"Bejártam, mondhatnám az egész világot, a Sarkvidékektől az Egyenlítő környékének félelmetes őserdein keresztül Kína, Japán, majd Amerika tájképi nagyszerűségei közé. Lenyűgöző nagyságú a norvég fjord, hangos kacagáshoz hasonlítanám a Garda-tó tájképi pompáit, jártam az Alpok gleccserein, meg a Spitzbergák tundráin, láttam a sivatagot, meg az indiai barlangtemplomokat, ott voltam a mongol pusztákon meg a mandzsu őserdőkben, de akárhol másztam fel valami hegytetőre, sehol sem voltam megelégedve a kilátással, mert nem volt benne a Balaton." (Cholnoky Jenő)
"Mit tehet a költő? Volt egyik könyvem címe még a múlt században. És mit tehet a költő, kérdezem most újra, megöregedve, elmúlt éveim völgyében állva, mint egy még mindig almákkal pirosló vén almafa, akire váratlanul vers-kazlat zúdítanak, mintha egy hernyótalpas, hatalmas vastorony-karú konténerből, óriás páncélcsajkából döntenék ártatlan árva fejére a versekkel-teleírt papírlárvát. Csak áll és mereng, mint a szibériai télben zsalu-tetőig behavazott füstölgő kicsi ház. Tűnődik, mert megérti, hogy az embernek semmi nem elég! Se a szerelem, se az isten-hiány, transzcendens tudat, se az élet-mámor, elvágyódás, remény, várakozás-bódulat. A nagy tudós, a rejtelem-kutató versekbe ágyazza szorongását, élet-igenét, bepólyázza önmagát önmagával, hogy ne vacogjon úgy fagyos mindenségben, hogy ne féljen a létezés titkát tovább kutatni. Mi ez? Kín, önvédelem, a kívánság tajték-áradása, az egyedülvalóság másban-folytatása? Összefoglaló bűntudat, szétszóródó csillagszóró szikratű-csillagos megváltóra-várakozás. Boldogság, vagy boldogtalanság. Magam is gyakorlom e kegyetlen és fárasztó mámoros mesterséget, több mint hatvan éve már, de még mindig nem tudom. És tudja-e a tudós? A versekké háborodott szerelem és igény az isteni bizonyosságra. Legyen ez a pár sor a tudós jövő-útlevele! Belépő-kártya a tudományon túli másik világba. És olyan féltés, ahogy a szülő félti, amíg él, a gyermekét. Mert azt is tudom, hogy e bódulat, remény-hit és mámor alatt mérhetetlen szakadék tátong, üres végtelen a hiányból, szenvedésből és magányból, s a lehetetlen mély és lehetetlen-széles szakadékban a versíró úgy lebeg, mint egy leszállni, megpihenni nem tudó madár, mert nincs szikla-tüske, a hasadék-földoldalból kilógó hajszálcső-gyökérfátyol, kígyótörzsként kihurkolódó pikkelyes, korhadtan vedlő fa-ág, amire leszálljon. Csak lebeg és verdes és rebeg kolibri-gyorsan. És barna szemeiből vér bugyog könnyek helyett."
In: Juhász Ferenc: A végtelen tükre. Versprózák, 2007-2015. Budapest, Kossuth Kiadó, 2015.
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A költőre a Valaki jár a fák hegyén című versével emlékezünk.
Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon valaki jár a fák hegyén vajon amikor zuhanok meggyújt-e akkor még az én tüzemnél egy új csillagot vagy engem is egyetlenegy sötétlő maggá összenyom s nem villantja föl lelkemet egy megszülető csillagon valaki jár a fák hegyén mondják úr minden porszemen mondják hogy maga a remény mondják maga a félelem
"Az 1994-es keltezésű Valaki jár a fák hegyén az erdélyi és az egyetemes magyar költészetnek, a vallási-spirituális létélményekkel telítődő elégikus-gondolati vallomáslírának, egyszersmind egy diabolikus történelmiséget megszenvedett lélek (poszt)modern, posztkoloniális bizonytalansághangulatában, rezignációjában létösszegző számadásnak egy remeke. Emblematikus, összefoglaló kompozíció, önportré és üzenet, bensőséges konfesszió és távlatos világképkonstrukció, sorsatmoszferikus embermegjelenítés és archaikusan megtisztított mindenséglátomás."
Bertha Zoltán: "Valaki jár a fák hegyén". Egy Kányádi-versremek és környéke
In: Tanulmányok Kányádi Sándorról. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004.
A Helikon Kiadó Hangzó Helikon sorozatának első kiadványa volt a Kaláka együttes Kányádi Sándor megzenésített verseit tartalmazó CD és verseskönyv.
Oroszországban zajlik a 2018-as labdarúgó-világbajnokság. A latin betűk olyan kortárs magyar írók munkáiból válogatott, amelynek témája, a foci.
„…Elég ledobni a trikókat kapufának.
Vagy a táskákat. Ettől eddig a kapu. Egy többé-kevésbé sík terület,
szerény eszközök. Bármilyen labda megfelel. Egy labda, olyan emberfej
nagyságú. A friss bőr szaga. Kiteszi. Tedd ide. A labdát terelgetik.
Kézzel nem. Kézzel nem nagy művészet, kézzel a lányok dobálják. Gömb és
az ember, megunhatatlan mozgássorozatok. Támadás, csel, átadás. Szerel,
véd. Valóban úszott a levegőben. Egy csel. Jól elemezhető, boldog
szerkezetek. Ahogy elhozza két védő között, ezek a mozdulatok. A hálóba
emel. Fölmegy, elfejeli, lelassítod és visszajátszod. A labda
kifli-pályája negyven méteres átadásnál. Hallatlanul finom, szörnyű
kemény. Durva. Lovagias. Elegáns és erőszakos. A csapatom, az enyimek, a
mi városunk, haza, az utcánk, külön, az enyéim, ezek mi vagyunk.
Hierarchia és munkamegosztás, tekintély és szolidaritás. Mindenki tudja,
ki milyen, hogy mire lehet számítani. Hátra jön-e, ha kell. Olyan,
ahogy játszik, úgy játszik, ahogy él. Ott van-e. Tudja-e, hogy ez nem
vicc, ez futball, a játék nem vicc. Egy gól. Mindenki tudja, mi az. Mi
értük el, bár inkább: de) ő rúgta be. Gólt értünk el, és az - nem túlzás
– csodálatos: nem szórják, nem potyog. Ritkán esik gól, a gól:
csoda.(…)"
Kukorelly Endre: A futball mint akarat és képzet
In: Kukorelly Endre: Napos terület
Budapest: Pesti Szalon, 1994.
A foci a huszadik század legnépszerűbb magyar sportja, irodalmunkat
is kezdettől szenvedélyesen foglalkoztatja Karinthytól Mándy Ivánon át
napjainkig. A magyar íróknak nemcsak témája, hanem kedvtelése is a foci.
Évtizedekkel ezelőtt legendás íróválogatott alakult SzocReál néven,
egyszerre utalva a korszak legnagyobb csapatára, a Reál Madridra és a
hivatalos irodalmi kánonra, a szocialista realizmusra. Az új Magyar Íróválogatott 1993-ban alakult, nemzetközi kupákban is jeleskednek.
A kortárs irodalom a legkülönbözőbb műfajokban játssza a futballt. Íme, néhányan a mezőnyből:
Benedek Szabolcs: Focialista forradalom
Budapest: Libri, 2013.
"A pálya legunalmasabb, legcéltalanabb területe az öt és feles, és mégis. Csak kapukirúgásra szolgál, már arra se, hanyagul odadobják a labdát a környékére, mintha ott se lenne. Már ott sincs. Meg állítólag a kapusokat védi, nem igaz. Dögkeselyű csatárt az öt és feles nem állítja meg, a labdát a kapussal együtt a hálóig rugdalja, hogy a bíró is biztos legyen a dolgában. Gól. Az öt és felesnek semmi értelme, mégis itt van, itt lesz. És ha térdig ér a sár, a hó, az öt és felest letakarítják, bevetik fűrészporral, a drukkerek aggódva nézik. Az öt és feles a miénk. Misztériuma van, tudják a kapusok és a csatárok.
Szentély. Ott túl már a gól van. Ahhoz meg mi közünk. Véráztatta, kies vidék itt e, tudja a centerhalf, ő szokta orrba vágni a centert, szögletre várván. Mit nekem a tizenhatos vonala, mely perdöntő, a tizenegyes pont, mely előtt meghajol minden ítélet-végrehajtó! Még a korner köríve is izgalmasabb Tenálad, negyedkörív, fél gól, ámde nem. Szeretlek. Itt vagyok. Hon."
„Doktor
úr, drága doktor úr, tudja mit, ADJUK VISSZA A ZSIDÓNAK AZ ÖSZTÖN-ÉNT!
Szabadítsa fel ennek a kedves zsidó gyereknek a libidóját, jó? Emeljen árat, ha
kell – bármit megadok érte! Csak ne rettegjek többé a sötét és alattomos
gyönyöröktől!”
A
hatvanas években vagyunk, az amerikai New York közeli Newark városában.
Főhősünk, a 33 éves Alex Portnoy monológját halljuk, a pszichoanalitikus, dr.
Spielvogel kanapéján fekve. Portnoy első generációs értelmiségi, folyamatosan
őrlődik és szorong a kispolgári zsidó család fojtogató légkörében, különösen az
anya parancselven működő nevelési attitűdje bénítja meg: teljesít az iskolában,
a munkahelyén, de a számára bonyolultnak tűnő emberi viszonyok rendszerébe nem
tud beilleszkedni, ez különösen a nőkhöz való viszonyában mutatkozik meg. A 2018. május 22-én 85 éves korában elhunyt Philip Roth Portnoy-kór című regénye nemcsak a szakmai és közönségsikert
hozta meg írójának a mű megjelenésnek évében, 1969-ben, a szerző Alex
személyiségét olyan találóan ábrázolta, hogy a regény címe az orvosok által
használt kórkép összefoglaló neve lett.
Philip Roth 1933. március 19-én született Newarkban (New Jersey). Egyetemi tanulmányait a Rutgers, Bucknell és a Chicagói Egyetemen végezte, angolból szerzett diplomát. Később angolt, majd vendégíróként több egyetemen is oktatott kreatív írást. Első műve az Isten veled, Colombus (Goodbye, Colombus) című elbeszéléskötete nagy sikert aratott és a National Book Award (Nemzeti Könyvdíj) nyertese lett 1960-ban.
„Roth zsidóságában problematikus író, akit sok támadás ért, amiért a zsidó középosztály életét szatirikusan, olykor maró gúnnyal ábrázolja. Maga Roth nem zsidó származását tekinti identitása alapjának; saját bevallása szerint semmi olyan kapocs nem köti a zsidósághoz, ami más embertársaihoz ne kötné. Ugyanakkor elismeri, hogy prózaművészete zsidó élményvilágból táplálkozik. Szerencséjének tartja, hogy zsidónak született, mondja; zsidónak lenni komplikált, érdekes, erkölcsileg igényes, nagyon is egyedi élmény, ami kedvére való.” Bollobás Enikő Az amerikai irodalom története (A zsidó-amerikai irodalom)
A hetvenes évek végére megalkotta írói alteregóját, Nathan Zuckerman alakját, az 1979-től 1986-ig keletkezett regényeit Zuckerman-trilógiának is nevezik.
Az „amerikai trilógia” első részében, a Pulitzer-díjat kapott Amerikai pasztorál (American Pastoral) című regényének főhőse, Swede Lvov newarki sztársportoló az amerikai kispolgár, az átlagember, akinek élete akkor omlik össze, amikor kamaszlánya a vietnámi háború idején terroristává válik. A trilógia második kötete, a Kommunistához mentem feleségül (I Married a Communist). A történetet a hatvanöt éves író, Nathan Zuckerman meséli el, a mű főhőse, a kommunistává lett rádiószínész, Iron Rinn. A harmadik kötetben, A szégyenfoltban (The Human Stain) a rasszizmussal megvádolt Coleman Silk egyetemi professzor kálváriáját követhetjük végig az 1990-es évek Amerikájában.
„Egyszerre élvezetes és nehéz. Roth hallatlanul kimunkáltan ír, nagyon átgondolt, sűrű, néha igen hosszú mondatokban – semmi fölösleg –, és hatalmas, árnyalt szókinccsel. Fordítás közben nemcsak arra kell nagyon ügyelni, hogy – az angol és a magyar nyelv alapvető szerkezeti különbsége miatt – nehogy eltolódjanak a hangsúlyok, hanem eközben arra is, hogy semmi ki ne maradjon a sok információból. De ahol rövidek a mondatok, például élő párbeszédben, ott meg az élő beszéd természetes folyása adja fel a leckét. Persze épp ettől élmény jó írót fordítani” – (Nemes Anna, Roth magyar fordítója.)
Roth írói aranykorát a Shylock-hadművelet (Operation Shylock) című regényének megjelenésétől (1993) számítják. Az író, aki egyben hőse is művének, egy napon arról értesül, hogy Jeruzsálemben felbukkant, sőt előadást tart egy másik Philip Roth, aki nemcsak a nevét bitorolja, hanem a küllemét is: olyannyira hasonlít rá, hogy a barátai azt hiszik, ő van Izraelben. Másik nagy sikerű, a Sabbath színháza (Sabbath's Theater) című regényében az idősödő bábjátékos, Mickey Sabbath kéjsóvár személyisége esendő és emberi figurát takar.
Amerikai pasztorál, amerikai film (2016)
rendezte Ewan McGregor
Roth, aki számtalan amerikai és nemzetközi irodalmi díjat kapott, az irodalmi Nobel-díjat, bár évről-évre felröppent a neve az esélyesek között, soha nem nyerte el, annak ellenére, hogy a The New York Times Book Review 2006-ban közzétett, az elmúlt huszonöt év legeslegjobb amerikai irodalmi művének tartott listáján 22 könyvből hat a szerző munkája volt.
Az 51 alkotói év után (termése 31 mű) Roth 2014-ben visszavonult az írástól és a nyilvános szereplésektől. Utolsó könyve 2010-ben jelent meg Nemezis címmel, amely egy kitalált, 1944-ben kitört gyermekbénulás-járványról szól.
„Szárnyalás és nyögés. Frusztráció és szabadság. Inspiráció és bizonytalanság. Bőség és üresség. Lángolás és zavar. A kettősség hullámzása, amelynek minden tehetség ellenáll. És a rettenetes magány. És a csönd: 50 év egy csendes szobában, mintha egy medence alján ülnék, és kipréselni valamit ebből a csöndből, amely ha minden jól megy, napi jutalomként egy használható szöveg ajándéka.”
Tompa Andrea kapta az ideiLibri irodalmi díjat a 2017-ben megjelent Omerta című regényéért. A közönségdíjat Bödőcs TiborAddig se iszik című paródiakötetéért vehette át.
„Mit jönnek mindig a szerencsével? Nem kell nekem is megdolgozni érte? Fáradjanak ide kora nyáron, négy órakor, mert akkor kelek, s már kint vagyok a kertben. Honnét veszik, hogy nekem minden sikerül? Mert nem sorolom el mind, ami nem sikerült, az ugyanis nem kell látszódjon. Az az én bajom kell legyen, nem kötöm senkinek az orrára. S nem is állítom ki, mint más, amelyik tudja, hogy nem jó neki a virágja vagy a gyümölcse vagy a hibridje, valami hibája van, kéne fejlessze és dolgozzon rajta, de gondolja: hátha szerencséje lesz, és nem veszik észre. Ami nem sikeredik, fogom, vágom le, dobom ki. Vagy adom oda felesbe a hóstáti gazdának itt alattam, annak az asszonya viszi a piacra. A nép megveszi, mert az nem tudja a nemesítést, s a nevem sincs ráírva. Én azt nem mutogatom, ami nem sikeredik. Most aztán magyarázhatom a deklarációmat.” (részlet a regényből)
Gyukics Gábor költő, műfordító 60 éves. Ebből az alkalomból a szerző fordításában megjelent Medvefelhő a város felett. Észak-amerikai indián költők antológiája című kötetet mutatjuk be.
"Jelen kötetben huszonnégy kortárs észak-amerikai költő verseit fordítottam magyarra. Ezek a költők nem a regények és legendák indiánjai, csupán az ő leszármazottaik. Sokan közülük kevert vérű családban születtek, mégis hisznek indián őseik hagyományaiban, a természet szeretetében, és igyekeznek fenntartani azt, dacára annak, hogy ők már városban élnek, ahol egyetemi tanárok, muzeológusok és könyvtárosok, értelmiségiek. Verseik ezért olyan szögből tudják megmutatni a jelent, a mai világot, de a természetet és az amerikai tájakat is, ahonnan mi azt soha nem látjuk.
Az indiánok ugyanis otthon vannak. " (részlet az előszóból)
2018. április 28-án a Nyitott Műhelyben adták át a Hazai Attila-díjat. Az elismerést az idén Orcsik Roland író, költő, szerkesztő vehette át.
A Hazai Attila-díjat 2012 őszén, az író halálának évében alapították, célja, hogy pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.
Orcsik Roland legutóbbi kötete, a Fantomkommandó 2016-ban jelent meg a Pesti Kalligram Kiadónál.
