Kürenberg lovag

Kürenberg lovag (Der von Kürenberg, Der Kürenberger), a legrégibb ismert lovagi költő. A 12. 14. századi német udvari lírát Minnesang-nak, művelőit Minnesänger-eknek, vagyis szerelmi dalnokoknak nevezték a középfelnémetül szerelmet jelentő minne szó alapján. A legrégibbb minnedalok a Regensburg és Bécs közötti bajor-osztrák területről származnak, innen jött a Kürenbergi is, aki a XII. sz.-ban Linz környékén élt. Műveit 1150 és 1170 között írta, neve alatt 15 népdalszerű egystrófás vers maradt fent, az általa használt négysoros ún. Kürenbergi-versszak gyakorlatilag a Nibelung-versszakkal azonos. Leghíresebb dala a Falkenlied (Sólyomdal -  Több mint egy éven által). Verseit a Lator László által szerkesztett Énekelj, aranymadár. Német lovag-költők antológiája (1960) című kötetben olvashatjuk.

TÖBB MINT EGY ÉVEN ÁLTAL

Több mint egy éven által szép sólyommadárt
neveltem én, szelíd lett, ha hívtam visszaszállt,
a szárnyait arannyal fontam be, tündökölt,
s akkor magasra lebbent, új ország várta, messze föld.

Ujra láttam én most, átsuhant az égen,
a selymes lábzsinórt még lengeti szépen,
a szárnyain aranyszín csillogás remeg.
Uram, kik csókra vágynak, engedd, hogy egyesüljenek.

(Radnóti Miklós fordítása)

Szaladják István 1999-ben Aranymadár címmel forgatta első kisjátékfilmjét. A négy részre tagolt mű (Úton, Dél, Álom, Ha majd fehér szél támad) középpontjában a költő, Der von Kürenberg áll. A lovagot harc közben halálosan megsebesítik, s egyedül, magányosan tölti földi léte utolsó napjait... 

Szaladják István: Aranymadár

(magyar kisjátékfilm, 28 perc, 1999.)

"Der von Kürenberg lovag és költő, mióta lovaggá ütötték, nem számolta az éveket. Évek hosszú képzésébe telt, magányos gyakorlatokéba, míg megtapasztalta, a harcos számára egyetlen kapu van, a halál, amin biztosan beléphet, hogy önnön legbensőbb természetét megismerje. Tudta, hogy a küzdelem csak eszköz, nem a másik emberrel áll szemben, hanem saját félelmével, pusztulásával, és nem a másikat kell legyőznie, hanem önmagát... Lelkünk, mint a sólyom, úgy ül a bölcsesség karján, hogy elrepítsen - mikor megszületünk, elereszt, s mikor meghalunk, visszavár."

(részlet a filmből)