"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)

2018. június 21., csütörtök

Elhunyt Kányádi Sándor

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A költőre a Valaki jár a fák hegyén című versével emlékezünk.

Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

"Az 1994-es keltezésű Valaki jár a fák hegyén az erdélyi és az egyetemes magyar költészetnek, a vallási-spirituális létélményekkel telítődő elégikus-gondolati vallomáslírának, egyszersmind egy diabolikus történelmiséget megszenvedett lélek (poszt)modern, posztkoloniális bizonytalansághangulatában, rezignációjában létösszegző számadásnak egy remeke. Emblematikus, összefoglaló kompozíció, önportré és üzenet, bensőséges konfesszió és távlatos világképkonstrukció, sorsatmoszferikus embermegjelenítés és archaikusan megtisztított  mindenséglátomás."

Bertha Zoltán"Valaki jár a fák hegyén". Egy Kányádi-versremek és környéke
In: Tanulmányok Kányádi Sándorról. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004.




A Helikon Kiadó Hangzó Helikon sorozatának első kiadványa volt a Kaláka együttes Kányádi Sándor megzenésített verseit tartalmazó CD és verseskönyv.

Kányádi Sándor a Digitális Irodalmi Akadémián.

2018. június 18., hétfő

foci és irodalom

Oroszországban zajlik a 2018-as labdarúgó-világbajnokság. A latin betűk olyan kortárs magyar írók munkáiból válogatott, amelynek témája, a foci.


„…Elég ledobni a trikókat kapufának. Vagy a táskákat. Ettől eddig a kapu. Egy többé-kevésbé sík terület, szerény eszközök. Bármilyen labda megfelel. Egy labda, olyan emberfej nagyságú. A friss bőr szaga. Kiteszi. Tedd ide. A labdát terelgetik. Kézzel nem. Kézzel nem nagy művészet, kézzel a lányok dobálják. Gömb és az ember, megunhatatlan mozgássorozatok. Támadás, csel, átadás. Szerel, véd. Valóban úszott a levegőben. Egy csel. Jól elemezhető, boldog szerkezetek. Ahogy elhozza két védő között, ezek a mozdulatok. A hálóba emel. Fölmegy, elfejeli, lelassítod és visszajátszod. A labda kifli-pályája negyven méteres átadásnál. Hallatlanul finom, szörnyű kemény. Durva. Lovagias. Elegáns és erőszakos. A csapatom, az enyimek, a mi városunk, haza, az utcánk, külön, az enyéim, ezek mi vagyunk. Hierarchia és munkamegosztás, tekintély és szolidaritás. Mindenki tudja, ki milyen, hogy mire lehet számítani. Hátra jön-e, ha kell. Olyan, ahogy játszik, úgy játszik, ahogy él. Ott van-e. Tudja-e, hogy ez nem vicc, ez futball, a játék nem vicc. Egy gól. Mindenki tudja, mi az. Mi értük el, bár inkább: de) ő rúgta be. Gólt értünk el, és az - nem túlzás – csodálatos: nem szórják, nem potyog. Ritkán esik gól, a gól: csoda.(…)"

Kukorelly Endre: A futball mint akarat és képzet
In: Kukorelly Endre: Napos terület
Budapest: Pesti Szalon, 1994.

A foci a huszadik század legnépszerűbb magyar sportja, irodalmunkat is kezdettől szenvedélyesen foglalkoztatja Karinthytól Mándy Ivánon át napjainkig. A magyar íróknak nemcsak témája, hanem kedvtelése is a foci. Évtizedekkel ezelőtt legendás íróválogatott alakult SzocReál néven, egyszerre utalva a korszak legnagyobb csapatára, a Reál Madridra és a hivatalos irodalmi kánonra, a szocialista realizmusra. Az új Magyar  Íróválogatott 1993-ban alakult, nemzetközi kupákban is jeleskednek.

A kortárs irodalom a legkülönbözőbb műfajokban játssza a futballt. Íme, néhányan a mezőnyből:

Benedek Szabolcs: Focialista forradalom
Budapest: Libri, 2013.

Darvasi László: A titokzatos világválogatott: a labdarúgás története
Budapest: Magvető, 2006.

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
Budapest: Magvető, 2006.

Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából
Pozsony: Kalligram, 2015.

Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik
Budapest, Ab Ovo, 1995.

Kiss Ottó: Focisták kézikönyve (gyerekkönyv)
Budapest: Pozsonyi Pagony, 2012.

Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs: történetek a titkos magyar focikönyvből
Pozsony: Kalligram, 2012.

Lázár Ervin: Foci (képes mesekönyv)
Budapest: Móra, 2014.

Mándy Iván: A pálya szélén
Budapest: Magvető, 1963.

Pető Péter: Leshatár: világvégi futballpályákon
Budapest: Pesti Kalligram, 2017.

Sajó László: A futball ábécéje és más történetek
Budapest: Osiris, 2014. 

Tandori Dezső: Nagy gombfocikönyv: A Liverpool a Vízivárosban
Budapest: Móra, 1980.

Tizenegy dressz: focinovellák. Vál., szerk., utószót írta Tarján Tamás
Budapest: General Press, 1996.

Eső 2001/1., 2010/2., Foci-tematikus számok


"A pálya legunalmasabb, legcéltalanabb területe az öt és feles, és mégis. Csak kapukirúgásra szolgál, már arra se, hanyagul odadobják a labdát a környékére, mintha ott se lenne. Már ott sincs. Meg állítólag a kapusokat védi, nem igaz. Dögkeselyű csatárt az öt és feles nem állítja meg, a labdát a kapussal együtt a hálóig rugdalja, hogy a bíró is biztos legyen a dolgában. Gól. Az öt és felesnek semmi értelme, mégis itt van, itt lesz. És ha térdig ér a sár, a hó, az öt és felest letakarítják, bevetik fűrészporral, a drukkerek aggódva nézik. Az öt és feles a miénk. Misztériuma van, tudják a kapusok és a csatárok.
Szentély. Ott túl már a gól van. Ahhoz meg mi közünk. Véráztatta, kies vidék itt e, tudja a centerhalf, ő szokta orrba vágni a centert, szögletre várván. Mit nekem a tizenhatos vonala, mely perdöntő, a tizenegyes pont, mely előtt meghajol minden ítélet-végrehajtó! Még a korner köríve is izgalmasabb Tenálad, negyedkörív, fél gól, ámde nem. Szeretlek. Itt vagyok. Hon."
Sajó László: Nekifutás
In: Sajó László: Öt és feles
Budapest: Osiris, Magyar Narancs, 2008.

2018. május 25., péntek

Elhunyt Philip Roth

„Doktor úr, drága doktor úr, tudja mit, ADJUK VISSZA A ZSIDÓNAK AZ ÖSZTÖN-ÉNT! Szabadítsa fel ennek a kedves zsidó gyereknek a libidóját, jó? Emeljen árat, ha kell – bármit megadok érte! Csak ne rettegjek többé a sötét és alattomos gyönyöröktől!”

A hatvanas években vagyunk, az amerikai New York közeli Newark városában. Főhősünk, a 33 éves Alex Portnoy monológját halljuk, a pszichoanalitikus, dr. Spielvogel kanapéján fekve. Portnoy első generációs értelmiségi, folyamatosan őrlődik és szorong a kispolgári zsidó család fojtogató légkörében, különösen az anya parancselven működő nevelési attitűdje bénítja meg: teljesít az iskolában, a munkahelyén, de a számára bonyolultnak tűnő emberi viszonyok rendszerébe nem tud beilleszkedni, ez különösen a nőkhöz való viszonyában mutatkozik meg. A 2018. május 22-én 85 éves korában elhunyt Philip Roth Portnoy-kór című regénye nemcsak a szakmai és közönségsikert hozta meg írójának a mű megjelenésnek évében, 1969-ben, a szerző Alex személyiségét olyan találóan ábrázolta, hogy a regény címe az orvosok által használt kórkép összefoglaló neve lett.


Philip Roth 1933. március 19-én született Newarkban (New Jersey). Egyetemi tanulmányait a Rutgers, Bucknell és a Chicagói Egyetemen végezte, angolból szerzett diplomát. Később angolt, majd vendégíróként több egyetemen is oktatott kreatív írást. Első műve az Isten veled, Colombus (Goodbye, Colombus) című elbeszéléskötete nagy sikert aratott és a National Book Award (Nemzeti Könyvdíj) nyertese lett 1960-ban. 

„Roth zsidóságában problematikus író, akit sok támadás ért, amiért a zsidó középosztály életét szatirikusan, olykor maró gúnnyal ábrázolja. Maga Roth nem zsidó származását tekinti identitása alapjának; saját bevallása szerint semmi olyan kapocs nem köti a zsidósághoz, ami más embertársaihoz ne kötné. Ugyanakkor elismeri, hogy prózaművészete zsidó élményvilágból táplálkozik. Szerencséjének tartja, hogy zsidónak született, mondja; zsidónak lenni komplikált, érdekes, erkölcsileg igényes, nagyon is egyedi élmény, ami kedvére való.” Bollobás Enikő Az amerikai irodalom története (A zsidó-amerikai irodalom)

A hetvenes évek végére megalkotta írói alteregóját, Nathan Zuckerman alakját, az 1979-től 1986-ig keletkezett regényeit Zuckerman-trilógiának is nevezik. 

Az „amerikai trilógia” első részében, a Pulitzer-díjat kapott Amerikai pasztorál (American Pastoral) című regényének főhőse, Swede Lvov newarki sztársportoló az amerikai kispolgár, az átlagember, akinek élete akkor omlik össze, amikor kamaszlánya a vietnámi háború idején terroristává válik. A trilógia második kötete, a Kommunistához mentem feleségül (I Married a Communist). A történetet a hatvanöt éves író, Nathan Zuckerman meséli el, a mű főhőse, a kommunistává lett rádiószínész, Iron Rinn. A harmadik kötetben, A szégyenfoltban (The Human Stain) a rasszizmussal megvádolt Coleman Silk egyetemi professzor kálváriáját követhetjük végig az 1990-es évek Amerikájában.


„Egyszerre élvezetes és nehéz. Roth hallatlanul kimunkáltan ír, nagyon átgondolt, sűrű, néha igen hosszú mondatokban – semmi fölösleg –, és hatalmas, árnyalt szókinccsel. Fordítás közben nemcsak arra kell nagyon ügyelni, hogy – az angol és a magyar nyelv alapvető szerkezeti különbsége miatt – nehogy eltolódjanak a hangsúlyok, hanem eközben arra is, hogy semmi ki ne maradjon a sok információból. De ahol rövidek a mondatok, például élő párbeszédben, ott meg az élő beszéd természetes folyása adja fel a leckét. Persze épp ettől élmény jó írót fordítani” – (Nemes Anna, Roth magyar fordítója.)

Roth írói aranykorát a Shylock-hadművelet (Operation Shylock) című regényének megjelenésétől (1993) számítják. Az író, aki egyben hőse is művének, egy napon arról értesül, hogy Jeruzsálemben felbukkant, sőt előadást tart egy másik Philip Roth, aki nemcsak a nevét bitorolja, hanem a küllemét is: olyannyira hasonlít rá, hogy a barátai azt hiszik, ő van Izraelben. Másik nagy sikerű, a Sabbath színháza (Sabbath's Theater) című regényében az idősödő bábjátékos, Mickey Sabbath kéjsóvár személyisége esendő és emberi figurát takar. 

Amerikai pasztorál, amerikai film (2016)
rendezte Ewan McGregor

Roth, aki számtalan amerikai és nemzetközi irodalmi díjat kapott, az irodalmi Nobel-díjat, bár évről-évre felröppent a neve az esélyesek között, soha nem nyerte el, annak ellenére, hogy a The New York Times Book Review 2006-ban közzétett, az elmúlt huszonöt év legeslegjobb amerikai irodalmi művének tartott listáján 22 könyvből hat a szerző munkája volt.

Az 51 alkotói év után (termése 31 mű) Roth 2014-ben visszavonult az írástól és a nyilvános szereplésektől. Utolsó könyve 2010-ben jelent meg Nemezis címmel, amely egy kitalált, 1944-ben kitört gyermekbénulás-járványról szól. 

„Szárnyalás és nyögés. Frusztráció és szabadság. Inspiráció és bizonytalanság. Bőség és üresség. Lángolás és zavar. A kettősség hullámzása, amelynek minden tehetség ellenáll. És a rettenetes magány. És a csönd: 50 év egy csendes szobában, mintha egy medence alján ülnék, és kipréselni valamit ebből a csöndből, amely ha minden jól megy, napi jutalomként egy használható szöveg ajándéka.” 
(Roth a regényírásról

2018. május 17., csütörtök

Libri irodalmi díj, 2018

Tompa Andrea kapta az idei Libri irodalmi díjat a 2017-ben megjelent Omerta című regényéért. A közönségdíjat Bödőcs Tibor  Addig se iszik című paródiakötetéért vehette át.


interjú


Tompa Andrea: Jobban tennénk, ha néha kicsit kussban maradnánk (24.hu)







„Mit jönnek mindig a szerencsével? Nem kell nekem is megdolgozni érte? Fáradjanak ide kora nyáron, négy órakor, mert akkor kelek, s már kint vagyok a kertben. Honnét veszik, hogy nekem minden sikerül? Mert nem sorolom el mind, ami nem sikerült, az ugyanis nem kell látszódjon. Az az én bajom kell legyen, nem kötöm senkinek az orrára. S nem is állítom ki, mint más, amelyik tudja, hogy nem jó neki a virágja vagy a gyümölcse vagy a hibridje, valami hibája van, kéne fejlessze és dolgozzon rajta, de gondolja: hátha szerencséje lesz, és nem veszik észre. Ami nem sikeredik, fogom, vágom le, dobom ki. Vagy adom oda felesbe a hóstáti gazdának itt alattam, annak az asszonya viszi a piacra. A nép megveszi, mert az nem tudja a nemesítést, s a nevem sincs ráírva. Én azt nem mutogatom, ami nem sikeredik. Most aztán magyarázhatom a deklarációmat.” (részlet a regényből)


-visszhang

Keresztesi József: Az „Omerta” margójára (Műút)

Sípos Balázs: Gátá  (Revizor)


2018. május 9., szerda

Gyukics Gábor 60

Gyukics Gábor költő, műfordító 60 éves. Ebből az alkalomból a szerző fordításában megjelent Medvefelhő a város felett. Észak-amerikai indián költők antológiája című kötetet mutatjuk be.



"Jelen kötetben huszonnégy kortárs észak-amerikai költő verseit fordítottam magyarra. Ezek a költők nem a regények és legendák indiánjai, csupán az ő leszármazottaik. Sokan közülük kevert vérű családban születtek, mégis hisznek indián őseik hagyományaiban, a természet szeretetében, és igyekeznek fenntartani azt, dacára annak, hogy ők már városban élnek, ahol egyetemi tanárok, muzeológusok és könyvtárosok, értelmiségiek. Verseik ezért olyan szögből tudják megmutatni a jelent, a mai világot, de a természetet és az amerikai tájakat is, ahonnan mi azt soha nem látjuk. 
Az indiánok  ugyanis otthon vannak. " (részlet az előszóból)




Allison Hedge Coke (huron-metisz; cseroki-krík indián költő): Klánnővér (Clan Sister)

Imádkozni jöttem
énekelni jöttem
jöttem, hogy táncoljak neked

hogy szóljak neked, emelkedj
újfent, iszonytatóan
a pulzárok mögött.
A mindenségbe.
A csillagokig.

Emlékszem
amikor anyánkon pihentünk,
követtük a csillag útját
minden éjszaka.

Üdvözöltük
mozdulataikat,
pillantásukat.
Az alant ellentétes világok,
fölül nyolcágú csillagokban
tükröződnek.

Most sólyomtollal
döföm át a földet,
rostos tollhegyen
áll meredten.

Kijelölöm az ősi ösvényt,
a szellemiség ösvényét.
Mutatom az irányt,
ahogy a csillagok
minden átkelőnek.

Bár idevezetlek,
engedélyezve magányod,
ne merd túlértékelni belépésedet.



2018. május 1., kedd

Hazai Attila-díj, 2018

2018. április 28-án a Nyitott Műhelyben adták át a Hazai Attila-díjat. Az elismerést az idén Orcsik Roland író, költő, szerkesztő vehette át. 

Hazai Attila-díjat 2012 őszén, az író halálának évében alapították, célja, hogy pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.



Orcsik Roland legutóbbi kötete, a Fantomkommandó 2016-ban jelent meg a Pesti Kalligram Kiadónál.

részlet a regényből (Litera)

- A tonalitás diktatúrája. Csehy Zoltán kritikája (Jelenkor)






videóinterjú a szerzővel

2018. április 19., csütörtök

Daniel Kehlmann, a Könyvfesztivál Budapest Nagydíjas írója


2018. április 19-től 22-ig a Millenárison rendezik meg a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. A rendezvényen mintegy 25 ország közel 100 alkotója, 400 hazai és határon túli magyar szerző, előadóművész közreműködik a fesztiválhoz kapcsolódó eseményeken: könyvbemutatók, dedikálások, irodalmi műsorok tarkítják a programot. Bemutatkoznak az elsőkötetes európai szerzők, a fesztivál díszvendégeként pedig Szerbiát köszönthetjük.

A Budapest Nagydíjat Daniel Kehlmann, a kortárs német-osztrák irodalom egyik legnépszerűbb szerzője veszi át Budapest polgármesterétől, a díjazottat Darvasi László laudálja.



Kehlmann 1975-ben született Münchenben, 1981-ben családjával Bécsbe költözött, tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, ahol filozófiát és irodalomtudományt hallgatott.
Első regénye az 1997-ben megjelent A Beerholm-illúzió (Beerholms Vorstellung) volt, amelynek középpontjában egy fiatal, világhírű illuzionista áll. Ezt követően neves német újságokban (Frankfurter Allgemeine Zeitung, Frankfurter Rundschau) publikált recenziókat és esszéket.

Magyarul először az Én és Kaminski (Ich und Kaminski) című regényét vehettük kézbe 2003-ban. A mű főhőse egy fiatal újságíró, Sebastian Zöllner, egy rég elfeledett festőművész, Manuel Kaminski élettörténetét akarja minden áron megírni.
„Ha létezik olyan könyvem, amely rám is terápiás hatással volt, akkor ez az. Ebben kiadtam a kulturális újságírás fölötti mérgemet. Éspedig nem úgy, hogy átkozódtam, szitkozódtam, hanem hogy énperspektívából írtam a becsvágy mérgező hatásáról. A Kaminski egy roppant ambiciózus, felületes fiatalemberről szóló szatíra, egy olyan emberről, aki mindenáron sokra akarja vinni. És mikor megírtam, úgy éreztem, én magam is megszabadultam a bennem dolgozó becsvágy káros hatásától” - nyilatkozta Kehlmann az És-ben.


A világhírt A világ fölmérése (Die Vermessung der Welt, 2005) című regénye hozta meg számára. Németországban 2,3 millió példányt adtak el belőle (jó ideje tananyag a német irodalomoktatásban) és 46 nyelvre fordították le. A regény az egymástól eltérő metódussal dolgozó két német tudós, a gyakorlati módszerekkel vizsgálódó Alexander von Humboldt és az elméletet előtérbe helyező helyező Carl Friedrich Gauss alakján keresztül követi a világ szellemi birtokbavételének kalandját. Ám a valós történeti események elbeszélését átszövik a fikciós szálak. Kritikusai közül volt, aki történelmi regényként értékelte a művet, volt, aki az esszé műfajához sorolta, de a szerző tárgyi tudását és páratlan humorát mindannyian kiemelték.

„Az olvasó inkább a felület mögött sejtheti meg a két figura hallatlan méreteit, mégpedig több irányban is: egyrészt érzékeljük a világ megismerésére irányuló mohóságot, a felvilágosult eszmélet mámorát, a tények kiváltotta részegséget; másrészt azonban látnunk kell a két tudós emberi gyöngeségeit, tudáshalmozó törtetését, más világokkal szembeni tapintatlanságát és emberi kíméletlenségét” - írja Báthori Csaba a Magyar Narancs 2007. január 25-i számában megjelent kritikájában.
A könyvből azonos címmel forgatott filmet 2012-ben mutatták be, hangoskönyv-változatát (Rátóti Zoltán előadásában hallhatjuk a művet) 2008-ban jelentették meg Magyarországon.

A 2009-ben megjelent Hírnév. Regény kilenc történetben (Ruhm. Roman in neun Geschichten) műfaja a ma oly divatos novellafüzér. S hogy a szereplők szerteágazó történetei az idős, egoista filmszínésztől a neurotikus bloggerig a laza, könnyed szerkezetben képesek-e regénnyé szövődni, majd eldönti az olvasó.

„Évekkel később, mikor már teljesen felnőttek és mindegyikük kifejlesztette boldogtalanságának sajátos formáját, Arthur Friedland egyik fia sem tudta visszaidézni, kinek az ötlete volt megnézni a hipnotizőr előadását azon a délutánon.”
Így kezdődik Kehlmann F című regénye, amely 2013-ban látott napvilágot Németországban. A könyvet a 2015-ös Budapesti Könyvfesztiválon (a díszvendég Jonathan Franzen volt, akivel közismerten jó barátok) maga az író mutatta be a magyar olvasóközönségnek. A rendhagyó családtörténetnek is értelmezhető regényben Arthur, az apa, az író egy napon egy illuzionista-előadásra viszi el három fiát, ám a hipnotizőr provokáló kérdéseinek hatására kilép addigi életéből, elhagyja családját. Húsz évvel később befutott szerzőként találkozunk vele, a három fiúból az egyik pap lett, ám nem hisz Isten létezésében, a másik befektetési tanácsadóként idős emberek pénzét csalja el, a harmadik fiú vonzódott a festészethez, de csak a képhamisításig jut el, igaz, komoly vagyonra tesz szert. A több nézőpontból elmesélt történet a sorsunkra kiható olyan kérdésekre kínál választ, mint a sorsszerűség és a véletlen kapcsolata.

A tavaly megjelent El kellett volna menned című művében Kehlmann kirándulást tesz a horror műfajába. A naplóformában megírt történetben egy alkotói válsággal küzdő író a hegyvidékre utazik családjával, hogy készülő forgatókönyvén dolgozzon, ám a magányos hétvégi ház egy Stephen King-i kísértettörténet helyszínévé válik.


Az idei Könyvfesztiválra megjelenő Tyll című regényéről így vall Fodor Zsuzsa, Kehlmann műveinek magyar fordítója, akinek pontos, érzékeny interpretálásában olvashatjuk a szerző minden Magyarországon megjelent munkáját. „Műfajilag a Tyll meghatározhatatlanul sokrétű: a Tyll-szál, amely végigfut a regényen, vagy amelyre a regény nyolc fejezete fel van fűzve, pikareszk regény, a harmincéves háború története történelmi regény, amely alaposan meg van tűzdelve a prózaírásról, a hadi tudósításról, a színjátszásról, vallásról, tudományról és áltudományról, költészetről szóló elmélkedésekkel. És ismét a dramaturgiai érzék: a harmincéves háború szörnyűségeit egy-egy jelenetbe sűrítve érzékelteti, de csataleírások helyett a csataleírások lehetetlenségéről értekezik. Egyszerre mulatságos és megrázó."