"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)
2015. december 6., vasárnap
Bertók László 80
Fölemelkedik, lebeg
Megfogni, összerakni: pillanat
műve a szerkezet. Fölemelkedik,
lebeg a gubanc fölött. Simítani,
igazítani! Megkönnyebbülni,
hogy íme! S hogy mégsem. Hogy
nincs vége, azért sem! Csak
ki kell, ki kellett várni. El kellett
kapni a szárnyát. A szárnya alatti
levegőt. Az érzést, hogy a
markodban van. S aztán már
nem is gondolni rá, csak
eltűnni benne. Belefeledkezni a
mozdulataiba. A végtelen
szöszmötölésbe, az érzékek
közötti résbe. Életbe. Kozmoszba.
Semmibe. Beleveszni a
bizonytalanba, az egyetlen
kapaszkodóba. A hökkenetbe,
hogy eljön, lám, eljöhet.
A hintába, ahogy egyik szó
hirtelen meglöki a másikat,
s játszik megint a világ.
Az utolsó porszem önfeledt
lebegésével jutni el az
átjárható falig.
Bertók László a Digitális Irodalmi Akadémián.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése