Markó Béla kapta az idei Zelk Zoltán-díjat. Erről a díj kuratóriuma, Forgó Zsuzsa, Bazsányi Sándor és Kántor Péter döntött. Az elismerést Markó Béla december 4-én, szerdán a budapesti Fúgában tartott díjátadó ünnepségen vette át. Laudációt mondott Bazsányi Sándor irodalomkritikus, az eseményen Fekete Ernő színművész Zelk Zoltán-verseket mondott.
életrajz, művek, szakirodalom - Transindex: erdélyi magyar adatbank
interjú - Markó Béla: Van-e közös Erdély? (litera.hu)
művek - Markó Béla művei a Helikon című folyóiratban
Igen, én is láttam nemzedékem legjobbjait
feltartott fejjel beleszimatolni a levegőbe,
ahogy a kelet-európai kisvárosok izzadságszaga,
az évszázadok óta poshadó szennyvíz
orrfacsaró büdössége mögött
megéreztük a távoli szélfúvást,
a soha el nem jövő forradalom puskaporszagát,
azt a sűrű, szédítő, összetéveszthetetlen illatot,
amelytől mindannyian megrészegültünk.
Majd amikor elmúlt ez a kábulat,
láttam én is nemzedékem legjobbjait
lerészegedni mindenféle pótléktól,
bortól, verstől, szerelemtől, dicsőségtől,
mert olyan volt itt is a vers, mint a világon bárhol,
olyan volt a másnaposság, olyan volt a kétely,
ugyanúgy takarta el tőlünk
a mindenséget egyetlen női ágyék,
de ha a szemünket behunytuk,
nyitva maradt a fülünk mégis,
és ha a szerelem íze elárasztott minket,
tovább tapogattuk ujjainkkal a külvilágot.
Láttam a barátomat aznap, hogy
kijött a börtönből, és becsengetett hozzám,
kölcsönkért egy táskarádiót,
aztán egyedül halt meg
egy fűtetlen vonatfülkében,
és láttam a többieket is,
akik halálra itták magukat,
és láttam azokat is, akik besúgók lettek,
láttam nemzedékemet, tudom, kik voltak,
és tudom, hogy mivé váltak.
(A teljes vers az ÉS 2017. augusztus 4.-i számában olvasható.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése