Kármán József és Fanni

„Ó, be jó itt!... Veteményeskertünk ajtaja megett, melyen a gyümölcsösbe járnak, a sövényt vastagon befutotta a komló, amely általfonódik egy szép kökényfácskára, és ezen nyájas boltozat alatt áll az én kis asztalkám, amelynél oly jóízű az olvasás. Ide lopom ki magamat sok vasárnap délutánján és sok korán reggelen, mikor senki sem lát, senki sem bánt. Itt olvasok orozva, itt írok, itt sírok orozva.”

Fanni hagyományai (részlet)

Kármán József 1769. március 14-én született Losoncon egy protestáns lelkészfamília gyermekeként. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Pesten jogot tanult, amit később Bécsben folytatott, ahol nemcsak a német nyelvet sajátította el, hanem irodalmi műveltségre is szert tett. Itt ismerkedett meg Markovics Miklósné grófnéval, szerelmi viszonyuk idején folytatott német nyelvű levelezésüket Székely József fordította le magyarra 1860-ban. 

1791 őszén visszatér Pestre, majd a következő évben belép az egyik szabadkőműves páholyba, bejáratos az előkelő szalonokba, sűrűn fordul meg a főúri házakban (Ráday, Beleznay, Podmaniczky), ahol kapcsolatba kerül korának neves íróival és tudósaival.

1794 elején Schédius Lajos egyetemi tanárral és Pajor Gáspár orvostanhallgatóval együtt elindítják az Uránia című folyóiratot, amelynek anyagát többségében valószínűleg Kármán maga írta, illetve fordította. A lap azonban nem tudott elég előfizetőt szerezni, s mecénásuk visszavonulása miatt csak három száma jelent meg.

1795-ben Losoncra való hazautazásában a jakobinus mozgalom perével kapcsolatos letartóztatások is közrejátszhattak. Június 3-án bekövetkezett haláláról többféle feltevés született (a nemi és tüdőbetegségen át még az öngyilkossági szándék is felmerült).

„Hijjamot érzem, eggy Része Szívemnek nints betöltve…” (Fanni hagyományai)

Kármán József nevű szerzőt és műveit Toldy Ferenc vezette be a magyar irodalmi kánonba a Kisfaludy Társaságban tartott 1843-as előadásában. S még ugyanebben az évben a Nemzeti Könyvtár sorozatban megjelentette az eredetileg 1794–95-ben az Uránia második és harmadik kötetében napvilágot látott művet, a Fanni hagyományait, s szerzőjeként Fannit nevezte meg. Az eredeti környezetéből kiragadott szöveget, a gondolatjelekkel és sorkihagyással elválasztott naplójegyzeteket római számmal jelzett fejezetekre tagolta.

„A kisregény, amely az Uránia három folytatásának összerakásából konstruálódik, a szentimentális levélregény konvencionális történetsablonját követi: a szüzsé szerint egy fiatal lány szerelemre lobbanása, majd a beteljesületlenség miatt bekövetkező halála alkotja a voltaképpeni tárgyat. A szenvedő érzékeny lélek ábrázolásának természetes, a XVIII. század végi epikában közkeletű módja volt az egyes szám első személyű elbeszélés, a szubjektív közlésformák (napló, levél) imitálásával megvalósított vallomásosság. A mű újszerűsége nem elsősorban az adaptálásban áll – annál is inkább, mert a levélregény műfajának meghonosítására nem ez az első kísérlet a magyar irodalomban –, sokkal inkább a regénytípus poétikai lehetőségeinek sikeres kihasználása érdemel figyelmet”, írja Szilágyi Márton Hatás és hagyomány: A Fanni hagyományai című tanulmányában.

Szilágyi úgy vélekedik, hogy 1843-ban Toldy egy életmű megkonstruálását végezte el, ilyen névvel sem író, sem műve nem létezett, a mai napig kizárólag Toldy Ferenc nyomán – s szemléletével – vagyunk képesek Kármán Józsefről beszélni. Többször is hangsúlyozza, hogy a Fanni hagyományainak filológiailag leghitelesebb változata az első megjelenés (három részre széttagolt, egymáshoz képest szigorúan elválasztott naplóbejegyzések formájában létező szövegegységek), s Toldy textológiai kezdeményezése nemcsak a szöveg töredékességének a struktúráját mosta el, hanem a regény időkezelésének értelmezését is befolyásolta.

„A szerző keresésének kényszerneurózisa”

1865-ben egy Zilahy Károly által szerkesztett, eredetileg magyar nőírók költői műveit bemutató antológiába két prózai mű is bekerült, többek között a Fanni hagyományai, ám Zilahy itt már nemcsak közreadót látott Kármánban, hanem átdolgozót is.(„Kármán simító keze a művön világosan látszik.”)

1857-ben Székely József a Nővilágban Fanny címmel megjelent írásában Fanni szerzőségét erősítette meg, Kármán itt a szerelmes férfi szerepét kapta, akinek karjai között hunyt el Fanni, s ő is nemsokára kedvese után halt. Székely volt, aki összemosta Fanni alakját Markovicsnéval, viszonyuk dokumentációját, (lsd. életrajz fentebb) német nyelvű levelezésüket ő fordította és jelentette meg. 

Beöthy Zsolt összeegyezhetetlennek tartotta a grófnő „élvsovár” személyiségét és Fanni ártatlanságát. Később az álláspont úgy módosult, hogy Kármán és Fanni szentimentális lelkületét azonosították, s ez tovább vezetett ahhoz a ponthoz, hogy T-ai Józsit találták hasonlónak Kármánhoz, mondván, hogy a szerző (Kármán) saját naplójegyzeteit véve alapul saját fájdalmát egy nőre átruházva írta meg művét.

Prónai Antal 1897-ben Fannit mint ihletadó személy létezését tételezte föl, de szerzőnek Kármánt tartotta, Markovicsné szerepét pedig modellként határozta meg.

Gyulai Pál kiadásában 1875-ben először jelenik meg a Fanni hagyományai önállóan, s a műhöz írt Bevezetőjében Gyulai egyértelműen Kármánt jelöli meg a szöveg szerzőjeként.

Ám ennek ellenére a közbeszéd része maradt Fanni élete és személyisége, Paulikovics Lajos 1878-ban „történelmünk 14 kiváló hölgye között mutatja be „Fanni írónőt”.

„Csak a szöveg”

1994. november 10-11. között Fanni hagyományai DEkonFERENCIA II. címmel rendhagyó konferenciát szerveztek a Szegedi Egyetemen. Az előadások anyaga könyv formájában is megjelent Odorics Ferenc és Szilasi László szerkesztésében. A konferencián az irodalomtörténészek és szépírók szakítva a klasszikus irodalomtörténeti sémákkal, a posztmodern irodalomelméleti iskolák szempontjaival felvértezve (Roland Barthestól Michel Foucault-ig) mondták el gondolataikat a Fanni hagyományairól.

Az irodalomtörténészek közül a legprogresszívebben Milbacher Róbert közelített a Fanni-problémakör felé. Előadásában abból indult ki, hogy a „»Fanni hagyományai« szintagmával jelölt mű nem létezik a magyar irodalmi kánonban, amennyiben elfogadjuk, hogy a mű kritériuma a lezártság és a konkrétság.” A különféle kiadásokban nem ugyanaz a szöveg olvasható, s Toldy Ferenc alapozása, miszerint egyszerre teremtett művet és szerzőt, az 1843-as kiadással teljesen megváltoztatta az 1795-ös Uránia-beli szöveget. Az 1993-as Kerényi-kiadás (lsd. Régi magyar regények, Budapest, Unikornis, 1993.) ugyan visszatért az eredeti szöveghez, de Kármán szerzősége mellett tette le a voksot.

A”Fanni hagyományai” tehát műként nem, viszont Szövegként jelen van a magyar irodalmi hagyományban, azaz csak Szövegként olvasható (lásd barthesi szövegfogalom).

Milbacher a Fanni-diskurzus legnagyobb problémáját abban látja, hogy a szöveg olvasása helyett a szerző kilétét firtatják, Kármán-kéziratok pedig nincsenek (az Uránia névtelen dolgozataival van dolgunk), a szerző nevével „csupán két versikét, néhány hivatalos levelet, egy német nyelvű levelezést (Markovicsné!) szignálhat az irodalomtörténet, az e név alatt kerengő életmű csupán feltételezések és különféle filológiai hókuszpókuszok eredménye”. Milbacher Toldy Ferenc manipulatív szerepét emeli ki ennek alátámasztásául, aki először Fannit önálló szerzőként jelezve, Kármán műveinek és életrajzának megkonstruálásával (1843-as belső borítóján Kármán és Fanni elképzelt portréját is közreadta) a későbbi diskurzus irányát, a „szerző keresésének kényszerneurózisát” sugallta.

„V. Megbíztatok, és esküszöm, megvolt bennem a kölcsönös jóindulat, ahogy áldott emlékezetű iskolaigazgatónk ott a Berzsenyiben mondta. Én akartam szeretni. De nem ment. Nem, az istennek se. Nem tudtam másnak olvasni, mint szenvelgő libának.

VI. Csak a mondatok maradtak. Azokba kapaszkodtam. Pedig csak úgy lettek szépek: szemergett rájuk az idő, ide-oda elmozdultak, kopások és repedések, egy új szem pillantásai.”

Németh Gábor: A feje a bácsinak- napi jegyzések és levelek

(In: Fanni hagyományai DEkonFERENCIA II.)  

irodalom

Kármán József: Fanni hagyományai (a mű szövege a Magyar Elektronikus Könyvtárban)

Roland Barthes: A szöveg öröme

Budapest, Osiris, 1996.

Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma

Budapest, Balassi K. , 1995.

Borbély Szilárd: Műfaji minták a Fanni hagyományaiban. (online is olvasható)

Studia Litteraria, Tomus XXXVI., Debrecen, 1998.

Devescovi Balázs: A mítosz és Fanni: a Kármán József körüli legendák és a Fanni hagyományait környező mítosz(ok) elemzése (diskurziválása) 5.0
Budapest: Osiris, Szeged: Pompeji, 2000.

Fanni hagyományai DEkonFERENCIA II. , Szeged (in Mojo) , 1994. november 10-11.
Szeged: Ictus Kiadói BT : József Attila Tudományegyetem, 1995.

Michel Foucault: Mi a szerző? 

In: uő. Nyelv a végtelenhez. Tanulmányok, előadások, beszélgetések

Debrecen, Latin Betűk, 1999.

Fried István: Élet és irodalom a Fanni hagyományai-ban. 

In. Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1988.

Szilágyi Márton: Kármán József és Pajor Gáspár Urániája (online is olvasható)
Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998.