A könyvtárak bezártak, az olvasótermek elcsendesedtek. A latin betűk új sorozatában, a digitális olvasmányokban olyan szépirodalmi művekre hívom fel a figyelmet, amelyek szabadon hozzáférhetőek az interneten. Tudom hogy szépirodalmat nem igazán jó online olvasni, hiányzik a könyv fizikai teste, színe, illata, tapintása, de azt gondolom, hogy ezekben a zord időkben sokat jelenthet a digitális szöveg is. Ezúttal Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című művét mutatom be.
"nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."
Herman Ottó termékeny és kalandos életútja
Breznóbányáról indult 1835. június 26-án. A felvidéki szász családban született
fiú a természet iránti érdeklődését orvos édesapjától örökölte, aki amatőr
természetkutató volt. Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott, ám apja korai
halála miatt abba kellett hagynia az egyetemet, géplakatosnak állt, s autodidakta módon képezte magát. Ez a szellemi szabadság egész
életén át végigkísérte, amikor felajánlották neki a Műegyetem zoológiai tanszékét, a politikai okokon túl a tudományos függetlenségét féltve az ajánlatot
elutasította. Pályájának elindulásában a kor két kiemelkedő tudósa segítette:
Brassai Sámuel, „az utolsó erdélyi polihisztor” konzervátori állást kínált neki
a kolozsvári Erdélyi Múzeumi Egyletnél, feladata a Mezőség állat- és
növényvilágának összegyűjtése volt. De politikai és magánéleti csalódásai miatt
(Jászai Mari visszautasította házassági ajánlatát) hamar elhagyta a várost,
Budapestre ment, ahol Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum
állattárába őrsegédnek.
Lázas kutatómunkába kezdett, majd megjelent első könyve, a Magyarország pókfaunája (1876-1879). Kiemelkedő arachnológiai eredményeit jelzi, hogy
328, közöttük 36 új pókfajt határozott meg. Az 1887-ben kiadott A magyar halászat könyve a halfajok leírásán túl a halászat néprajzi hagyományait is
bemutatta. 1888-ban Norvégiában vett részt tanulmányúton, jelentős madártani
anyagot gyűjtött, tapasztalatait Az északi madárhegyek tájáról című
művében osztotta meg az olvasókkal. Fontosak még néprajzi kutatási, régészeti munkái, s ne
feledkezzünk meg politikusi pályafutásáról sem, hosszú ideig országgyűlési
képviselőként tevékenykedett.
A zoológiai művek publikálásán túl Herman Ottó
tudományszervező tevékenysége is úttörő értékű. Munkásságának kiemelkedő
területe az ornitológia volt.
Az első nemzetközi madarászkongresszust Rudolf trónörökös
kezdeményezésére Bécsben tartották 1884-ben. A legfőbb cél az volt, hogy a
madártannak önálló, tudományos tekintélyt szerezzenek. Herman Ottó 1890
tavaszán madárvonulási megfigyeléseket szervezett. A Fertő - Balaton - Drávafok
háromszögben és a Velencei-tónál 16 ornitológus három hónapig
reggeltől estig járta a határt, s pontos feljegyzéseket készítettek, melyik
madár érkezett haza téli szállásáról. A megfigyelés
eredményei Európa-szerte elismerést arattak, s a második madártani kongresszus
szervezője nem lehetett más, mint Herman Ottó. Az 1891-ben Budapesten tartott
konferencia központi témája a madármegfigyelő hálózat kiépítése volt. Már csak
az intézményes keretek hiányoztak, s Herman – „aki tanszék nélkül is iskolát
nevelt”, ahogyan Lambrecht Kálmán írja Herman Ottó élete című könyvében –
1893-ban azzal a 16 munkatárssal,
(Chernel István, Csörgey Titusz, Schenk Jakab), akikkel a vonuló madarak
érkezését rögzítette, megalapította a világon elsőként a Magyar Ornitológiai
Központot (ma MME).
Az önálló telephellyel rendelkező, az amatőrök munkájára
építő központ fő feladata egy adatbázis (ma MME Monitoring Központ) kiépítése
volt, ide érkeztek be a jelentések a madarak tavaszi érkezéséről, gyűjtötték a
begytartalmakat, amelyből eldöntötték, melyik hasznos és melyik káros
gazdaságilag, a terepmadarászok meghatározásra ide küldték be a ritkább
madarakat. Vönöczky-Schenk Jakab vezetésével elindult a madárgyűrűzés,
itt készültek a mesterséges odúk prototípusai, (Csörgey Titusz Útmutató a
mesterséges fészekodúk alkalmazásához), s itt szerkesztették a madártani
folyóiratot, az Aquilát. Elkészültek a magyar madárvilág első kézikönyvei: Chernel István Magyarország madarai 1898. névjegyzéke, és Herman Ottó A madarak
hasznáról és káráról című könyve.
A madarak hasznáról és káráról ( A
földmivelő , kertészkedő, halászó és pásztorkodó magyarság használatára)
először 1901-ben jelent meg, Herman életében négy kiadást élt meg (1902.,
1904., 1908., 1914.), németül (1903), angolul (1909). Népszerűségét mutatja,
hogy a Biblia és Petőfi összes költeményei mellett ezt a könyvet olvasták a
legtöbben akkoriban. A legutóbbi, 2012-es (Nemzeti Könyvtár 6.) kiadás ugyan
üdvözlendő, de nagy formátuma miatt hátizsákba, kabát belső zsebébe nem tehető,
erdős-mezős sétáink alkalmával magunkkal nem vihető.
A szöveget Csörgey Titusz rajzai illusztrálják, aki több évtizeden át Ábrahámhegyen élt. A házat később épp
Schenk Jakab vette meg!
„Ennek a kis könyvnek legfőbb rendeltetése az, hogy a
madarak hasznáról és káráról tiszta képet fessen, mert ezen fordul meg az, hogy
a földmívelő, kertészkedő, szóval a gazdálkodó magyarság mindenképpen helyesen
bánjék az ég madaraival”– írja Herman a Darányi Ignácz, földművelésügyi
miniszter megbízásából, állami megrendelésre készült mű előszavában.
A könyv első részében többféle tudományág, az antropológia,
néprajz, nyelvészet, biológia, etológia és az ökológia szemszögéből vizsgálja a
madarak életét. Ír az emberekkel való kapcsolatuk alakulásáról, sorra veszi a
madárral kapcsolatos szólásokat és közmondásokat, népi elnevezésüket
(megtudhatjuk például, hogy a vetési varjú a pápista, a dolmányos pedig a
kálomista), összegyűjti a madárdalokat kifejező hangutánzó szavainkat,
tárgyalja testfelépítésüket, életmódjukat, kiemeli védelmük fontosságát,
különös tekintettel a téli etetésre.
A könyv címében megfogalmazódott dilemmára is megadja a
választ: „a kérdés eldönthetetlen, több hasznot vagy több kárt okoz-e akár
a dolmányos, akár a vetési varjú, a csóka, szarka, vagy az erdő, mező, a kert,
és a levegőég, a vizek, a puszták, a szikek, rétségek és kaszálók bármely
madara? (…) nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges
van."
2020-ban csak megerősíteni tudjuk Herman Ottó szavait,
védelemre szorul az egész populáció, hisz az utóbbi 30 év alatt 421 millióval csökkent Európában a vadmadarak száma, s az egyik legnagyobb vesztes, a veréb. S mindig örülünk a madarak védelmét szolgáló hírnek: New York állam azzal segíti a költöző madarak tájékozódását a vándorlási időszakban, hogy lekapcsolja az állami épületek megvilágítását.
A könyv második felében a Magyarországon akkor ismert 375
madárfajból 108 leírását adja, s a Chernel-féle határozóra épít. Vizsgálódásainak kiindulási alapja a megfigyelés és a
személyes élmény. S nemcsak arról ír, hogy a gazdának mindennapi
tevékenységében milyen szerepe van a madaraknak (a haszon és a kár), de arra is
felhívja a figyelmet, hogy a gyönyörködésen túl, mit tanulhatunk mi, emberek tőlük.
A kék cinege, aki velünk együtt gyakorló városlakóvá
vált, „fejebúbja eleven kék, homloka, pofája
fehér; szemén át a tarkófelé húzódva sötétes vonás; a fehér pofa hátúl és alúl
feketésen szegélyezve; hasa és farcsíkja kénsárga, inkább czitromos; farka és
szárnya, mint a szilva hamva kék; a szárnyon egy rovott, fehéres pásztácska.
Csőre olyan, mint egy szorult búzaszem, lába kékes. Fészke szűk nyílású
faodvakba van rakva, finom anyagból és nagypuhán. Fészekalja pedig héttől-tizig
váltakozik. Tojása a szénczinegééhez hasonlít, de sokkal kisebb.
Legékesebb és leghasznosabb
madaraink közül való, mely, mint czinegetársai is, fáradhatatlan munkása az
erdőnek, a kertnek, gyümölcsösnek s a rovarok pusztításával kiszámíthatatlan
hasznot okoz. Milliókra rúg az egy-két czinegecsalád által elpusztított káros
bogárság száma és meg van számlálva, hogy egy párocska 17 óra alatt
négyszázhetvenötször tért vissza fiaihoz eledellel.
Igazi kincs, melyet meg kell
becsülni. Nem ritka.”
A madarak hasznáról és káráról megjelenése óta eltelt
száz év alatt a technika szédületes fejlődése az ornitológia tudományát is
átírta. Madárgyűrűzésről már Herman is beszámol, (fióka korában
alumíniumgyűrűt teszünk a lábára), ma jeladó berendezésekkel tudjuk követni
a madarak útját, hogy csak egy példát említsünk. Ha korszerűbb és bővebb
ismeretekre vágyunk, akkor ,mondjuk, a Collins-féle határozót visszük magunkkal
madarászásaink során. Lélegzetelállító felvételeket láthatunk, ha megnézzük David Attenborough A madarak élete című sorozatát vagy a Vándormadarak
című filmet.
Akkor miért Herman Ottó? Azért, mert ötvözi a tudományos
stílust a közvetlenséggel, s az élményszerűség irodalmi szöveget és nyelvezetet
teremt. Mi meg csak arra biztatjuk az olvasót, hogy
fogjon egy kötetet, menjen ki a szabadba, heveredjen el a fűben: kedély és
derű s a madarak iránti el nem múló szeretet árad a könyvből.
Nagyvárosi madarak
dokumentumfilm (2011.)
(írta és rendezte: Berta Enikő)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése