"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)
„A szovjet civilizáció… Ennek a nyomait próbálom sietve
megörökíteni. Ismerős arcok. Nem a szocializmusról faggatózom, hanem a
szerelemről, a féltékenységről, az öregségről.
A zenéről, táncról és a frizurákról. A letűnt élet ezernyi részletéről.
Csak ezzel a módszerrel lehet a katasztrófát a hétköznapi történések kereteibe
gyömöszölni, és megkísérelni valamit mondani róla. Kideríteni valami újat.” (Elhordott múltjaink, részlet)
2015-ben az irodalmi Nobel-díjat Szvetlana Alekszijevics
fehérorosz írónő kapta. A Svéd Akadémia indoklása szerint „többszólamú prózái korunk
szenvedéseinek és bátorságának állítanak emlékművet.”
Alekszijevics 1948-ban született az ukrán Ivano-Frankivszk városában, a minszki egyetem újságíró szakán
végzett, majd éveken át dolgozott újságoknál, magazinoknál Fehéroroszországban.
Első könyve A háború nem asszonyi dolog (magyarul 1988) 1983-ban
készült el, de csak 1985-ben, a gorbacsovi peresztrojka idején jelenthetett
meg. A dokumentumregényben a Vörös Hadseregben a németek ellen harcoló nők
monológjait olvashatjuk. A kötet először szamizdatban terjedt, majd Alekszijevicset
a Nagy Honvédő Háború emlékének megsértése vádjával perbe fogták és
elbocsátották állásából.
A Fiúk cinkkoporsóban művében (magyarul 1999) az 1979–1989-es
afganisztáni háborút dolgozta fel. Az írónő az Afganisztánt megjárt katonákkal
s az elesett fiaikat gyászoló anyákkal folytatott megrázó beszélgetéseit fűzte
dokumentumregénnyé. A kötet tartalmazza az Alekszijevics
ellen indított újabb per dokumentumait is, a vád az volt, hogy az író
meghamisította az elesettek hozzátartozóinak vallomását, meggyalázva így emléküket.
A magyarul még megjelenésre váró Csernobili ima a nukleáris
katasztrófát és annak tragikus következményeit dolgozza fel. Részleteket
olvashatunk a műből a Jelenkor 2015. januári számában.
A „vörös enciklopédiának” is nevezett sorozat (A háború nem asszonyi dolog, Az utolsó tanúk, Fiúk cinkkoporsóban, Csernobili ima, Elhordott múltjaink) ötödik,
befejező kötete a magyarul most megjelent Elhordott múltjaink című művében
Alekszijevics a kommunizmus bukását és a Szovjetunió szétesését örökíti meg. Az
írónő arra vállalkozott, hogy megörökítse, mi is lett az egykori szovjet
emberrel, a „homo sovieticusszal”, kulcsmondata egy parasztasszony szájából hangzik el: „a szocializmusnak vége, de mi itt maradtunk”.
„Szerzőnk jó három évtizede ugyanazt az egyszerűnek tűnő
módszert követi: igyekszik minél több embert megszólítani, hagyja, hogy
„kibeszéljék” magukat, de – ha kell – visszakérdez, szembesíti riportalanyait
tévedéseikkel, hazugságaikkal, öncsalásukkal. Aztán ezeket az elbeszélt
történeteket, sokszor csodálatos novellákat, máskor hátborzongató
rémtörténeteket egymás mellé rendezi, „ragasztja össze”, amit
dokumentumrészletekkel, korabeli hírmorzsákkal egészít ki. Méltán nevezhetjük
szerzőnk műfaját dokumentumregénynek, a dokumentumriport és a széppróza
szintézisének. De bizonyos értelemben tekinthetjük akár jelenkor-történeti
műnek is, oral historynak, vagyis elbeszélt történelemnek” írja Zádori Zsolt A szovjet marha vágósúlya című írásában a Könyvjelző októberi számában.
Alekszijevics 2000-ben elhagyta hazáját, élt Párizsban, Göteborgban és Berlinben, 2011-ben visszaköltözhetett Minszkbe, de munkái továbbra is indexen vannak.
1999-ben Herder-díjjal ismerték el munkásságát, 2013-ban pedig megkapta a német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülésének Békedíját, az egyik legjelentősebb civil kulturális díjat. Műveit eddig 35 nyelvre fordították le.
Megfogni, összerakni: pillanat
műve a szerkezet. Fölemelkedik,
lebeg a gubanc fölött. Simítani,
igazítani! Megkönnyebbülni,
hogy íme! S hogy mégsem. Hogy
nincs vége, azért sem! Csak
ki kell, ki kellett várni. El kellett
kapni a szárnyát. A szárnya alatti
levegőt. Az érzést, hogy a
markodban van. S aztán már
nem is gondolni rá, csak
eltűnni benne. Belefeledkezni a
mozdulataiba. A végtelen
szöszmötölésbe, az érzékek
közötti résbe. Életbe. Kozmoszba.
Semmibe. Beleveszni a
bizonytalanba, az egyetlen
kapaszkodóba. A hökkenetbe,
hogy eljön, lám, eljöhet.
A hintába, ahogy egyik szó
hirtelen meglöki a másikat,
s játszik megint a világ.
Az utolsó porszem önfeledt
lebegésével jutni el az
átjárható falig.
„Meg kell mondanom Neked, Lou: az az érzésem, hogy most valami olyan környezet segítene rajtam, mint amilyen annak idején Nálad, Schmargendorfban vett körül; elképzelem: hosszú erdei utak, mezítláb járni a fűben és éjjel-nappal hagyni, hadd nőjön a szakállam, esténként lámpát gyújtani a meleg szobában, és valahányszor kedve kerekedik, bújjon elő a hold és jöjjenek ki a csillagok, és egyébként csak üldögélni és hallgatni az esőt vagy a vihart, mintha ő maga volna a Mindenható. Ha forgolódsz a világban, Lou kedves, gondolj erre, és jegyezd meg, ha egy olyan helyet látsz, ahol mindezt megtehetném” – írta Rilke Lou Andreas -Saloménak 1912. november 19-én.
A latin betűkőszi programajánlóját olvassák. November lévén, arra számítottunk, hogy a kint gomolygó ködből a meleg szobákba invitáljuk a kedves olvasót, ám a hidegnek nyoma sincs.
Rilke levelei. Beszélgetés a fordítóval. DRÓT
„Ne sürgesse az időt, barátom” címmel november 10-én a PIM-ben ünnepélyes bemutatón ismerkedhetünk meg a Napkút Kiadó jóvoltából négy kötetben megjelentetett Rilke-levelezéssel. A fordítóval, Báthori Csabával Szilágyi Ákos, költő, esztéta beszélget.
A fordításon túl jelentős szerkesztői és filológiai teljesítménynek lehetünk tanúi, hiszen a mai napig nem létezik Rilke leveleinek német nyelvű összkiadása, s az anyag összeállításakor a szerkesztő-műfordító Báthori Csaba hetven forráskiadványra (évkönyvekben, periodikákban megjelent szövegekre) támaszkodott.
A Magyar Nemzeti Galériában A túlélő árnyéka címmel El Kazovszkij életmű-kiállítása nyílik meg. A mintegy 400 képet bemutató tárlaton átfogó képet kaphatunk a 2008-ban elhunyt képzőművész munkáiból, aki foglalkozott festészettel, díszlettervezéssel, installációkkal, performansszal, orosz nyelven írott verseiből pedig 2011-ben adott ki a Magvető Kiadó egy válogatást Homokszökőkút címmel, Margócsy István szerkesztésében. A kiállításhoz több munka is ajánlkozik: Szilágyi ÁkosKá és Bá – El Kazovszkij emlékműve (Pesti Kalligram, 2015) verseskötetének felolvasással egybekötött bemutatóját a kiállítás megnyitóján tartják, majd A lélek elszáll – óegyiptomi motívumok El Kazovszkij művészetében címmel Csehy Zoltán és Szilágyi Ákos tartanak közös tárlatvezetést november 12-én.
Látáscsapda. Beszélgetések El Kazovszkijjal (2012) címmel Cserjés Katalin és Uhl Gabriella szerkesztők az El Kazovszkijjal készült beszélgetéseket, riportokat gyűjtötték kötetbe időbeli sorrendben, 1981-től 2008-ig, amelyeket Siklós Péter látott el jegyzetekkel.
2015-ben Merőleges viszonyokcímmel szintén Cserjés Katalin és Szauter Dóra El Kazovszkij munkásságáról szóló tanulmányokat válogatott egybe. A Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén a Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely mintájára 2009-ben jött létre az El Kazovszkij kutató csoport Cserjés Katalin vezetésével. A könyv első részében a Tiszatáj 2013. novemberi El Kazovszkij-anyaga szerepel, továbbá Keserű Katalin tanulmánya, illetve a Litera - Nyitott Műhely kerekasztal-beszélgetésének szerkesztett változata.
A MÜPA-ban november 16-án Zalán Tibor-est lesz, a Keresztury Tibor szerkesztette Literárium-estek keretében a szerzővel Jánossy Lajos beszélget.
A napokban jelenik meg Onagy Zoltán interjúkötete Dragéi hajnalok Zalánnal címmel a Kortárs Kiadó gondozásában. A beszélgetés 2014-ben, a szerző 60. születésnapja alkalmából kezdődött, s a több mint egy éven át bővített interjúból már olvashattunk részleteket a Forrás 2014. novemberi számában.
„Ilia Miska, a híresen nagy szerkesztő a legendás régi Tiszatájnál, azt mondta, uram, egyetlen dologgal foglalkozzék, az igazán jó írók mindig ugyanazt írják. Megpróbáltam, nem ment. Lehet, hogy nem vagyok igazán jó író. Bár elszomorodnék, ha így lenne. Mindig csak azzal foglalkozom, ami engem izgat. Ha az avantgárd, akkor azzal, ha a neoromantikus elégia, akkor azzal, ha a képvers, akkor azzal, ha meg a haiku, akkor a haiku, és azzal.” (Z. T.)
Többször is hírt adtunk már a Litera-Nyitott Műhely közös sorozatáról, az Előhívásról. November 11-én, a Magvető Kiadó újra indított Tények és tanúk sorozatában Réz Pál Bokáig pezsgőbencímű memoárkötete lesz a beszélgetés témája. Az idén 85 éves Réz Pállal, aki 1952-től a Szépirodalmi Kiadó szerkesztője, majd 25 éven át a Holmi című folyóirat főszerkesztője volt, Parti Nagy Lajos készített életút-interjút a Magyar Rádióban, 1992-ben. E beszélgetés kiegészített, aktualizált változata a kötet, amelyet izgalmas névmutató és képanyag egészít ki. Az Előhívás nagy sikerű beszélgetéssorozata egyébként immár a 60. estjéhez érkezett, a Nagy Gabriella új főszerkesztő irányításával működő Litera pedig 13. születésnapját ünnepli.
S ha a születésnapoknál tartunk: a Hadik Irodalmi Szalon is ünnepel, az 5 éve újranyitott Hadik Kávéház 55 ún. összművészeti estet tartott Juhász Anna vezetésével. November 18-án a PIM-ben jelen lesznek az elmúlt öt év vendégei, felidézik a legsikeresebb estjeiket, amit felsorolni is lehetetlen, de gondoljunk csak a Latinovitsra, Petrovics Emilre vagy Kass Jánosra emlékező estre!
Nádas felolvassa a Találkozás-t
A színházi előadásokból választásunk Nádas Péter Találkozás című darabjára esett a Pesti Színházban Eszenyi Enikő rendezésében. Nádas a Találkozás című drámáját, drámatrilógiájának (Takarítás, Temetés) középső részét 1979-ben írta, a darab ősbemutatója 1985-ben volt a Pesti Színházban, Ruttkai Éva és Hegedűs D. Géza szereplésével. Most Börcsök Enikőt és Király Dánielt láthatjuk a darab két főszerepében. „A Találkozás történelmileg egészen konkrétan két ember viszonyának lehetséges variációiból áll. Mária a Farkas Mihály-Péter Gábor-féle intézmények lakója volt többször is, a Fiatalember pedig, aki hallani jött a történetet, hogy történéssé váljék benne (ez egyben életfeltétele, felnőttségének utolsó, egyetlen lehetősége, megszületésének kicsinyített, tömörített aktusa), annak a férfinak a fia, akivel Mária emésztő szerelme adatott, aki azonban ugyanabban a börtönben ügyészként tevékenykedett, mikor Máriát másodszor lecsukták. A nő szabadulása után a férfi lelkiismerete felébredt, és szerelmese szeme láttára, egykori találkozásuk színhelyén, a platánok alatt főbe lőtte magát” – írja a drámáról Balassa Péter, a Mindnyájan benne vagyunk. Nádas Péter művei című munkájában. (Budapest, Balassi, 2007.)
A mozikban az izlandi Dagur Kárifilmje, a Fúsi keltette fel érdeklődésünket. A rendezőt előző filmjében (Nói albinói) is a társadalmon és normákon kívüliség foglalkoztatta. A Fúsi egy 43 éves, túlsúlyos fiatalemberről szól, aki még mindig az anyjával él, ám anyja udvarlója beíratja egy tánctanfolyamra, ahol megismerkedik a különc Sjöfnnel. A nő hatására Fúsi elindul a felnőtté válás útján, kezébe veszi élete irányítását. A főszereplő, Gunnar Jönsson alakításának köszönhetően a film abszurd, ironikus jeleneteivel nem vált át a romantikus komédia műfajába.
A Scolar Kiadó észak-amerikai indián költészeti antológiát jelentetett megMedvefelhő a város felett címmel Gyukics Gábor fordításában. (Akármilyen hihetetlen, Európában eddig egyetlen hasonló összeállítás jelent meg.) A könyvet november 26-án mutatják be az Írók Boltjában. A vendég Lance Henson csejen költő, a kötet egyik szerzője.
„Jelen kötetben huszonnégy kortárs észak-amerikai indián költő verseit fordítottam magyarra. Ezek a költők nem a regények és legendák indiánjai, csupán az ő leszármazottaik. Sokan közülük kevert vérű családban születtek, mégis hisznek indián őseik hagyományaiban, a természet szeretetében, és igyekeznek fenntartani azt, dacára annak, hogy ők már városban élnek, ahol egyetemi tanárok, muzeológusok és könyvtárosok, értelmiségiek. Verseik ezért olyan szögből tudják megmutatni a jelent, a mai világot, de a természetet és az amerikai tájakat is, ahonnan mi azt soha nem látjuk”, írja Gyukics Gábor.
S ha megnéztünk minden kiállítást, filmet és előadást, elolvastuk az összes könyvet, látogassunk el november 28-án a tatai Öreg-tó partjára, a Magyar Madártani Egyesület immár 15. alkalommal megrendezendő Vadlúd Sokadalmára. A tatai Öreg-tó tradicionális vadlúd-pihenőhely. Az eurázsiai tundrák vidékéről érkező vadludak minden évben visszatérnek Tatára, hogy a telet itt töltsék, majd február végén, március elején indulnak vissza északi költőhelyeikre. Ám korán kell annak kelnie, aki meg akarja figyelni reggel 7 órakor a tavon telelő több tízezer madár (nagy lilik, örvös lúd, vörösnyakú lúd) kihúzását. Orbán Zoltán ornitológus tolmácsolásában kivetítőn is követhetjük az eseményeket. Az esti behúzásig, 16 óráig pedig természetvédelmi, ornitológiai programokkal várják a közönséget.
Kavicsos földön járok,
egyre fogy a távolság köztem
és a kopár hegy között,
mely csupasz csonkként
mered ki a földből.
Mikor a tövéhez érek,
gyökerek kúsznak elő a mélyből,
s mint idegszálak,
körbefonják a hegyet.
Lábam körül, s végig a sziklás testen
tölcsérek képződnek,
mind tele kristálytiszta
vízzel.
A tölcsérek alján
tarka madarak lapulnak.
Odahajolok az egyikhez,
a madár kiröppen a vízből,
hangosan csattog
sárga-fekete szárnyával,
eltűnik a magasban.
A többi madár kuporog a vízben.
Várnak, mondod mögöttem,
s kiejted a neved,
koppanás, nyílik a szemem,
s mint egy háttérzene
apró részletét,
elfelejtem, ki voltál.
2015. október 16-án átadták az idei Déry Tibor-díjakat. Bíró-Balogh Tamás író, irodalomtörténész, Sántha József író, kritikus és Szlukovényi Katalin költő, kritikus, műfordító vehette át az elismerést.
A Déry Tibor-díj az első olyan irodalmi elismerés, amelyet
magánvagyonból alapítottak, és 1984 óta évenként ítélik oda a magyar irodalom
kiemelkedő alkotóinak. A Déry Tibor Alapítvány az író özvegyének végakaratából
jött létre, aki vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy
annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból kimagasló irodalmi
tevékenységű művészeket díjazzanak.
Totth Benedek Holtverseny című
regénye kapta a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat, melyet idén első
alkalommal adtak át a Margó Irodalmi Fesztivál különkiadásának záróprogramján.
"Okosan teszi az író, még ha a világ elfogadja is végül írónak, és beírhatja az útlevele, igazolványa rovataiba foglalkozásnak, okosan teszi, ha ezt azért nem veszi készpénznek: ha kettesben maradna önmagával mindig számon tartja, hogy a foglalkozása változatlanul annyiból áll, hogy ő csak egy ember, egy ürge, akinek a mibenlétét 30 vagy 60 éves korában sem lehet szorosabban meghatározni, mint 7 éves vagy 5 éves korában."
"...Azt gondolom, hogy egy csomó dolog jobban végiggondolható Ottlikkal, mint Ottlik nélkül. Itt van például a könyv modernsége. Az Iskola a határon egyrészt botrányosan modern, másrészt pedig teljesen épeszű könyv. Tehát van eleje, van vége, persze közepe is. A mondatok is teljesen normálisak, nagy betűvel kezdődnek, írásjel van a végükön. Nem egy mondatból áll az egész regény, mint mondjuk, másutt. Ez arra talán figyelmeztet, hogy modernségen ezeknél a dolgoknál sokkal fontosabbat kell érteni. Mondjuk egy gondolkodásmódnak vagy még inkább egy létezésnek a radikalizmusát. Tehát erre a radikalizmusra hív fel az Ottlik-könyv a sajátjával. Azt is mondja ez a regény, vagy nem is a regény, hanem egyáltalán Ottlik létezése, hogy ez egy olyan mesterség, amelyet nem elég tudni, szeretni, ismerni meg csinálni: nem elég radikálisnak lenni, hanem még tisztességesnek is kell lenni.
(Esterházy Péter)
- Esterházy-Ottlik: Az Iskola-átirat
"Ottlik Géza hetvenedik születésnapjára,
ezerkilencszáznyolcvanegy december tizedikétől nyolcvankettő március
tizenötödikéig, kb. 250 óra alatt, egy 57x77-es rajzlapra lemásoltam az Iskola a határon-t. Így keletkezett ez a kép." E.P.
- Az Ottlik-átirat
Ottlik Géza halálának 25. évfordulójára hét kortárs író, Cserna-Szabó András, Garaczi László, Kemény István, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos, Péntek Orsolya és Péterfy Gergely hét ismert Ottlik-szöveget vagy szövegrészt választott, Esterházyhoz hasonlóan egy rajzlapra lemásolt. A művelet alatt naplót írtak, a jegyzeteikből pedig újabb, Ottlik inspirálta szövegek születtek - az Ottlik-szövegek margójára. Munkáikat 2015. október 9-én mutatták be a Budapesti Bábszínházban, az őszi Margó Irodalmi Fesztivál keretében. A Margó Az Ottlik-átirat című eseményt Esterházy Péternek ajánlotta.
