Artisjus-díj, 2020 - irodalom

A Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferencé

idén az Artisjus Irodalmi Nagydíj.  A fődíjas mellett Cselényi Béla,

Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell részesült az

elismerésben 2020. március 2-án, az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásán.

A 2006-os alapítása óta összesen 69 költőt és írót ismertek el ezzel a díjjal. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek további alkotómunkájához.

2020 irodalmi díjazottjai:

Artisjus Irodalmi Nagydíj - Kovács András Ferenc: Requiem Tzimbalomra

Artisjus Irodalmi Díj / költészet - Cselényi Béla: Órajáték bronzapával

Artisjus Irodalmi Díj / próza - Kováts Judit: Hazátlanok

Artisjus Irodalmi Díj / tanulmány - Szajbély Mihály: Csáth Géza élete és munkái

Artisjus Irodalmi Díj / esszé - Mártonffy Marcell: Biblikus hagyomány és történelmi tapasztalat

Pilinszky esszéiben



Kovács András Ferenc: Konkrét szonett magamról


Ki dolgozószobámban

Időzget, írni próbál –

Nem én vagyok sosem. Más

Mindig a benti.


(Ez érthető, közismert.)

Talán Lázáry, Jack Cole,

Calvus lehet, vagy Asztrov –

Senki s akárki,


Csak én nem… Olykor

Mindenki éppen “alkot” –

Helyettem ír benn,


S nem tudom: ki ír,

Mit ír, s kinek nevében,

Névtelen űrben?


„Költészetében ott működik a teljes irodalmi hagyomány, amelynek immár fontos része ő maga is. Tehetség, stílus, szabadság, szellem, pátosz: mind-mind részei annak a könnyedén nagyszabású játéknak, amely 1983-ban kezdődött a Tengerész Henrik intelmeivel, és amely nem ér véget a 2019-es Requiemmel.” – Bazsányi Sándor laudációja (részlet)

Elhunyt Csukás István

"A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó, és minden fehér, ha kinéz az ablakon, látja jól, hogy minden fehér, az ágak, a villanydrót, a háztetők. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. És érzi, hogy téli tücsök lett, magányos téli tücsök.

A terepszínű hátizsák bal zsebében bújt el még annak idején, így került ide a szobába. A hátizsák ott van a sarokban, abban szokott aludni, szeretett a hátizsákban aludni, mert ha behunyta a szemét, és megszagolta a kifakult vásznat, még érzett valamit a nyárból: gyengülő zsályaillatot.

A szoba különben üres volt, úgy értem, hogy nappal volt üres, azaz a téli tücskön kívül nem tartózkodott benne senki.

A téli tücsök már elég jól ismerte a szobát, a zöld heverőt, a szekrényt, a falon a bohócos mosolyú arcképet, az ablak előtt ferdén álló íróasztalt s az íróasztalon az írógépet. Legtöbbet az ablakpárkányon szokott üldögélni. Úgy jutott fel az ablakpárkányra, hogy kimászott a terepszínű hátizsák bal zsebéből, felugrott a székre, onnan az asztalra, kikerülte az írógépet, s az asztalról felugrott az ablakpárkányra. Ez volt az út a hátizsáktól az ablakpárkányig.

Ha nem az ablakpárkányon csücsült, és nem a hátizsák bal zsebében aludt, akkor még leginkább a zöld heverőn szeretett sétálgatni, mert a zöld szín emlékeztette a fűre, a harsogó zöld, harmatcseppes fűre a szigeten, ahol ugrándozott a többi tücsökkel együtt, amikor még nyár volt és meleg.

– Igen, nyár volt és meleg! – sóhajtott fel a téli tücsök, beszippantotta a terepszínű hátizsák gyengülő zsályaillatát, és kimászott a bal zsebből.

Elgyalogolt a székig, felugrott rá, onnan az íróasztalra pattant, mint egy szöcske, és megállt az írógépnél.

Megbámulta a hatalmas szerkezetet, a billentyűket, s gondolt egy merészet. Hátrált két lépést, és felugrott a billentyűkre.

A billentyű lenyomódott a téli tücsök súlya alatt, egy vaspálcika rácsapódott az írógépbe fűzött papírra. A téli tücsök felmászott az írógép tetejére, és megnézte a papírt. A papíron egy furcsa jel volt, a téli tücsök nem tudta, hogy mi az, mivel nem ismerte a betűket.

A – ez volt a fehér papíron.

A téli tücsök tűnődött, hogy mit jelenthet ez, de nem tudta kitalálni, azután azon merengett, hogy mire emlékezteti ez a fura jel.

Mire is? Mire is? Felmászott az ablakpárkányra, de most nem nézett ki az ablakon, hátat fordított a fehér világnak, és törte a fejét.

– Hát persze! – A téli tücsök felkiáltott örömében. – A ház a szigeten!

A lábakon álló házra emlékeztetett, amely a szigeten állt, s amely pontosan olyan volt, ha elölről nézte, mint a jel az írógépbe fűzött papíron! Nagyon boldog volt, hogy eszébe jutott a ház a szigeten. Izgatottan lemászott az ablakpárkányról, az asztalra ugrott, az asztalról a székre, a székről a földre, és elbaktatott a zöld heverőig.

Fölrúgta magát a zöld heverőre. „Így mégis más! – gondolta magában. – Legalább van valami zöld körülöttem! Így jobban lehet emlékezni!” Ott kell kezdeni az emlékezést, hogy először a szigeten nem volt semmiféle ház. Csak fű, fa, egér, madár s nyúlcsalád, gyík, vadméh, szúnyog és tücsök, rengeteg tücsök!

Csúfolódott is mindig a legkisebb ugrifüles a nyúlcsaládból, hogy ez nem is sziget, hanem tücsökbölcső, lépten-nyomon belebotlok valamelyikbe, és sose tudom, hogy melyikbe, mert olyan egyformák!

A tücskök csak nevettek rajta, és itt is, ott is a fülébe cirrogtak, ciripeltek, hogy csak úgy kapkodta a fejét a legkisebb ugrifüles.

Igen, meg lepke is volt és szitakötő.

Mind a kettőt nagyon csodálta, a lepkét is meg a szitakötőt is!

Ha meglátta a lepkét lebegni a virágok között, odasietett, s alulról bámulta a gyönyörű szárnyakat.

Ha meglátta a szitakötőt, amint a nádszálon sütkérezett, leült a nád tövébe, és nézegette a rezgő, átlátszó szitakötőszárnyat.

Ha a lepke vagy a szitakötő elrepült, lent a földön követte őket, a fűben ugrándozva, végig a szigeten, mint az árnyék.

– Hé! – kiáltotta feléjük ilyenkor. – Levegőben lebegő! Szitaszárnyat rezgető! Látlak!

Ám a szitakötő vagy a lepke meg sem hallotta a kiáltozást, repültek a sziget végéig, a tücsök meg követte őket lihegve a fűben, majd leült a kidőlt öreg fűzfára, és nézte, hogy a szitakötő vagy a lepke eltűnik a folyó fölött.

Szeretett üldögélni a kidőlt öreg fűzfán, nézte a hatalmas folyót, a csillogó vizet, szeretett magányosan üldögélni a kidőlt öreg fűzfán a sziget végében, bámulni az eltűnt lepke vagy szitakötő után.

Szerette a nappalokat, szerette a hajnalokat, és szerette az estéket.

Ha a kidőlt öreg fűzfán üldögélve érte utol az este, ámulva nézte mindig a hatalmas vörös napot, ahogy megfürdik a folyóban, a hatalmas vörös nap lubickolt, mosta magát a folyóban, szinte hallani lehetett a víz csobogását.

– Hé! – kiáltotta ilyenkor a folyóban ringó nap felé. – Vízben fürdő! Aludni térő! Látlak!

A folyóban fürdő nap lubickolt még egyet-kettőt, majd kimászott a vízből, elgyalogolt a hegy mögé, este lett.

A tücsök is lekecmergett a kidőlt öreg fűzfáról, és hazaballagott a sűrűsödő estében a fekete törzsű fák alatt, kikerülte a hangyaboly dombját, ment haza elfáradva, álmosan, a fekete törzsű fák alatt, a sűrűsödő estében.

A téli tücsök nagyot ásított a szobában a zöld heverőn, lemászott a földre, s belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe, beszívta a vászon gyengülő zsályaillatát, és mosolyogva elaludt."

Csukás István: A téli tücsök meséi   A teljes szöveg a Digitális Irodalmi Akadémián olvasható.

Csukás István: életrajz, bibliográfia, művek teljes szövege a DIA-n

90 éve született Csoóri Sándor

90 éve született Csoóri Sándor, Kossuth-díjas költő, író.

Csoóri Sándor: Ha ennyi volt az élet

Megmelegszem kicsit ebben a versben,
ha már a szemetekben is tél van, hófúvás
és a fölburogatott asztalokon is jégcsap.
Jöttök-mentek, siettek, a forgóajtók
szűk rekeszében ott esetlenkedik
közöttetek a halál, de ti már őt se
veszitek észre, mint akik eladták
szembogarukat valamelyik balkáni piacon.

Volt idő, amikor még fázni is tudtunk
együtt. Mind a húsz körmünk
kint éjszakázott a hortobágyi hóban.
Forgott a felvevőgép, sötét berlinerkendők
bojtjai lobogtak a tanyák közt zúzmarásan
s háttal az éjszakának, zúzos tarkónkkal
tudtuk: mögöttünk ott a végtelenség.

Volt-nincs világ. A szívek azóta reumásak.
A bőr alatt mélyen sérült szavak és sérült
forradalmak hevernek temetetlenül –
S márcsak a kutyák zabálhatják föl őket.

Ha ennyi volt az élet, jó, hát belenyugszom.
De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás
fényébe kellett volna odaállnunk
egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal
csak úgy arrébb kullogtunk? Ki ráz meg minket
ezért? S kicsoda szakítja szét mellünkön
a színváltó, bécsi inget? Ülök, didergek,
próbálok átmelegedni a versben. Hiába. Sok kicsi űrt
hordok magamban, mintha várakozó sebek volnának
bennem. Várakozó és gyógyíthatatlan sebek. 

A vers megjelent: Csoóri Sándor Hattyúkkal, ágyútűzben (Budapest: Kortárs, 1994.)
Édes hazám: kortárs közéleti versek. (összeáll. Bárány Tibor) (Budapest: Magvető, 2012.)

Csoóri Sándor a Digitális Irodalmi Akadémián.

30 éve hunyt el Sziveri János

30 éve, 1990. február 1-jén hunyt el Sziveri János író, költő, a délvidéki irodalom enfant terrible-je, az Új Symposion legendás főszerkesztője, "a vándordiák, a száműzött írástudó, a nagybeteg bujdosó".
A vajdasági költő teljes életművét átfogó kötet jelent meg 2011-ben. Az új kiadásban a szerző versein kívül megtalálhatók drámái, képzőművészeti írásai, s két életinterjúval is bővült az összkiadás.

Sziveri-bio

"Tiberis, Pó helyett higgadtan

lúgozza Muzslát a Bega.

Én születtem ott - nem

Dante, Poe, Lope de Vega."

A Kos jegyében

Sziveri János 1954. március 25-én született a bánáti Muzslán. Iskoláit Mostarban és Nagybecskereken végezte, majd az újvidéki egyetem magyar szakán tanult. 1980 és 83 között az Új Symposion folyóirat főszerkesztője, ahonnan politikai okokból leváltották, a szerkesztőséget feloszlatták. 1988-ban Szájbarágás című kötetéért neki ítélték oda a Vajdasági Írószövetség évi díját. 1989-ben családjával áttelepült Magyarországra, hogy egyre súlyosbodó betegségét gyógykezeltesse. Bábel című kötete megjelenését már nem élhette meg. 1990. február 1-jén hunyt el Budapesten.

Sziveri János: A rövid élet titka


Sziveri-pálya

"nem Páris, sem Bakony:

vér és takony.

Hol a léptek, s a lépték is

csak olcsó recsegés--

Feledés jár át.

De őrzi a cserép cserepek

szubsztanciáját..."

Próféciák

Lábadi Zsombor: A lebegés iróniája.  
Sziveri János életműve az Új Symposion kontextusában

Sziveri-számok

"És fejünkre dől a katedrális

sejtjeink rendje ha szervezetlen

a troli zötyög a zöld övezetben

s átverünk hárman mindenkit hiszen

 legfőbb művemet fű alá viszem"

Delphoi felé

Ex Symposion, 1999.

Puskin Utca, 2007.

Tiszatáj, 2014.

Sziveri-film

Sziveri János voltam, ez volt büntetésem

Kécza András portréfilmje, 1998.

Sziveri-díj

1991-ben barátai, közeli pályatársai díjat alapítottak a költő emlékére, szellemi hagyatékának ápolására. A díjat minden évben  egy olyan fiatal, pályakezdő szerzőnek ítélik oda, aki kötettel  már bizonyított, de szélesebb körben még nem ismert, illetve valamilyen módon Sziveri János szellemi örökségének elkötelezett ápolója.

A Sziveri összes ikerköteteként jelent meg a díjazott írók antológiája, Partitúra ne légy soha! címmel. A kötet a szerzők legfrissebb írásaiból válogat, s így egyfajta keresztmetszetet kaphatunk napjaink kortárs irodalmáról.

 Sziveri-körút

"Elfelejtett vagy feledésre ítélt remeklések. Úgy látszik, mintha valami nosztalgiavonat masinisztája volnék. Két napja jöttem vissza Szegedről, a fiatal írók Sziveri-konferenciájáról, előtte Géczivel, Ladányi Pistával megjártuk Újvidéket, még elébb Pozsonyt, Nyitrát, Debrecent… Visszük körbe Sziveri Jánost, a századvég páratlan költőjét, az Új Symposion megtiport főszerkesztőjét, mint valami kegytárgyat – holott épp azt szeretnénk látni, hogy él, nagyon is élhet. Valaki, akit majdnem maga alá temetett a közelmúltjával elszámolni képtelen vajdasági kultúrharc és a magyarországi közöny meg csőlátás. De Szeged már az első nagy visszajelzése volt annak, hogy újabb nemzedékek birtokba vették (szétcincálták, magukévá sajátították) ezt az életművet. Le lehet szállni a vonatról."

(Reményi József Tamás) Litera. Netnapló. Vonaton.

Petőfi Irodalmi Múzeum. 2012. február 6.

Szabadka.  2012. március 1.

Veszprém. Sziveri-díj. 2012. március 24.

Kolozsvár. 2012. március 31.

Szigliget. JAK-tábor. 2012. szeptember 1. (a beszélgetés) 

Pozsony és Nyitra. 2012. október 9-10.) (fotók)

Debrecen. 2012. november 27. 

Szeged. Múlt, Alakít, Ás. Sziveri-konferencia. 2013. március 6-7. 

Újvidék. 2013. február 26. 

Veszprém. Sziveri-díj. 2013. április 8.

Muzsla. 2013. szeptember 21.

Veszprém. Sziveri 60. 2014. 03. 31.

   

Zágráb. 2014. április 12.

Kertész Imre Intézet

A 2017-ben megalakult Kertész Imre Intézet fő célkitűzése az író emlékének ápolása, kiadatlan műveinek, s a róla szóló irodalmi anyagoknak az összegyűjtése, feldolgozása és sajtó alá rendezése. Az Intézet a Kertész-életmű gondozása és népszerűsítése mellett Petri György, Arthur Koestler és Sziveri János hagyatékénak gondozását is végzi. Sziveri életművének feldolgozása: a szerző szövegeinek digitalizálása, hagyatékának rendszerezése, művei, s a róla szóló szakirodalom bibliográfiájának szerkesztése jelenleg is folyik. 

Sziveri Színpad

A Czirok Attila vezetésével Muzslán működő Sziveri János Művészeti Színpad tevékenysége széleskörű: könyvkiadás, irodalmi, képző-, és színművészeti, zenés és vizuális-filmes estek szervezése, fiatal alkotók tevékenységének támogatása. 2004 óta a Sziveri Színpad gondozásában jelent meg a Sikoly című irodalmi és művészeti folyóirat. Az évente négyszer megjelenő periodika első száma, a 2004. Tél, Sziveri blokkal jelentkezett.

Az ember komédiája. In memoriam Sziveri János

2013. április 27-én volt a bemutatója a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban Az ember komédiája című előadásnak. A Sziveri János élete és művei alapján készült darab koreográfusa és rendezője Táborosi Margaréta. Zeneszerző: Bakos Árpád, szereplők: Béres Márta, Crnkovity Gabriella, Kiss Anikó, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Pletl Zoltán.

(részlet az előadásból)

Szőcs Géza (Carbonaro): Ha polip szuszog Kolozsvárott I. II.

"Sziveri soha nem járt Erdélyben. Remélte, hogy egyszer elviszem oda. Amikor már nagyon beteg volt, addigra már nyilván leszámolt magában ezzel az álommal. Annál erősebben kapaszkodott a kis erdélyi történetekbe, amelyeket valósággal kizsarolt belőlem."

Szőcs Géza  könyvének első része azokat az erdélyi és kolozsvári szürrealisztikus, képzeletbeli történetek tartalmazza, amelyeket a szerző Sziverinek mesélt betegágyánál, a második részben pedig a Sziveriről szóló nekrológok, tőle származó kéziratrészletek, félbemaradt versek kaptak helyet.

  

Pasztorál. Verseskötet CD-lemezzel. 

"Ez a vékonyka könyv ugyanis remekbe szabott. Ladányi István, az irodalmi szerkesztő, Bakos Árpád, a zenei szerkesztő és Benes József grafikus közös munkája összművészeti alkotás, melynek magmáját, lényegét Sziveri János kései versei alkotják (amennyiben nála lehet szó „kései” versekről)."

Radics Viktória: A fehér amulett




Kecskemét - Bábel

1989 novemberében barátai, költőtársai nyilvános fellépést, közös estet szerveztek az akkor már nagybeteg Sziveri Jánosnak. Kecskeméten a Forrás folyóirat szerkesztősége - élén Füzi Lászlóval - négy olyan nemzedéktárssal - Géczi Jánossal, Mányoki Endrével, Szőcs Gézával, Zalán Tiborral -  együtt látta vendégül, akik nemcsak az irodalmi, hanem viszontagságos magánéletében is segítették, támogatták Sziveri Jánost és családját. Az estnek elsöprő sikere volt, az alábbi filmfelvétel őrzi, ahogyan Sziveri láthatóan utolsó erőit mozgósítva, felolvasta nagy versét, a Bábelt. Ez a kecskeméti fellépés volt a költő utolsó szereplése.

Karig Sára és a mesék 1. rész. Az életút

„Hát igen. Van, aki kap egyszer egy pofont, és attól félremegy az egész élete. Eltorzul mindörökre, ha nem is az arca, de bévül a lelke, és attól kezdve már csak acsarogni tud vagy nyögni vagy legyintgetni. Karig Sára nem ilyen volt. Szerencse dolga is persze, de azért erő és tartás dolga is, hogy ő ugyanolyan ép, érdeklődő és tevékeny ember maradt Vorkuta után is, mint azelőtt.” (Kántor Péter)

Karig Sára 1914. június 13-án született Baján. A demokratikus elveket valló pedagógus szülők (zenetanár apa, s a Montessori tanfolyamot is elvégző tanítónő anya) három gyermeket neveltek. Karig Sára alsóbb iskoláit a bajai Miasszonyunkról elnevezett iskolanővérek zárdájában végezte, ahonnan egy iskolai incidens miatt (erős önérzete korán megmutatkozott) eltanácsolták, s magántanulóként fejezte be a négy elemit és az első polgárit. Tanulmányait Bajorországban folytatta, az angolkisasszonyok neuhausi zárdájában németet és angolt tanult két és fél évig, majd hazatérve a szegedi Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumba iratkozott be. Írásait, verseket és elbeszéléseket rendszeresen közölte a bajai Független Magyarország.

Érettségi után a szegedi Ferenc József Tudományegyetem magyar-német szakára nyert felvételt, ahol olyan tekintélyes tanárai voltak, mint a nyelvész Horger Antal vagy az irodalmár Sík Sándor. Az ott töltött másfél év alatt jó barátságba került a Szegedi Fiatalok Körének tagjaival, Radnótival, Ortutay Gyulával, Baróti Dezsővel és Tolnai Gáborral. Nagy hatással voltak rá az ekkor már Szegeden élő Szent-Györgyi Alberték (lányuk, Nelli Karig Sára iskolatársa volt), tanácsukra módosította pályaválasztási elképzeléseit: felvételizett az orvosi egyetemre, ahonnan elutasították, majd jogot hallgatott, végül a pesti Keleti Akadémia Külkereskedelmi szakát elvégezve mérlegképes könyvelő vizsgát tett.  A család tanácsára utazott Angliába: New Castle-ben lett au-pair egy kisfiú mellett, a munka mellett nyelvtudását fejlesztette, angolt tanult előbb Durhamben, majd a londoni egyetemen megszerezte a nyelvtanári diplomát.

1937-ben tért haza Magyarországra, a Salgótarjáni Vas- és Gépgyár Váci úti üzemében angol-német levelezőként helyezkedett el. Közvetlen főnöke Justus Pál volt, kinek hatására 1943-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba. Két évig dolgozott a gyárban, innen a Kereskedelmi Bankba került, majd ezt követte újabb két év a Gróf Somsich Borkereskedelmi Részvénytársaságnál. Az ügyvezető igazgató, Zerkovitz Oszkár Bajcsy-Zsilinszky Endre híve volt, a borok mögött, a raktárban fegyvereket rejtegettek.

„…fáradhatatlan. Óriási ember. (Gyarmati Fanni Napló. 1944 decembere.)

Karig Sára is tevékenyen bekapcsolódott az antifasiszta ellenállásba: zsidókat, lengyel menekülteket, angol katonaszökevényeket mentett. Illegális nyomdát működtetett a lakásán, (Major Tamás anyakönyvmosodának nevezte), okiratokat hamisított (nyolcszor „ment férjhez”). 1944-től a Raoul Wallenberg vezette Svéd Vöröskeresztnél dolgozott, zsidó származású gyermekek tucatjai köszönhették neki az életüket (Székely Magda költő is közöttük volt); erdélyi gyerekekként magyar árvaházba, szeretetotthonokba helyezték őket. Tevékenységéért 1985-ben Világ Igaza (Yad Vasem) kitüntetést kapott Izrael államtól. A háború után a hazahozatali kormánybiztos titkára lett (nagy szükség volt rá, hisz több nyelven beszélt), miután a szervezet munkáját átvette a Kommunista Párt, a British Council munkatársa lett 1946-tól 1947-ig.

(52 perces dokumentumfilm Karig Sára életéről, középpontban a Sarkövezet című kötetének verseivel. 

Karig már az 1945. évi nemzetgyűlési választásokon részt vett a választási listák összeállításában, az 1947. augusztus 31.- i országgyűlési választásokon a II. kerületi választási központ vezetőjeként koordinálta a munkálatokat. Ebben a minőségében leplezte le a saját kerületében a kommunista párt választási csalását, visszaélését az ún. kék cédulákkal, azaz az ideiglenes névjegyzék kivonattal történő szavazás kiterjesztésével.  A postások segítségével, angol mintára konferenciahívást szervezett, s amikor a teherautón szállított emberek egy csoportja az egyik szavazókör után a következőben is újra leadta szavazatát, kiderült, hogy ugyanazokról az emberekről van szó. Karig jelentette a rendőrségnek a csalás tényét, s néhány óra alatt több teherautónyi embert tartóztattak le. Az igazáért kiálló Karig Sárát másnap, szeptember 1-jén a Ponty utcai lakásából kilépve két civil ruhás férfi várta, s a kémelhárítás lefüggönyözött kocsija a szovjet hatóságok budapesti központjába szállította. A szovjet katonai ügyészség vezetője a kihallgatások során az ellene felhozott vádakat nem látta bizonyítottnak, szabadlábra helyezését javasolta Moszkvának, ám Moszkva válasza az volt, hogy Karig jelenléte akadályozná Magyarország demokratikus fejlődését, ezért határidő nélküli száműzetésre ítélték. Még ugyanezen a napon továbbvitték az ausztriai szovjet megszállási zónába, Baden bei Wienbe, majd a neunkircheni és lembergi (ma Lvov) gyűjtőfogházi tartózkodás után 1947 decemberében a sarkövezetben található Vorkutára szállították.

„ Nekem olyan szerencsém volt, hogy mindent helybe hoztak nekem, persze, volt, amit nem fogadtam el, de volt, amit elfogadtam. Én most is meg vagyok győződve, hogy az ember a saját sorsának a kovácsa, és minden a kiválasztáson múlik. Én a legrosszabb körülmények között is éreztem jól magamat, és a legjobb körülmények között is éreztem rosszul magamat, Minden azon múlik, hogy az ember hogy választ.” (Karig Sára) 

A vorkutai munkatábor felülnézeti képe

Az Urál hegység északi részén található területen az évi átlaghőmérséklet mínusz 19 Celsius-fok, a tél hosszú, a nyár hat hétig tart. A GULAG (Javítómunka-táborok Főigazgatósága, lásd Szolzsenyicin monumentális munkáját) részeként működő szigorított, ún. javító munkatáborban kétszáz személyes barakkokban laktak az internáltak, akik között nemcsak politikai foglyokat találunk, hanem köztörvényeseket is. A munka három műszakban folyt, Karig dolgozott agyagbányában, tőzeg kitermelésen, kertészetben. Fizikai állapota leromlott, megbetegedett, többször operálták. A táborban igazán nem tudták, hogy mit kezdjenek vele, ráadásul még elítélve sem volt sohasem, így végül könnyített munkát kapott, előbb ápolónő, majd a tábor könyvkötője lett. Későbbi megnyilatkozásaiban a lágerben eltöltött hét év pozitív tapasztalatait többször is megerősíti. A megpróbáltatásokon a nagyfokú alkalmazkodási és kapcsolatteremtő képessége, a fiatal korában megszerzett gyakorlati tudása segítette át. A táborban életre szóló barátságokat kötött (az oroszok mellett a lettek és észtek álltak hozzá a legközelebb), s nem utolsó sorban ott tanult meg oroszul, ukránul, ami későbbi szerkesztői és műfordítói munkáját is segítette.

Visszaemlékezést sohasem írt, de a vorkutai évek emlékeit verseiben megörökítette. Barátai születésnapi meglepetésként 1995-ben Sarkövezet címmel, Orbán Ottó bevezetőjével jelentették meg verseit a Philobiblon Antikvárium és Könyvkiadó kiadásában. (A szöveg a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható.)

Nem a halál

Nem a halál, az élet a rém.
és ahogy épül a sarki vasút-
töltéshez a tátongó csatorna,
a kínzott test a gát peremén
nem tudja, kész-e már a norma.

pattog a jég és zuhan a csákány.
Ha meg mersz állni, dermeszt a fagy.
Renegát rabok állnak a vártán,
De nem ők mondják, hogy nem szabad

a sarki éj metsző szelével
egyaránt űzi az őrt s a rabot,
s az északi fény ívéig ér el,
Sztálin, vak haragod.

Sztálin 1953. márciusi halála után a SZU-ban is megváltozott a politikai helyzet, elkezdődött a táborok felszámolása. Karig Sára 1953 végén indult haza, a lembergi elosztótáboron keresztül hivatalosan hadifogolyként lépte át a magyar határt, s december 2-án érkezett meg a Ponty utcai lakásába. 40 éves volt, amikor hazatért, egészsége megromlott, 66%-os rokkantnak nyilvánították, sokáig klausztrofóbiás volt, minden zárt helyiségben rosszul érezte magát. Ennek ellenére aktívan teltek napjai, későbbi nyilatkozataiban (az egyik legemlékezetesebb interjút Gergely Ágnes készítette,  megjelent a Kritika 1987. november 21-i számában) arról beszélt, úgy érezte, a harmadik élete kezdődik el. Nyelvvizsgákat tett le, fordítói tanfolyamot végzett, 1957-ben pedig az ELTE magyar-néprajz szakos levelező hallgatója lett.

„ A huszadik század legtraumatikusabb élménye az izoláció. Háború, hadifogság, börtön, láger. S mennyien izolálódtak, mert az általuk szeretett ember eltűnt! Mint az anyám. Vagy az apám, aki belehalt abba, hogy engem elvittek. Mikor hazajöttem, 1954-ben az volt érzésem, hogy fölösleges vagyok idehaza, de a család és a baráti kör szeretete, és az, hogy Domokos János már akkor a bizalmába fogadott, amikor még nem is voltam rehabilitálva, és felvett szerkesztőnek az Új Magyar Könyvkiadóhoz, a későbbi Európához, kárpótolt engem az egyéni élet teljes hiányáért.” (Karig Sára)

Századfordító magyarok 

 Beszélgetés Karig Sára (1914-1999) költő, műfordító és szerkesztő életéről, majd részlet az általa fordított Ny. Csukovszkij A kislány c. tévéjátékból.

(https://nava.hu/id/3361419/)

Barátai segítették a visszailleszkedésben, fordított, a táborban sok szovjetunióbeli kis népet ismert meg, nagy kedvvel fordította meséiket, de kedvencei közé tartoztak az afrikai mesék is. Munkát is kapott, szerkesztő és lektor lett az Új Magyar, későbbi nevén Európa Kiadónál. Megtanult bolgárul, s az orosz mellett angolból is fordított, az ő tolmácsolásában ismerhetjük meg Bulgakov, Tagore vagy Agatha Christie több művét. A kiadóban főszerkesztői posztot kapott, ám politikailag támadták (csak 1957-ben rehabilitálták) s visszaminősítették szerkesztőnek. Karig Sára azonban rendületlenül dolgozott tovább, s 60 évesen még a Pártba is belépett. Olyan műveket gondozott többek között, mint Károlyiné naplója, aki később a teljes hagyatékot is rábízta. Nevéhez a mai napig egyedülálló világirodalmi sorozatok gondozása fűződik, mint az Égtájak (antológia) vagy a Modern könyvtár.

Szakmai munkájának legátfogóbb vállalkozása a Népek meséi című sorozat szerkesztése volt, a 84 kötetből álló, a világon egyedül álló sorozat 1956-tól 1990-ig jelent meg.

1988-89-ben az 1956-os Intézet Oral History Archívuma (OHA) életút interjút készített Karig Sárával. A beszélgetés szerkesztett változata (sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Schmal Alexandra), amelyben 1974-ig meséli el az életét, halála után 20 évvel, 2019-ben a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában jelent meg A szerencse lánya címmel. Az életút interjú készítője, Bakonyi Éva így vall Karig Sáráról a könyv bevezetőjében:

 „ A legfontosabb, amit tanultam tőle, hogy mindenben meg lehet találni a pozitívumot, még a legrosszabb dologban is van valami jó. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa. A legcsodálatosabb az ő történetében a világhoz való hozzáállása, megingathatatlan pozitív életszemlélete, életszeretete. Így lett ő a szerencse lánya.”

(folytatás következik)

Mészöly Miklós-díj, 2020

Csabai László író kapta az idei Mészöly Miklós-díjat a Magvető Kiadónál megjelent, A vidék lelke című novelláskötetéért. A díjat Szörényi László irodalomtörténész, a Mészöly Miklós Egyesület elnöke adta át a szekszárdi Művészetek Házában a 17. alkalommal rendezett Mészöly-emléknapon.

Csabai László 1969-ben született Nyíregyházán, első elbeszéléskötete, A hiéna reggelije 2006-ban jelent meg. A szakmai és közönségsikert a Szindbád-történetei (Szindbád, a detektív (2010), Szindbád Szibériában (2013), Szindbád, a forradalmár (2017) hozták meg számára. A szerző 2014-ben Békés Pál-, 2018-ban Artisjus-díjat kapott.

interjú 

Csabai László: Kötöttségek nélkül . Könyvesblog. 2013. július 13. 

részlet

 A vidék lelke (részlet) Litera. 2019. október 19.

kritika

A történelem nem sokáig engedi boldogan élni az embert. Könyvesblog. 2019. december 1. 

irodalmi kalendárium 2020

január 2. 100 éve született Isaac Asimov, amerikai író és biokémikus, a tudományos-fantasztikus irodalom mestere

január 4. 80 éves Kao Hszing-csien, Nobel-díjas, kínai próza- és drámaíró

január 17. 200 éve született Anne Brontë, angol írónő

január 20. Mészöly Miklós-díj, 2020

január 29. 70 éves Vámos Miklós, író

január 31. 85 éves Óe Kenzaburó, Nobel-díjas, japán író

február 1. 30 éve hunyt el Sziveri János, író, költő

február 3. 90 éve született Csoóri Sándor, Kossuth-díjas költő, író.

február 9. 80 éves John Maxwell Coetzee, Ausztráliában élő Nobel-díjas dél-afrikai regényíró, irodalomtörténész, kritikus

február 24. Elhunyt Csukás István, író, költő

március 2. Artisjus-díj, 2020 - irodalom

március 10. 100 éve született Boris Vian, francia író, költő, muzsikus

március 11. 90 éves Sándor Iván, író, kritikus, esszéista

március 20. 250 éve született Friedrich Hölderlin, német költő

április 7. 250 éve született William Wordsworth, angol romantikus költő

április 13. 80 éves J. M. G. Le Clézio, Nobel-díjas, francia regényíró

április 14. 70 éve született Esterházy Péter

április 22. Aegon-díj, 2020.

április 30. Hazai Attila-díj,2020.

május 3. 400 éve született Zrínyi Miklós, költő, író, a magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb alakja, a Szigeti veszedelem szerzője

május 4. 100 éve született Margaret Durrell, brit írónő

május 11. 300 éve született Karl Friedrich Hieronymus Freiherr von Münchhausen, hivatalnok és kalandor

május 12. 175 éve halt meg Batsányi János, magyar költő

május 14. Libri-díj, 2020

június 3. Nyári Margó Fesztivál, 2020

június 9. 150 éve halt meg Charles Dickens, angol regényíró

június 18. 70 éves Szilágyi Ákos, költő, esztéta, műfordító

július 5. 80 éves Tolnai Ottó, Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító

július 23. 150 éve született Cholnoky Jenő, író, földrajztudós

július 30. 75 éves Patrick Modiano, irodalmi Nobel-díjas, francia író

augusztus 7. 80 éves Domonkos István, József Attila-díjas magyar író, költő

augusztus 22. 100 éve született Ray Bradbury, amerikai író, a sci-fi irodalom képviselője

augusztus 31. 200 éve halt meg Ungvárnémeti Tóth László, költő

szeptember 7. 150 éve született Alekszandr Ivanovics Kuprin, orosz író

szeptember 21. 125 éve született Szergej Jeszenyin, orosz költő

szeptember 23. 150 éve halt meg Prosper Mérimée, francia író, műfordító, művészettörténész

október 4. 450 éve született Pázmány Péter, esztergomi érsek, teológus, író

október 6. 85 éves Tőzsér Árpád, Kossuth-díjas és József Attila-díjas szlovákiai magyar író, költő, szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész, műfordító

október 10. 125 éve született Lin Jü-tang, kínai író

október 22. 150 éve született Ivan Alekszejevics Bunyin, Nobel-díjas, orosz író, költő, műfordító

november 23. 100 éve született Paul Celan, német költő, műfordító, irodalomkritikus

november 28. 100 éve született Somlyó György, költő, író, fordító

december 4. 70 éves Rakovszky Zsuzsa, író, költő, műfordító

december 5. 150 éve halt meg Id. Alexandre Dumas, francia író

december 6. 85 éves Bertók László, József Attila- és Kossuth-díjas magyar író, költő

december 14. 125 éve született Paul Éluard, francia költő