Füst Milán-díj, 2016

A Füst Milán-díjat Füst Milán özvegye, Helfer Erzsébet alapította 1975-ben azért, hogy „erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a költőknek és íróknak, akik Füst Milán irodalmi munkásságának szellemében az egyetemes emberi haladás érdekeit magas művészi szinten fejezik ki műveikben…” A díjat felváltva kapja évente két író, illetve költő.

A Füst Milán-díj kuratóriuma – Gergely Ágnes, Marno János és Térey János, a költészeti kuratórium tagjai 2016. december 14-én adták át a díjakat a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Az idei díjazottak Lanczkor Gábor és Peer Krisztián

Lanczkor Gábor költő, író, műfordító. 1981-ben született Székesfehérváron. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 2007-2010 között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Összehasonlító irodalomtudomány PhD képzésen vett részt.

Verseskötetek:

A tiszta ész (JAK/L’Harmattan, 2005)

Fehér Daloskönyv (L’Harmattan, 2007)

Vissza Londonba (Kalligram, 2008)

Hétsarkúkönyv (Kalligram, 2011)

Regények:

A mindennapit ma (Kalligram, 2010)

Egy magyar regény (Libri, 2011, Barna Dávid álnéven)

Folyamisten (Libri, 2014)

Apás szülés (Jelenkor, 2016)

Gyerekkönyvek:

Gúfó és a gombák (Csimota, 2016)

Gúfó a fák ünnepén (Csimota, 2016)

Tanulmánykötet: 

Nem élhetsz odabent (2016, Fisz)

Peer Krisztián költő, forgatókönyvíró, dramaturg 1974-ben született Dorogon. A budapesti Trefort Ágoston Gimnáziumban érettségizett. 1992–1997 között az ELTE BTK magyar-filozófia-esztétika szakos hallgatója volt.

Kötetei:

Belső Robinson (1994),

Szőranya (1997),

Név (1998),

Hoztam valakit magammal (2002),

Fallosz monológok (2002),

Keresők (Molnár Péterrel, 2007).

100 éve született Csorba Győző költő, műfordító

Faültető

Az örök folyamatba, az élni akaró

élet folyamatába iktatódva,
mint eleven csatornán a célba áradó
víz, ömlik rajta át a lét, hogy folytatódva
őrizze ismerős világunk legnagyobb
kincsét, míg ő magát fenékig üresíti,
s vállalva dísztelen cseléd-szolgálatot
a győztes ívet a jövő felé feszíti.

Egyébhez nincs köze. Az élet megy tovább.
Nélküle vagy vele? Ugyan ki bánja!
A mű marad s hordozza majd nyomát,
virágzóbban, mint emlékét hiánya.

Csorba Győző a Digitális Irodalmi Akadémián.

Shakespeare nyomán

A londoni Random House kiadói csoport, amelynek legendás elődjét, a Hogarth Presst még Wirginia Woolf és férje, Leonard Woolf alapította 1917-ben, Hogarth/Shakespeare logóval jelentős kortárs szerzőknek kínált föl megbízást: válasszanak maguknak egy-egy Shakespeare-drámát, s ezek témájára írják meg új regényüket.

Angliában elsőként Jeanette Winterson könyve jelent meg, aki a Téli regét választotta, majd Howard Jacobson következett A velencei kalmárral. Idén adták ki Anne Tyler „versenyművét” (a Makrancos hölgy nyomán) és Margaret Atwoodét (Vihar). Jövőre jelenik meg Londonban Jo Nesbo Macbethje és Tracy Chevalier Othelloja.

A sorozat nálunk a Kossuth Kiadó gondozásában fut, néhány hete jelent meg Winterson kötete, amelynek címét (Gap of Time) a kitűnő műfordító, Lukács Laura a Téli rege Mészöly Dezső-féle átültetése nyomán Az időszakadékra keresztelte. Szerencsés címválasztás, hiszen a történet hősei Shakespeare-nél is, Wintersonnál is titokzatos múltjuk labirintusában bolyonganak, nem tudhatják, honnan jöttek, hová tartanak. Winterson nálunk is nagy sikert aratott regényeinek fő témái mind visszatérnek itt: a Szenvedély érzelmi zűrzavara, a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? lelenc-sorsa és leszbikus attitűdje, vagy az Atlasz világa, amely szintén mítosz-feldolgozás. Az 1959-ben született Wintersont csecsemő korában örökbe fogadták, bigott szülei még olvasni sem engedték, súlyos életválságát a nyíltan fölvállalt homoszexualitás oldozta föl. Ha csupán arra emlékeztetünk, hogy a Téli regében egy király megvádolja a feleségét, hogy megcsalja őt egy másik uralkodóval, aki egyébként a barátja, s nem ismeri el, árvaságba száműzi születendő lányát – máris Winterson világában vagyunk.

„A Téli regét 1611-ben mutatták be. Háromszáz évbe telt, mire a pszichoanalízis megszületett, és kezdtük megérteni, hogy a jövő a múlt adósságainak terhét hordozza, az adósság azonban kiváltható. S hogy múlt lesben állva, esetleg álruhás koldusként vár ránk. Shakespeare szerette az álruhákat, szerette, ha az egyik a másik álarcában jelenik meg – ha egy lány valójában olyan fiú, aki lány. Királylány, aki pásztorlány, aki istennő. Szobor, mely életre kel. A dráma rettenete és nagyszerűsége éppen az, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak” – írja könyve epilógusában a szerző. Természetesen a mai uralkodópár egy nagyvállalkozó és a popvilág csillaga…

Déry-díj, 2016

2016. október 21-én átadták a Déry Tibor-díjakat. Az idén Selyem Zsuzsa szépírói és tudományos művei, valamint Takáts József A megfelelő ötvözet című eszmetörténeti munkája és Zoltán Gábor Orgia című regénye érdemelte ki az elismerést.

A Déry Tibor-díj az első olyan irodalmi elismerés, amelyet magánvagyonból alapítottak, és 1984 óta évenként ítélik oda a magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak. A Déry Tibor Alapítvány az író özvegyének végakaratából jött létre, aki vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból kimagasló irodalmi tevékenységű művészeket díjazzanak. 

 

                                                         

                                                                              

Bob Dylan és a Nobel-díj

"A dalok arról szóltak, amit éreztem és láttam. Soha nem folyt bele például az, amit ütemesen kiokádtam, a hányás nem romantikus. Azt gondoltam, hogy a daloknak romantikusnak kell lenniük. És nem akartam semmi olyat se énekelni, ami túl általános. Az általános dolgokból hiányzik az időérzet. (…) Túlzás nélkül állíthatom, hogy a régebbi dalaim nem szóltak semmiről. Az újabbak ugyanerről a semmiről szólnak, csak valami nagyobb dolognak a részeként tekintve, amit hívhatunk esetleg úgy, hogy sehol. De ez mind nagyon erőltetett. Mindenesetre én tudom, hogy kábé miről szólnak a dalaim. Kábé? Hát valamelyik kábé négy perc; valamelyik öt, de, ha hiszi, ha nem, van kábé tizenegy perces is.” (Bob Dylan interjú, részlet)

Bob Dylan: Knockin' on Heaven's Door (Unplugged)

Az irodalmi Nobel-díjat 2016-ban Bob Dylan kapta az amerikai dalköltészet megújításáért.

Sara Danius, a Nobel-díj bizottságának titkára indoklásában Dylan munkásságát Szapphóhoz és Homéroszhoz hasonlította, akiknek műveik szintén zenei kísérettel együtt születtek, ám költeményeiket ma is olvassuk.

Bob Dylan, azaz „Robert Allen Zimmermann 1941-ben az USA-ban, a Minnesota állambeli Duluth-ban született, gyermekéveit Hibbing városában töltötte. Már gyermekkorában verseket írt. Tizenévesen döntött úgy, hogy zongorázni és gitározni tanul. 1959-től a Minnesotai Egyetemen tanult, ahol helyi klubokban és kávéházakban kezdett zenélni. Amikor először New Yorkba érkezett, az énekhangját így jellemezte valaki: „egy kutyára hasonlít, amelyiknek beakadt a lába egy szögesdrótba.” Az első jelentős albuma a Blonde On Blonde (1966) címet kapta.

Barna Imre Bob Dylanről szóló regényes életrajza 1986-ban jelent meg. A könyvben nemcsak azt kísérhetjük végig, hogyan lett sztár a vidéki gitározó srácból, hanem azt is, hogyan teremtette műfajjá a rockköltészetet, aminek első állomása a Blowin’in The Wind című dal volt. 1962-ben Pete Seeger kezdeményezésével folklap indult Broadside címmel, áprilisban új Bob Dylan-vers jelent meg, benne Blowin’in The Wind címmel. A dal egy csapásra a legnagyobb folkénekesek, pl. Woody Guthrie örökösévé avatták a 21 éves Dylant. "Az egyszerű folkzenei akkordmeneteket újfajta képekkel és világlátással töltöttem fel, a szófűzéseket, metaforákat új szerkezetekkel kombináltam, amitől valami olyasmi keletkezett, amilyet addig nem lehetett hallani" nyilatkozta az énekes.

2009-ben a Cartaphilus kiadó gondozásában jelent meg Bob Dylan interjúkötete. A kötet szerkesztője, Jonathan Cott, a Rolling Stone magazin munkatársa harmincegyet választott ki abból a több mint kétszáz, újságokban, magazinokban, könyvekben megjelent, rádióban és televízióban sugárzott interjúból, amit Bob Dylan az 1962 és 2004 között adott. Az egyik legérdekesebb az a Sam Sheppard interjú, amiből a drámaíró később kétszemélyes darabot írt.

2004-ben adták ki Bob Dylan önéletrajzi trilógiájának első kötetét, Krónikák címmel. Klasszikus értelemben nem mondható önéletrajznak a könyv, inkább emlékfüzérnek, az első két fejezet az indulást idézi meg, a harmadik a hatvanas évekbeli visszavonulást, a negyedik a nyolcvanas évek végének alkotói megújulását, míg az utolsóban visszakanyarodik a kezdeti évekhez. 

Dalszövegei magyarul Mit fúj a szél címmel láttak napvilágot 1989-ben, a kötetet szerkesztette, a szövegeket válogatta és fordította Barna Imre. A könyv utószavában Barna Imre felteszi a kérdést: „Szövegek? Versek? Magyar nyelvű Dylan-fordításaim tulajdonképpen jelzőkövek egy kerülőút szegélyén. És azt szeretném én így, ezen a kerülőúton, ezzel a műfordítósdival bebizonyítani (vagy legalábbis bizonygatni), hogy ez a költészet mégsem szemléltető anyag, hanem költészet.”

A kötet első lektora, Orbán Ottó így vélekedett Dylan szövegeiről: „Bob Dylan dalszerző. Annak költő. De annak az. Ez nem szofisztika, hanem tényközlés. Bob Dylan, mint századunk költője, harmatos ökörség. Kesernyés humora, éles nyelve, csontig ható önsajnálata híven jelzi nemzedéke útját, a romantikus árvaságot, a lődörgést valamiféle »megvilágosodás« felé. (Ez, akárhogy is, a megtámadott személyiség egyik lehetséges védekezése századunk második felében, és mint ilyen, sanzonanyaggal, tehát ősközhelyekkel operálva is: költészet. (…) Ennek a nyelvnek magyarul nincs megfelelője. Dylant tehát csak „leműfordítani” lehetne, annak meg sok értelmét nem látom.”

Jelen sorok írója hosszú évek óta, még a gimnáziumi időkből őriz egy füzetet. Angol dalok szövegét tartalmazza Donovantól a Pink Floydig. Az angol órák mindig velük kezdődtek, néha még a gitár is előkerült. A füzetborítón ez áll: Dalok, versek, az első oldalra a Blowin’in The Wind szövege  került.

Bob Dylanről

Bob Dylan minden idők egyik legjobb költője

In: Könyvesblog, 2016. október 13.

Keresztesi József: Bob Dylan Nobel-díjas

In: Litera. 2016. október 13.

Pritz Péter: Dylan – a szabadság szobra

In: Hévíz, 2016. 3.szám

Barna Imre: Századunk költője, Bob Dylan – Irodalmi Nobel-díj, 2016.

In: Magyar Narancs, 2016. október 20.

Szabó Miklós: Bob Dylan: A modernitás prófétája

In: Replika, 80. szám (2012.)

1956 emlékezete

2016. október 23-án emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára. A latin betűk ebből az alkalomból Ágh István, Kossuth-díjas író, költő Hulló levelek vére című írásából közöl részletet. 

Ágh István 1956. október 25-én, 18 évesen, magyar- könyvtár szakos egyetemistaként, a Kossuth téri vérengzésben megsebesült. "Őszöm tárgyi bizonyítékát - írta 1989-ben - bal combomban rejtegetem, magnyitogorszki repesz."

A Kossuth téri sortűz

(1956. október 25.)

"Félrenéztem, és fölrobbant a Kossuth tér. Arra a másodpercre nem emlékezhetem, mint ahogy a tudósok nem tudnak számot vetni azzal a végtelenül pici idővel, mikor a világegyetem a semmiből keletkezett. Távolabb álltam a Földművelésügyi Minisztériumtól, hogy visszaszaladjak az árkádok alá, hiszen onnan zuhogott a gépfegyversorozat, a tetőről. Csak nehézfegyverek össztüze tehette, ami történt, nem negyvennyolcas mintájú kispuska vagy davajgitár. Búvóhelynek képzeltem a Rákóczi szobrot, elűztek onnan a hullák, tovább a fölbukó embereken át a kiömlő has disznóölési bél-látomásán, le a rakpartra, de szemben puskás fejek. Az ösztön ellenőrizhetetlen és elképzelhetetlen irányítása szerint hasra feküdtem a 2-es villamos megállója mögé az épülő-építetlen metró sánca oldalába, éppen a mellé az évfolyamtársam mellé, akivel reggel elindultam, és elveszítettük egymást. Nem mentett az a hely, ha a Nádor utcából előállt tank szétlőhetett bennünket jobbról. A tér közepébe tüzelt, s én megint halhatatlanságom képzeltségével lestem, ahogy rángatózik az ágyú a lövés terheitől, alatta a gépfegyvere tüzes, jégverésfehér villogása. Néztem a megvalósult háborús filmet, de aztán felém fordult a valóságos vasfedő, mintha egyik dolgát elvégezte volna, következhet a másik. Barátom elfordította fejemet a földnek – és ágyúgolyó robbant föl előttünk, eltemetődtünk fekete görönggyel, maszadékkal. Nem halhatok meg! Rámgördült szomszédom kalapja, teste megzökkent, alábújtam, takaróztam vele, mintha lehetne fedezék. Bal combomban villamosütés fekete zsibbadása – lenyúlok, csurom vér a kezem; ott fekszem elrendelés szerint pontosan kimérve Isten centijével; ha valamivel jobbra, én vagyok az a halott, ha balra, belőlem csinál húsrózsát a robbanógolyó, barátom karja lett húsrózsa amúgy, ha lejjebb hasalok, megöl a szilánk. És mászott rajtunk a félholtak őrülete, mögénk mászott a tank, taposott. „Jaj, hol vagy kisfiam, Danikám?!” „Ne rajtam kússzon, hallja e?!”

Aztán bekövetkezett az idők végezetének csöndje. Barátommal, két kezetlen-lábatlan Egyember, beestünk az Építésügyi Minisztérium kapuján, lelőhetően addig is. Mintha láb nélkül léptem volna végig a métereket, összeestem a küszöbön valami nővéri karban, mígnem a pincében ötven sebesült adta kézről kézre a konyakos üveget. Élünk! Élőnek vettem észre magam. Uram, megáldoztam kegyelmed töményszeszéből, röpültem, Uram!

Teherautókkal szállítottak, fekve a platón, engem a Tétényi útra. Hordágyról néztem végig a téren, akkor is megőszülhettem volna, mi történt, ahol feküdtem? Mint a körvadászat után! Valóságos a mondás: fűbe harapott. Haldoklók ették a földet, kapaszkodtak a gyep gyökérzetébe. Nekem meg az a szürke fölül-ég, az autózökögés szájszorító végtelensége a túlélésben. Tovább vérzek a kötözés után, mert a kórházban sem vették észre a másik sebet: elől szilánk, máig is benti, hátul kivájt húsom luka, leszakadt izom, de érintetlen csont és ideg. Véres ujjlenyomattal hitelesítettem azonosságomat a bordó fedelű igazolvány belsejében, fényképem alatt."

Ágh István: Hulló levelek vére. (részlet) 

A szöveg teljes terjedelmében a Digitális Irodalmi Akadémián olvasható. 

Esterházy Péterre emlékezünk

2016. július 14-én elhunyt Esterházy Péter, a kortárs magyar irodalom kimagasló alakja. Az íróra Szegedy-Maszák Mihály írásának egy részletével emlékezünk. Az 1979-ben napvilágot látott Esterházy-mű, a Termelési-regényről szóló kritika, "A regény, amint írja önmagát" címmel a Mozgó Világ 1979. decemberi számában jelent meg. Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész 2016. július 24-én hunyt el.

"Esterházy számára nem eszköz, hanem cél a magyar nyelv, nem használja, hanem teremti a jelrendszereket, vállalva a lefordíthatatlanság kockázatát. Kérdés, vajon Kosztolányi örökségének fölidézésével s tovább fejlesztésével irodalmunk nemzeti jellegét nem mélyebb szinten juttatja-e érvényre, mintha "sorskérdéseinkkel" foglalkoznék. Stílusában a nyelv jelentésteremtő képessége olyan szabadon bontakozik ki, melyhez foghatót az Esti Kornél szerzője óta szinte egyetlen prózaírónknál sem találhatunk. (...) A világ kuszaságát az elbeszélő egyszerűen tudomásul veszi, mivel "hős sem akart ő lenni, áruló sem akart ő lenni, prózaíró akart ő lenni" (275). A könyv ellentmondást mutat emberi vágyak és kielégítésük között. Nem hirdet beletörődést, de csak olyan ténylegesen megvalósult feloldásokról tud, amelyek érvénytelenek, hitelüket vesztették, mivel csak látszólagos kibékítést hoztak. A regény az értékek korlátlan viszonylagosságát állítja, a történeti tapasztalatok különféleségére hivatkozva. Mivel egyikünk sem láthatja belülről a másik ember helyzetét, csakis a türelem tehet igazságot. "Én én vagyok, ti: ti; nem haragszom" (463)."

(Szegedy-Maszák Mihály: "A regény, amint írja önmagát" részlet). In: Mozgó Világ 1979. december.)