2018. március 27-én hatodik alkalommal adták át a Békés Pál-díjat, melyet az idén a Petőfi Irodalmi Múzeumban Papp Sándor Zsigmond a Gyűlölet című kötetéért vehetett át.
A 2013 januárjában megalakult Békés Pál Civil Társaság a díjat évenként ítéli oda. Az elismerést olyan szerző kaphatja meg, aki különösen értékes prózai művel hívja föl magára a figyelmet. A díjat eddig Tompa Andrea (2013), Csabai László (2014), Kiss Tibor Noé (2015), Potozky László (2016) és Szaniszló Judit (2017) vehette át.
Papp Sándor Zsigmond 1972-ben született az erdélyi Radócon, középiskolába Nagyváradon járt, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem filozófia szakán végzett. A 90-es években az Erdélyi Napló kulturális rovatát vezette, majd a Krónika belső munkatársaként dolgozott. 1996-ban megnyerte a Látó novellapályázatát. A 2000-es évektől kezdve Budapesten él, 2005-től a lap megszűntéig a Népszabadság munkatársa volt, recenzióival, filmkritikáival és riportjaival kiemelkedett a kulturális újságírás területén. Az irodalmi sikert a Semmi kis életek című regénye hozta meg számára 2011-ben. Németh Gábor így írt a műről a Magyar Narancsban: "Megírta ezt a rettenetes, néma tartományt, ahol a magunkfajták élnek. Élnek? Megmondjam, mi a kedvenc mondatom? "Halottak, csak még lejárnak kenyérért."
"A gyűlölet nem csak a személyes sorsunkba ivódik bele, hanem a családtörténetünkbe is: generációról generációra öröklődik. Ahogy telnek az évtizedek, úgy homályosulnak el az okok, és hallgatódnak el a magyarázatok, míg már nincs is kitől megkérdezni, hogy honnan ered az ösztönös ellenérzés, és milyen történetek szülték az előítéleteket. Erről a mindent felülíró, génállományban is nyomot hagyó viselkedésmintáról szól Papp Sándor Zsigmond új regénye. A Gyűlölet a fojtogató bezártság könyve, csupa olyan emberi sorssal, amelyekben nem jut szerep a szabad döntéseknek."
In: Forgách Kinga: Öngyűlöleti negyedóra (forrás: Litera)
- részlet a Gyűlölet című regényből (Irodalmi Szemle)
- interjú a szerzővel (Helikon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése