10 éve hunyt el Cseh Tamás

10 éve, 2009. augusztus 7-én hunyt el Cseh Tamás. Ebből az alkalomból Bérczes László interjúkötetét ajánljuk az olvasók figyelmébe. A kötet második kiadása tavaly jelent meg az Európa Kiadó gondozásában.

A könyv húsz beszélgetést tartalmaz, amelyek 2006. augusztus 27. és október 9. között készültek, az utóirat pedig egy évvel később, 2007. június 8-án íródott.

A felütés mellbevágó, a 2006. szeptemberi Bakáts téri koncert után vagyunk, néhány héttel azelőtt rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak Cseh Tamás tüdejében. Az ember ilyen hír hallatán megdermed és zavarban érzi magát, de Bérczes ezt azonnal feloldja és teszi a továbbiakban is, a betegségről végig nyíltan, természetesen beszélnek.
Az olvasó azonban nem hagyományos életút-interjút kap. S nemcsak azért, mert a két szereplőt több évtizedes barátság köti össze, s a közvetlen beszélgetős stílus végig megmarad, hanem azért is, mert Bérczes nem mechanikus kérdezz-felelek ritmust diktál, bár nagyon is tudatosan építkezik; mint egy szeizmográf figyel, érzékel, megjelöli a témát, oda-vissza ugrálnak térben és időben, s ettől aztán lazábbá válik a szerkezet, de nem tördelődik szét. Bérczes minden beszélgetés elején rögzíti az adott pillanatot: az egészségi állapotot, a kezelések hatásait, vagyis a jelent, innen kalandoznak el a múltba, de a jövőről is szó esik a reményteljes gyógyulás fényében.

A könyvnek természetesen van egy kronologikus szálra felfűzhető menete is, melynek kiindulópontja a tordasi gyermekkor. A falusi környezet, a természethez kötődő élmények Cseh Tamás egész életét meghatározták. Majd jöttek a budapesti kamaszévek, az első gitár, amit egy gyufaszállal pengetett, zenélés a gimnáziumi együttesben, ne feledjük, a 60-as években vagyunk!

S aztán a pálya elindulása, az első fellépés a Kex-szel a Citadellán, majd az első lemez, a Levél nővéremnek Másik Jánossal, az első koncert a Huszonötödik Színházban, dalok, lemezek, fellépések, színházak (Katona, Bárka): a sikerek, s mindezzel együtt a törések, a legsúlyosabb, a hét éves szünet Bereményivel.

S aki mai szóhasználattal ikonná válik, azt legendák övezik, ebből is kapunk bőven ízelítőt: hogyan találkozott Bereményi Gézával, a szövegek írójával, hogyan született az első dal, az Ócska cipő, de olvashatunk az Iskola utcai albérletről, ahol Baksa Soós János egy napon ott hagyta a gitárját (disszidálásának jelzése volt ez), a pesti művésztársaságról (Szentjóby, Erdély Miklós, Bódy Gábor) és így tovább.

A hagyományos interjú köteteknek mindig van egy fejezete, amely a művész privát szféráját kutatja, tárja fel, s az olvasó lázasan keres valamiféle emocionális indíttatást az életmű vonatkozásában. Ezekről is szó esik a beszélgetések során: a Budapesthez való kötődés, a kővágóörsi és bakonybéli ház, az indiánosdi, vonzódás a régi tárgyakhoz, s természetesen a család éltető ereje mind fontos szálak Cseh Tamás életében, de valahogy azt érezzük, hogy az életforma és az életpálya nem válik ketté, szerves egészet alkot.

S mindezek után a legfontosabb kérdés megválaszolása még hátravan, mi a titka ezeknek a daloknak, miért válhatott generációk meghatározó alapélményévé.

„…a dalszerzés mindvégig megmaradhatott pusztán a belső alkotói feltételeket szem előtt tartó, ha úgy tetszik, privát ügynek. S épp ez a különleges autonómia tette lehetővé, hogy olyan közösségi élménnyé válhassanak, amely közvetlenül a privát élettapasztalatokban találja meg a kapcsolódási pontjait. A szűkre zárt Kádár-kor (és ami később belőle visszamaradt) a mindennapi reményeket és félelmeket is kompromisszumok tárgyává teszi, és ennek az élethelyzetnek a tragikomikumát a klasszikus dalokban megszólaló figura nem is annyira kimondja, mint inkább megjeleníti, a belülről ismerős tétovaság, önsajnálat vagy éppen önáltatás finom iróniával ellensúlyozott fordulataival idézi meg" - írja Keresztesi József a Revizor online kritikai portálon.

Cseh Tamás-Bereményi Géza: Születtem Magyarországon

Emberek a csúcson. Könyvek a Mount Everestről

100 éve született Sir Edmund Hillary (Auckland, 1919. július 20. – Auckland, 2008. január 11.) új-zélandi hegymászó, aki 1953. május 29-én Tendzing Norgaj serpával együtt elsőként mászta meg a Föld legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet.

A Mount Everest, a világ legmagasabb hegye 8848, az újabb mérések szerint 8850 m. A tibetiek számára több ezer éve ismert és számon tartott Csomolungma (jelentése: a Föld legjóságosabb Istenasszonya), Mijolangszangma, az Öt Hosszúéletű Nővér egyikének lakóhelye Nepál és Tibet (ma kínai fennhatóság alatt) határán áll. A britek a Himalája trigonometriai méréseit 1852-ben fejezték be, s ekkor vált egyértelművé, hogy az addig Peak XV leltári számon azonosított csúcs a világ legmagasabb hegye. A nyugati világ nem elégedett meg a tibeti névvel, s a kutatást végző hadmérnök, Sir George Everest után a hegy Mount Everestként vonult be a köztudatba.

Az Everest-irodalom bemutatásának élére Roberto Mantovani: Hegymászók a világ tetején. Budapest, Gabo, 2001. című műve kínálkozik. Az osztrák Kurt Diemberger bevezetőjével ajánlott munka az 1990-es évek közepéig követi az Everest történetét. A könyv különleges archív fotókra épül, egyik legérdekesebb része az Akik feljutottak című fejezet, amelyben részletes kronológiai áttekintést kapunk a sikeres expedíciókról.

Az Everest megmérése csak az első állomás volt, de az expedíciók több évtizedig várattak magukra. A Dalai Láma 1920-ban megadta az engedélyt a tibeti beutazásra, s 1921. január 12-én induló első brit expedíció 5270 m-ig jutott, a következő évben a 7000 m-t is elérték különösebb felszerelés nélkül. De nem adták föl, 1924-ben újra visszatértek!

A csapat tagja volt egy lángoló tekintetű, Cambridge-ben végzett történelem tanár, George Leigh Mallory, a hegymászás történetének egyik legemblematikusabb alakja, aki „mászás közben egyedül csak rá jellemző mozgást produkált”. Társával, Andrew Irvine-nal 1924. június 8-án indított csúcstámadást a 8160 m-en lévő 6. táborból. Előttük Teddy Norton 8574 m magasságig jutott oxigénpalack nélkül. Malloryt feszítette a vágy: „Szinte kizárt… hogy én ne jussak fel a csúcsra; el nem tudom képzelni magam, amint dolgavégezetlenül kullogok lefelé” - írta Ruth-nak, a feleségének. A csapat geológusa 8451m-en még távcsővel látta őket, majd eltűntek, soha többé nem kerültek elő.

Két amerikai, Conrad Anker és David Roberts 1999-ben indult el az eltűnt hegymászók holttestének megkeresésére. Könyvükben - Conrad Anker- David Roberts: Mallory nyomában. Budapest, Park, 2000. - a két expedíció története párhuzamos, a holttestek keresése a heggyel való megküzdést is jelentette. 8160 m-en megtalálták Mallory tetemét: „Szinte vallásos élmény volt. Egyből azt gondoltam, hogy ez a hegymászás történetének egyik legnagyobb alakja. Térdre borultam, és útmutatásért imádkoztam. Útmutatásért esdekeltem, nehogy megszentségtelenítsem a helyet, ahol nyugszik” - írja Anker. 75 éve feküdt ott, a zsebében volt a szemüvege, ami azt jelentheti, hogy lefelé tartottak a hegyről és alkonyatkor érhette őket a baleset, de Mallory fényképezőgépe, ami bizonyíthatta volna az eredményt, nem került elő. A Mount Everest megmászásának páratlan alakja, aki társával a Hamletből és a Lear királyból olvasott fel a sátorban, a keleti Rongbuk-gleccser felfedezésével, ahonnan az Északi-nyereg (7000 m) könnyen megmászható, megtalálta a hegycsúcshoz vezető kulcsfontosságú útvonalat.

1924 után csendes évek következtek, a 30-as években indult expedíciók a földrajzi ismeretek bővítésére koncentráltak, s a háború ideje alatt feledésbe merült a hegy meghódításának még a gondolata is.

1949-ben Nepál megnyitotta határait, s a felderítetlen déli oldal nyitva állt. A siker már a levegőben volt (a dán Larsen felfedezte a Rongbuk völgybe való átjárót), s komoly verseny alakult ki a svájciak és a britek között, hogy ki hódítja meg végre a csúcsot, ráadásul az engedélyek idényenként csak egy csapatnak szóltak. Még 1935-ben egy brit expedícióban a serpák csoportjához csatlakozott egy 20 éves nepáli fiatalember, Tenzing Norgay, aki 1952-ben a svájci Lambert-rel a Délkeleti-gerincen 8600 méterig jutott. 

1953-ban a britek biztosra akartak menni, Erzsébet királynő trónra lépésének évében az Everest csúcsára is fel akarták tenni a koronát. Az expedíció megszervezését egy brit katonatisztre, John Huntra bízták, aki könyvében - Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása. Budapest, Bibliotheca K., 1957. (ford. Baktay Ervin) - részletesen beszámol a csapatmunkáról (alpinisták, operatőrök, orvosok), aminek kulcsfontosságú alapja 9 tábor kiépítése volt. 1953. május 29-én, a 8500 m-en lévő utolsó táborból az új-zélandi Edmund Hillary (polgári foglalkozása méhész), és az ekkor már szírdar és hegymászó serpa, Tendzing Norgaj helyi idő szerint 11.30-kor elérték a csúcsot.

Edmund Hillary: Kockázat nélkül nincs győzelem. Budapest, Gondolat, 1982. című könyvében részletesen beszámol az Everest  elérésének körülményeiről. Sikerük a rendkívüli szervezettségen, az összmunkán és az előzetes tapasztalatokon túl Hillary és Tendzing (hetedik próbálkozása volt!) különleges képességeinek köszönhető.

Világszerte ünnepelték a kimagasló teljesítményt, a Times 1953. május 29-én 32 oldal mellékletben számolt be a történtekről, de az első kérdés persze az volt, kettőjük közül ki jutott fel először a csúcsra. 1953. június 22-én Hillary és Tendzing kiadtak egy nyilatkozatot- emlékezik vissza Tendzing James R. Ullman: A Himalája fia. Tenzing önéletrajza. Budapest, Gondolat, 1963. (ford. Sarkadi Imre) című önéletrajzi munkájában: „Május 29-én Tendzing Sherpa és én (Hillary) elhagytuk az Everesten levő alaptáborunkat, hogy megkíséreljük a csúcs megmászását.

A déli csúcs felé menet hol az egyikünk, hol a másikunk haladt elöl.

Megmásztuk a déli csúcsot, és onnan a gerincvonulaton haladtunk tovább. Majdnem együtt értük el a csúcsot…”

De még ez sem volt elég. Később Tendzing újabb nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte, hogy Hillary lépett először az világ legmagasabb hegyének tetejére.

Amíg a nyugati világ a teljesítményt ünnepelte és egy nevet akart (Hillary így kiáltott fel. amikor felért, „Hé George, elintéztük a nyavalyást!”), addig Keleten azt kérdezték a buddhista vallású Tendzingtől, akinek a Csomolungma az istenek lakóhelyét jelentette, „A mi Buddha urunk ott volt-e a csúcson?, Látta-e Sívát, a mi urunkat és istenünket?” Mindenesetre Tendzing az áldozati ajándékok és kislánya piros-kék ceruzavége mellé kitűzte az ENSZ, Nagy-Britannia, Nepál és India zászlaját, míg Hillary egy kis posztómacskát és egy feszületet hagyott fent mementóként.

A következő évtizedekben új kihívások kínálkoztak a hegymászóknak: új útvonalakon és merészebb stílusban próbálkoztak.

Talán mindenki tudja, hogy két klasszikus út vezet fel a hegyre, az egyik a tibeti, az északi oldalon, amit sokan”jak-út-nak” is neveznek, a másik pedig a nepáli, a déli oldalon.

1963-ban az amerikai Thomas Hornbein és Willi Unsoeld a Nyugati-gerinc felől mászta meg az Everestet, majd átkelve a csúcson, a Délkeleti gerincen ereszkedtek le. Könyvében Hornbein - Thomas F. Hornbein: Everest. A Nyugati-gerinc. Budapest, Corbis, 2002. - felkavaró beszámolót közöl az Everest első keresztben való átszelésének fizikai, fiziológiai, pszichológiai erőfeszítéseiről, különösen a 8530 m-en szabadban eltöltött éjszakáról (bivakolásról).

1978-ban Reinhold Messner és Peter Habeler először mászta meg oxigénpalack nélkül a hegyet. A levegő oxigéntartalma 8000 m felett már csak harmada a tengerszinten lévőnek, így az emberi szervezetnek rendkívüli nehézséget jelent az ott tartózkodás. Ezért szükséges a több hetes akklimatizáció a csúcstámadás előtt, hogy ez idő alatt a vér oxigénfelvevő képessége emelkedjen, különben lelassul a szervezet, nincs étvágy, szomjúságérzet, és agy-, illetve tüdőödéma alakulhat ki, ami már sok hegymászó életét követelte. Ezért nevezik a 7000 m fölötti magasságot Halálzónának. De Messner az Everest by fair means (az Everest megmászása tiszta eszközökkel) célt tűzte ki maga elé. Könyvében - Reinhold Messner: A cél: a Mount Everest. Budapest: Gondolat, 1984.- nemcsak az derül ki róla, hogy kiváló mászó (később feljutott a Föld mind a tizennégy 8000 m feletti csúcsára), hanem érzékeny tollú író is, olyan érzelmi áradással ír az expedícióról, hogy munkáját tucatnyi írása követte. Például a Kristályhorizont: egyedül az Everesten. Budapest, Corbis, 2003. annak a vállalkozásnak a krónikája, amikor 1980-ban elsőként, alpesi stílusban („csináld magad”), serpák és oxigénpótlás nélkül egyedül mászta meg az Everestet monszun ideje alatt.

A 90-es évekre meglehetően kaotikus állapotok alakultak ki a hegyen, elindultak a fizetős túrák. Az „Új Everest-mánia” jelenségről így vélekedett Edmund Hillary: „szertefoszlatják azt a tiszteletet, amely eddig megillette a hegyet”. A nepáli és a kínai kormány alig korlátozta az engedélyek kiadását. Így történt ez 1996-ban is.

Május 10-én az egyszerre indított négy expedícióból kilenc mászó halt meg és a hónap végéig további három vesztette életét. Köztük volt az új-zélandi Rob Hall és az amerikai Scott Fischer, akik gyakorlott hegyi vezetők voltak és már többször feljutottak. A Hall vezette csapat nyolc vendégtagjának egyike volt Jon Krakauer amerikai újságíró, amatőr hegymászó, akit az Outside magazin azért küldött Nepálba, hogy az olvasóknak beszámoljon az expedíció eseményeiről. A tudósításból könyv született: Jon Krakauer: Ég és jég: személyes beszámoló a Mount-Everest-i hegymászó-tragédiáról. Budapest, Park, 2000.  

A Magyarországon három kiadást megérő mű szerzője az expedíció eseményeinek rekonstruálásával (a túlélők emlékezetét eltorzította a kimerültség, az oxigénelvonás és az átélt megrázkódtatások) arra próbál rávilágítani, milyen okok vezettek a tragédiához. Az azonos időben indított csúcstámadás miatt tolongás alakult ki a hegyen, továbbá nem tartották be az időpontokkal kapcsolatos megállapodásokat (aki a megadott ideig nem ér fel, forduljon vissza), a szokásosnál nagyobb viharban és sötétségben szétestek a csapatok, s nemcsak a rutinnal nem rendelkező mászók, hanem a vezetők is a hegyen lelték halálukat.
Krakauert könyve megírásakor (17 könyv született a tragédiáról, kiemelkedik még Bukrejev orosz hegyi vezető és Kamler amerikai orvos munkája) nem a szenzációéhség hajtotta. Nem kívülállóként ír az expedíció eseményeiről, hanem plasztikus képet fest a körülötte lévő emberekről és saját testi és lelki történéseiről is.

A tragikus eseményekkel egyidőben egy amerikai forgatócsoport  mászásvezetőjeként a hegyen tartózkodott Tenzing Norgay fia, Jamling, aki Jamling Tenzing Norgay: Apám lelkét megérintve. Egy serpa zarándokútja a Mount Everest csúcsára. Budapest, Trivium, 2013. című könyvében örökítette meg élményeit. A Jon Karakauer és a Dalai Láma előszavával megjelent munkában nem a tragédia leírása áll a középpontban: Jamling első Everest-mászása az apa előtt állít emléket („Mindig is ott akartam apám mellett állni a csúcson”). S mindezzel a serpák életére és szerepére is ráirányítja a figyelmet (talán kevesen tudják, hogy a serpák egy népcsoport, a Kelet-Himalája magas felföldjein élnek Khumbu tartományban, fővárosa Namche Bazar (3470 m). A serpáknak egyrészt testfelépítésüknél fogva nagyobb a teherbírásuk és könnyebben másznak, másrészt mivel több ezer méteren élnek a tengerszint felett, gyorsabban akklimatizálódnak („nekem három tüdőm van”, mondta Tenzing Norgay) az extrém magasságokban. A könyv másik fontos üzenete, hogy Jamling célja nemcsak a csúcs elérése, a Csomolungma megmászása számára egy spirituális út (tíz év USA-ban való tartózkodása után visszatérése buddhista hitéhez), a tisztelet megadása a hegynek, s annak az átélése, mennyire jelentéktelen az ember egy hatalmas hegy árnyékában.

A fent ismertetett könyvekből végigkövethettük számos Mount Everest-expedíció történetét, s arra a kérdésre, hogy miért indulnak el, George Mallory még dacosan azt mondta, „Azért, mert ott van.”

Reinhold Messner, korunk legnagyobb hegymászója így felelt: „Én nem azért jöttem ide, hogy mindenáron megmásszam az Everestet. Azt kívántam, teljes nagyságában, nehézségében és keménységében ismerjem meg a hegyet, és elhatároztam, hogy lemondok a csúcsról, ha légzőálarc nélkül nem tudom megmászni... Ahhoz, hogy az Everest nagyságát felfogjam, hogy érzékeljem, hogy érezhessem, technikai trükkök nélkül kell megmásznom. Csak akkor tudom meg, mit érez ott az ember, milyen új dimenziók tárulnak fel előtte, és hogy más viszony alakulhat-e ki közte és a Világegyetem között.”

60 éves Kovács András Ferenc

Hajnali csillag peremén

Hajnali csillag peremén
várjuk a reggelt, te meg én:
harmatozó fény a házunk,
mélybe kalimpál a lábunk.

Vacsoracsillag peremén
lessük az estét, te meg én:
elsuhanó fény a házunk,
reszket a mélyben a lábunk.

Földre bukó fény: te meg én.
Éjbe hunyó fény: te meg én.
Lobban a sóhaj-uszályunk:
csönd ciripelget utánunk.

A vers a szerző Hajnali csillag peremén (Budapest, Magvető, 2007.) című gyermekvers kötetében jelent meg.

Kovács András Ferencről

Ünnepi Könyvhét, 2019

2019. június 13. és 17. között 90. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét. Az idén a Duna-korzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvkiadók a kortárs magyar irodalom iránt érdeklődő olvasókat.

A rendezvényt ajánló összefoglalónkra készülve tervünk még az volt, hogy egy Márai- idézettel emlékezünk a háború után megrendezett első könyvnapokra, amikor a még romokban heverő város könyvünnepet tartott. Elképzelésünket azonban átírta egy megrázó esemény. Június 3-án meghalt Térey János, kortárs irodalmunk kiemelkedő alakja.

Tavaly, 2018-ban, a Magyar Próza Napján könyvtárunk vendége volt. Lelkesen készült az eseményre, részleteket küldött az akkor még megjelenés előtt álló Káli holtak című regényéből, majd a könyvet néhány hónappal később a Kortárs és kedvelt című, a mai magyar irodalmat népszerűsítő játékunk leendő győztesének dedikálta.

„Nem akarnok és önjelölt vátesz volt, ő költőnek született, ez teljesen egyértelmű volt. Engedelmesen hajlott kezében a nyelv, úgy pofozta, csűrte-csavarta, ahogy a kedve tartotta, érezte a költészet, e varázstalanított világban az egyetlen mágikusnak megmaradt erő minden varázsigéjét. Az intuíciót mindig meg tudta szűrni a műveltségen, engedelmesen gördültek elé a szavak, meg tudta nyitni a magyar legősibb rétegeit, és parádésan keverte az újjal. Élvezet és ünnep volt minden vele töltött perc, mert az ember mindig az Örök Költővel beszélt; ő volt a bizonyíték arra, hogy ha van is idő, nincsen mégsem. Az első pillanattól kezdve a saját hangján szólalt meg, a nyelvből összetéveszthetetlen Térey-hangot kalapált, és ezt a fegyvert forgatta aztán sikerrel 48 éves koráig”- írja Péterfy Gergely A költő halálára – búcsú Térey Jánostól című írásában.

E sorok után nehéz megszólalni, de most nézzünk szét a könyvheti lista kínálatában! Az elmúlt héten a Litera 4 részes sorozatában válogatott az újdonságokból, érdemes elolvasni a szerkesztők ajánlóit!

Az évről-évre kiadott Körkép és Szép versek az idén sem marad el, a kortárs rövid próza és líra friss terméseit bemutató kötetek igen népszerűek és tájékozódási pontot jelentenek a széles olvasóközönség körében.

A verseskötetek szerzői közül két költőre hívjuk fel a figyelmet. Nádasdy Ádám a közelmúltban sorra fordította újra a klasszikus irodalom kiemelkedő alkotásait: Shakespeare  drámáit, Dante Isteni színjátékát. Katona József Bánk bánjának idén megjelent mai magyar nyelvű prózai átdolgozása pedig vélhetően megkönnyíti majd diák és tanár munkáját a magyar irodalom oktatásában is. A Jól láthatóan lógok itt című kötete a Magvető népszerű Időmérték című sorozatában jelenik meg.

Igazi irodalmi szenzáció volt 2017-ben, hogy Peer Krisztián 15 év hallgatás után jelentkezett a 42 című, a barátnője korai és hirtelen halálát feldolgozó verseskötetével, az idén a  Jelenkornál kiadott kötetének a címe Nem a sajátod.

A prózai köteteket böngészve most is széles kínálattal találkozunk. Nagy a várakozás az olvasók körében is sikert arató, 2015-ben Aegon-djat kapott Kitömött barbár szerzőjének, Péterfy Gergelynek az új regényét illetően, már a címe is ígéretes, A golyó, amely megölte Puskint. Schein Gábor az utóbbi évek nagyszerű esszé-, illetve lírai kötetei után (Esernyők a Kossuth téren, Üdvözlet a kontinens belsejéből), nem beszélve Füst Milán-monográfiájáról, szintén nagyprózát írt, Megleszünk itt címmel a mai értelmiségi lét útvesztőit tárja elénk.

A bloggerként indult Szeifert Natália Az altató szerekről című művét már korábban ajánlottuk a latin betűk oldalain. A most megjelenő, Mi van veletek, semmi című prózájának középpontjában a kétezres évek harmincas-negyvenes generációja áll.

A kortárs magyar rövid próza egyik mestere, Tóth Krisztina (legutóbbi kötete, a Párducpompa) most Fehér farkas címmel jelenteti meg új novelláit, Nádas Péter pedig egy karcsú esszékötettel lepi meg olvasóit A szabadság tréningjei címmel.

„Tizenhat éve élek e fa közelében. Nem a házat vettem meg, nem az udvart, nem a hozzá tartozó földet, hanem a fát. Helyesebben soha, egyetlen pillanatra nem éreztem, hogy a vásárlással a fa a tulajdonomba került volna. Legfeljebb ahhoz vásároltam magamnak jogot, hogy minden évszak minden napján közelről figyeljem. Tizenhat éve nézem ezt a fát, rendszeres fényképezése mégis kivételes meglepetéseket tartogatott. Nem gondoltam volna, hogy a lassan vörösödő, majd sárguló lombozat az első fagyos éjszakán visszazöldül. Ezek szerint az embernek még azokkal az előítéletekkel is meg kell küzdenie, amelyeket egy életen át az őszről táplált. Világos, az elszíneződött levelek az első hidegebb éjszakán lehullnak, s az addig védelmükben élő zöldek megmaradnak. Miközben az ember abban a hiszemben él, hogy ősszel a fáknak folyamatosan színesedik és folyamatosan ritkul a lombja. S lám, nem minden évben teszi így, de minden évben szakaszosan teszi, s a fa minden éve más év” – írja Nádas Péter a kötet egyik, 1999-es esszéjében.

A körtefa (fotó Nádas Péter)

S ha kitekintünk a határon túlra, elsőként Balázs Attilának a vajdasági Forum Kiadónál megjelenő magyarfauszt című regényére szeretnénk felhívni a figyelmet, az Újvidéken élő Végel László pedig Temetetlen múltunk című önéletrajzi regényével jelentkezik. Sokan várjuk az erdélyi Szilágyi Istvántól a Katlanvárost, a kötet olyan írásokból válogat, amelyek külön-külön napvilágot láttak a kolozsvári hetilap, az Utunk évkönyveiben. A közelmúltban elhunyt Grendel Lajos nemcsak szépíróként volt az egyetemes magyar szépirodalom kiemelkedő szerzője, hanem a pozsonyi egyetem oktatójaként is tevékenykedett, most Modern magyar irodalomtörténetének új, bővített kiadását vehetjük kézbe.

Az utóbbi években néhány, már klasszikusnak számító szerző új életmű kiadása indult el: a Könyvhéten lát napvilágot Mészöly Miklós eredetileg 1952-ben megjelent Sötét jelek című elbeszéléskötete a Jelenkornál, a Helikon Kiadónál Örkény István a Tóték prózai változata és a „Rózsakiállítás” van terítéken, a Jaffa a Szabó Magda-sorozatában pedig a szerzővel készített beszélgetéseket gyűjtötte egybe Interjúk címmel.

Összeállításunk végén tekintsünk ki egy kicsit a gyerekirodalomra is, az idén Kiss Judit Ágnes A tündérkeresztanya, Bán Zsófia Vagánybagoly és a harmadik kötetén akadt meg a szemünk, s hogy Lackfi János miként „gombolta újra” a Kincskereső kisködmönt megkönnyítve az alsós gyerekek számára a regény befogadását, kiegészítve mindezt a saját dalszövegeit tartalmazó zenés CD-vel, arra nagyon kíváncsiak vagyunk!

A Könyvhéttel párhuzamosan zajlik a Margó Fesztivál, június 12-től 16-ig 70 program és 200 fellépő várja az érdeklődőket a PIM-ben. A rendezvényen többek között interjúkat hallhatnak a közelmúlt irodalmi díjazottjaival (Takács Zsuzsa, Aegon-díj, Libri-díjasok), kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt a kortárs irodalmi szövegek középiskolai tanításáról, kurátori vezetéssel tekinthetik meg a PIM kiállításait (Csáth Géza 100), továbbá gyerekprogramok, zenés estek (a nagysikerű Rájátszás) színesítik a programot.

Rájátszás: Kemény István: Egy nap az élet

Európai Unió Irodalmi Díj, 2019

2019-ben tizennégy, írói pályájuk elején járó szerző, köztük a magyar Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című regényével nyerte el  az Európai Unió Irodalmi Díját.

Mán-Várhegyi Réka 1979-ben született, jelenleg Budapesten él. Boldogtalanság az Auróra-telepen című novellagyűjteménye 2014-ben a JAK-kendő díj eredményeképpen jelent meg a JAK-füzetek gondozásában.

Az Európai Bizottság 2009-ben - a Kreatív Európa program támogatásával - hívta életre az Európai Unió Irodalmi Díját. A díjat az unió minden évben írói pályájuk elején járó szerzőknek ítéli oda, hogy ráirányítsa a figyelmet a kortárs európai irodalom gazdagságára, valamint Európa sokszínű kulturális és nyelvi örökségére. 

A díjazás során az országok hároméves ciklusban kerülnek sorra, évente 11-13 ország zsűrijét kérik fel a díjazandó író kiválasztására. Magyarországra legutóbb 2015-ben került sor, akkor Szvoren Edina Nincs, és ne is legyen című elbeszéléskötetét díjazták.

A győztesek október 2-án vehetik át díjukat és a díjjal járó ötezer eurós (mintegy 1,6 millió forint) pénzjutalmat Brüsszelben.

- interjú a szerzővel: Békásmegyer aszerint változott, hogy épp mit akartam megírni (Könyvesblog)

- kritika: Visy Beatrix: A nyúlon túl  (Műút)

- részlet: Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy (Litera)

Libri-díj, 2019

A Libri irodalmi díj nyertese 2019-ben Szvoren Edina Verseim című novelláskötete. A Libri irodalmi közönségdíjat pedig Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye kapta. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadóját május 15-én este tartották a Budapest Music Centerben.

Szvoren Edina honlapja

Szvoren Edina: A szégyen az egyik legalapvetőbb társas képességünk  (Könyvesblog)

Klajkó Dániel: Incselkedő önreflexivitás (kritika, Revizor online)

Szvoren Edina: Verseim  (Olvass bele, részlet a műből)

A generáció. ami már nem leszünk sosem (Könyvesblog - A hét könyve)

Deczki Sarolta: Bazi nagy magyar lagzi  (kritika, Műút, 2019069)

Krusovszky Dénes: Az önmagát szabadnak elképzelni vágyó emberről (Litera-interjú)

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem  (Jelenkor, részlet a regényből)

Kortárs norvég irodalom - ajánló bibliográfia

"Lehet, hogy egész Skandinávia irodalma erősnek számít manapság, de én úgy gondolom, Norvégia domináns: semelyik másik északi ország irodalmában sincsenek olyan sokkoló, ütős írások, mint nálunk – nyilatkozta Per Petterson norvég író. Ezt a kijelentést csak megerősíthetjük, az észak-európai, ezen belül a norvég irodalom soha nem látott népszerűségnek örvend Magyarországon, az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Norvégia és Karl Ove Knausgard volt.

S ha korábban a norvég irodalom hívószavára a hazai színpadokon gyakran játszott Ibsen neve jutott először eszünkbe, vagy a politikai nézetei miatt megosztó, Nobel-díjas Knut Hamsuné (Irodalmi szövegek – politikai állásfoglalások: a Hamsun-jelenség / Masát András szerk. Budapest, Gondolat, 2011.), manapság a skandináv krimi norvég nagymestere, Jo Nesbo viszi el a pálmát. Mint tudjuk, Nesbo zenészként is megállja a helyét, s míg várjuk a következő Harry Hole-történetet (Knife), addig az olvasók figyelmébe ajánljuk a szerzőnek a Hogarth Shakespeare project részeként megjelent Macbeth-átiratát. S ha norvég detektívtörténet, akkor ne felejtsük el megemlíteni Karen Fossum Konrad Sejer-történeteit; az Indiai feleséget minden idők legjobb norvég krimijévé választották.

Jo Nesbo és együttese, a Di Derre

Világhírű norvég íróból pedig van elég, az idei könyvfesztiválon testközelből láthattuk a Budapest Nagydíjas Karl Ove Kanusgardot, a Harcom (Min Kamp) című regényfolyam szerzőjét, aki ugyan rég túl van már a világsikert hozó művén (Magyarországon csak a negyedik kötetnél járunk), de még mindig készséggel és udvariasan válaszolt az újságírók kérdéseire.

K. O. Knausgard (fotó latin betűk)

E blogban többször is ajánlottuk a már megjelent köteteket, most a jó ideje Norvégiában élő Kun Árpád (a nagyon szerethető Boldog Észak című regény szerzőjének) egy írására szeretnénk felhívni a figyelmet az Alföldből: Egy olvasás története. Töredékek Karl Ove Knausgard Min Kampjáról. Knausgard tanára volt a bergeni egyetemen a kortárs norvég irodalom egyik legnagyobb hatású képviselője, Jon Fosse (az irodalom megbecsülését mi sem mutatja jobban, hogy Fosse a norvég király által a mindenkori „nemzet művésze” számára fenntartott lakhelyen, a királyi udvarban álló ún. Barlangban [Grotten] lakik). Legjelentősebb prózai műve a Melankólia, de színpadi szerzőként is többször bemutatkozott már Magyarországon, legutoljára az Alvás című drámáját tűzte műsorára a Magyar Színház.

2016-ban szintén Budapest Nagydíjasként köszönthettük Jostein Gaardert, akit a Sofie világa című filozófiai ismeretterjesztő ifjúsági regénye (mintegy 60 nyelvre fordították le) tett világszerte ismertté. De visszatérő vendégünk Per Petterson, a Lótolvajok című regény szerzője is,  Tore Renberg (Holnap találkozunk, Mégis van apám) pedig annyira megkedvelte Budapestet, hogy még az esküvőjét is hazánkban tartotta. A skandináv irónia sem hiányozhat a kínálatból, a fanyar humorú Erlend Loe Doppler-történetei letehetetlen olvasmányok. A természet mindig nagy súllyal jelenik meg a norvég prózában, jó példa erre a közelmúltban megjelent Stroksnes Tengerkönyv című munkája vagy Roy Jacobsennek a Barroy-család történetét elmesélő szikár nyelvezetű prózája, A láthatalanok, de egyre több, a globalizációs folyamatok környezetre gyakorolt hatását bemutató művet is találunk: Maja Lunde A méhek története című könyvének víziója, miszerint a rovarok eltűnhetnek Földről, már maga a jelen.

S tovább barangolva a kortárs norvégok között érdemes még megemlíteni Carl Frode Tiller Bekerítés című lélektani trilógiáját, Kjell Askildsen szűkszavú, egyszerű mondatokkal operáló novellafüzéreit (Úgy, mint azelőtt), továbbá Linn Ulmann történetközpontú regényeit (Stella zuhan), legutóbb szülei, Ingmar Bergman és Liv Ullmann kapcsolatát írta meg Nyugtalanok címmel. S mielőtt megtekintenék ajánló bibliográfiánkat, ahol a könyv címére (link) kattintva recenziókat, kritikákat, interjúkat olvashatnak az adott műről, illetve szerzőjéről, befejezésként a norvég líra kiemelkedő alakjának egy versét szeretnénk bemutatni. Olav H. Hauge (1908–1994) költő volt és kertész. A nyugat-norvég partvidék egyik legszebb részén, a hardangeri Ulvikben élte le életét, kis birtokát, almáskertjét művelve, távol a hangadó művészeti köröktől, az irodalmi élettől.

Hó 

Ahogy ébredtem,

a szoba:

fehér, vakító

fénycsoda.

Kint kék a nappal.

Nyírfa csapta

havát az égi

üveglapra.

Nem bírta meg

a süppeteg

fehér hó, csak a

fürjeket.

(ford. Illyés Gyula)

Åmodt, Tina: Betonpróza /ford. Kovács Katáng Ferenc/
Budapest, Pont, 2012.

Askildsen, Kjell: A thesszaloniki kutyák: novellák /vál. és ford. Pap
Vera-Ágnes/
Budapest, Noran, 2004.

Askildsen, Kjell: Úgy, mint azelőtt /ford. Pap Vera-Ágnes/
Budapest, Európa, 2012.

Breiteig, Bjarte: Fantomfájások /ford. Fejérvári Boldizsár
Budapest, Noran Libro, 2019.

Christensen, Lars Saabye: A féltestvér /ford. Patat Bence/
Budapest, Gondolat, 2015.

Dahl, Niels Fredrik: Úton egy barát felé / ford. és az utószót írta
Földényi Júlia /
Budapest, Scolar, 2008.

Enger, Cecilie: Anyám ajándékai /ford. Petrikovics Edit /
Budapest, Typotex, 2015.

Espedal, Tomas: A művészet ellen; A természet ellen, a jegyzetfüzetek
/ford. Petrikovics Edit/
Budapest, Typotex, 2018.

Északi fuvallat: fiatal norvég költők antológiája /vál., ford. és a
grafikákat kész. Kovács Katáng Ferenc
Budapest, Új Mandátum, 2004.

Fosse, Jon: Álmatlanság /ford. A. Dobos Éva/
Pozsony, Kalligram, 2008.

Fosse, Jon: Melankólia /ford. A. Dobos Éva /
Pozsony, Kalligram, 2012.

Fosse, Jon: Reggel és este /ford. A. Dobos Éva./

Pozsony, Kalligram, 2010.

Fosse, Jon: Trilógia /ford. A. Dobos Éva /

Pozsony, Kalligram, 2015.

Fosse, Jon: Valaki jön majd: hat színmű /ford. Domsa Zsófi/
Budapest, Polar Kv., 2012.

Gaarder, Jostein: A történetárus /ford. Bán Anikó /
Budapest, M. Kvklub, 2006.

Gaarder, Jostein: Tükör által homályosan /ford. Szöllősi Adrienne/
Budapest, Animus, 2007.

Gaarder, Jostein: Vita brevis : Floria Aemilia levele Aurelius Augustinushoz
/ford. Bernáth István/
Budapest, Park Kvk., 2015.

Gleichmann, Gabi: A halhatatlanság elixírje /ford. Papolczy Péter/
Budapest, Athenaeum, 2013.

Grimsrud, Beate: Gyermekkorunk erdejében /ford. Pap Vera-Ágnes/
Budapest, Gabo, 2005.

Grue, Jan: Test és elme: novellák /ford. Petrikovics Edit/
Budapest, Typotex, 2014.

Gulliksen, Geir: Mielőtt elváltunk /ford. Petrikovics Edit
Budapest, Typotex, 2019.

Høyer, Ida Hegazi: Bocsáss meg /ford. Szöllősi Adrienne/
Budapest, Noran Libro, 2018.

Huke, Marte: Természetrajz /ford. Kovács Katáng Ferenc/
Budapest, Napkút K., 2017.

Jacobsen, Roy: Szoba kiadó /ford. Földényi Júlia/
Budapest, Scolar, 2012.

Jacobsen, Roy: A láthatatlanok /ford. Pap Vera-Ágnes /
Budapest, Scolar, 2018.

Jégszivárvány: legújabb norvég drámák
Budapest, Napkút K., 2014.

Johannes szívderítő temetése: kortárs norvég novellák
Budapest, Scolar, 2003.

Knausgård, Karl Ove: Halál: Harcom 1. /ford. Petrikovics Edit/
Budapest, Magvető, 2016.

Knausgård, Karl Ove: Szerelem: Harcom 2. /ford. Petrikovics Edit /
Budapest, Magvető, 2017.

Knausgård, Karl Ove: Játék: Harcom 3. /ford. Patat Bence/
Budapest, Magvető, 2018.

Knausgård, Karl Ove: Élet: Harcom 4. /ford. Patat Bence/
Budapest, Magvető, 2019.

Kurland, Roger: Játszótér /ford. Szöllősi Adrienne/
Budapest, Scolar, 2004.

Lindstrøm, Merethe: Csenddé vált napok /ford. Pap Vera-Ágnes /
Budapest, Noran Libro, 2016.

Loe, Erlend: Doppler /ford. Lőrincz Balázs Bendegúz/

Budapest, Scolar, 2017.

Loe, Erlend: Doppler, az utak királya /ford. Lőrincz Balázs Bendegúz/
Budapest, Scolar, 2018.

Loe, Erlend: Doppler hazatér avagy A világ vége, ahogyan ismertük
/ford. Lőrincz Balázs Bendegúz/

Budapest, Scolar, 2017.

Loe, Erlend: Leltár /ford. Lőrincz Balázs Bendegúz/

Budapest, Scolar, 2019.

Loe, Erlend: Naiv.Szuper /ford. Vaskó Ildikó/
Budapest, Scolar, 2017.

Lunde, Maja: A méhek története /ford. Patat Bence/
Budapest, Cser K. 2018.

Odegård, Knut: Hangok és látomások: válogatott versek
/ford. Szappanos Gábor/
Budapest, Tipp-Cult Kft., 2013.

Ørstavik, Hanne: Vágy /ford. Szöllősi Adrienne/
Budapest, Scolar, 2019.

Østby, Hilde: A vágyakozás enciklopédiája /ford. Pap Vera-Ágnes/
Budapest, Park, 2015.

Petterson, Per: Átkozom az idő folyamát /ford. Földényi Júlia/
Budapest, Scolar, 2012.

Petterson, Per: Irány Szibéria /ford. Patat Bence/
Budapest, Scolar, 2018.

Petterson, Per: Lótolvajok /ford. Földényi Júlia/
Budapest, Scolar, 2018.

Petterson, Per: Megtagadom /ford. Földényi Júlia/
Budapest, Scolar, 2016.

Renberg, Tore: Charlotte Isabel Hansen /ford. Ambrus Orsolya/
Budapest, JAK, L'Harmattan, 2013.

Renberg, Tore: Holnap találkozunk /ford. Szilágyi Orsolya/
Budapest, L'Harmattan, 2017.

Renberg, Tore: Mégis van apám /ford. Ambrus Orsolya/
Budapest, JAK : L'Harmattan, 2012.

Renberg, Tore: Szerettem másképp is /ford. Ambrus Orsolya/
Budapest, JAK, L'Harmattan, 2009.

Skomsvold, Kjersti Annesdatter: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek
/ford. Fejérvári Boldizsár/
Budapest, Gondolat, 2014.

Solstad, Dag: A mellékszereplő pillanata /ford. Kertész Judit/
Budapest, QLT Műfordító BT, 2004.

Strøksnes, Morten Andreas: Tengerkönyv: sós történet barátságról, kalandról és a felszín alatt nyüzsgő életről /ford. Szöllősi Adrienne/
Budapest, Jelenkor, 2018.

Tiller, Carl Frode: Bekerítés / ford. A. Dobos Éva /
Budapest, Gondolat, 2011.

Tiller, Carl Frode: Bekerítés 2. /ford. A. Dobos Éva/
Budapest, Gondolat, 2013.

Tiller, Carl Frode: Bekerítés 3. /ford. A. Dobos Éva/
Budapest, Gondolat, 2017.

Ullmann, Linn: Áldott gyermek /ford. Varsányi-Munkácsi Eszter/
Budapest, Scolar, 2016.

Ullmann, Linn: Kegyelem /ford. Deák Sarolta/
Budapest, Scolar, 2007.

Ullmann, Linn: Mielőtt elalszol /ford. Szöllősi Adrienne/
Budapest, Scolar, 2012.

Ullmann, Linn: A nyugtalanok /ford. Pap Vera-Ágnes/
Budapest, Scolar, 2016.

Ullmann, Linn: Stella zuhan /ford. Földényi Júlia/
Budapest, Scolar, 2011.

Ullmann, Linn: Szemem fénye /ford. Petrikovics Edit/
Budapest, Scolar, 2012.

Uri, Helene: Szavak a múltból / ford. Vaskó Ildikó/
Budapest, L'Harmattan, 2015.

Uri, Helene: A legjobbjaink / ford. Vaskó Ildikó /
Budapest, L'Harmattan, 2013.