„Költőnk tehát közepes
termetű volt, java korán túl pedig valamennyire hajlottan járt, mindazonáltal
léptei méltósággal teljesek és ugyanakkor szelídek is, mindég a legtisztesebb
ruha volt rajta, ami komolyságához illett. Arca hosszúkás, orra sas, szeme inkább
nagy, mint kicsiny, állkapcsa erős, az alsó ajka a felsőtől valamivel előbbre
állott; arca színe barna, haja és szakálla sűrű fekete és kondor, tekintete
örökké mélabús és tűnődő.” (Boccaccio: Dante élete)
Dante Alighieri 750 éve, 1265 májusában született Firenzében, elszegényedett
nemesi családból. Gyermekkorában a ferenceseknél és a dominikánusoknál tanult, Brunetto
Latini volt a mestere, később a bolognai egyetemen jogot, retorikát,
orvostudományt és művészeteket hallgatott. 12 éves volt, amikor megismerte
Beatricét, aki műveinek ihletője volt, a lány korai halála Dantét mélyen
lesújtotta. Dante ifjúkorában katonáskodott, több jelentős csatában is részt
vett. Családja rábeszélésére 1295-ban érdekházasságot kötött, feleségül vette a
nagyhatalmú Donati-família leányát, Gemmát, akitől több gyermeke született.
Dante szenvedélye a politika lett, az orvosok céhe tagjaként 1300-ban Firenze
városában a Százak Tanácsának tagja, majd prior lett. Ám politikai ellenfelei
gyorsan leszámoltak vele, miközben Rómában a pápával tárgyalt, távollétében koncepciós
pert rendeztek, melyben korrupcióval vádolták, s 1302-ben vagyonelkobzásra és
máglyahalálra ítélték. Élete további részét száműzetésben töltötte,
bolyongásainak nyomon követhető színhelyei többek között Verona és Padova.
Végső reménye VII. Henrik német-római császár volt, aki seregeivel 1310-ben
érkezett Itáliába, ám az uralkodó váratlan halála véget vetett az itáliai béke
megteremtésébe vetett illúzióknak. 1313-tól öt évig a veronai Cangrande della Scala
udvarában élt, ekkor írta minden jelentős művét, köztük az
Isteni Színjátékot. 1318-ban Ravennába költözött, az
irodalompártoló Guido Novello da Polenta udvarába, s itt érte utol a halál 1321
szeptemberében. Itt is nyugszik a
Dantis poetae sepulcrum (Dante költő sírja)
feliratú kápolnában, Firenzében csak egy üres szarkofág található a Sante Croce
templomban.
Első jelentős műve, a Beatrice-szerelemnek emléket állító Az új élet (La vita nuova) 1294-ben
jelent meg. A 11 év terméséből válogatott verses mű (szonettek, canzonék,
balladák) a fiatalon elhunyt szerelme, Beatrice emlékére íródott. Dante ún.
rejtett korszakában, 1305-1308 között keletkezett a Vendégség (Convivio), amely filozófiai értekezés. Ebben a költő azt
fejtegeti, hogy az ész, a tudás révén közelíthetünk Istenhez. A nép nyelvén való ékesszólásról (De
vulgari eloquentia) ugyan latin nyelven íródott, de az első olasz
nyelvtörténeti, poétikai és irodalomtörténeti műnek tekinthető, amelyben Dante
azt hangoztatja, hogy a népnyelvet az irodalmi nyelv rangjára kell emelni. A
szintén latinul írt Egyeduralom (Monarchia, 1319-20), politikai értekezés alapgondolata
az egyház és a világi hatalom határozott szétválasztása. A fent említett
műveken kívül Dante költeményeit nem gyűjtötte-szerkesztette kötetbe, ezt
először 1921-ben a jelentős Dante-filológus, Michele Barbi készítette el (Dante-tanulmánya
magyarul 1964-ben jelent meg), az összegyűjtött versek kritikai kiadása
nyolcvan költeményt tartalmaz. A poétikailag kevésbé jelentős, 1319 táján
keletkezett Eklogái (Eclogae) Vergilius
iránti tiszteletének jegyében születtek. Az 1304 és 1319 között született latin
nyelvű Levelei (Epistulae) közül kiemelkedik
a két utolsó levél, az egyikben a száműzetéséről, a másikban az Isteni
színjáték címéről, szerkezetéről értekezik.
Legnagyobb alkotása a La Commedia Isteni színjáték (az Isteni – Divina jelzőt Boccaccio-nak
köszönhetjük) szövegei a száműzetése alatt 1307 és 1320 között íródtak. A
Pokolt valószínűleg 1309-ben, a Purgatóriumot 1313-ban, a Paradicsomot
1321-ben, halála előtt fejezte be. A vallási-filozófiai-politikai eposz, „szent
poéma”, ahogy az alkotó meghatározta, célja a költészet erejével bemutatni a
világot a maga teljes, isteni valóságában. A Színjáték szerkezetét a fizikai-kozmológiai, az erkölcsi s a
történeti-politikai struktúra együttes váza adja. A költő egyszerre szerzője és
főszereplője művének, a mű az „igaz útról” való „letérését” beszéli el, és
túlvilági útját a poklon, a purgatóriumon, és a paradicsomon keresztül
Vergilius, Beatrice, s végül Szent Bernát vezetésével. A mű felépítését a
hármasság határozza meg, a teljes mű három részből, ún. canticából áll:
Inferno, Purgatorio, Paradiso, mindhárom rész harminchárom éneket foglal
magába, (a Pokol 34-et), így az énekek száma száz, az énekek három tizenegy
szótagú sort tartalmazó strófákból, ún. terzinákból építkeznek. A Színjáték szövegét nagyon nehéz
feldolgozni a kommentárok, magyarázatok nélkül, a dantei szimbólumok, allegóriák
megfejtéséhez a középkori filozófia, történelem, kultúrtörténet ismerete
szükséges.
„Hogyne lenne fáradság
hatszáz év múlva olvasni azt az írót, akit már életében kommentálni kellett?
Korunk nemigen biztat erre a fáradságra. Nemcsak hírhedt irama s az Élet és a
megélhetés mindig nehezebb küzdelmei veszik el az időt. Hanem újabb művészi
kánonunk elvileg sem kedvez ennek a terhes, tudós, komplikált és komponált
poézisnek. A szabad vers divatját éljük, s a mai ideológia spontán ömlő,
őserejű, a tudattalan mélyeiből frissen és nyersen feltört művészetet kíván. De
nem szabadna, hogy ez az új kánon – még ha minden igazát teljesen átéreznők is
– Dante olvasásától elriasszon.” írja Babits a Dante és a mai olvasó című tanulmányában 1929-ben, az Erdélyi Helikonban.
Az első ránk maradt
magyar Dante-fordítás Döbrentei Gábor
munkája 1806-ban, prózában. Több részletfordítás is készült (
Ábrányi Emil,
Gárdonyi Géza), az első teljes fordítás szerzője
Szász Károly (1885-1899). A
Színjáték legnagyobb, a mai napig olvasott, használt fordítása
Babits Mihály
nevéhez fűződik (
Pokol 1913,
Purgatórium 1921,
Paradicsom 1923). A fordítás a „magyar
nyelv diadala”, írta Kardos Tibor. A filológiai hűség sok helyen kárt szenvedett,
ám „szép hűtlenségei” ellenére a fordítás sikerültnek mondható, olvashatjuk Rába
György legendás tanulmányában, a
Filológiai Közlönyben (1961, 1-2.). Az
Isteni
Színjáték újabb magyar nyelvre való átültetése közül kiemelkedik
Weöres Sándor munkája,
1966-ban jelentette meg a
Pokol első öt énekét. A Pokol kapujának híres felirata
így hangzik a költő interpretálásában:
„Belépő, ne reménykedj soha többé!”. Szabadi Sándor prózaváltozata 2004-ben jelent meg a Püski Kiadónál,
Baranyi
Ferenc Pokol-fordítása pedig 2012-ben a Tarandus Kiadó gondozásában.
A legújabb magyar fordítás Nádasdy Ádám nevéhez fűződik, a különböző
folyóiratokban már részleteket is olvashattunk a készülő műből, Nádasdy
többször adott interjút, s osztotta meg gondolatait a Színjáték fordításának
kérdéseiről:
„Igyekeztem, amennyire lehet, szöveghű (vagy legalábbis gondolathű)
lenni, mert Dante gondolkodását – és az egész középkori világképet, melynek
enciklopédiája ez a mű– izgalmasnak és fontosnak tartom. Fő célom ezt
közvetíteni, megismertetni az olvasóval a középkor tudásanyagát, műveltségét,
hiedelmeit, vallási nézeteit. Azt gondolom: Danténak is ez volt a célja, tehát
a tanítás, informálás, befolyásolás, és nem a szórakoztatás. Nem regény ez és
nem lírai költemény, hanem a világnak és benne egy kornak igényes leírása. Sőt:
mint a címe is mutatja, színdarabbal állunk szemben – mindenesetre a hossza, a
megszólalók nagy száma, a leírások fontossága, és főleg a gondolati tartalom
miatt nem a líraiság a fontos. Eposz, leginkább. Ha majd elkészülök s
megjelenik, az oldalak alján bőséges lábjegyzetekkel igyekszem megmagyarázni,
amit (és amennyit) ilyen terjedelemben lehet.”
"Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton."
a Babits-fordítás (1913)
"Életünk útjának feléhez érve
sötét erdőben találtam magam,
mert elvétettem a helyes utat.
Jaj, fájdalmas dolog elmondani,
milyen volt az a tüskés, vad vadon
elfog a félsz, ha csak eszembe jut:
majdnem oly keserű, mint a halál!
De hogy beszámoljak a jóról is,
mit ott találtam, mindent elmesélek."
a Nádasdy-fordítás (2010)
Bibliográfia
-a mű a neten-
In: Műút. 2013040.
In: 2000. 2014. 3. szám
-online folyóirat-
In: Alföld. 2015. március. (Elhangzott a Debreceni
Világirodalmi Napok tanácskozásán 2014. november 6-án.)
-szakirodalom-
Dante a középkorban (szerk. Mátyus Róbert)
Budapest: Balassi, 2009.
Budapest: Atlantisz, 2002.
Madarász Imre: „Költők legmagasabbja”. Dante-tanulmányok
Budapest: Hungarovox, 2001.
Budapest: Magyar Csillagászai Egyesület, 2001.
Barbara Reynolds: Dante. A költő, a politikai gondolkodó, az
ember
Budapest: Európa, 2008.
Szabó Tibor: Megkezdett öröklét. Dante a XX. századi
Magyarországon
