Csáth Géza-díj, 2018.

A Csáth Géza-díj a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják. A kizárólag adományokból alapított díj mellé egy hasított sertést, illetve névre szóló hentesbárdot kap a díjazott. A díjat 2016-ban Kabai Lóránt költő, szerkesztő,  2017-ben  Orcsik Roland költő, szerkesztő és irodalomszervező kapta.

(forrás: FISZ)

2018. október 6-án, Csehy Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító, egyetemi oktató vehette át az idei díjat Csáth Géza agyvelejének nyughelyén, a budapesti Neurológiai Klinikánál. A kuratórium konszenzusos döntése alapján nagy hatású, kockázatvállaló, az antik poétikai hagyományokat a neoavantgárd és a hermetikus líra eljárásaival ötvöző költészetéért, páratlan, hiánypótló, évezredek kulturális örökségén átívelő műfordítói munkásságáért, operatörténeti monográfiájáért, oktatói, tehetséggondozói erőfeszítéseiért és Rosmer János (eddig ismert, Hátsó ülés (2010) életművének létrehozásáért. 

Csehy Zoltán 1973-ban született Pozsonyban, 1998-ban magyar–latin szakon végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen. Széles körű irodalmi tevékenység jellemzi: költőként, műfordítóként, egyetemi oktatóként, kritikusként, szerkesztőként (Irodalmi Szemle, Kalligram) egyaránt ismert. 

Verseskötetei: Homokvihar (2010), Nincs hová visszamennem, (2013). Jelentősebb fordításkötetei (ókori és középkori görög, ill. latin nyelvű irodalom): Hárman az ágyban (Görög és latin erotikus versek) (2011.) Illatos kenőcsök háza (A középkori latin költészet gyöngyszemei), Polgár Anikóval, 2013. Amalthea szarva (Száz itáliai humanista költő – válogatás, fordítás), 2012.

Opera


Ó, hogy szeretem a teátrális finálét,

a nagy érzelmek komédiáját,

a korábban szájtáti hangok véres komolyságát,

a tökéletesen kiélezett zenei textúrát,

ahogy elszégyellem magam,

ahogy bagatellizálni akarom,

hogy sajog, hogy fáj, hogy magamon kívül vagyok,

hogy remeg minden

porcikám. Imádkozom, hogy az énekes hibázzon,

vagy legalább a rendező

csessze el, könyörgöm, szúrja már el,

tegyen bele valamit, ami

meggátolja, hogy ennyire megriadjak magamtól,

a gyöngeségtől,

hogy kinevessem azt, amiért tulajdonképpen

idejöttem.

Forrás: Jelenkor  2014. 7-8. szám

85 éves Gergely Ágnes

Hálaadás-parafrázis

Szememnek Weöres nyitott új mezőt,
Illyés tanított ízére a dalnak,
és Pilinszky, hogy meg sose hajoljak
a korszellem s a kordivat előtt.

Elkésett időm egén ők lobogtak,
mint fároszok, vezérlő tűzjelek.
A deszka: vers, ezt Ágnes mondta meg,
s Vas Pista, hogy a visszhang is vacoghat.

Negyventől tettem magasra a lécet.
A kicsi térben megidéztem Yeatset.
Ők lánggal égnek, én vagyok az emlék.

Oltárom nincs. A század félhomályán
hat nagy halottat burkol gézbe hálám.
Bárcsak a porban lábnyomuk lehetnék.

In.: Gergely Ágnes: Útérintő. Összegyűjtött versek. Budapest: Argentum, 2006.

Gergely Ágnes a DIA-n.

"Magyarország legregényesebb asszonya". 150 éve hunyt el Szendrey Júlia

Szendrey Júlia 1828. december 28-án született Keszthelyen, az Újmajorban Szendrey Ignác (jószágigazgatóként a Festeticsek szolgálatában állt) és Gálovics Anna első gyermekeként. A városközponttól távolabb (1973 óta Szendrey-telepnek nevezik) található szülőházában berendezett emlékszoba 2009 óta látogatható.
Júlia a kornak megfelelő nevelést kapott: kitűnően zongorázott, beszélt idegen nyelveket, jól táncolt és sokat olvasott. 1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézetben tanult, majd 1840 és 44 között Pesten a Tanczer-Lejtei-féle leányiskolában folytatta tanulmányait. A család 1845-ben került a erdélyi Erdődre, s Júlia itt találkozott először Petőfivel egy társasági eseményen. A költő első levélbeli említése 1846. szeptember 22-én történt. A fiatal pár a háromszori hirdetést sem várva meg 1847. szeptember 8-án házasságot kötött az erdődi templomban. 1848. december 15-én megszületett fiuk, Petőfi Zoltán.

„Az a Petőfi gonosz egy fiú: oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, különben annak úgy is tüzes lakosa fellázad ellene, és azt a száraz, hosszú, ily eseteknél tehetetlen házőrt úgy kiveti onnan, hogy idő kell hozzá, míg ismét részt vehet az uralkodásban. Ezt nekem előbb senki sem mondta, tehát úgy egy kicsit majd elkéstem a vigyázással. – (Most veszem észre, hogy nem mondtam meg, hogy a házőr alatt az észt értem.)

(Szendrey Júlia levele Térey Marihoz. Erdőd, 1846. szeptember 22.)

Szendrey Júlia első írásos megnyilatkozása a Napló, amit 1846 februárjában kezd írni (leánykori napló). Első publikációi már Petőfiné-korából valók (fiatalasszonykori napló). Részletei (Petőfi maga másolta le) Jókai Mór előszavával az Életképekben is megjelentek. A leveleket, levélrészleteket (barátnőjével, Térey Marival való levelezését) is tartalmazó napló legmegrázóbb része a kolozsvári időszakot megörökítő özvegyasszony kori napló, ami 1849. november elején indul. Petőfi halálának feldolgozása (sírját keresve átkutatja a Segesvár környéki csatatereket), az életről és halálról való elmélkedés az esszé műfaja felé viszi el a szerzőt.

”El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugodni költözött, s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak… Ha így van, mi lesz én belőlem? inkább, oh ezerszerte inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? olyan szerelem nélkül, mint milyen az ő szerelme volt!”

(Szendrey Júlia kolozsvári naplója. Kolozsvár, 1949. november 10.)

1850. július 21-én férjhez ment Horvát Árpád egyetemi tanárhoz, a szerelem nélkül köttetett házasság (négy gyermekük született) titkai igazán akkor kerültek nyilvánosságra, amikor Szendrey Júlia születésének százéves évfordulójára, 1928-ra, hatvan évi lappangás után előkerültek levelesládájának kincsei: ismeretlen Petőfi- és Arany-kéziratok, Júlia teljes naplója, levelei (Térey Marihoz, továbbá halottas ágyáról, Horvát Árpádhoz írt levele, mely fény vetett házasságuk titkaira), továbbá elbeszéléseinek és verseinek kéziratai.

„Ellenben néha, az igaz, majdnem legyőzhetetlen vágy gyötör, hogy gondolataimat, érzelmeimet szavakba öntsem, hogy mintegy élve, megtestesülve lássam azokat, fájdalmimat, örömimet vissza adva, mintegy megosztva velem. Ilyenkor néha azt hiszem, hogy mit írnék, talán más szívekben is visszhangzanék, hogy nem csupán szavakat, de eszméket írna le tollam, érzelmeket festene, nem csak a szemnek tetsző tarka színekkel, de a szívekre jóltevőleg ható melegséggel. Hanem ilyenkor többnyire elkezdett munkával vagyok elfoglalva, mit haladék nélkül bevégezni kötelességemnek tartok. Nem feledhetem ilyenkor, hogy nem írónő, hanem anya, feleség, háziasszony vagyok, hogy gyermekeim, férjem s háztartásom van, s hogy kötelességem mindenek fölött ezeknek szentelni időmet s két kezem munkáját. Írói tehetségem igen kétséges, bizonytalan, mint író tán nem használnék soha semmit sem, s így pedig mint nő, mint anya, hivatásomat teljesítve, tisztaságot, rendet, jólétet teremthetek házamnépe körül. Mit én írnék, azt hihetőleg már sokan, igen sokszor megírták,  s még megírják, jobban, sikeresebben, mikén gyakorlatlan kezem azt képes lenne (…)”

(Szendrey Júlia: Tűnődések I. 1854. október 5.)

1868. szeptember 6-án, 39 éves korában hunyt el. Először egy magányos sírban nyugodott a Kerepesi úti temetőben. Petőfi halálának 60. évfordulóján a Petőfi Társaság a költő családjának tagjait közös sírba temettette, így kerültek közös koporsóba Szendrey Júlia és elsőszülött fia, Petőfi Zoltán földi maradványai.

Sokat vitatott írói munkásságának fontos részét képezi még egy Erdődről szóló kétrészes esszé, naplótöredékei (Tűnődések 1-2. címen is ismert), rövid elbeszélései (írásművészetére nagy hatással volt George Sand, kit külsőségekben is másolt, rövidre vágatta haját és dohányzott). Írt verseket is, a legismertebb az 1857-ben keletkezett Három rózsabimbó. Kiemelkednek még fordításai, Hans Christian Andersen meséit németből ő fordította először magyar nyelvre ( A szilárd cinkatona, A királylány és a borsószem, A bodza-anyóka).

„Petőfiné Szendrey Júlia, Horvát Árpádné Szendrey Júlia, aki a XIX. század egyik legküzdelmesebb életét mondhatta magáénak, nemcsak feleség, hanem tollforgató is volt. Sem a Petőfi-kutatók, sem a második házasságán felháborodó moralisták nem vették észre, hogy Szendrey Júliának nemcsak a magánélete érdekes. Író volt, lehetett volna a sors egy kicsit kegyesebb hozzá. Tehetséges, eredeti egyéniség, gondolkodó ember, és amint a kortársak rendre megemlítik: szellemes társalgó.”

Ratzky Rita: „ Magyarország legregényesebb asszonya” Szendrey Júlia élete és pályája

In: Ratzky Rita: „Halhatlan a lélek” Tanulmányok, cikkek, kritikák a 18-19. század magyar irodalmáról. Budapest: Napkút Kiadó, 2015.

irodalom

Gyimesi Emese: Az excentrikus nő és a múzsa: Szendrey Júlia alakja a magyar
kulturális emlékezetben
In: Hévíz. 2015. 6. sz. 

Gyimesi Emese: "Iparlovagok" Szendrey Júlia életműve körül: Szendrey Júlia 1847-es

naplópublikációinak kontextusai
In: "Ki vagyok én? Nem mondom meg..." : tanulmányok Petőfiről. (szerk. Szilágyi Márton)
Budapest: PIM, 2014.

Gyimesi Emese: "Ugy jártok, mint a pillangó, mely a tűzbe száll": Szendrey Júlia

irodalmi pályájának problémakörei
In: 2000. 2013.2. sz.

Gyimesi Emese: Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában.

In: Irodalomtörténeti közlemények. 2012. 1. sz.

Pethő György: Közelről: irodalmi forgatókönyv és dokumentumok Szendrey Júlia és

Petőfi Zoltán életéből, 1850-1870.
Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1984.

Ratzky Rita: "Magyarország legregényesebb asszonya" 

Szendrey Júlia élete és pályája. In: Ratzky Rita: "Halhatlan a lélek": tanulmányok, cikkek,
kritikák a 18-19. század magyar irodalmáról
Budapest: Napkút K., 2015.

Ratzky Rita: A Szendrey Júlia-recepcióról

In: Irodalomismeret 2000. 2/3. sz. 

Szendrey Júlia: Családi levelek: Szendrey Júlia élete, pályája és levelezése Szendrey

Máriával. (összeáll., jegyzetekkel ell. és sajtó alá rend. Ratzky Rita)

Budapest: Szépmíves, 2018. 

Szendrey Júlia: "Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt..." : Szendrey Júlia naplója,

levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán / szerk. Szathmáry Éva

Budapest: Falukönyv-Ciceró Kft., 1999.

Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása.

(közzéteszi és feldolg. Mikes Lajos, Dernói Kocsis László)
Budapest: Genius Könyvkiadó R.T., 1930. 

Szendrey Júlia: „Naponként árvább": Szendrey Júlia naplója

(sajtó alá rend. Ajkay Alinka, Szentes Éva)
Budapest: EditioPrinceps, 2016. -

Mária-nap

magyar filmdráma (1983)

rendezte: Elek Judit

70 éve született Baka István költő, műfordító

Tájkép fohásszal

Vonul a szürke téli ég:

kopottas írógépszalag,
sorjáznak a havas vidék
lapján a halovány szavak:

tanyák, zúzmarakoszorús
gyümölcsfák, bokrok, csenevész
akácok és a szigorú s
ritmikus kerités,

vasút, ahol vonat robog,
villanva, mint a képzelet,
csapszéktető, min tántorog
a kémény-ékezet,

a jéggel - hályoggal - lepett
tehénszemű tavak,
a horhos és a nyárliget:
szavak, szavak, szavak,

szavak, s belőlük összeáll
a strófa - rímei rögök,
zárójel-szárnyú varjú száll
barázda-verssorok fölött.

Vonul a téli szürke menny, -
mögötte ki hajol
a gép fölé, mely szüntelen
cseng, sort vált, zakatol?

Talán te írod, Istenem,
a föld szinére versedet?
Hozzád fohászkodom - nekem
add meg, hogy benne rím legyek!

És hogyha rímnek engemet
elég tisztának nem találsz,
beérem azzal is - legyek
versedben asszonánc!

- Baka István-honlap

- Baka István a Digitális Irodalmi Akadémián

- Baka István a Magyar Elektronikus Könyvtárban

95 éve született Fejes Endre, író

„Nyári estéken fönt ültünk a pad támláján, szorosan, mint dróton a madarak, lábunkkal harangozva a levegőben, és szájharmonikáztunk. Ahogy megzörrent orrunk előtt a bokor, ledobtuk magunkat a földre, készen arra, hogy elfussunk. De nem a csősz, hanem ő jelent meg, a hazudós. Soha nem használta az utakat. Szabadon járt, mint a halak a tenger vizében, keresztül a tér gondozott füvén-bokrán, és ezért is hallatlanul csodáltuk valamennyien. Előfordult, hogy a csősz megkergette, ilyenkor fürge, tornacipős lábát megszaporázta, és vissza-visszanevetett, ahogy a távolság nőtt közöttük. Később valamelyik bokorból megint előbukkant, és komoly ábrázattal mesélni kezdte valószínűtlen történeteit. Előfordult az is, hogy a csősz megfogta. Ilyenkor pufogott hátán a bot, úgy vitték be a Kenyérmező utca sarkán levő rendőrőrsre. Olykor idézést kapott a Szerb utcai gyermekbíróságra, és mi áhítattal és tisztelettel bámultuk őt. Később elmesélte, hogy a rendőrbíró magázta, majd megkérte, négy órát maradjon a fogdában. Megesett, hogy napokra eltűnt. Mikor újra megjelent, elkért egy cigarettavéget, és nagyokat szipákolva közölte, hogy a Margitszigeten, a Palatinus szállóban lakik pillanatnyilag, mert otthon ciánoznak.”

Részlet A hazudós című novellából

életrajz, művek, szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémián

ajánló

                                              

Azúrkék világ: az Adria irodalma

„A végtelenséget, a nagyvilág kapuját jelentő tenger nekünk, magyaroknak – kétség nem férhet hozzá – a kék Adria. Ez a tenger van hozzánk a legközelebb, és a magyar-horvát állami közösség évszázadai okán ez az egyetlen, amelyhez van történelmi közünk. Így a magyar művelődés múltjában is gazdag színekkel jelenik meg latin krónikáinktól kezdve, melyek beszámolnak Könyves Kálmán útjáról Dalmáciába vagy IV. Béla meneküléséről. Az Adriai tengernek szirénája pedig maga a költő és hadvezér Zrínyi Miklós. Az Adria-élmény – vágyakozás és kíváncsiság, a mediterrán világ iránti vonzalom – számos változatát megtaláljuk későbbi irodalmunkban is, a romantika korától kezdve szinte folyamatosan a XX. század közepéig” – írja a Magyar írók az Adrián bevezetőjében Kiss Gy. Csaba, a kötet szerkesztője. 

Az antológia a XIX. század közepétől a második világháború végéig megjelent szépirodalmi művekből válogat. A szerzők között szerepel Jókai Mór, aki két regényében is foglalkozott az adriai tájakkal (A játékos, aki nyer – 1882; A három márványfej – 1887), Molnár Ferenc több műve Fiuméban és környékén játszódik. Herczeg Ferenc saját vitorlásával megtett kalandjait írta meg Szelek szárnyán címmel. Hunyady Sándor, Márai Sándor és Heltai Jenő a századforduló jellegzetes elbeszélői formáiban idézik meg az adriai tengert. Kosztolányi Dezső 1914 előtti nyaralásainak emlékét idézi meg az Esti Kornélban. Az esszéíró Hamvas Béla és Szentkuthy Miklós a mediterrán világban szemlélődnek.

Szintén Kiss Gy. Csaba szerkesztésében jelent meg az Adriai képek: magyar útirajzok című antológia. Az összeállításban 17 szerző szerepel, a XVIII. század végétől az 1930-as évekig kísérheti végig az olvasó a magyar földrajztudósok, utazók, politikusok szemével az Adriai-tenger állat- és növényvilágát, a szigetek életét. Részleteket olvashatunk Teleki Domokos útirajzíró Hazai utazások című könyvéből, Leidenfrost Gyula (1885-1967) tengerkutató, biológus 1937-ben kiadott Kék Adria című művéből, és Kenedi Géza, az első komoly bédekkeríró könyvéből, amely Fiume, Abbázia, Kvarnero címmel jelent meg 1884-ben. 1859 és 1861 között katonai szolgálatát töltötte az adriai partokon Herman Ottó, aki úti naplójában örökítette meg benyomásait. 

Az útirajzok után fontos kiemelni két történelmi munkát, amelyek a térség széles körű földrajzi, történeti, kulturális áttekintését adják. Az egyik a Borovszky Samu szerkesztésében megjelent Magyarország vármegyéi és városai 6. kötete, a Fiume és a magyar-horváth tengerpart (1900), a másik az Osztrák-magyar monarchia írásban és képben című monumentális munka, amelynek a térségre vonatkozó kötetei: Az osztrák tengermellék és Dalmáczia (1892), Fiume és Horváth-Szlavonország, Bosznia és Herczegovina (1901). Mindkét munkát olvashatjuk már online változatban is.

Időzzünk még egy kicsit a századfordulón, s nézzünk bele a Magyar Adria Egyesület gondozásában, 1911 és 1944 között, Fiuméban megjelenő, a Tenger című lap 1912-es évfolyamába, amely szintén elérhető elektronikus formában is. Olvashatunk a különböző tengerek parti homokjának keletkezéséről és a homokszemek alakjáról, a Titanic gőzös 1912. ápr. 14-i katasztrófájáról, megismerhetjük a hadihajózás tízparancsolatát, amelynek a X. pontja: Mérlegelj és merészelj, bemutatják a lübecki Drager cég első tömlőnélküli búvár-készülékét, amelynek percenként 2 liter élenyt (oxigént) kell fejlesztenie, s beszámolnak arról is, hogy Trieszt közelében a halászok rekord mennyiségű, 80.000 kg halat fogtak egyetlen húzással. 

Evezzünk át a XXI. századba, Predrag Matvejević A Földközi-tenger: tájak, népek, kultúrák (2006) (mediterrán breviárium) című könyve három részből áll. Az elsőben, a Breviáriumban a világítótornyok, halpiacok, sirályok, tengeri szelek stb. jellegzetességeiről olvashatunk. Az elrendezés ugyan enciklopédikus, de az esszéisztikus elbeszélésmód személyes élményeinket és olvasmányainkat egyaránt felidézi. A második részben (Térképek) a régi térképeket hívja segítségül az utazáshoz, s közben a kartográfia tudományának történetével és fajtáival is megismerkedhetünk. A harmadikban, a Glosszáriumban, a tengerrel, mediterránummal kapcsolatos kifejezések eredetét magyarázza. A görögök például többféleképpen nevezték a tengert: a tenger mint anyag: pelagosz, mint látvány: pontosz, mint térség és út: thalassza, de a hajók, a szigetek formáinak számtalan változatáról, a növény- és állatvilág, a mediterrán élet jellegzetes világának eredetéről is olvashatunk. 

Fiume városa jelentős szerepet töltött be a magyar történelemben és kultúrában egyaránt. 

2003. okt. 3-4-én Fiume és a magyar kultúra címmel szimpóziumot rendeztek Fiuméban, hogy föltárják azt a gazdag kulturális hagyományt, amit a város magyar kapcsolatai jelentettek a XIX. században és a XX. század első felében. A tanácskozás anyaga Fiume és a magyar kultúra (2004) címmel könyv formájában is megjelent 2004-ben Kiss Gy. Csaba szerkesztésében. A bevezető előadást Nedjeljko Fabrio, A város az Adrián szerzője tartotta. A konferencia előadó között találjuk Fábri Annát, Mann Jolánt, Fried Ilonát, akinek két könyve is Fiuméval foglalkozik (Emlékek városa, Fiume (2001), Fiume (2004). Kósa László Az Észak-Adria mint üdülőhely az Osztrák-Magyar Monarchiában című előadásában a XIX. század második felében gyors fejlődésnek induló Kvarner-öböl és Isztria fürdőkultúráját mutatja be. A legnépszerűbb két üdülőhely Abbázia és Crikvenica volt, a magyar írók által is kedvelt fürdővárosról 1895-ben már azt írták: „kitűnő tartózkodási helye az üdülőknek és az élet harcában kifáradt, kimerült egyéneknek.” Járt itt Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Ady és Molnár Ferenc is.

Ladányi István a Fiume a magyar népi emlékezetben című előadásában egy másik oldaláról mutatja be Fiumét, nevezetesen a hadihajók és kivándorlóhajók kikötőjeként. 1873 és 1913 között 1,3 millióan emigráltak Amerikába, s a kivándorlók jelentős hányada Fiumében szállt hajóra. Az ún. kivándorlódalok soraiban az Adria a hazától való elszakadást jelenti: /„Adria hűs tenger, játszik a hulláma, /Azon menek, kis angyalom, Dél-Amerikába”/

Domonkos László A kicserélt város (2010) című könyvének gerincét Fiume történetének áttekintése adja (a bevezető tanulmányt Mák Ferenc írta), s olyan politikai, kultúrtörténeti érdekességre hívja fel a figyelmünket, mint Jókai Mórnak az 1861-ben tett fiumei látogatását követően az Országgyűlés ülésén elhangzott felszólalása: „Fiume nem szerelmes se belénk, se a horvátokba csupa merő sympathiából, de ragaszkodik hozzánk helyesen felfogott önérdekből; s mi viszont gyámolítjuk Fiumét helyesen felfogott állami érdekből, s ezen reális érdekek kielégítésében Horvát-Szlavonországnak éppen úgy van része, mint nekünk. De nemzetiségi propagandát csinálni se az egyikünk, se a másikunk ne menjen oda, mert csukott ajtókra talál.” Kánya Emília, aki 20 évig élt lányával Fiumében, Réges-régi idők – Egy 19. századi írónő emlékiratai című kötetében megrajzolta Fiume mindennapi életét, magyar polgárait. Ám Domonkos könyvéből megismerhetjük Fiume mai arcát is, interkulturális közvetítő szerepét, s a további tájékozódásunkat kiváló bibliográfia, névmutató és képanyag segíti.

Összeállításunk végén az Adria világához szorosan kötődő két kortárs szerző munkáiról szólunk. Az egyik a horvát új-történelmi regényként emlegetett Nedjeljko Fabrio Adria- trilógiája: (Város az Adrián (1994), Bereniké fürtje (2004), Triemeron (2006). A regényfolyam tere Fiume és az adriai partok, ahol horvátok, magyarok, olaszok életútjai kereszteződnek, a másfél évszázadnyi időszakot átfogó trilógiában felvázolt szereplők az európai politikai döntések szenvedő alanyai. „Regényeimben a kisemberek szenvednek a történelemtől; mindig akkor válnak áldozattá, amikor elhiszik, hogy a történelem egy új világba vezeti el őket. Ez egy új történelemszemlélet, amely szerint a történelem meddőség, halál, őrület” – nyilatkozta az író Város az Adrián magyar kiadása alkalmából a Magyar Narancs 1995. június 1-i számában.

A vajdasági Palicson élő Tolnai Ottó verseinek egyik fő motívuma a mediterránum, az Adria, az azúr világa. A hatvanas évek Adria verseire (Sirálymellcsont, 1967) a tenger birtoklása jellemző, a teljes azonosulás a közeggel, a nyolcvanas éveket a legitimációs igény hatja át (Vidéki Orfeusz 1983), a Balkáni babérban (2001) az éltető közeg elvesztése kerül a középpontba – írja Ladányi István A Sirálymellcsonttól a Balkáni babérig : az Adria-motívum változásai Tolnai Ottó költészetében című tanulmányában. 

Az Árvacsáth (1992) című kötet egyik vezérmotívuma is az Adria: 

árvacsáth

még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten

tán azon (nem emlékszem már a nevére pedig a tanti
kizárólag csak ott azon a szigeten volt hajlandó
üdülni ott azon amelyen sűrű őserdő nőtt

és a közepén édesvizű kis tó csillog

csak ott azon mert hát palics nélkül
a tengeren sem tudtunk meglenni)
még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
csak vinném hordanám át a vásznakra a kéket
amelyek valójában zöldek
ezt désiré írta egy raguzai anzixon
mármint hogy azért isteni adriánkon a kék mert zöld
én meg visszaírtam neki
hiszen mégiscsak én vagyok a családban a piktor
visszaírtam és nem csak azért hogy megzavarjam kissé a poétát
visszaírtam neki hogy azaz indigó
igen adriánk nekem mind inkább indigóban ég

90 éve született Juhász Ferenc

Juhász Ferenc: Szerelem, isten-keresés, bódulat

"Mit tehet a költő? Volt egyik könyvem címe még a múlt században. És mit tehet a költő, kérdezem most újra, megöregedve, elmúlt éveim völgyében állva, mint egy még mindig almákkal pirosló vén almafa, akire váratlanul vers-kazlat zúdítanak, mintha egy hernyótalpas, hatalmas vastorony-karú konténerből, óriás páncélcsajkából döntenék ártatlan árva fejére a versekkel-teleírt papírlárvát. Csak áll és mereng, mint a szibériai télben zsalu-tetőig behavazott füstölgő kicsi ház. Tűnődik, mert megérti, hogy az embernek semmi nem elég! Se a szerelem, se az isten-hiány, transzcendens tudat, se az élet-mámor, elvágyódás, remény, várakozás-bódulat. A nagy tudós, a rejtelem-kutató versekbe ágyazza szorongását, élet-igenét, bepólyázza önmagát önmagával, hogy ne vacogjon úgy fagyos mindenségben, hogy ne féljen a létezés titkát tovább kutatni. Mi ez? Kín, önvédelem, a kívánság tajték-áradása, az egyedülvalóság másban-folytatása? Összefoglaló bűntudat, szétszóródó csillagszóró szikratű-csillagos megváltóra-várakozás. Boldogság, vagy boldogtalanság. Magam is gyakorlom e kegyetlen és fárasztó mámoros mesterséget, több mint hatvan éve már, de még mindig nem tudom. És tudja-e a tudós? A versekké háborodott szerelem és igény az isteni bizonyosságra. Legyen ez a pár sor a tudós jövő-útlevele! Belépő-kártya a tudományon túli másik világba. És olyan féltés, ahogy a szülő félti, amíg él, a gyermekét. Mert azt is tudom, hogy e bódulat, remény-hit és mámor alatt mérhetetlen szakadék tátong, üres végtelen a hiányból, szenvedésből és magányból, s a lehetetlen mély és lehetetlen-széles szakadékban a versíró úgy lebeg, mint egy leszállni, megpihenni nem tudó madár, mert nincs szikla-tüske, a hasadék-földoldalból kilógó hajszálcső-gyökérfátyol, kígyótörzsként kihurkolódó pikkelyes, korhadtan vedlő fa-ág, amire leszálljon. Csak lebeg és verdes és rebeg kolibri-gyorsan. És barna szemeiből vér bugyog könnyek helyett."

In: Juhász Ferenc: A végtelen tükre. Versprózák, 2007-2015. Budapest, Kossuth Kiadó, 2015.

Juhász Ferenc életrajza, művei, bibliográfia és szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémián.