Miféle testben jössz elém
a földi sodrásban megint?
Folyton változik alakod
a nevek örvénye szerint:
homokpart, kőarc, kisgyerek,
idegen szempár a buszon,
vagy egy utca, mit ismerek,
de a helyet már nem tudom.
Szálltam erre, mint repülő –
ha majd az leszek, integess!
Folyton elébem kerülő,
találgathatom, ki lehetsz.
Amikor ott vagy valahol,
minden a hangodon beszél.
Amikor nem vagy, üresen
ragyog a szív-nem-látta tér.
Emberruhám ha levetem,
találkozunk-e valahol?
Milyen betűkkel írsz nekem
az összefirkált ég alól?
A márvány Szaturnusz mögül
odatalálsz-e, mint a fény,
hogyha smaragdtábla leszek
a Hold fekete felszínén?
A vers Tóth Krisztina Magas labda című kötetében jelent meg.
Budapest: Magvető, 2009.
Tóth Krisztina honlapja
"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése