót a prímszámok. Ahogy egyre mélyebbre merül a számára bonyolultnak tűnő emberi közegben, úgy kerülünk közelebb világlátásához. Az író az egyes szám első személy szuggesztív nézőpontját választja, s így a fiú sajátos gondolkodásán keresztül közvetlenül szemlélhetjük az eseményeket. Mi ez a sajátos gondolkodás? E különös világ az autizmust jelenti. De ne az autizmusra jellemző motívumokat keressük, soroljuk, hanem egy másfajta teljességet lássunk meg Christopher gondolkodásában, és onnan tekintsünk rá normáink vezérelte életünkre, hisz az író célja nem más, mint a látószög megváltoztatása.

Oly sokat beszélünk ma az élőlények, a vallások és az etnikumok sokféleségéről, fogadjuk el az elme és a gondolkodás sokszínűségét is, teljesebb lesz a világunk.

A kutya különös esete az éjszakában Mark Haddon első felnőtteknek szóló könyve 2004-ben jelent meg először Magyarországon, ezt követte a Valami baj van című regény 2008-ban, a Bumm!, avagy 70000 fényév című gyermekregény 2010-ben látott napvilágot.